Menora Egyenlőség, 1977. július-december (16. évfolyam, 664-688. szám)
1977-07-09 / 665. szám
1977 július 9 * MENORA 5. oldal Estoril -A portugál Üdülőhelyen 81 éves korában meghalt Magda Lupescu Károly román király özvegye. Az egykori híres szépségű vöröshajú zsidólány Wolf Magda a két világháború közötti Európa legismertebb személyisége volt, akinek szerepét Madame Pompa - dour-éhoz hasonlították. A román király még trónörökös korában egy bálon ismerkedett meg Wolf Magdával, akibe rögtön beleszeretett, megszökött feleségétől Helén görög hercegnőtől, megszöktette Magdát testőrtiszt férjétől, s lemondott trónöröklési jogáról. 1937-ben azonban éppen Wolf Magda tanácsára Károly király államcsínnyel visszatért a trónra és megfékezte a romániai fasisztákat, a Vasgárdát. Általános volt a vélemény, hogy a szép vörös nő uralja tulajdonképpen Romániát, de 1940-ben egyesek mégis azzal vádolták, hogy szimpatizál a német nácizmussal. Ekkor Károly ismét lemondott a trónról és szeretőjével együtt Brazíliába költözött, ahol 1947-ben hivatalosan is összeházasodtak. Károly király 1953-ban halt meg és Magda Lupescu most követte őt a sírba, befejezve ezzel a század egyik legszentimentálisabb és legérdekesebb szerelmi regényét. Liberville -Gabon állam fővárosában gyűlt össze az afrikai országok szervezete idei közgyűlése. Az afrikai egységszervezetnek 43 tagja van, természetesen ez a legnagyobb létszám a laza szövetség 14 éves történetében. De nemcsak ebben értek el csúcseredményt, hanem az egyenetlenségben is. Az afrikai kontinens ma már annyira megoszlott, hogy a résztvevő államok csupán egyetlen pontban értettek egyet, abban, hogy a kontinens déli részén meg kell szűnnie a kisebbségi fehér uralomnak. De a körül már óriási viharok dúltak, hogy pl. a Rhodesia felszabadításáért küzdő két ellentétes csoport közül melyiket ismerjék el. Az ülésen 20 államfő vett részt, de Idi Amin aki eddig Legjobb konyhája és szép fekvése utolérhetetlen MÁR NYITVA A NYÁRI SZEZMRA! Gyönyörű park, árnyas fákkal * Nagymennyiségű ingyen nyugágy, hatalmas szűrt vizű, acélfalú uszoda, léghűtőtt ebédlő, kártya-szoba, hall * Kellemes nyitott terasz, naponta műsor a nyaraló saját night-clubjában. KONTINENTÁLIS ZENEKAR Délutánonként tánc a teakertben! Kitűnő magyar és bécsi kósher konyha! Mór most rezerváljon a nyári szezonra MltKíM TULAJDONOSOK: EDITH & IRVING MILLER ___________ (914)254-5535_____________ 2 és fél órára New York City tői a New York Thruway-n a 19-es kijáratnál a 28-as úton... !%Ux ^Jravl « BUCHSBAUAá 1563 Second Avenue, New York TELEFON: (212) 628-5771 Budapesti Charter-utazások rövidebb, hosszabb Időre és igen olcsó Rokonkihozatal több hónapra is! VÉGIG REPÜLŐVEL! INDULÁSOK: | NEW YORKBÓL -BUDAPESTRE Július 20-Augusztus 10 Július 20 - Augusztus 17 Augusztus 10- Augusztus 31 Augusztus 10 - Szeptember 7 Augusztus 17 - Szeptember 7 $395.00, $402.00 és $436, BUDAPESTRŐL -NEW YORKBA (Rokonkihozatal) Június 29-Augusztus 17 Június 29 - Augusztus 31 Július 20 - Augusztus 31 Augusztus 10 - Szeptember 7 Augusztus 17 - Szeptember 7 00 az évszaktól függően SPECIÁLIS 2 HETES UTAZA's NEW YORK - BUDAPEST - NEW YORK Augusztus 17-Augusztus 31-ig ______________________$485.00______________ , GYÓGYFÜRDŐK! SZÁLLODA ÉS KOCSIFOGLALÁSOK AZ EGESZ VILÁGON IZRAELI UTAK EURÓPAI MEGÁLLÁSSAL! Telefonáljon azonnal! KÉRJE TÁJÉKOZTATÓNKAT! IBUSZ HIVATALOS KÉPVISELETE! APEX JEGYEK! BUDAPESTRE $441 (Szeptemberre) VEGYE MEG MÁR MOST! FELÜLHITELESÍTÉSEK magyarországi JOGÉRVÉNNYEL VÁLÓPEREK MÁGYÁRORSZÁGON történő lebonyolítása. Körjegyzői Iroda ÉS MINDEZ EGY HELYEN! mindig személyesen vezette delegációját ezúttal nem jelent meg, hanem Ugandát az ország ethlopiai követe képviselte. Ebben az évben az afrikai egységszervezet elnöke Gabon államfője Albert Bongo lesz, aki mérsékelt és nyugatbarát politikájáról ismeretes. Az országok rotációs alapon, tehát egymást váltva adják mindig az elnököt, akinek politikai állásfoglalása aztán hatással van az egységszervezet azévi politikájára. Ennek megfelelően most először hangzottak el olyan megnyilvánulások, hogy az afrikai államoknak legveszedelmesebb ellensége tulajdonképpen a Szovjetunió, mert ez az ország az amely a legerőszakosabb módszerekkel folytatja imperialista terjeszkedését a fekete kontinensen. Az egységszervezet tanácskozását még külön zavarták a “külvilágból érkező hírek, amelyek arról szóltak, hogy éppen a konferencia ideje alatt libiai fegyveres erők megszállták Cs&d állam északi területeit, Szomália a nemrég alakult új csatlós állam pedig húszezres sereggel Kenya északi részébe tört be. Még elképzelni is rossz mi lenne, ha az afrikai országoknak nem lenne egységszervezete. Bonn -Érdekes döntést hozott egy német bíróság, amely örökre eltiltott az autóvezetéstől egy férfit, aki noha csak 5 láb és 9 inch magas, 220 fontot nyom. A közlekedési bíró szerint maga a súly elegendő ahhoz, hogy az illető, egy autó kormánykereke mögött poPáris -Értekezletet tartott a “Jéghegyek Nemzetközi Bizottsága”. Bár a név mulatságosan hangzik, ez a bizottság — többször írtunk már róla — korunk egyik legégetőbb problémájával a friss víz ellátással foglalkozik. Mérnökök ugyanis már régebben kiszámították, hogy a vízhiányos területek legolcsóbb öntözési eljárása az, hogy a déli sarkvidékről jéghegyeket vontatnak fel, keresztül a tengeren, amit aztán megolvasztanak. A déli tengerekre felvontatott jéghegyek önmagától történő olvadási aránya szinte minimális. Veszteség alig van, s eddig úgy képzelték, a jéghegyeket vontatóhajók szállítják majd először Szaúd Arábia sivatagjaihoz — hiszen Arábia az az ország, mely anyagilag elsőként engedheti meg magának a sivatag ilyen méretű megtermékenyítését — . Most Párisban az értekezleten újabb terv merült fel, amely még ökonomikusabbá teszi ezt az eljárást. A hatalmas jéghegyeket nem vontatni fogják, hanem atommeghajtású tengeralattjárók tolják majd. A tengeralattjárók kb. 40 méteres mélységben mehetnek, s így a jéghegyre nagyobb erőt tudnak gyakorolni, ugyanakkor mentesítve vannak az időjárás viszontagságától. A jéghegyeket pedig 18 inches plasztik takaróval fogják leborítani és a veszteség gyakorlatilag nullává válik. A bizottság legközelebbi ülését októberben az Egyesült Államokban Iowaban tartják és valószínű, hogy itt már konkrét eredmények születnek s rövidesen elkezdődik a déli sarkvidék friss édesvizének szállítása mindenfelé. tenciális veszéllyé változzék. Kövér sofőrök reszkessetek. EGY HETE Washington A fővárosban olyan hírek járnak, hogy még ebben az évben helyre állítják a normális diplomáciai kapcsolatokat Kína és az Egyesült Államok között. Ez természetesen azzal jár, hogy az Egyesült Államok elfogadja Kína követelését és megszakítja diplomáciai