Menora Egyenlőség, 1977. január-június (16. évfolyam, 641-663. szám)
1977-06-04 / 660. szám
M E N D E H ,Mr.August J.Molnár P.O.Box lo34 New Brunswick, New Jersey o39o3 U.S.A. Second class mail registration No. 1373. AZ ESZAKAMERIKAI MAGYAR ZSIDÓSÁG LAPJA JUN.4. 1977. Ara: . 40 cent Vol. 16. 660. Moshe Goren-akkor még tábori főrabbi-meg fújja a sófárt, az egykori templom megmaradt nyugati falánál. - 1967. E héten ünnepeljük tizedik évfordulóját annak a csodálatos napnak, amikor 1967 június 7-én, a hatnapos háború harmadik napján Mota Gur tábornok ejtőernyős csapatai áttörték a jeruzsálemi óváros Oroszlán Kapuját és percekkel később Salamon király templomának egyetlen épen maradt falánál, a Nyugati Falnál felhangzott a sófár szava. Jeruzsálem kétezer év után ismét a zsidó állam egyesített fővárosa lett s Mota Gur közölhette rádión keresztül a világgal "a Templom hegye a kezünkben van". Ki ne emlékezne ezekre a lázas, csodálatos napokra? Az emberiség lélegzetvisszafojtva figyelt, hiszen ilyet nem láttak generációk óta,- nem tudtak elképzelni sem. Egy kis nép, amely hetven generáción keresztül a szétszóratás és száműzetés keserű kenyerét ette,amely célpontja volt minden gyűlöletnek és gonoszságnak, kiegyenesítette gerincét, és bebizonyította, hogyaMakkabeusok harci szelleme, a Józsuák katonai tudása nem halt meg, és az örökösök íme visszaszerezték az ősi otthont. Jeruzsálem a miénk és a miénk is marad örökké — mondták akkor a zsidó állam vezetői. A reálpolitika megszállottjai nem hitték ezt el, s arra hivatkoztak, hogy katonai csodák ideig-óráigtarthatnak, de végül is a népesség szám, a gazdasági erő győzedelmeskedik s Izráelnek ugyanúgy vissza kell vonulnia Jeruzsálemből, mint ahogy visszakozásra kényszerítették 1956 őszén a Színáj félszigetről. T íz év telt el azóta, dicsőségekkel és kudarcokkal teli tíz év egyaránt. Az ún. reálpolitikusoknak részben igazuk lett, hiszen az állandó harci készültség, a gazdag arab tömbnek a világra gyakorolt gazdasági és politikai nyomása súlyos gazdasági helyzetet, inflációt okozott Izráel államának. 1973-ban és 74-ben visszavonulásokra is sor került. Csupán egyetlen olyan eredménye volt a hatnapos háborúnak, mely ma már befejező« ténynek könyvelhető el — még akkor is, ha a hivatalos ara^ propaganda ezt tagadja — és ez Jeruzsálem sorsa. Hogy is mondta az a Dávid Ben Gurion, aki még azon a diadalmas napon talittal a vállán, könnyezve állt megaNyufjui Fal hasadékai előtt: az a zsidó államférfi aki nem hisz a csodákban, az nem reálpolitikus. A most tíz éve létrehozott és kiharcolt csoda valóban reálpolitikai adottsággá vált, s a zsidó nép visszatért ősi városába, Salamon templomához, Dávid tornyához, Ráchel sírjához, a K idron völgyi ősi temetőhöz. A mi generációnk volt amely kétezer év után megélhette az újjászületés beteljesülését, s elmondhatta kissé átalakítva az ősi mondást: Szfnarany Jeruzsálem itt vagyunk, itt is maradunk, és soha többé el nem hagyunk. Igen, reálpolitikusok csak úgy lehetünk, ha hiszünk a csodában. De ha csak a csodában hiszünk, úgy vesztünkbe rohanunk. Talán nem is nagyon időszerű, ha éppen a tizedik évforduló alkalmából vetjük fel szorongásunkat, de hiszen nem kötelessége-e mindenkinek, hogy az öröm mellett elmondja aggodalmait is ? Mert az Izráelből jövő hírek a hatnapos háború tizedik