Menora Egyenlőség, 1977. január-június (16. évfolyam, 641-663. szám)

1977-06-18 / 662. szám

1977 június 18. * MENORA 9.oldal A nemzetközi opera csil­lagai általában olaszok, néha közébilk kerül egy-egy másik európai. Kanadai operaéne­kesről senki sem tud. Pedig akad egy, aki felér tízzel: Maureen Forrester, a mont­­reáli születésű kontraalt. Hosszabb szünet után idén nyáron 11 napra újra hallhat­ja a kanadai közönség a vi­lágjáró énekesnőt, méghozzá egyik legtökéletesebben meg­oldott szerepében. A Medium című immár klasszikus ope­rával lép színre a torontói egyetem produkciójában. Távolkelet adta a porcelánt, a tiszta selymet, a mikro­­biotikus étkezést, a jógát — és a papírsárkány eregetést. A csendesóceáni szigetek la­kói között körülbelül 3000 éves múltja van. Igaz, náluk nem gyermekjáték, hanem vallási ritus. Japánban a papírsár­kány olyasmi, mint a spanyo­loknál a flamengo, a magya­roknál a vesztett háborúk: nincs nemzedék, mely ne vet­te volna ki belőlük a részét. Japánban május 5. nemzeti ünnep: a sárkányeregetés Ün­nepe, amikor a bŐ aratás re­ményében hal (!) formájú sár­kányokat eregetnek a parasz­tok. Mindezek a dolgok való­színűleg nem jutottak eszük­be azoknak, akik július 1 és 24 között papírsárkányeregető és kiállító fesztivált szervez­nek a torontói Harbourfronton. Ambrogio Fogar 34 éves milánói lakos arról híres, hogy egyedül körülvitorlázta «c ANGOLNYELVÜ HIRDETÉSEK FELVÉTELE: 695-4456 NEW YORK OFFICE 350 Fifth Avenue Empire State Building New York, N.Y. 10001. 1 FAM. W/INCOME — Asking $98.500. GOOD INVESTMENT — 13 rmsfin bsmt. Fla. rm & garage 16 yrs young, $13,000 (212) 441-0712 (65) EAST CENTRAL BRONX ----3 FAMILY HOUSE - $27,500. MORT­GAGE AND $3,000 CASH. GOOD INCOME. (212) 299-6549 anytime. (62) a földet. Ezúttal még furcsább vállalkozásba fogott: egymaga gyalogosan keresztül vág a vi­lág leghatalmasabb szigetén, a hófödte Grönlandon. A meg­tenni való távolság 440 km, nem szólva a véletlen elkal­­lódások okozta plusz utakról. Fogart május végén rakta le egy helikopter a jégmezőre, egy szánkóval (amelyet ő ma­ga hú^, kb. 40 kg. poralakú élelemmel: 20 kg édes ízű porból, jégből kiolvasztott víz hozzáadásával valami banán­pépre emlékeztető ételt nyer, a másik 20 kg sós porból darálthús félét tud előállítani. A grönlandi séta előrelátható­lag 60, 70 napig eltarthat. Ez idő alatt a hőmérséklet, lévén nyár a szigeten, nap­közben nem megy a fagypont alá, éjszaka, szélben, elérhe­ti a mínusz 20 fok C-t. A vállalkozás legnagyobb vesze­tne HILTON HEAD ISLAND - Furnished 2 BR VUla between 9th tee and 1st green Harbor­­town overlooking club house. Wk/ morales. Available June 1 owner (401) 438-5818 (4ol) 434-2810 wknd. (63) KOSHER DELI ----CONNECTICUT SUBURBS, HI 6 FIGURE WEEKLY GROSS, DAYS' (203) 522-8109 WEEKS & WEEKENDS (203) 568-44 52. SID GOLDENSTEIN (62) TAPPAN STEAK PUB — A NEW LOOK IN DINING, FROM A NOSH TO A MEAL. BUSINESS, LUNCHES, LIVE ENTERTAINMENT. WED, THUR, FRI 8. SAT. MAJOR CREDIT CARDS ACCEPTED. CALL (914) 359-2001 (64) STUCCO HOUSE — 2 BEDROOMS FRONT AND BACK PORCH, LONG