kapcsolatait Taiwannal. A tervnek konzervatív körökben sok ellenzője van, de a State Department szakértői arra hivatkoznak, hogy a farmosai szigetországgal fennálló tényleges gazdsági és katonai kapcsolatokat akkor is fenn lehet tartani, ha a diplomáciai elismerést megszüntetik. Másrészről az a vélemény, hogy Taiwan ejtése rossz hatást kelt az Egyesült Államok még meglévő délkelet-ázsiai szövetségeseiben, főleg Japánban és a FUlöp-szigetekben. Ehhez kapcsolódik az a hír is, hogy Bangkokban éppen a héten verték be hivatalosan is a szöget a SEATO koporsójába. A SEATO volt az Anglia és Amerika által kezdeményezett szovjet - ellenes védelmi szövetség, mely 23 évvel ezelőtt alakult. Tagjai az Egyesült Államok, Anglia, Franciaország, Pakisztán, FUlöp - szigetek, Ausztrália, djzéland, ThaÜand, Kambodzsa és Laosz voltak. Mivelj azonban időközben az indokínai országok nagy része amúgyis kommunistává vált a SEATO működésének többé semmiféle értelme nem volt. London -A legközelebbi napokban egy, a maga nemében teljesen új szülésre kerül sor az angol fővárosban. Kim Casali, a világszerte ismert karikaturista szüli meg harmadik gyermekét, még pedig éppen 15 hónappal férje halála után. Ráadásul a 35éves asszony születendő gyermekének legitimitásához kétség sem férlovo «... Praga -9 évvel azután, hogy a szovjet csapatai letörve a csehszlovák enyhülési politikát megszállták az országot, a cseh hatóságok hivatalos amnesztiát adtak 75.000 cseh emigránsnak, akik annak idején elmenekültek a megszállás elől. A hivatalos távirati iroda jelentése szerint mindazok akik több mint öt éve távol vannak Csehszlovákiától, megkérhetik visszamenőlegesen a kivándorlási engedélyt, vagy lemondhatnak csehszlovák állampolgárságukról. Kivételt csupán azok képeznek, akik barátságtalan nyilatkozatokat tettek az országról, vagy “bármely más módon ártottak Csehszlovákia érdekeinek”. Vagyis éppen mint a magyar amnesztia. Megbocsátanak minden olyan ártatlan embernek, akiknek a rendszer meg kíván bocsátani. ORUM TOURS Div. of Rer sepolis Travel Ltd 667MADISON AVE. SUITE 909 NEW YORK NY. 10021 Tel: (212)838-8585:-«-7 «p !i|!tf ' (Fürst György) : > • : ; UTAZÁSOK A VILÁG MINDEN RÉSZÉBE ROKONKIHOZATAL *** BEL és KÜLFÖLDI JEGYEK 2k CAUFORNIA $227.FLORIDA ’189.- szállodával együtt *** PUERTO RICO $229.RIIDAPíST M41.-^EX~SzePtember DUUArtOI $4 Korlátlan időre Air/Bús csoporttal *** LUXEMBURGI CHARTEREK Egész évben $385.-/485.Visszautazás 1 éven belül bármikor *** CRUISE0K AZ ÖSSZES HAJÖTÁRSASÁGGAL *** CREDIT-KÁRTYÁT ELFOGADUNK * ** KÖZJEGYZŐI és FORDÍTÓ IRODA *** FELÜLHITELESÍTÉSEK MAGYARORSZÁGI JOGÉRVÉNNYEL *** HAZAI VÁLÓPEREK - IRATOK BESZERZÉSE " i Ü ...something you learti more about as you grovfr together. hét. Férjétől, RobertoCasalitól nem sokkal rákban bekövetkezett halála előtt ondósejteket vettek le, amiket mostanáig tartalékoltak és azokkal az asszonyt mesterségesen megtermékenyítették. Emberen ez az első ilyen jellegű kísérlet és Mrs. Casali boldogan várja egykori szeretett férje utolsó neki hagyott ajándékát. ffuckAaum ÍHterpriMA PiMeHto: FONTOS KÖZLEMÉNY! Egyesületek és a Nagyközönség figyelmébe! Vasárnap, 1977. Október 9-én d.u. a HUNTER COLLEGE SZÍNHÁZTERMÉBEN NAGY SZÍNHÁZI ELŐADÁSSAL EGYBEKÖTÖTT -------------- FILMBEMUTATÓT TARTUNK -------------Kérjük tartsák e napot szabadon és figyeljék további hirdetéseinket.