Menora Egyenlőség, 1977. január-június (16. évfolyam, 641-663. szám)
1977-01-22 / 641. szám
10 oldal MENORA * 1976 január 22. A liftből, mely csendes zümmögésével elevenné varázsolta a folyosó süket csendjét, Angéla lépett ki, az ambulancia vezető asszisztensnője, szőkén, karcsún, magabiztosan, emelt fővel, pillantásra sem méltatva a barázdált arcú, öreg liftkezelőt. A felvételi irodából jött, a barátnőjétől, kissé kiábrándultán, mert azt remélte, hogy ott megtud valamit Karolinszky távolmaradásának okáról. De nem lett okosabb. A hebehurgya kis fekete asszony csak hápogott az ijedtségtől, letartóztatták, egész biztosan letartóztatták, suttogta, minduntalan szája elé kapva apró tenyerét. — Buta vagy, szivem, — mondta Angéla, aki Feldheimer tanítványa volt, — egy Karolinszkyt? — A hebehurgya kis asszony meghatottan nézett rá, ha ó is ilyen nyugodt tudna lenni, istenem... — Ne dadogj nekem összevissza, — szólt rá Angéla erélyesen. — Próbálj beszélni a Goldmannal. ő rendszerint jól van informálva. Aztán hívjál vissza. Nem akarok sokáig ittmaradni, feltűnhet a bestiának... — A bestia az ambulancia takarítónője volt, a kórház pártbizottságának egyik tagja, akinek látásától Angéla mindig hányingert kapottt. Miért nem csináltatja meg a fogait? Egyszer szólt Feldheimernek, hogy ijesszen rá, de a stomatológus, szokás szerint, csak morgott, mit törődsz vele, nem te rágsz azokkal az agyarakkal, besúgni így is lehet, ott rohadjon el... Az egyetlen ember, akitől Angéla félt, ó volt, a bestia. A férfiakat ujja köré csavarta, a nőkkel, bár utálta őket, könnyen elbánt, nyugalmával, fölényével, magabiztosságával, de ez a rémség... Amikor a beugróban szótlanul cigarettázó két fiatal férfit íészrevette, hirtelen megtorpant. Szép, szabályos arcán, mely a korareggeli fényben puhává, szinte ártatlanná lágyult, nyugtalan villanás futott végig, noha Angéláról mindent el lehetett mondani, csak éppen azt nem, hogy ártatlan lélek. Kezdődik? — gondolta Angéla. Tehát mégis igaz? Fojtott ■remegés futott át a testén. De erőt vett magán. S legbájosabb mosolyával az orvosok felé köszönt. Feldheimer nem fogadta a köszönését, elnézett a feje felett. Zoltán ügyetlenül biccentett, mert a stomatológus előtt, akiről tudta, hogy Angéla szeretője, nem akart túlzottan szívélyesnek látszani. — Korareggeli konferencia? — csicsergett a nő, akit hidegen hagyott Feldheimer közönye. — Szorgalmasak az elvtársak. — Az ambulancia felé lejtett, miután még egy kihívó, ígéretes mosolyt indított útba Zoltán felé, részben, mert okos nő volt, részben, mert Feldheimert akarta ugratni. Mit gondolsz, miért nem jött még be az öreg? — kérdezte hirtelen Zoltán, mert észrevette, hogy a stomatológus figyeli a nő után szálló, kutató pillantást. Feldheimer elnyomta a már-már körmére égó csikket. — Találd ki — mondta aztán. — A marxizmus-leninizmus megváltó tanításai szerint a jövőt is ki lehet számítani — folytatta. — Igaz, a múltat kissé nehezebb, mert sohasem lehet tudni, hogy mi történt valójában és mi az, aminek történnie kellen volna, dehát még így is... — Csikorgóit a hangja. — Lássuk, mit ér a tudományod... — Szóval nem vagy hajlandó beszélni? — kérdezte Zoltán. Felállt. — Ez meglepő. Eddig az volt a baj, hogy hallgatni nem akartál. — Csigavér — mondta a stomatológus. — Ez a dialektika, kortársam. Ülj le szépen és kulcsold kezedet imára. Beszélni mindig hajlandó vagyok. Csak a gondolataimat nem vagyok hajlandó veled közölni. Pedig te most azt akarod tudni, nagy férfiú, nemde? Jó