Menora Egyenlőség, 1977. január-június (16. évfolyam, 641-663. szám)
1977-01-22 / 641. szám
1977 január 22 * MENOR A 3 oldal A megváltozott életmód hatása i, MIT JELEZ AZ EMIGRÁCIÓ TÁRSADALOMTUDOMÁNYI KIERT&ELÉSE “Az emigráns nemcsak nehezen kuporgatott javait és egzisztenciáját hagyja hátra, hanem pótolhatatlan élményeit is, kulturális > örökségével egyetemben”. — Zukor Adolf, a Paramount stúdió nemrég elhunyt megalapítójának emlékirataiból. f * * * Az elmúlt három esztendőben jómagam és két társadalomtudós kollégám, a vancouveri dr. Brúnó Montelli és a newyorki dr. LarryZiegler, a kanadai federális kormány támogatásával tanulmányt végeztünk első-, másod- és harmadgenerációs emigránsok körében, úgy a keleti tartományokban és a prérin, mint a nyugati partvidéken. A kutatás a közvéleménykutató intézetek jól bevált módszere szerint történt: a meginterjúoltak kiválasztása életkor, foglalkozási ág és nemzetiségi származás alapján történt. Miután mindhármunknak “rendes” napi elfoglaltsága van, a tanulmány esténként és hétvégeken történt; ezért van az, hogy a kutatás csaknem három esztendeig folyt. A kutatás eredménye 1977 nyarán könyvalakban lát majd napvilágot (angol, francia és német nyelven); az alábbiakban néhány érdekesebb részletet közlök csak, olyan részleteket, melyek minden bizonnyal a magyar olvasók körében érdeklődésre számíthatnak. *** Mind az amerikai, mind a kanadai könyvpiac csekély — és viszonyig silány —anyaggal rendelkezik az emigráció társadalmi kiértékelését illetően. A második világháború előtt jóformán senki sem szentelt figyelmet ennek a témakörnek, miután a kanadai és amerikai kormányok csupán “egyirányú közlekedésnek” tekintették a bevándorlást és a bevándorlókat. Ha az emigráns megfelelt a vele szemben támasztott követelményeknek, akkor úgy-ahogy befogadtatott a társadalomba, de senki sem próbálkozott annak felmérésével, hogy milyen mértékben segítette elő az emigráns a nemzetgazdálkodást, a politikai, gazdasági vagy kulturális fejlődést. Kétségtelen, hogy a kormányok megváltozott magatartásában oroszlánszerepet játszott a kanadai kormány multikulturális politikájának beindítása. Bár jelen sorok írója még mindig némi gyanakvással figyeli ezt a multikulturális buzgólkodást (politikusok gondolkodásmódjában az önzetlenségnek nem jut hely), annyi azonban bizonyos, hogy ennek a multikulturális "hangulatnak” az Egyesült Államokra is jelentős hatása volt, van, s — ha lehetséges — meg nagyobb hatása lesz a jövőben. ***; A tanulmányozott emigránsok nyolc nemzetiségi csoportot képviseltek; németet, ukránt, magyart, olaszt, portugált, filippinót, csilléit és kínait. (Az egyetlen amerikai “kutató” városban, New Yorkban a csilleieket portórikóiakkal helyettesítettük be). Érdekes, hogy a kiértékelés — ugyanazon a nemzetiségi csoporton belül — különféle árnyalatokat mutatott a földrajzi település szerint. Például: a keleti részeken élő kínaiak sokkal jobban elnyugatiasodtak rpint a nyugati (Vancouver és Brit Kolumbia) részeken élők; vagy például a préritartományokban letelepedett magyarok közül a másodgenerációsok közül sokkal kevesebb a magyarul beszélők száma mint a keleti tartományokban. (Ez annál meglepőbb, hogy az iparosodott keleten az anyanyelv megtartása sokkal nehezebb feladat — legalábbis a társadalomtudomány eddigi törvényei szerint — mint a prérin, ahol hosszú időn át a letelepedés farmerközösségekben történt.) Az interjúkra épült tanulmány kimutatja, hogy a prérilakók — gyermekeik érvényesülő s e érdekében — szokatlan energiával törekedtek az “elangolosodásra”. A nyolc nemzetiségi csoport kiválasztottjai különböző időszakokban