Menora Egyenlőség, 1977. július-december (16. évfolyam, 664-688. szám)

1977-09-10 / 673. szám

,tír.Aa?ust J .Molnár* P.O.Box lo34 K e a BfUns«ioít. N e w Jersey ü. S. A. o 39o3 Second clast mail registration No. 1373. RABBI DK. ZAGON ZOLTÁN B Ő S H A S A N A 1977 - 5738 A világ zsidóságának újévi fohásza ebben az eszten­dőben nemcsak a zsidóságért száll a Gondviselőhöz, hanem az egész emberiségért, az egyetemes embe­rért. Nem nemzetiségre, fajra, hitkíílönbözőségre gondolunk elsősorban, hanem az emberiség nagy csa­ládjára, mert hiszen ellenére a sokféle ellentéteknek, több tényező egyesít benníínket, mint amennyi elvá­laszt egymástól. A kulturális, történelmi, faji jellegzetességektől függetlenül, egy nagy igazság kell hogy egyesítsen bennünket, az, hogy egyazon Istennek vagyunk gyer­mekei. Az első pillanatban ez a félelmetes remény utópisz­tikusnak, megvalósíthatatlannak tűnik. A modern vi­lág egész berendezése, válságai, feszültsége alapjá­ban véve lehetetlenné teszi a prófétai vízió valóra válását: "Vajha az emberiség alkotna egy egész egy­séget, és teljesítené a Te akaratodat igaz, őszinte szívvel! ", legalább is így tűnik. Úgy tűnik, hogy sza­kadás és nem testvéries összefogás, az ellenséges­kedés és nem egység uralkodik el az egész földtekén. Úgy tűnik, hogy sokkal több az elválasztó tényező, mint az egyesítő. Ennek ellenére az emberiség egyedüli reménye az egyetemes ember marad, az Isten kép­mására alkotott ember. Jezsajásés Micha próféta idejében ez csak egy fennkölt álom volt. De napjainkban, az Űrhajózás és a hangsebességnél gyor­sabban utazó korban egy ellenállhatatlan szükségsze­rűség. Az Űrutazás és űrkutatás világában az egyedü- 1 válasz az egyetemes emberiség atommal történő elpusztításával szemben. A teljes összefogás, a test­vériesség teljes kiszélesítése az egyetlen remény ar­ra, hogy életben maradunk, az egyetlen remény arra, hogy elkerüljük a nukleáris háborút, az általános megsemmisülést, Önmagunk megsemmisítését. Igaz, ennek az ideálnak a megvalósítása messzetű­­nőnek látszik, de nekünk kell megtenni az első lépést, hogy ezt a fensőbbséges hitet elhintsük az emberiség között, mint az egyetlen lehetséges kibontakozást. Generációnk válsága alighanem a legsúlyosabb vál­ság, amellyel valaha az emberiségnek szembe kellett néznie. Elérkezett az ideje annak, hogy válasszunk a jó és rossz között. Az idei sófár hangja felhívás kell hogy legyen a jóakaraté emberek felé, akik hisznek abban, hogy a jóság győzedelmeskedni fog a gonosz­ság fölött, az igazság az elnyomás, a béke a gyűlölet, a barátság az embertelenség fölött. Az egyetemes, egy, uralkodó Isten léte szük­ségszerűen maga után hozza az egyeter».us ember ’e­­tét. S ha jók vagyunk egymáshoz, ha segítjük egymást, bármilyen jelentéktelennek is látszik amit végrehaj­tunk, egyetlen lépéssel közelebb jutottunk ahhoz, hogy a földön megteremtsük Isten országát. MI ÚJSÁG AZ IZRAELI BELPOLITIKÁBAN? BEGIN VISSZAÉRKEZET - DÁJÁN ÚTRAKÉSZEN akadékoskodó a természetünk" — mondotta Dáján. Az újságíró egy könnyedebb kérdést is feltett a hadügymi­niszternek. A legutóbbi napokban Mose Dáján volt az izraeli belpoliti­kai élet legérdekesebb figurá­ja. A külügyminiszter ame­rikai utazása előtt több héber napilap hasábjain nyilatkozott és nemcsak amerikai útjának előhangját mondta el, de szá­mot adott arról is, hogy érzi magát Begin kormányában. Kitűnően. Hangsúlyozta, hogy BenGu­­rlon óta nem volt az izráeli kormányok élén olyan autori­tással rendelkező miniszter­­elnök mint Begin, akinek min­denhol óriási a tekintélye, ö személy szerint kitűnően tud dolgozni vele, habár nem egy­forma a világlátásuk. "Az én dolgozószobámban ma sem Jabotinsky, a revizio­nista cionizmus vezérének — Begin tanítómesterének —ké­pe függ, hanem Ben Gurioné. Begin hagyományhű ember, én nem vagyok az. De mégis kitű­nően