lenne tudni, mi? Most jól jönne, ha Feldheimer pofázna egy kicsit. Dehát miért nem kérdezed meg a többieket? Miért nem támaszkodsz a tömegekre? Miért nem veszed igénybe nagy pártunk segítségét? Miért nem fekteted tenyeredre az elméiét iránytűjét,' mely ugyan csak vezérfonal a cselekvésre, de talán ez egyszer mégis megmutatja, merre kell haladnod? Avagy talán ott van a bibi, hogy a nép hallgat? Elvtársaid hallgatnak? Nem lehet rájuk támaszkodni, mert ók viszont rád szeretnének támaszkodni? Zoltán nem válaszolt. Hallgattak. Mindenki gondolt, amit akart. Aztán ismét Feldheimer szólt. — Hát persze, hogy hallgatnak, fia az erénynek és nagy pártunknak, hát persze, hogy hallgatnak! A gondolataikat akarod tudni? Nem fogod megtudni! Mindent tudsz már róluk, ki volt az apjuk, a nagyapjuk, milyen osztályhelyzete volt édesmamájuknak, résztvettek-e a tizenkilences forradalomban vagy csupán hallgatólagosan támogatták, esetleg ellene voltak, uram bocsá; azt is tudod, hogy milyen iskolába jártak, mikor vesztették el szüzességüket, tojással eszik-e a lecsót vagy tojás nélkül kedvelik inkább, munkásosztályunk öklének dossziéiban mindez régtől fogva ott lapul, kelló alkalomra várván, de a gondolataikat, öregem... Soha, — mondta rekedten, — soha, öregem. Mindent, de ezt az egyet soha... Az emberiség utolsó menedéke a hallgatás, már legalábbis ami az emberiség alacsonyabbrendű osztályait illeti, a dolgozókat, pontosabban. A felsőbbrendű ember beszél. Az alsóbbrendű ember áhítatosan hallgat és helyesel. De hogy mit gondol, azt nem mondja meg. Hogyisne! Jó lenne tudni, felsőbbrendű ember? Jó lenne bemászni a koponyákba, magnetofonszalagra venni a gondolatokat, kiszimatolni a belek mozgásában rejtőző titkot, igaz-e? Hát nem! Meghódíthatjátok a vüágot, irányíthatjátok minden mozdulatunkat, de ezt a kis zugot, itt, a homlokom mögött, ezt a tenyérnyi szövetdarabot nem fogjátok ellenőrzéstek alá vonni, nem fogjátok aktaszámmal ellátni, dossziéba gyűjteni, páncélszekrény mögé zárni, nem fogjátok megrágni és nem fogjátok kiköpni, mert... — Elhallgatott, lihegve, izzadtan. Az érvelés elképesztő bizonyossága, mely minden fecsegő bőbeszédűsége ellenére is határozottan és ellentmondást nem törően mutatott a pusztulás irányába, lenyűgözte a párttitkárt. Egy szót sem tudott kinyögni. Elhagyta az ereje, a meggyőződése, vagy egyszerűen gyáva volt? — Veled nem érdemes szóbaállni — mondta később elvékonyuló hangon, zavartan, s valami furcsa szánalommal a szívében, mely leginkább a megrökönyödéshez hasonlított. — Te csak ökrendezni tudsz? Feldheimer azonban váratlanul elmosolyodott. A gyűlöletben fuldokló száraz arc kisimult, ráncai feloldódtak a mosoly lágy vizében. — Tudod, — mondta hirtelen és a hangja ismeretlenül, kedvesen csengett, mintha nem is ó beszélt volna, — tudod fiam, élt egyszer, régen, nagyon régen egy zeneszerző, úgy hívták, hogy Rossini. Ismered? Hát persze, hogy ismered. Mindenki ismeri. Olasz nő Algírban. Szemirámisz. Figaro itt... Figaro ott... Meg ilyesmi. Csupa ritmus. Dallam. Könnyedség. Báj. A mi drága jó Zsdánov elvtársunk ilyennek képzelheti a zenészek paradicsomát. Hát ez az úriember valamikor negyvenéves korában egyszerűen abbahagyta a zeneszerzést. Nem írt többek Elég volt. A sikerekből is. Mindenből. Ezután már csak evett. Tournedos á la Rossini. Később, lehetett már vagy hatvan esztendős, felszólították, hogy írjon egy Requiemet. Komor zene. Gyász. Sötétség. Verdi, Brahms. De egy Rossini? Hanem az öreget nem hagyta