BEACH, L.I. PRICED TO SELL WITH FURNISHING. $30,000 ( 516) 889-7047 (63) 7 DAY SUMMER SPECIAL — $30. SURF HOTEL ----- 444 OCEAN DRIVE, MIAMI BEACH, NEW OWNERS - NEWLY PAINTED, INCLUDING ALL ROOMS. BARON HERMAN(3051 531-5561 (62) BOSTON HARBOR TOWERS Sublet this magnificent extra large 1 bedroom apt. (Convertible to 2 bdrms) on 40th fl of one of Boston's most prestigious apart­ment bldgs. Unobstructed view of Boston Harbor. $618.00 per mth. delmét a köd jelenti, ami igaz csak derékig ér, de így is elegendő ahhoz, hogy a rianá­sokat elfedje. A képen Ambrogio Fogar útiruhában látható, a felvételkor még csak egy milánói húsfeldolgozó ü­­zem mélyhűtőjében. Az oxfordi egyetem német tanszékének egyik professzo­ra, S. S. Prawer könyvet írt “Kari Marx and World Litera­ture” címen, amely az újori társadalomtudomány legtöb­bet emlegetett alakjának ol­vasmányait térképezi fel. A könyvből kiderül, hogy Marx a görög lírai költőktől a ko­rabeli modern drámaírókig, az angol közgazdászoktól az orosz klasszikus regényírókig ALL FOREIGN CARS SERVICE INC. HOURS 8 AM. TO 6 PM. 51 HACKENSACK ST. WOODRIDGE, N.J. CALL (20D 933-1177 MR. JACK R. ILIC. (62) MFR REPS WANTED - Import Co. seeka weU organized reps w/ set territories, gd retail connections tor the following lines: florist & gift, health and beauty, home protection, household and hardware. Ex­­shteiee. * tecsaasrle>- ae»a. netlossBy. INTERNATIONAL IMPORT CO. Box95-J, Washington, N.J. 07882 (201) 689-5488(64) THE OUTER BANKS OF NORTH CAROLINA AT NAGS HEAD — For sale. The unique ocean front Nag's Header Hotel. Financing available. Contact: HOME REALTY CO. Wilmington, N.C. 33401 Days (919) 791-6794 Nights (919) 791-5910 (919) 799-4022 ( 65) 5 ROOM F U R N 1 S H E D A P T. — summer and winter rental. Sleeps 6 or 8. 1 block from ocean, Loardwalk , pool. Families and groups welcome. Also available 10 individual guest rooms, day, week or month. Pt. Pleasant Beach. N.J. (201) 892-8860 or (201) 67 5-4 764. (64) Call Mr. wMya. Sasaa HUT) 262*7100 ___(63) SUNAPEE, N.H. Yr-rd condo avail Aug. 1-30, free golf, tennis. & swim. $1250 per mo. Winter rental also avail (017)828-3277 ( 65) 1935 20/25 ROLLS ROYCE Coachwork James Young. Sports saloon. Beige and black. Sunroof. New headliner, new uphol­stery, new carpets, new Dunlop tires. Folding picnic tables. Mechanically excellent. A simply beautiful car. $27,000 R. MURR1LI, 1315 June Ave S. Minneapolis. Minn PH: 612-377-7855 (63) CAVIAR IMPORTED BLACK LUMP­­FJSH $10 per case containing (24) 3Vj ol iari. Quantity buyers. CaN Mr. Key. In Phila. 215-644-3075, New York. 212-201-0100. (gj) T * S CABINET A EQUIPMENT SUPPLY, INC. KITCHEN CABINETS WOOD, FORMICA A METAL CABINETS DIRECT FACTORY PRICES SINKS, FAUCETS, VANITY COUNTER TOPS PLUMBING FIXTURES S KITCHEN APPLIANCES A SPECIAL 04" SINK BASE 04’ WALL CABINET FORMICA TOP SINK FAUCET DRAINER — 0227 SERVING I 36-07 SO AVE., ASTORIA N.Y. (212) 0S2-S31O — (64) , THE MOST GROWING FRENCH CANADIAN CHAIN RESTAURANT FRANCHISE AVAILABLE In all major centers of the country; $200,000. Minimum-required, Reply