tudunk együtt dolgozni"— mondotta Dáján, majd küszö­bön álló amerikai útjáról be­szélt. CSODASZEREK NÉLKÜL Elmondotta, hogy nincsenek illúziói. A közelkeleti konflik­tus megoldása nem képzelhető el csodaszerek alkalmazása által, de nagyszerű, hogy e­­gyáltalán tárgyalunk, s nem a háborús készülődés foglalja le minden időnket. — Gondolja külügyminiszter úr, hogy New Yorkban vagy Washingtonban találkozik majd arab országok külügymi­nisztereivel ? — hangzott az egyik kérdés. " Ezt nem hiszem. Ott még nem tartunk. De a közvetett tárgyalások is nagyon haszno­sak, mert mind jobban megis­merjük egymás álláspontját. Az arab országok ma még nem akarják őszintén a békét. Egy arab ország kivételével." — Melyik ez az ország ? "Sajnos, nem árulhatom el. De Vance amerikai külügymi­niszter közölte Beginnel és velem, hogy az egyik arab kor­mányfő kész a békekötésre. Tudomásul kell vennünk per­sze, hogy ez nem olyan egy­szerű folyamat. MertelŐbbaz arab országoknak, pontosab­ban az arab kormányfőknek kell szót érteni egymással." — On most is derülátó ? "Az vagyok. Az idő a béké­nek dolgozik, nem a háború ja­vára. Ezt ma már tulajdonkép­pen az arabok is értik, s leg­feljebb taktikai kardcsörte­­tésre kerül sor olykor a ré­szükről. Gk is tudják, hogy a tárgyalóasztalnál és nem a harcmezőn kell legközelebb megütköznünk". A Dáján-interjú során az a kérdés is felmerült, hogy mi­ért vállalta el a külügyi tár­cát, holott ideológiailag nem tartozik a Likud táborához. 'Itt most jóval-többről van szó, mint Likud-tábor, vagy Máárách-tábor. Tudtam, hogy közeledik az arabokkal való tárgyalások korszaka és mivel van egy eredeti koncepcióm, szerettem volna belefolyni e­­zekbe a tárgyalásokba. Ha a Munkapárt soraiban maradok, — vagyis az ellenzékben —, legfeljebb a taccsvonalról fi­gyelhettem volna, hogyan ala­kulnak ezek a tárgyalások. Úgy érzem hasznos szolgálatot te­hetek Izraelnek a külügymi­niszteri funkcióban. Ezért vállaltam el. A nemzet alap­vető érdekeihez való hűség fontosabb szerintem bármi­lyen — egyébként tiszteletre­méltó párthűségnél". Ezután Dáján kifejtette hogy milyen tervet akar képviselni a most kezdődő — előbb wash­ingtoni, később reméljük genfi — tárgyalásokon. Tervének lényege, hogy a közelkeleti né­pek — arabok és zsidók —fel­ismerik, békében jobb élni, mint háborúban. Ennek meg­felelően megkezdik a békés e­­gyüttélés intézményeinek kié­pítését. De mivel a békéhez hozzá kell szokni, egyelőre tudomásul veszik a közelkele­ti népek, hogy valamennyien jól védhető határokról gondos­kodnak a maguk számára. — És a Palesztina! Felsza­badító Front ? A göcsörtös problémát képező PLO ? NEM ISMERJÜK EL ŐKET " Az előbbi megfogalmazá­somból kiolvasható. Én azt mondtam, a közelkeleti arab népek felismerik a béke elő­nyeit a háborúéval szemben. Nos, a Palesztina! Felszaba­dító Front még nem ismerte fel. Ezért arra törekszik hogy megsemmisítse Izraelt. Mi nem járulunk hozzá. Ez csak világos. Ezért nem ismerjük el őket. Ezért nem ülünk le ve­lük tárgyalni. Nem azért, mert — Köztudomású, hogy Begin él-hal a formaságokért, ön pe­dig semmibe veszi az ilyen kö­telmeket. Hogyan tudnak meg­lenni egymással ? "Nagyon egyszerű. Igaz, hogy Begin szereti a formali­tásokat, de addig nincs baj, a­­míg tőlem nem követeli ugyan­ezt. G a legforróbb nyáron is nyakkendőben jelenik meg a nyilvánosság előtt. Én télen is kihajtott nyakú ingben sze­retek szerepelni. Nyáron meg olyan könnyedséggel járok, hogy a rövidujju ingemet nem is tűröm be a nadrágba, hanem kívül viselem. Ezért még soha nem szólt nekem Begin. így vagyunk egymással. Tisztel­jük, de nem egyforma a világ­látásunk". A BUKARESTI TÁRGYALÁSOK Begin egyébként ezekben a napokban szintén csomagolt. Ezúttal Kelet-Európába ké­szült. Románia miniszterel­nöke hivta meg. Hogy ponto­sabbak legyünk, eredetileg még R a b i n miniszterelnök