nyugodni a gondolat. Mit gondolsz, megcsinálta? Hogy nekilátott, az bizonyos. Amikor meghalt, a hagyatékában megtalálták a Requiem partitúrájának egy lapját. Pontosabban az egyetlen lapot, amit megírt. Requiem? Olyan volt, mint egy vidám örömünnep. Csupa dallam. Táncdal. Harsogó nevetés. S a lap alján egy sor. Ennyi mindössze: Bocsáss meg Úristen, nem tudok mást... Hát erről van szó. Bocsáss meg nekem pártunk, nem tudok mást. Bocsáss meg nekem Zoltánovics Zoltán, nem tudok mást. Bocsáss meg nekem emberiség, nem tudok mást... Egyébként a pácienseimnek már kinőtt a szakálluk. Zoltán úgy bámult utána, mintha pofonverték volna. A folyosón még mindig csend volt, nem indult meg a délelőtti nyüzsgés, pedig már itt volt az ideje; mintha ez is késett volna, megmagyarázhatatlanul. Hány óra van? Ez most nem volt fontos. Ernyedten ült a karosszékben. A lift zümmögött, megállt. Az öreg, borostás liftkezelő aggodalmasan nézett körül. Nekem semmi közöm ehhez az egészhez, gondolta s gyorsan benyomta a hetedik emelet gombját. Zoltán ismét magáramaradt. Zoltán felállt s mintha egyensúlyozni akarna az idő furcsán billegő hajóhintáján, a büffé felé indult lassan, tétovázva. AZ ORVOS SZOBÁJÁBAN nagy rendetlenség volt; még nem takarítottak, az íróasztalon szanaszét könyvek, folyóiratok, újságok, papírlapok, a dívány vetetlenül, gyűrötten, a keskeny rongyszőnyeg széle akár egy szamárfül. De a párttitkár most nem törődött ezzel. Fehér köpenyét a széktámlára dobta. A bizonytalan szorongás — mely tegnap délelőtt markolta meg a torkát, amikor a tanártól jövet itt találta azt az ismeretlen, nyúlánk, napbarnított férfit, aki oly fölényesen kérdezgette a C17-es koronaér trombózisának okairól és lehetőségeiről, mintha minden választ előre tudott volna, már nem is tűnt olyan bizonytalannak. Erős, éles, átható szorongás volt ez, szabályszerű neurótikus depresszió. A fiatal orvos hangosan elkáromkodta magát. Fel kellene hívnom a kerületi pártbizottságot, gondolta. Minek? Semmi értelme nincs. Előre tudta a választ. — Szembe kell szállni a rémhírekkel, elvtársam — mondta Mátyás Géza, a pártbizottság titkára, mulatságos, mély orrhangján. — Bolsevik keménységet kell mutatnunk az ellenség minden akciójával szemben. Meg kell magyaráznunk a dolgozóknak, türelmesen és kitartóan, hogy az ellenség uszályába... — Mit kell megmagyarázni a dolgozóknak? — A reakció a legkönnyebb ellenállás felé tör, elvtársam. Kerületünkben, a budai kispolgárok között, kitűnő talaja van, elvtársam. Régen nem láttuk titkári értekezleten Zoltán elvtársamat, talán valami baja van? — Semmi bajom sincs, gondolta Zoltán dühösen, mit kezdjek a frázisaiddal? Mátyás Géza jóindulatúan csóválta a fejét. — Higgyen nekem, egy öreg melósnak, amikor harminckettőben Csepelen megszerveztük a sztrájkot... — Végnélküli mese jött, kalandos fecsegés; Zoltán nem tudott haragudni erre a kedves, jószándékú öreg munkásra, aki úgy vergődött felelősségteljes megbízatásának súlya alatt, hogy a fiatal orvos már csak szánalomból is végighallgatta az időrabló szódiaréit, ha ezzel könnyít a lelkén... De tanácsot kérni tőle? Egyáltalán, kitől kérhet tanácsot? Érezte, hogy túl az ajtón, kint a fülledt, csendes folyosókon, rtieíyeknek levegőjében keveredik az éter és az olajfesték szaga, a nyögdécselő kórtermekben, a zizegő laboratóriumokban, de a kórház falain is túl, az utcákon, a kerületben, a városban, az országban történik valami, — valami, ami teljesen független tőle, amire nincs semmi befolyása