vándoroltak Észak- Amerikába. A legérdekesebb változást az ukránok mondhatják magukénak. Néhány, az első világháború éveiben érkezett ukrán, akiknek életkora jelenleg 70 és 80 között van, még ma is nehezen beszélik az angol nyelvet. Az interjúkból kiderült, hogy abban az időszakban az angol nyelv birtoklása nem volt életszükséglet. A megkérdezett hat idősebb ukrán közül négy a kanadai vasúttársaság “különbrigádjában”, az ún. “Extra gang”-ben dolgozott (vágánylerakásnál és karbantartásnál), ahol az egész brigád, a mérnöktől kezdve a vízhordó fiúig ukránokból volt kiválogatva, akik maguk között természetesen, még munka közben is ukránul társalogtak. A harmincas évek végén és negyvenes évek elején érkezett ukrán bevándoroltak (főleg családegyesítési politika következtében) közül a megkérdezettek fele saját üzleti vállalkozással rendelkezik, de felsőbb oktatás hiányában; míg a másik fele irodákban, szolgáltatási vállalatoknál és gyárakban dolgozik. Nyolcvan százalékuk kitűnően beszél angolul, aminek legfőbb oka az a tény, hogy gyermek- vagy kamaszkorban telepedtek le Kanadában, s rövidebb-hoszszabb ideig résztvettek a kanadai közoktatásban. Az ötvenes és hatvanas években emigrált ukránok csaknem kivétel nélkül tökéletesen bírják az angol nyelvet, s kilencven százalékuk hivatásos szakmában — orvos, fogorvos, ügyvéd, bíró, hites könyvvizsgáló, közgazdász, stb. — tevékenykedik. Ugyanakkor azonban ennek a rétegnek gyermekei — vagyis a legújabb másodgenerációsok is — túlnyomó többsége, ha hibásan is, de beszéli az ukránt. A magyarokkal kapcsolatos ilyenirányú kiértékelés közel sem volt az ukránoknál tapasztalt következetességhez. Albertéban és Brit Kolumbiában például a legrégebbi magyar emigránsok leszármazottai — főleg harmadgenerációsok — között is szép számmal akadtak, akik nemcsak beszélik, hanem írják és olvassák a magyar nyelvet. U- gyanakkor keleten —főlegTorontóban és Montreálban — már másodgenerációsok között is többségben vannak azok, akik nem beszélnek magyarul. A különböző időszakú magyar bevándorlás összeegyeztetésénél a préritartományokban lakó magyarok mutatták a legjelentősebb változást: a forradalom után érkezettek gyermekei — vagyis a legújabb másodgenerációsok — nyolcvankét százaléka hivatásos szakmában tevékenykedik, vagy jár egyetemre. Az általános gazdasági jólét is a “prérilakó” magyarok privilégiuma; a Winnipegen meginterjúolt negyvennégy magyar családfenntartó átlagos évi jövedelme húsz-huszonkétezer dollár között van. (A keleti átlag tizenkilencezret, a nyugati átlag tizennyolcezer dollárt jelzett.) A tanulmány legérdekesebb — és legjelentősebb része — természetesen az emigránsok általános erkölcsi értékével foglalkozik. Ez persze nemcsak az emigránsok erkölcsi felfogását tükrözi, hanem az emigránsok véleményét az általános kanadai erkölcsöket illetően is. A kutatók — az ilyenfajta társadalomtudományi kiértékelések szellemében — erkölcs gyűjtőnév alatt regisztrálták az általános morált, az egyházi hovátartozandóság mércéjét, a kulturális örökség ápolását és az anyaország hagyományainak folytonosságát, illetve az azok fenntartására való törekvést. Ebben a csoportban az olaszok és a portugálok csaknem általános következetessége a legszembetűnőbb, de — és ez igen kellemes meglepetést okozott jelen sorok írójának — a magyarok nem sokkal szorultak a harmadik helyre, szorosan nyomukban a kínaiakkal. Nyilvánvaló, hogy az olaszok és portugálok legfőbb összekötő kapcsa az ugyanahhoz az egyházhoz való tartozóság (római katolikus), amely az anyaországi életmódnak megfelelően nemcsak vallási, hanem egyéb kérdésekben is vezetőszerepet játszik, ami