kapta a meghívást, amelyet most utódja abszolvált. A héber sajtó hasábjai tele voltak találgatásokkal Begin bukaresti útja előtt. Miért megy a kormányfő a román fővárosba ? A válasz természetesen többirányú volt. Mindenekelőtt tudnivaló, hogy amikor tíz év előtt — a hatnapos háború után — a Szovjetunió és a népi de­mokráciák megszakították Iz­­ráellel a diplomáciai kapcso-Folytatás a 4. oldalon.... RHODESIÁBAN SEM MINDENKI FASISZTA Szerencsétlen angolszász elképzelés Rhodesia jövőjéről. Vajon mi lett Tóth Árpival? Tóth Árpáddal utoljára 1957 tavaszán voltam együtt egy Bécs környéki menekülttá­­(borban, de ismeretségünk ko­rábbi keletű. Már a 940-es é­­vek elején együtt ábrándoz­tunk egy emberibb és sza­badabb jövőről pesti szociál­demokrata pártszervezetek­ben, s már akkor feltűnt ne­kem, hogy Tóth Árpád (ha­sonlítva nagynevű költő előd­jéhez) mindenféle gyakorla­ti munkára alkalmatlan em­ber; az egyetlen amihez ért, az álmodozó humanizmus. Is­meretségünk későbbi szaka­szában, amikor a szociálde­mokrácia már uralkodó esz­mének számított rövid ideig Magyarországon, "Toci" u­­gyancsak bezárkózott elefánt­csont-tornyába,"messze elke­rülve a tömegeket". Ha jól emlékszem néhány emberből álló csoportnak tartott előa­dást a marxizmus közgazda­­sági elméletéről, hogyaszon­­gya: minél magasabb a tőke szerves összetétele, annál a­­lacsonyabb a profit-ráta és így tovább. Vagyis Tociból minden olyan tulajdonság hi­ányzott, amelynek alapján fa­siszta alapbeállftottságúnak, vagy ilyen ideológiájának le­hetett volna mondani. Igaz, 57-ben más tulajdon­ságait is megismertem. Már november első napjaiban el­hagyta Magyarországot. Ezt a békés természetű embert is elkapta a forradalmi láz és aktívan harcolt a bevonuló Olvasom amerikai és an­gol diplomaták nyilatkozatait arról: miért szükséges kí­vülről erőszakolni rá vala­milyen béke-diktátumot és a fekete többség uralmának megvalósítását Rhodesiára. Állítólag azért, mert a délaf­rikai fehérek fajvédők és fa­siszták, tehát nem érdemesek arra, hogy érdekeiket ( alig több mint negyedmillió) fi­gyelembe vegyék. Ezért Dá­vid Owen angol külügyminisz­ter és Andrew Young, az Egyesült Államok ENSz fő­­megbizottjának közös javas­lata alapján a rhodesiai fe­hér védelmi erőt meg kell szüntetni, mindenkire ki kell terjeszteni a választójogot és a hatalmat annak a fekete cso­portnak kell átadni, akit az úgynevezett front-országok, tehát a Rhodesiával határos Államok kormányai, illetőleg (kiskirályai elismernek. Igaz lugyan, hogy ezek a szomszéd országok a legszélsőségesebb terrorista csoportokat, a Szovjetunió által támogatott kommunista szervezeteket ismerik el, dehát napjaink an­golszász politikája az, hogy " népbarátságban" túl kell tenni a hivatásos népbaráto­kon, a négerek szeretetében túl kell tenni a négereken és a Szovjetunió vitorlájából az­zal lehet kifogni a szelet, ha a terrorista csürhének több rablási lehetőséget engedé­lyeznek, mint amennyit a Szov­jet engedne. Szeretném bejelenteni az angolszász politikusoknak, hogy Toci nem fasiszta. Biz­tos vagyok benne, hogy nem tesz különbséget bőrszíne alapján az emberek között és szovjet tankok ellen. Úgy : mondják, a Széna-téri csa­jától meg sem állt Bécsig, \ hanem aztán — dacolva a ve­szélyekkel, még háromszor visszatért Magyarországra. Minden alkalommal barátok családtagjait hozta át a hatá­ron, olyanokét, akik nem vál­lalták a hazatérés kockázatát. Toci nem csodálkozott hogy őt kérik fel az emberesem­­pész-utak lebonyolítására, a dolgot természetesnek talál­ta. Olyan ember volt, aki a másokon való segítést ma­gától értetődőnek tekintette, a humanizmus a vérében volt. Mielőtt Kanadába indultam volna az utolsó éjszakán meg­kérdeztem Tóth Árpádot: Te hová készülsz ? Rhodesiába, — válaszolta csendesen. Elképedve bámultunk rá mindannyian és Toci elma­gyarázta, hogy