évfordulóján bizony nem örömteliek. Azt a népet, amely 1948-tól egy negyedszázadon keresztül csodákat mutatott a világ-, nak, ma széthúzás, belső marakodás, kis egyéni érdekekért való pártoskodás osztja meg. Lehetetlen megemlékezni 1967-ről anélkül, hogy 1977 bajairól ne beszéljünk. De talán nem is itt kellene kezdeni. Lehetetlen, hogy 70 bajairól ne beszéljünk, s nem 1970-re,hanem az időszámításunk előtti hetvenedik évre gondolunk, arra az Áv hó kilencedikére,amikor Salamon király temploma lángralobbant és a győzedelmes Titus római seregei bevonultak az ostromlott Jeruzsálembe. Micsoda hősies, elszánt nép állt a falakon. Három éven keresztül húztak ujjat a világ akkori legnagyobb hatalmával, aki előtt mindenki reszketett, EMLÉKEZÉS 1967-RE ÉS 70—RE s akihez a kis nemzetek gazsulálni jártak, boldogok voltak ha függetlenségüket feladva, védőszárnyaik alá helyezhették magukat. Csak a zsidók voltak azok akik a szabadságot többre becsülték a Rómanyújtotta jólétnél s harcaik első időszaka még azt a világot elsöprő hadigépezetet is megállásra kényszerftette, sokszor legyőzte. A helytartók I Rómába küldött jelentései a legnagyobb elismeréssel beszéltek a zsidó harcosokról.S azután Jeruzsálem mégis elesett. Miért ? Mert mialatt a római ostromlók közel három éven keresztül álltak a város körül, a zsidó nép vezetői egymást marták s a védelem lehetőségét pártcsatározások akadályozták. A zelótákés sikariusok ma már nevetségesnek tűnő pártoskodása éhínséget és járványt zúdított az ostromlott városra. A három külön-külön nagyképességű népvezér, Simon Bar Giora, Eleazar és Giskalai János egymást nagyobb ellenségnek érezték mint a rómaiakat, s még csak egységes védekezésben sem tudtak megállapodni. Simon a felsővárost és a Nagy Falat tartotta megszállva a K idron völgyéig, míg János a Temp- fiamra indulnánk,—mondotta zsidók. lom hegyén uralkodott, s ahe- Vespasianus, — csak azt ér- Napjainkban félelmetes igazlyett, hogy közös védekezést nénk el, hogy az ellenfelek ki- ságként hangzanak Vespasiadolgoztak volnaki,egymást békülnek egymással, de ha vá- nus szavai. Az egyiklegna-A második templom modellje amit Krisztus után 70-ben gyújtottak fel Titus seregei. gyilkolták. Mikor az ostromló Vespasianust, a későbbi császárt tisztjei korai ostromra akarták rábeszélni, az nevetve válaszolt, iia most rögtön rorunk, később kevesebb ellen- gyobb magyar költő a magyarséggel lesz dolgunk, mert a ság egyik szomorú alaptulajbelvillongás elsorvasztja ő- donságát határozta meg azokket. A zsidóknak nincs vészé- kai a szavakkal: "Nekünk Modelmesebb ellenségük, minta hács kell". Ne csapjuk be magunkat. Az újjászületett zsidó állam sikerei, diadalai és dicsősége mellett ez az egy negatívum is bebizonyosodott. Nagy eredményeket, nagy sikereket olyankor érünk el, amikor "Mohács", ellenséges külső támadás fenyeget bennünket, de jaj nekünk, ha békében hagynak. Lám, nem kellett hozzá más csak az, hogy három éven keresztül ne folyjon a zsidó katonák vére, s íme máris egymás torkán vagyunk. S vajon tényleg komoly okok miatt folytatjuk, folytatják egymás ellen a harcot ? Tényleg fontos-e ma, hogy két évezreddel ezelőtt Simonnak, Jánosnak vagy Eleázárnak — zelotáknak vagy a sikeriosoknak — Jozef Ben Mathiasnak vagyTiberiasi Justusnak—Jeremiás prófétának vagy Anan főpapnak volt-e