már, amit nem irányíthat és nem változtathat meg, akár itt ül a szobájában, akár ide-oda szaladgál az Intézetben, akár kérdezősködik, mint a bolond, akár hallgat,; mint a csuka; történik valami, valahol, valakikkel, ami idegen tőle s amihez mégis vonzódik, kielégíthetetlen szomjúsággal vágyódik arra, hogy megértse, elfogadja, magáévá tegye és szolgálja, de az minduntalan kibújik az öleléséből, mint egy szerelmes, aki ráúnt a másikra, kisiklik a szorításból, nedvesen, mint egy kígyó, ellenáll a gondolatainak, szembeszegül az érzelmeivel és mégis, mégis... Kristálytiszta, szúrós félelem volt ez, mely már levált szorongásának zsibbadó testéről s önálló életre kelt, félelem a kiszámíthatatlantól, az ismeretlentől, a végzetesen bekövetkező, • megmásíthatatlan ítélettől, amit talán lehetett késleltetni, de nem lehetett elkerülni semmiképpen, mert bizonyos volt, mint a halál, súlyos, mint egy lecsapó bárd és aljas, mint egy orvtámadás. Homloka lüktetett; rászorította öklét, hogy visszaszorítsa ezt a türelmeden dobolást, ezt a minden küzdelem nélkül való' önfeladást, de hiába... Hangos csörömpöléssel megszólalt a telefon. Milyen hálás volt ‘ ezért, milyen hálás! Felszabadultan csapott le a készülékre, most legalább megtudja, mi történik... A mozdulat félúton megdermedt a levegőben. Egy ismereden hang hallózott a kagylóban| türelmetíenül. Ki lehet az? Mit kell még megtudnia? KEZDHETJÜK? — kérdezte a kínai, akiről Zoltán nem tudta biztosan, hogyan került lázálmába. Csak az álom alján jelentkező felismerés súgta, hogy a kínainak semmi helye a üdére-' nyomásban. — Kezdhetjük? — kérdezte s jelentőségteljesen a mosdóra pillantott, melynek csapjából kitartóan és kegyetíenül csepegett a víz. Kezdhetjük? — Vékony, sipító fejhangja volt. Karolinszky a szoba túlsó sarkában állt, közveüenül a fal mellett, leszegett fejjel, övig meztelenül. A domboldalról lezúduló vihar torka benyelte a szobát; hirtelen besötétedett. De a párttitkár egyegy lecsapó villám sárga fényében tisztán látta a merev, mozdulatlan alak minden jólismert vonását. A halántékon szürkülő, éjfekete haj, a magas, barázdált homlok, a sűrű, fekete szempillák rácsai közt megvillanó fekete szempár, az egyenes, keskeny orr s a kegyetíenül hajlékony, sápadt alsóajak mégis ijesztő és ismeretlen volt, mintha a tanár, szokott közönyével, undorodva eltépett volna minden kapcsolatot, mely önmagát önmagához fűzte. Meztelen karját, boltozatos mellét sűrű, fekete szőrzet fedte, tömött, bolyhos, kemény páncélzat, mely mögül csak nagyritkán derengett elő a bőr tejüvegfényű fehérsége. Két karját két halványzöld vászonegyenruhába öltözött kínai tartotta kiszámított merevséggel és teljes érdektelenséggel. Az ablakon .most villám csapott be sisteregve és nyila a tanár háta mögötti falrészt érte; ez megrepedt s egy hosszú, kanyargó, csőszerű üreg keletkezett benne, valamiféle keskeny folyosó, melyről különös módon Zoltán tudta, hogy nem az épületbe vezet, hanem egy, a tértől tökéletesen különböző, ismeretlen közegbe. A kínai türelmetlenül pillantott rá. Zoltán most megértette, mit akar tőle. Szédült, vad borzalom töltötte el, heves félelem, mely azonban semmiben sem különbözött a forró, zavaros kéjtől, tökéletesen kielégítő volt, s egyidejűleg iszonyatában is boldogító. — Kínozni! — hörögte Zoltán, de nem hallotta a hangját. — Kínozni! — visszhangozta a kínai, s a tanár hollófekete hajához kapott s egy erőszakos mozdulattal letépte a fejéről. A skalpot a háta mögötti üregbe dobta; ez koppant egyet, mint a kő s a folyosó öblösen verte vissza a zajt. A kínaiak most megragadták a tanárt s a csap alá tartották a fejét. A kopasz fejbőr sápadtan, ellenségesen világított. A cseppek egyenletes, kiszámított közökben hullottak a koponyára. Folvtatjuk HIRDESSEN A ' * -MENORA 4 P AT ÁCSI Cipő Szalon EURÓPAI IMPORT GYÓGYBETÉTES i NŐI és FÉRFICIPŐK 0> 480 Bloor St. West Tek S33-8122 MIÉRT SÜTNE OTTHON’ IGAZI FINOM SÜTEMÉNYEK, TORTÁK ESKÜVŐKRE - BARMICVÓKRA - PARTYKRA ROYAl PATISSERIE & BAK Tel.