In confidence, stating credit reference to: TOM-POQCE INTERNATIONAL LTD. c/o Dumsx, ftonomy A Aiwdatts, 3400, Noury, SWsry, Qu*b«c, CANADA. GIT 1N4 (63) AspfcsB * Cewcfete Psvlne Cemmerdel - AN Sam U Morca CoRstrvctton Cb. 923-7800 ( 62)-yy|K* mindent olvasott és majdnem mindent az eredeti nyelven. A kötet idézi egy helyütt Marxot, aki Laura lányának a következőket mondta magá­s > ---_ _ . rol, mint könyvmolyról: “Olyan vagyok, mint egy gép, amelynek az a feladata, hogy átrágja magát a világ köny­vein, hogy aztán kiadja őket magából újragyúrtan.” Akit a kérdés jobban érdekel, 10 font 75 pennyért elolvashatja Prawer professzor 443 idevá­gó oldalát. Oxford University Press. zik, nem tudatta a sajtóval, csak azt tudjuk, hogy a széf­ben őrzött összeg kereken 3 millió dollár, k.p. Ennek a szerény cash-nek tulajdonosa, a Hotel Pierre rabja egy olasz tőzsdeügynök, Michele Sin­­donia. Ha Kenney bíró tilal­ma ellenére mégis elhagyná szállását, a newyorki törvény­szék elkobozhatja a 3 milliót. Rossznyelvek szerint az adós­ságban úszó város reméli, hogy a becsületes fogolyból egy szép napon csak előbújik a tisztességtelen szökevény. Manhattan egyik legelőke­lőbb szállodájának, a Hotel Pierre-nek évek óta van egy foglya. John Kenney newyorki bíró ugyanis úgy döntött, hogy az egyik lakó csak akkor kér­heti a számlát és hagyhatja el az épületet, ha erre ő en­gedélyt ad. Engedélyt viszont addig nem hajlandó adni, amíg a lakó nem tud elszámolni azzal az összeggel, amely a városi törvényszék széfjében letétbe helyezett kaucióból hi­­bádzlk. Hogy mennyi hiány­=XX XfC FLORIDA -— carefree retirement for $7 to $10 a day at e^ira-eiftiar <t?iHotel Sarasota's Prestigious Retirement Club Overlooking Picturesque Sarasota Bay, Yet Within-Walking Distance to Downtown Shop­ping. INCLUDES THESE OUTSTANDING FEATURES! * Your Own Private Room * Maid Service * 3 Balanced Meals Daily * Linen Service * Entertainment * Shuffleboard * TV * Patio * Sun Deck * No Tipping * Security Guard * No Founders Fee Write or call for complete information. Better yet, come visit and investigate Florida retirement living as you hoped it would be. Mira-Mar Retirement Hotel 63 So. Palm Ave., P.O. Box 3708 Dept. SS Sarasota, FL. 33578 Ph. (813) 955-7458 (65) 1 FAM. W/INCOME - Asking $98.500. GOOD INVESTMENT — 13 rms fin bsmt, Fla. rm & garage 16 yrs young, $13,000 & annl Income. (212) 441-0712 (63) TRURO CAPE COD DREAM HOUSE Sits on hl-dunes 300’ beach, 6 br. 3 baths. 2 frpl. big deck, magn furn. $1200 per week, $4500 per month. 212-562-881$. (62) IMPORTING FIRM High Quality Accessories Ladies' and men's styles, located Place Bonavcn* ture. Inventory, $300,000 at cost. For sale at re­duced price. Health rea­sons. (514)-279-3346 (65) SPECIAL CARE FOR SPECIAL PEOPLE Progressive education, home envi­ronment for the retarded child and adult. Opportunity for educational progress at any age. As fine a pro­gram as any available—at a substan­tially lower rate. Year-round care on 500-acre bluegrass estate. Est. 1893. Inquiries invited. WHte for brochure The Stewart