igaza. A végredmény a lángokban álló Jeruzsálemet és a kétezer éves szétszórodottságot hozta. S vajon lesz-e most olyan próféta akinek szavára felfigyelünk, s az utolsó pillanatban újabb dicsőség, újabb évezredek fennmaradása felé fordítjuk - fordítják az ország viharos tengeren kormányrúd nélkül imbolygó hajóját, vagy megkövezés jár-e a prófétáknak. Hogy merevedik meg az establishment? A május 17-iizráeli választás sorsforduló elé állította az országot, olyan válaszút elé, mely fontosságban egyenértékű az állam újjászületésével, az 1948-as, 56,-os, 67-es, 73- as háborúkkal. Új párt kerül hatalomra, az a párt, amelyről azt mondják, hogy meg nem alkuvó sólymok, a szélsőséges halálig harcolók, a semmiféle kiegyezésre nem hajlandók pártja. Nem ettől a párttól félünk mi. Ha egy országban egy új párt kerül hatalomra az sohasem az eredetileg kihirdetett programot valósítja meg. Az ellenzéki politikusokból,ha kormányra kerülnek államférfiak lesznek, akik nem engedhetik meg maguknak többé a jelszavakkal való politizálás luxusát. Megtanulják (talárt nem is kell megtanulniok hiszen tudják) és gyakorolni kezdik a politika tudományát, tehát a lehetőségekkel valóélést. A Likud párt Menachem Begin vezetése alatt ugyanúgy felelős kormánypárt lehet, mint ahogy azok voltak elődeik, a Munkapárt kormányon lévő vezetői. Sőt, talán maga a kormányváltozás bizonyos szempontból hasznos is lehet. 1948 óta egy és ugyanaz a politikai keret kormányozta az országot. Az ilyen változatlanság és változtathatatlanság szükségképpen termeli ki a maga betegségeit. Harminc év alatt — s ez nem speciálisan izráeli probléma — az ország kormányzó ereje annyira beleéli magát helyzetébe, hogy elmosódnak a határvonalak államérdek és egyéni érdek között. Ez nem szükségképpen egyéni korrupcióban és nem is szükségképpen diktatúrában nyilvánul meg. A baj még ennél is mélyebben jelentkezik. Magánéletükben támadhatatlan tisztességű emberek, ha ilyen hosszú időn keresztül ülnek a hatalom csúcsán, már nem látnak le a tömegek mélyére s önmagukat áltatva hajlamosak elhinni azt, hogy mivel "fönt" az ő rétegeikben minden rendben van, rendben mennek a dolgok "lenr"is. Az egy pártos demokrácia bár ( ha valóban demokrácia) nem válik ugyan diktatúrává, hiszen, mint kiderült, egy idő után leválthatja őket a népakarat, de fölveszi a diktatúra egy csomó,talán nem a véresen borzalmas, de mindenképpen kellemetlen tulajdonságát. Ha manapság izráeli lapokat olvasunk, visszatérő mondatokként találkozunk azzal a megállapítással: erre az eredményre senki sem számított. Ezt a fordulatot még a közvéleménykutató szondázások sem jelezték. De vajon miért nem jelezték ? A közvéleménykutatás ma már elfogadott, konkrét tudomány, ami matematikai és statisztikai valóságokra épül. Egy, két, akár öt százalékos hibalehetőség néha ugyan előfordul, de olyan teljesen hibás felmérés, mintami mostIzráelben volt, elképzelhetetlen. S mivel nincs okunk kételkedni abban, hogy az izráeli közvéleménykutató tudomány felkészültségben és alaposságban nem marad el semmiféle más országétól , a hibát valahol máshol kell keresnünk. Az erre adott magyarázat az, ami félelmetesen hasonlít a diktatórikus államok bürokratikus mozgására. A kommunista diktatúrákban a 99.97 százalékos szavazó eredmények nem a legfőbb vezetők agyából pattannak ki. Még ezekben az országokban is csinálnak közvéleménykutatást. De a miniszter, aki a közvéleménykutató rendszert felállítja tudja,hogy mit vár tőle az ország első embere. A középkáderek tudják, hogy mit vár a miniszter, s a közvéleménykutató kistisztviselő tudja, hogy mit vár tőle a középkáder. A pártvezér elvárja a minisztertől, hogy az becsapja őt, s ugyanígy a miniszter a főtisztviselőtől a főtisztviselő a kis bürokratától. Még ez a kis miniszteriális tisztviselő sem szándékosan hazudik. 