Menora Egyenlőség, 1977. július-december (16. évfolyam, 664-688. szám)

1977-07-30 / 668. szám

_ . . > ,*ir.August J.Molnár

^ ■■

/WENDRh “

Vol. 16. 668. .„^i JULY 30. 1977 HHHH ^

40 rent _______________________________________________________________ ________________________________________________________________

RUBIN FERENC:

JÖTT, LÁTOTT, GYŐZÖTT

A pesszimisták, akik útonútfélen hangoztatták hogy Begin elrontja Izráel jóviszonyát az Egyesült Államokkal, megbuktak. Begin amerikai útja — most már az amerikai sajtó visszhangjából ezt könnyen leszűrhetjük — sikerrel járt. Az izráeli miniszterelnök őszinte, kertelés nélküli, minden diplomáciai csflrés-csavarástól mentes javaslatai megnyerték C ártér elnök, a külügyi vezetők, a sajtó és az amerikai közvélemény szimpátiáját. A két állam közötti kapcsolat ismét a régi.

Begin miniszterelnök javaslatai "előrelátóak és nagyon érdemesek arra, hogy azokkal komolyan foglalkozzanak" — mondta Carter elnök sajtókonferenciáján, s hangsúlyozta, hogy e javaslatok "nagyon alkalmasak arra, hogy a genfi konferencia alapját képezzék". Természetesen a két politikai felfogás között még vannak eltérések, ezek azonban korántsem áthidalhatatlanok.

Az amerikai elnök most már tisztán látja, hogy Izráel mindent hajlandó elkövetni egy valódi béke érdekében, kivéve biztonsága feladását. Begin őszintén feltárta az amerikai közvélemény előtt — Barbara Walters-al, Amerika elsőszámú tévé személyiségével, folytatott interjújában —, hogy

Izráel javasolja a genfi konferencia összehívását három független békeegyezmény megtárgyalása céljából. Ezek szerint egy egyiptomi, egy szíriai és egy jordániai bizottság alakulna. Izráel hajlandó nagyobb területi engedményre a Szináj félszigeten ésaGolán fennsíkon és hajlandó a Jordán nyugati partján élő helyi arabságnak autonómiát adni, Izráel felügyelete és ellenőrzése mellett. A Palesztin felszabadító szervezet képviselői nem lehetnek jelen a konferencián. Sem külön delegációval, sem másik állam delegációjának tagjaként. Haezokot szolgáltatna a konferencia

A múlt eseményeiből ítélve, az arab államok hangoskodó megnyilatkozásait a PLO érdekében nem kell komolyan venni. Jordánia és Egyiptom többízben is kiűzte a terroristákat országából. Egyiptom jelenleg is harcban áll a terroristákkal, akik legutóbb egy volt minisztert tettek el láb alól, s most Szádát életére törnek. Szíria csapatai Libanonban mészárolták a terroristák sorait, ritkították szovjet ágyúikkal a PLO hadseregét.

Jordánia sokkal jobban fél egy Moszkva által támogatott terrorista államtól közvetlen szomszédságában, mint Izráel. A legerősebben pedig Szaudi Arábia tiltakozna, mely most mindenütt komoly anyagi és fegyver-támogatást nyújt a kommunista invázió ellen küzdő államoknak. Tekintve, hogy az arab vezetők jól ismerik Montecuccoli mondását, mely szerint egy háborúhoz három dolog kell: "pénz, pénz és pénz", nem vitás, hogy Szaudi Arábia szava döntő

Izráel nagy szolgálatot tett és tesz az Egyesült Államoknak főleg állambiztonsági szempontból, s hogy az USA-t nem csupán barátnak, hanem szövetségesnek tekinti.

Begin nyílt kérdésére az amerikai elnök ismételten megerősítette, hogy a béketárgyalások teljesen függetlenek Izráel támogatásától. Az USA nem tart vissza semmilyen fegyverszállítást Izráeltől. Sőt. Elfogadták Begin " bevásárló-listáját" további 250 millió dollár értékben. És amire még sohasem volt példa: ebből százmillió dollár olyan gépekbe megy, amikkel Izráelben gyárthatják le a tökéletesített amerikai fegyvereket.