Home School ■ox 79 FrwnMort Kentucky 40601 John P. Stewart. M.D., roskhnt physician ^ ^ | TIFFANY DINER RESTAURANT Famous Salad Bar .... steaks Chops - Seafood 245 RT. 10 E. BRUNSWICK. N. J. 08016 TEL. (201) 257-1777 Your host PETER K. LAMBROS ALL BAKING DONE ON PREMISES (64) tosítani. Fűvédöi szerepkörük cseppet sem alábecsülendő, ha arra gondolunk, hogy a zöl­dek agitációjának eredménye­képp Franciaországban mind ez ideig nem sikerült hozzá­kezdeni azoknak az atomerő­műveknek a megépítéséhez, amely annyira szívügye Chiracnak. A választási had­járat során a zöldek egy pamfletbe foglaltan kiadták a Páris városára vonatkozó leg­jelentősebb terveiket. A pamflet címe Ecopolis, a­­melyből többek között az aláb­biakról értesülhet az olvasó: bocsásson a polgármester a párisiak rendelkezésére 1 millió biciklit, amelyet ingyen bérelhet bárki, és használat után egyszerűen letehet a sar­kon; a bérházak fűtését füst­okádó kályhák, kazánok helyett a napenergiát felhasználó szo­lár - panelekkel, vagy termé­szetes hévizek segítségével oldják meg; a heti munkaidő ne haladja meg a 30 órát, a munkahelyre- ről való köz­lekedést is beleszámítva; a rondább utcák helyén létesít­senek parkokat; végül a kor­mány és a velejáró bürokrá­cia hagyja el Párisi, adja át a várost a lakóinak és a vi­lág minden tájáról idesereglő turistáknak. A legutóbbi párisi tanácsi választásokon mintegy 10% szavazatot kaptak a “zöldek”. A francia politikai életben ed­dig csak a vörösöket (balol­dal) és a feketéket ( szélső jobboldal) ismerték. Az új szín nem azt jelenti, hogy Párisba betörtek volna Szálas! gall követői, csupán azt, hogy im­már a politikában is egyre több hangot kapnak az ökoló­gusok, a természet még meg­maradt értékeinek védői, azok akik a szürke beton közé egy kis zöldet is szeretnének biz A római Goethe Institut ba­rokk termeiben érdekes kiál­lításon mutatják be FreiOttó­­nak, a magyar származású német építésznek legérdeke­sebb munkáit. Frei a münche­ni olimpia remek cementsát­rainak konstruktőrje. A ki­állítás legszebb makettjei a kuwaiti sportcsarnok, a lyoni fedettuszoda és a déli sark­ra valamint a Szaharába egy­formán alkalmas hordozható (felfújható és leengedhető) é­­pületek. Frei egyik alapelve: le a kocka geometriájával, teremtsünk olyan szabad for­mákat, mint amilyeneket a természet. =x k: THE OUTER BANKS OF NORTH CAROLINA AT NAGS HEAD ---- The Carolinian Hotel offered for sale, fronting the Atlantic Ocean. Three story masonry and brick building, containing 69 rental rooms, 2 ocean front dining rooms, con­vention and entertainment facilities. Large swimming pool. In addition, property has 4 beach cottages containing 8,416 sq. ft. Financing available. For further in­formation call: Home Realty Company Wilmington, N.C., 2 8401. Days (919) 791-6794 Nights (919) 791-5910 (919) 799-4022 ( 65) SUMMER RENTAL ------­East Haddam, Ct. spacious country home, privacy, lib­rary, grand piano, golf, tennis, swimming. July- Aug, $1500. (203) 873-8081 Near Synagogue (62) GENUINE HUNGARIAN CSARDAS — Marinated fish a la SZEGED, a product