í 651-7689 732 St.Clair Ave., W. Tulajdonosok NAGY LÁSZLÓ és SZÉCSI KATÓ AKAR ÖN IS EGY JÓ HAJVÁGAST? BILL S BARBER SHOP MEN’S HAIR STYLISTS Keresse fel LIGETI volt budapesti, Váci-utcai FÉRFI FODRÁSZT ahol I. osztályú volt budapesti két férfi fodrászno is biztosítja a gyors kiszolgálást. NŐI HAJVÁGÁSOK • AIR CONDITION 559 ST. CLAIR AVE.. W. * Telef.: 653 - 3779 CSÁRDA Étterem a torontói magyarok találkozáhelye. A legkitűnőbb magyar ételek és itatok kaphatók Naponta rántott borjúláb CIGÁNYZENE* HAZAI HANGULAT * FIGYELMES KISZOLGÁLÁS ÜNNEPSÉGRE KÜLÖN TEREM 720 Bay St. Toronto 597-0801 Miami nappali javat $99.00 A jegyet 60 nappal előbb kell megvenni! ^WUTILOS MAGYAR UTAZÁSI IRODAI^ Columbus Travel Servieo Ltd. "420 SPADIHA AVE.T0R0NT0 M5T 267 TEL: 361-1101 BUDAPEST MEAT MARKÉT TORONTO EGYIK LEGFORGALMASABB SZAKÜZLETE LEGVÁLASZTÉKOSABB * LEGFRISEBB * LEGOLCSÓBB Kényelmes parkolás az üzlet mögötti city parkolóhel>en, 200 kocsi férőhellyel. FIGYELMES KISZOLGÁLÁS Tulajdonos: VARGA GYULA TELEFONRENDELÉS — FREEZER-ORDLR 517 BLOOR ST. W. TORONTO Tel: 531 5202 "6 nap nyitva" REAL ESTATE LIMITED 1319 DANFORTH AVE. TORONTO Ont. Tel: 461- 0901 Családi házak, Bangallowok, Öröklakások, bérházak, özletházak és investment Propertik. Gulyas (Grossz) Mihály volt nyíregyházi - budapesti ügyvédet Tel: 482-1840 charlesign Charles Sign & Display Studio Limited VILÁGÍTÓ CÍMTÁBLÁK 103 Manville Road Scarborough 705, Ontario (416) 752-1590 Charles Knapp Az összes EURÓPAI háztartási és konyhafelszerelési cikkek beszerzési he-FORTUNE HOUSEWARES IMPORTING CO., 388 SPADINA AVE., Telefon: 364 - 6999-TV - STEREO SZERVIZ , ELADAS Hívja Mr. TÓTH -ot — 15 éve — Torontóban 633 - 1332 MINDENFÉLE asztalos munkát házit és iparit vállalok- Kitchen cabinet, recreation room, bungalódhoz hozzáépítés. Telefonhívásra házhoz meg) J. JERICSKA licenced asztalos-mester Tel: 494-4414 Dr.CRISTA FABINY1 Mrs ONROT a legmodernebb hollywoodi KOZMETIKAI eljárásokat alkalmazza. TANÍTVÁNYOK szakszerű kiképzése. 716 PALMERSTON AVE. Telefon : LE 1 - 6318. mortgg gebiztosítós l-g vóbmint <32 odókedvezményes óregségi biztosítás specialistája SíSLífZE ?30 Yonge sí-921-85711 lakás 221 IDŐSZAKOS Hívja: A.S. Tatár biztositót 535-7101 Életbiztosítás a 11 sPec'alitásunk 1961 ó Gcrling Global üfe Insurance 460 Universiiy Ave. Toronto, öni. „Toronto legjobb magyar házikosztja -írja a Daily Star és a Globe and Mail l!\ JÓ HÁ/IKOSZTOT AKAR ENNI . stauram BA KELL w^_. MENNI 5 PÉNTEKEN: halászlé, tiirdscsusza. SZOMBATON: sólet, töltött kacsa. VASÁRNAP: töltött borjú, töltött csirke ESPRESSO Uj tulajdonos:^, És Mrs. CSESZKO 521 Bloor St.,Ví. Tel: 531-5872 és 531-0081 410 Bloor St. W. 921-8644 Elisabeth Delicatessen & Meat Markét Toronto egyik LEGNAGYOBB magyar hentes és csemege üzlete.Ha jó, ízletes magyar készitésú FELVÁGOTTAKAT és FRISSENVÁGOTT HÚSOKAT szeretne fogyasztani.Keresse fel üzletünket, szeretettel várjuk' a BALEGA család Parkolás az üzlet mögött Kanada területére C.O.I). szállítunk.