A Carter adminisztráció nyilván egy végleges békeegyezményt tartana ideálisnak. A közelmúltban azonban a Fehér Ház részéről elhangzottak olyan vélemények is, amelyek szerint a helyzet még nem érett meg egy végleges egyezményre, s így vissza kell térni a kissingeri lassú, lépésenként diplomáciára. E tekintetben a Fehér Ház külügyi vezetői két táborra szakadtak. De a bizalom a két állam között megerősödött, s Carter és Begin személyi kapcsolatai a lehető legjobbak.

elmaradására, úgy Izráel hajlandó bármely arab állammal külön, közvetlenül vagy Amerika közvetítésével tárgyalásokat folytatni. Vance külügyminiszter a jövő hét elején kezdi meg tárgyalásait az arab államok vezetőivel, közölve velük Begin elgondolásait. Vance igyekezni fog háttérbe szorítani a palesztin kérdést.

Egy bizonyos. A PLO, mely az új államot csupán ugródeszkának tekintené Izráel elfoglalására, s mely Izráel állama létét sem hajlandó elismerni, semmilyen szerepet sem kaphat egy új állam vezetésében.

lesz a megbeszéléseknél. Következetesség sajnos nem várható az arabságtól. Szádát, aki még hetekkel ezelőtt örömmel fogadta Begin felhívását egy feltételek nélküli októberi konferencia összehívására, most, megijedve Szíria és a PLO dorgálásaitól, visszavonta ajánlatát, kijelentvén, hogy a konferencia programjának három főpontot kell magában foglalnia: Izráel teljes visszavonulását a tíz évvel ezelőtti határok mögé, a háborús állapot hivatalos megszüntetését és hadmentes övezetek megvonását, mind arab, mind izráeli területen. Az egyezmény aláírása maga után vonja Izráel államának elismerését. Diplomáciai, kereskedelmi és idegenforgalmi kapcsolatok felvétele Izráel teljes visszavonulásától számított öt év múltán kezdődhetnek meg.

Az arab államok haragos nyilatkozatait — melyek Begin javaslatait már eleve elutasítják — a fentiek tükrében

kell elbírálnunk. Egyiptom és Jordánia egyes, mérsékeltnek tartott diplomatái máris kijelentették, hogy a genfi konferenciát minden áron és minden feltétel nélkül meg kell tartani. Szíria — bár Begin javaslatait ellenségesen fogadta — mégis úgy nyilatkozót, hogy végleges döntését függőben tartja a Cyrus Vance külügyminiszterrel folytatandó megbeszélésekig. így hát míg az egyik oldalon Szíria hangadó sajtóorganuma, az A1 Baath vezércikkében hangoztatja hogy Izráel célja a megbeszélések eliminálása s a palesztin népek jogai elismerésének elkerülése, a hivatalos nyilatkozat ennél sokkal óvatosabb. Az arabok most attól tartanak, hogy Begin álláspontja a PLO részvételének megtagadását illetően, az arab államokat két pártra fogja osztani. A terroristák pedig megdöbbenve figyelik, hogyE- gyiptom és Jordánia olyannyira ragaszkodnak a genfi konferencia megtartásához, hogy hajlandónak látszanak egy, a PLO-ra nézve hátrányos kompromisszum elfogadására.