of Hungary. Net weight 14 ounces. In­gredients: carp, onions, paprika, oil, vegetables, vinegar, tomato puree, spices and sugar. Packed 24-14 ounce cans to a master carton. Wanted to sell 300 to 500 case lots. Call (212) 281-0100 or (305) 927-4647 (62) 2 NURSING HOMES — In Miami, Florida. Available for skilled operator. FIRST HOME — 310 bed facility - all medicaid - $200,000. for lease. Rental $26,000 per month, plus $26,000 for taxes, plus 26,000 for insurance. SECOND HOME 82 bed facility - all medicaid and medi­care — Lease $8,000 per month plus $13,500 for taxes, $13,500 for insurance. Option to purchase $125,000 for the lease. Call R. Keller (305) 324-0481 or write: 775 N.W. 13th Avenue Miami, Fla. 33125. (65) SAND0R KISNEMETH BUILDING MAINTENANCE EXPERTS MASON: Blocks, Bricks, Cement. CONCRETE: Side­walk, Driveways. PLASTERINGS: All Tiles work. Fire proof doors instated. Violation removed RESIDENTIAL - COMMERCIAL Licensed, and fully insured. Free estimates, References. Call any time (212) 744-7298 Excellent Workmanship (63) MOVE IN NOW!!! 2500 - 21,000 SQ. FT. AT INTERSECTION - 95 LIGHT INDUSTRY • WAREHOUSE - DISTRIBUTION • Completely fire sprinkled • 24 If. ceiling heigh! • Truck height floors • Custom design offices • All concrete construction • Beautifully landscaped LOCATED IN PALM BEACH COUNTY. FLORID A. GARDEN INDUSTRIAL PROPERTIES 305-842-7226. (62) BEFORE *100 Off Our regular prices on any hairpiece ordered on Tuesday, Wednesday, or Thursday. (Formerly Charte* Hair Good* of 5th Ave.) 135 W. 41st Street, New York City, Room 1304 FOR INFORMATION CALL COLLECT (212) 354-3711 Tu#*, Wed., Thürs. 12 to 5 P.M. KOSHER DELI — CONNECTICUT SUBURB. HI 6 FIGURE GROSS. DAYS (203) 522-8109 EVES & WEEKENDS (203) 568-4452.. SID GOLDSTEIN (64) J DRUG STORE FOR SALE Located in northern entrance to Baxter State Park in Allagash Wilderness Waterway Good summer and winter business. Average prescription volume 55 per day. Priced for immediate sale. AFTER (63) Call Patten, Me. 1-(207)-528-2244 or Presque Isle 1-(207)-764-4424. (64) WORLD FAMOUS GEROVITAL H3 TREATMENT and A LUXURIOUS VACATION IN ROMANIA ALL INCLUSIVE TOURS FOR MATURE ADULTS IN BUCHAREST OR AT THE BLACK SEA SHORE 15 days and 22 days tours, weekly departures. Round trip flights New York-Bucharest Geriatric treatment under supervision of Dr. Aslan's staff of specialists, including medical consultations, radiological examination, laboratory tests, prescrip­tions and medication. Sightseeing in and around Bucharest, the Carpanthian Mountains and Block Sea, evenings at the opera, theater, nightclubs; excursions, etc. MAIL THIS COUPON T ROMANIAN NATIONAL TOURIST OFFICE 500 Fifth Avenue, N. Y„ N. Y. 10036 »(212) 354-1368 Please send full information on geriatric treatments and tours in Romania. Name ................................................................................... Address ....................................................................?........ City ................... .State ........................Zip-(6 5)-

Next

/
Oldalképek
Tartalom