Rhodesia angol koronagyarmat, amely kiesik a világ forgalmából, békés, kevés fehér és sok fekete lak­ja, s ezért a fehér embereket nagyon becsülik, viszont a fe­ketéknek is aránylag magas az életnívójuk. Jól emlékszem Toci utolsó érvére: "Ha csak annyit fogok keresni mint egy jobban fizetett fekete, én már azzal is nagyon elégedett le­szek. A koplalást már meg­szoktam amúgyis otthon. Leg­alább olyan emberek között leszek, akikkel jól meg lehet férni." Vajon mi lett Tóth Árpád­dal ? ** lan SmiKh ma is hajlandó esetleg átszök­ni a mozambiki*határon, hogy egy részére ismeretlen em­bernek mondjuk orvosi segít­séget vigyen. És rajta kívül bizonyára számtalan ilyen van még, hi­szen nincs olyan, hogy egy nép fasiszta vagy kommunista, jó vagy rossz, bátor vagy gyá­va. A nép az számtalan egyed­­ből áll, az emberi skála leg­szélesebb csíkját foglalva el. Tehát egyszerűen nem tu­dom elhinni, hogy a rhodesiai fehérek fasiszták. És ezt lát­szik bizonyítani az országban múlt héten lezajlott választá­sok eredménye is, amelynek során Smith, az eddigi mi­niszterelnök elsöprő győzel­met aratott, megszerezve mind az ötven fehér mandá­tumot. Ezzel biztosította ma­gának a kétharmad szavazat­­többséget, amely szükséges az alkotmány-mó dosításhoz. Smith azért akarja módosíta­ni az alkotmányt, mert át a­­karja adni a hatalmat a fe­ketéknek. ö ugyanis a fehér fajvédők azon csoportjához tartozik, amelyik ma már be­látta, hogy nem lehet az ügye­ket ilymódon vinni tovább, mert ez előbb-utóbb kataszt­rófához vezet. A másik fehér párt, amely a végsőkig való ellenállás és harc híve, el­vérzett a választásokon. Úgy látszik a rhodesiai fehérek többsége nem meghalni akar hősiesen, hanem szeretne bé­kében élni, még akkor is, ha a politikai hatalmat meg kell osztani a feketékkel. Sithole A dolog nem ilyen egysze­rű. A rhodesiai feketék több­ségének véleményét két mér­sékelt néger politikus képvi­seli, mindketten protestáns papok, Muzorewa és Sithole. Mindketten helyeslik Smith miniszterelnök elképzelését. Ez nem is csoda, végül is Smith azt mondja, hogy foko­zatosan át akarja adni a ha­talmat a négereknek és a két pap fokozatosan át akarja ven­ni. ők tehát egyetértenek. De Muzorewa és Sithole mégsem meri támogatni a Smith féle elképzelést, mert fél attól, hogy ha együttműködnek a fe­keték érdekében a fehérekkel, ak<or a környező államok ve­zetői és a Rhodésián kívül élő rhodesiai terroristák ve­zetői JoshuaNkomo és Mugabe árulóknak minősítik és eset­leg le is gyilkoltatják őket. Nkomo és Mugabe ugyanis hal­lani sem akarnak semmiféle megegyezésről, ők a végsőkig való ellenállás és harc hívei. Smithnek azt a tervét, hogye­­lőbb-utóbb kiírják az általános mindenkire kiterjedő válasz­tásokat, nem 'ogadják el. ők ugyanis csak olyan megoldást kívánnak, amely a hatalmat szavazás nélkül adja át nekik. A helyzet kissé komnlikált. Smith és a papok különböző érdekeket képviselnek ugyan, de megegyeznek abban, hogy közös érdek a vérontás elke­rülése. E sorok írója, aki a rhodesiai politikának nem ala­pos ismerője, a Tóth Árpád párt tagja, és a Toci-féle megoldásra szavaz. Viszont a rhodesiai f:hér ellenzék, amely nem hajlandó átadni a hatalmat a feketék­nek, hanem inkább az utolsó emberig harcolni akar, és a fekete terrorista csoportok, amelyek nem hajlandók átven­ni a fehérektől a hatalmat, hanem az utolsó emberig har­colni akarnak, ezek úgy lát­szik szintén egyetértenek az alapvető kérdésben. Kár lenne elvenni tőlük ezt az örömet és jó lenne kijelölni nekik egy helyet ahol kedvükre gyilkol­hatják egymást. Különbséget bőrszínük alapján nem ’átunk közöttük, mint ahogy nem lá­tunk politikai felfogásban, emberi morálban sem. A demokrácia nevében meg­van a legszentebb joguk, hogy az utolsó emberig legyilkol­ják egymást. De legalább Tóth Árpádot hagynák békében.

Next

/
Oldalképek
Tartalom