Az úgynevezett " palesztinellentmondók", akik minden békés megegyezést elleneznek most úgy érzik, hogy az események őket igazolják. Husszein király ezzel szemben kijelentette, hogy ő a legnagyobb Örömmel hajlandó képviselni a palesztin menekültek ügyét. A király a kvatari televízióban így nyilatkozott: "Jordánia hajlandó minden megbizást elfogadni bármely arab állam, avagy a PLO részéről". Ez természetesen magában foglalja, hogy amennyiben a PLO nem vehet-MindebbŐl úgy látszik, hogy Carter optimizmusának van alapja. Ha az elnöknek nem lett volna teljes bizalma Begin javaslatában, úgy nem kockáztatta volna politikai szavahihetőségét az arab államok között, kijelentvén, hogy a Beginnel folytatott tárgyalásai nem végződhettek volna jobb eredménnyel.*Én meg vagyok arról győződve, hogy a konferencia megtartásához szükséges alapvető munkát a legjobb eredménnyel végeztük el mi ketten, s ha nem jön közbe valami zavaró esemény, úgye megbeszélés egyenes vonalban vezet az októberi genfi konferenciához". Nem vitás, hogy az amerikai elnök titkos üzenetet kapott Anuár Szádáttól, akit politikai és személyi nehézségeitől csak e konferencia sikere mentesíthet. Carter semmi esetre sem nyilatkozhatott volna ily pozitív módon, ha nem volna egy titok birtokában, melyet csupán ő tud. Ez nem lehet más mint az, hogy az arabok hajlandóak a PLO nélkül is tárgyalni. Carter bízik abban hogy Vance és az arab vezetők találnak majd egy formulát, mely lehetővé teszi az arab államoknak a PLO kikapcsolását. Persze Moszkvának is lesz némi beleszólása a konferencia programjába. Ezért találkozik Vance szeptemberben Gromiko orosz külügyminiszterrel. E megbeszélései a szeptember végén összehívandó ENSZ Ülésen folytatódnak. E-ne részt az értekezleten, Husszein fogja az érdeküket képviselni, ami ellen Izráelnek nincsen kifogása. Szádát ezzel egyidŐben lépéseket tett egy arab konferencia összehívására egy egységes állásfoglalás érdekében a Vance külügyminiszterrel történt megbeszélések után, szeptember havába. Szádát e konferencián igyekszik majd meggyőzni az arab államokat, hogy egy új palesztin államnak feltétlenül Jordánia fennhatósága alatt kell állnia.

Izráelnek természetesen nincs kifogása egy terroristáktól mentes palesztin delegáció részvétele ellen. Arafát kénytelen volt elismerni, hogy lesznek olyan palesztinok, kik hajlandóak részt venni egy ilyen delegációban. Rendkívül érdekes ebből a szempontból a WAFA palesztin sajtóiroda nyilatkozata. E szerint "a. legelső izráeli feltétel a PLO kizárása a genfi értekezletből. Az USA támogatja ezt az álláspontot. Nem szükséges hangsúlyozni, hogy az arab államok — különösen azok, melyek Washington lojális hívei — el fogják fogadni e feltételt, nem törődve a következményekkel. A PLO sietett táviratban értesíteni az arab államokat, hogy nem tart magára nézve kötelezőnek egy olyan egyezményt mely az ő részvétele nélkül jött létre. A PLO szándéka tiszta, — jelenti ki a WAFA, — minden megoldás, mely nem foglalja magában egy független palesztin állam felállítását, — meg fog bukni. A palesztin forradalom, melynek végcélja a független palesztin állam, küzdeni fog azamerikai-izráeli javaslat ellen.

zen az ülésen Mose Dáján izráeli és Ismail Fahmi egyiptomi külügyminiszterek is részt vesznek. így alkalom kínálkozik függöny mögötti megbeszélésekre, mely — úgy látszik — az egyetlen mód a sajtó kikapcsolására és propaganda szónoklatok elhagyására. Itt fog eldőlni, hogy jogosult volt-e Carter elnök optimizmusa.

Begin tehát nemcsak megegyezést ért el az amerikai politikai vezetőkkel, hanem szoros személyi kapcsolatokat teremtett Carter elnökkel és a parlament és a szenátus vezetőivel. Biztosította magának, hogy minden amerikai nyomástól mentesen szabadkezet nyer a konferencián az engedmények tekintetében, s így reménye van arra, hogy sikerül majd meggyőznie az arab vezetőket arról, hogy egy teljes visszavonulás a 67 előtti határok mögé nem lehetséges, s hogy palesztin autonómia elképzelhető izráeli ellenőrzés mellett. Csupán így zárható ki egy támadás lehetősége a Jordán nyugati partja felől.