0 tudja, hogy egy csavar a nagy gépezetben, s ha a gépezet csikorogni kezd, ő az a csavar akit kidobnak onnan, s betesznek egy másikat, hogy minden olajozottnak tűnjék. Nem lehet senkit egyénileg hazugságon fogni, a hazugság magában a gépezetben van annak lényegeként. Mi történt Izráelben a választások előtt a felmérésnél? Senki sem akart csalni. Senki sem torzította szándékosan az adatokat. Csak éppen a kérdések megfogalmazása volt olyan, hogy abból végül is hamis kép kerekedett. S ha valakinek netán eszébe is jutott volna hogy ezt a kérdést másképpen kellene megfogalmazni, ugyan miért tette volna? Pont ö legyen az, aki először hívja fel a figyelmet a bajra ? Hiszen a mindenható államgépezet sohasem azt tekinti a baj okozójának aki a romlást megindítja, hanem mindig azt, aki először felhívja rá a figyelmet. Amíg a közvéleménykutató intézet, amelynek én egyik csavarja vagyok, olyan jelenMenahem Begin lesz az új miniszterelnök. téseket tud produkálni amik tetszenek " odafönt", addig az állásom biztosítva van, addig magam is az establishmentnek egy része vagyok, s a baj jelzéssel biztosan elveszítem ezt a kivételezett helyzetemet pontosan olyan biztosan, mintha nem jelzem, s ennek következtében megbukik az a rendszer, aminek én esetleg csak öntudatlanul támogatója vagyok. Az izráeli közvéleménykutató intézet, ugyanúgy, mint minden más kormányszerv, harminc év alatt elszakíthatatlan kapoccsal fűződöttöszsze a kormánypárttal, s ezért nem akarta tudomásul venni, hogy mozog alattuk a föld. Ismétlem: nem egyes emberek nem akarták tudomásul venni, hanem maga a gépezet. Személyi felelős nincs, nem is lehet. Aztán elkövetkezett május 17-e, s az izráeli nép szavazott. Ezúttal nem arra akarunk kitérni, mennyiben befolyásolták döntését külső tényezők. Elmagyarázzák ezt különböző munkatársaink, kiki saját szájafze szerint, s eszünk ágában sincs, hogy bármelyik munkatársunknak szabad véleménynyilvánítási jogát meggátoljuk. Egy azonban biztos. A döntő belső ok az volt, hogy az izráeli választó torkig volt egy harminc éves párturalom elkerülhetetlen következményeivel, a korrupcióval, nepotizmussal, szakszervezeti uralommal. E megállapításban nincs ellentmondás. Az Izráelt az ucobbi két-három évben szinte megbénító sztrájkok nem ellenzéki megmozdulások voltak, éppen fordítva. Pártvezérek és szakszervezeti vezetők ugyanahhoz a belső körhöz tartoztak, érdekeik összeszövődtek. Hiába tudta a miniszter, hogy egy sztrájk gazdasági Folytatás a 3. oldalon Meghívó A TORONTÓI BETH HAZICHORON (Mártírok Temploma) HITKÖZSÉG 1977 június 5-én délelőtt 11 órakor rendezi hagyományos mártír emlék-istentiszteletét a BETH SHALOM templomban ( Eglinton Ave. West.) Közreműködnek: Rabbi Dr.ZAGON ZOLTÁN KELEN TIBOR ELPUSZTÍTOTT SZERETTEINKRE EMLÉKEZNI MINDANNYIUNK LEGSZENTEBB ERKÖLCSI KÖTELESSÉGE