Az amerikai zsidóság és Izráel népe most már könyebben lélegzik. Amerika továbbra is megad minden támogatást e kis államnak, anélkül, hogy arra nyomást gyakorolna, s van egy kiváló vezetője Izráelnek, aki — valljuk be — nem remélt politikai sikert ért el amerikai útjával.

Begin javaslatai

Az arab országok és a terroristák

Carter optimizmusa indokolt

NYÁRI SZÜNET!

A kötelező nyári szabadságolások miatt úgy kiadóhivatali, mint nyomdai munkásoknak szűkében vagyunk. Ezért lapunk legközelebbi, augusztus 6. dátummal esedékes száma nem jelenik meg. A legközelebbi újság az augusztus 13. dátumú lesz, és azt augusztus 9-én már postázzuk olvasóinknak. Addig is kellemes nyári vakációt

kíván A SZERKESZTŐSÉG

ll

A lelkiismeret foglya

A legelgondolkoztatóbb tanulságok nem mindig a hét legfontosabb híreioŐl adódnak. Ezúttal például Protasio M oníálvo Martin esete érdemel kommentárt. Ez a hosszúnevű spanyol, aki most 77 éves, 38 évi, saját pincéjében való bujkálás után múlt héten előjött, gyermekei és unokái örömére, akik úgy tudták hogy papa — nagypapa — elpusztult a polgárháborúban, amiben a köztársasági oldalon vett részt.

Martin Cercedilla városkának volt a polgármestere. Miután Franco győzelme véglegessé vált, 1939 elején a szociáldemokrata polgármester, teljes joggal tartva a vérengző fasiszták bosszújától, jónak látta elbújni pincéjében. Nem jött elő akkor sem, amikor a terror már megenyhült, sőt nem hagyta el búvóhelyét Franco tábornok halála után sem, de még a szabad választási kampány idején is jobbnak látta pincéjében maradni. C sak most, mikor pártja, a szociáldemokrata párt az ország második politikai erejeként került ki a választásokból, másitotta meg elhatározását. Mint elmondotta, mindezideig félt attól, hogy a városlakói közül még sokan emlékeznek rá és ezek esetleg bosszúra készülnek.

E lap olvasói, a szerkesztőkkel egyetemben ahhoz a generációhoz tartoznak, amely a spanyol polgárháború idején volt lelkes, de politikailag tapasztalatlan ifjú, s így csak természetes, hogy tiszta hittel és buzgalommal állt a köztársaságiak oldalán. Közben sok minden történt a világban, s rá kellett jönni, hogy a köztársasági erők között is sok olyan volt, amely nehezen lenne beilleszthető egy ideális demokratikus elképzelésbe. Nyugodtan megkérdőjelezhetjük, hogy vajon jobban alakult volna-e a világ sora, ha a spanyol polgárháború eredményeként nem Franco fasisztái, hanem a kommunisták kerülnek uralomra ?De még mindig feltételezhettük azt, hogy a köztársaságiak között többségben mégis jószándékú, derék, a népet szerető és ahhoz ragaszkodó emberek voltak, akik az öldöklést csak kényszerből vállalták. Most azonban jött Protasio Montalvo Martin, elárulva, hogy Ő — 38 év után — még mindig fél bizonyos boszszútól. Mitől félt ?Pontosabban: mit követett el az egykori polgármester, amiért azt feltételezte, hogy közel négy évtized után még mindig vannak, akik halálra keresik, akik ellen olyan bűnt követett el, hogy azok gyűlölete generációról generációra száll ?

Nehéz szabadulni a gondolattól, hogy ez az egykori polgármester — aki, mint mondtuk, a köztársaságiak legmérsékeltebb csoportjához, a szociáldemokratákhoz tartozott, — talán mégsem volt olyan bflntelen.

Borisz Paszternák, a nagy orosz író, Zsivágó című regényében ír le egy érdekes jelenetet. A vörös népbiztos, aki páncélvonatjával száguldva irtja Szibériát, egy parasztaszszonnyal találkozik, aki zokogva meséli, hogy csecsemőjét a katonák kitépték kezéből és halálra taposták. A népbiztos fölteszi a kérdést: vörös katonák, vagy fehér katonák ?

A parasztasszony értetlenül emeli rá szemét, hosszasan nézi és aztán suttogva válaszol: katonák . . .

Szeressük ellenségeinket

Nem könnyű megérteni azt ami Rhodesiában történik a napokban. Az egykor fehér felsőbbrendűség alapján vezetett ország kétségkívül végnapjait éli. Havonta kb. 1000 fehér ember menekül el, ami nem csekélység ha meggondoljuk, hogy a fehér lakosság száma összesen háromnegyed millió»Ezzel szemben több mint hat és félmillió fekete él ott, tehát az, hogy előbb-utóbb fekete uralom következzék, magá-Nkomo Mugabe

tói értetődő és természetes. Ennkk ellenére amit ez ügyben az angol és amerikai diplomácia csinál, korunk egyik legnagyobb gyalázata.

Körülbelül így fogalmaznánk meg: a második világháború alatt az angolok és az amerikaiak nem segítettek a zsidóknak, hanem sorsukra hagyták őket. De ugyanakkor legalább nem kötelezték a németeket arra, hogy még akkor is meggyilkolják a zsidókat, ha az esetleg nem lenne szándékukban. A rhodesiai kérdés megoldására irányuló angol-amerikai terv viszont ezt teszi.

Smith rhodesiai miniszterelnök ma már a mérsékelt felfogást képviseli és hajlandó lenne megosztani, majd fokozatosan átadni a hatalmat a mérsékelt néger csoportoknak, s egyelőre időt szeretne nyerni az ezekkel való tárgyaláshoz. Pártjának egy jelentős csoportja otthagyta Smith-et, mert nem hajlandók ilyen alkura. Ezért a miniszterelnök feloszlatta a parlamentet és új választásokat írt ki. A cél, mint mondtuk, időnyerés.

Az angolok és amerikaiak azonban nem hajlandók időt adni a rhodesiai fehéreknek arra, hogy kiegyezzenek a mérsékelt fekete erőkkel. Bármilyen hihetetlenül hangzik is, az angolszászok a Mozambique-ban, tehát az országon kívül tartózkodó marxista terrorista bandát támogatják, és például ragaszkodnak olyan belső hadsereg felállításához, amelyben a marxista terroristák előjogokat kapnak.

Smith úgy véli, hogy egy ideig közösen tudná vezetni az országot a mérsékelt fekete vezetőkkel, Muzorewa püspökkel és Sithole tiszteletessel. Ezek lajlandók is lennének együttműködésre, ha nem félnének attól, hogy a Joshua Nkomo és Mugabe vezetése alatt álló, szovjet szekeret toló terroristák kivégzik őket. A marxisták viszont nem hajlandók a választásban résztvenni, ők csak egyféle választást fogadnak el, amiben csakis rájuk lehet szavazni.

Anglia és Amerika azért nem mer kiállni a mérsékelt erők mellett, mert az afrikai egységszervezet legutolsó ülésén a marxistákat fogadták el hivatalos szabadságharcosoknak. Amerika túl akarja licitálni a Szovjetuniót, s ezügyben igazán nem tekinti nagy árnak, ha néhány százezer fehért kivégeznek. S még ők csodálkoznak legjobban, hogyha a fehérek megpróbálják húzni az időt. A mérsékelt fekete vezetők pedig ugyan miért is mennének bele kockázatba, mikor tudják, hogy a nyugati világ őket is ugyanolyan szemrebbenés nélkül fogja föláldozni, mint teszik azt most a rhodesiai fehérekkel, vagy tették egy évvel ezelőtt a nyugatbarát angolai feketékkel.

Csakhogy ez az ostoba nyugati diplomácia, amikor a fehér felsőbbrendűségen alapuló Rhodesiát fölszámolják, nem szabadít fel senkit. Nem fekete többségű, hanem fekete kisebbségű uralmat zúdít rá az országra, egy újabb afrikai diktatúrát, amelyik fehérnek és feketének egyaránt rosszabb lesz mint a jelenlegi rhodesiai állapotok.