aztán sok esetben egymásra való utaltságot, sőt gettóizmust eredményez. (A kanadai nagyvárosok olasz és portugál “gettó”-ja megszokott jelenség, ahol a sarki boltos, az orvos, ügyvéd, pap, jósnő, munkaközvetítő, stb., ugyanazt a nyelvet beszéli, ugyanazat a nemzetiségi réteget képviseli és szolgálja.) (Folytatása a következő számunkban.) Losonczy László CJABB VÁLSÁG FENYEGET A nyugati világ gazdag iparállamait újabb válságfenyegeti. Ezúttal a túlságosan eladósodott ’’fejlődő országok” részéről. Földünk lakói — szegények és gazdagok egyaránt — egyre hangosabban követelik a magasabb életszínvonalat. A televízió közvetlen szomszédságba hozta még az egymástól óriási távolságra lakó embereket is. Ázsia és Afrika szegényei naponta belenéznek a gazdag amerikai tányérjába. Látják, hogy mit esznek, isznak, hogyan öltözködnek és hogyan élnek. Nehéz, talán nem is lehet megmagyarázni nekik, hogy az amerikai bőség nem ’’magától jött”. Több nemzedék, erős munkában megdolgozott érte. Természetesen, az ország adottságaitól, a föld termékenységétől, az ásványi kincsek bőségétől is sok függ. Az ember szorgalma nélkül azonban a legnagyobb kincs is halott tőke marad. A francia forradalom jelszava: ’’Szabadság, egyenlőség, testvériség”, most vált érthetővé az eddig gyarmati sorban élő emberek számára. Elvárják, sőt követelik, hogy a nyugati világ gazdag népei osszák meg velük a jólétüket. Az elmúlt év nemzetközi értekezletein, különösen Nairobiban, hangosan és világosan jelentkezett ez a hang. Az úgynevezett ”77-es csoport”, amelyhez valójában 104 állam tartozik, többek között azt is követelte, hogy a ’’gazdag országok” engedjék el a ’’szegény országok” régi adósságait. A nyugati iparállamok a párisi konferencián i elutasították ezt a követelést. Ez azonban nem zárja ki azt, hogy az adós államok egyoldali elhatározással meg ne szüntessék az adósságok visszafizetését. Ezt tette a múlt évben Zaire (a volt Belga-Kongó). Brazília is közel járt ehhez a lépéshez. Egyik sem szegény ország. Mindkettő óriási természeti kincsekkel rendelkezik. A baj ott van, hogy a fejlődő államok erősebb ütemben veszik fel a kölcsönöket, mint ahogyan azokat gyümölcsöztetni, végeredményben tehát visszafizetni képesek. A fejlődő országok kormányai — népeik követelésének engedve — megigérik a’’rohamos fejlődést”. Amikor Ígéretüket nem tudják beváltani (és majdnem mindig ez az eset), akkor két út áll előttük: Vagy megbuknak a legközelebbi választásokon, vatrv pedig egy ’’erőskezű ember”, mint diktátor, magához ragadja a hatalmat. így állt elő az az eset, hogy pl. Dél- Amerika csaknem valamennyi államában diktátorok intézik az országok sorsát. Nemcsak a kölcsönkérő, de a kölcsönt adó kormányok is a politikai erők játékának nyomása alatt állnak. Politikai és hatalmi törekvések sok olyan kölcsönhöz vezetnek, amelyeket a’’gondos kereskedő"elutasítana. Az Egyesült Államok külpolitikájának évtizedek óta súlyos tévedése, hogy kölcsönökkel, vagy fegyverszállításokkal igyekezett barátokat, illetve szövetségeseket szerezni. A Morgan Guaranty Trust Company egyik tanulmánya szerint a világ népei 1976-ban legalább 78 milliárd dollár külföldi kölcsönt vettek fel. Ez 3o %-os emelkedést jelent az előző évi kölcsönökkel szemben. Sokan azonban úgy látják, hogy a 78 milliárd nagyon konzervatív megállapítás. A valóság közelebb áll a 90 milliárd dollárhoz. A Szovjetunió és a csatlós államok is egyre nagyobb kölcsönöket kérnek és, kapnak a nyugati világtól. így pl. 1975- ben — ez az utolsó év, amelyre vonatkozólag adataink vannak — a szovjet blokk több mint 40 milliárd dollár hitelt kapott a nyugati államoktól. A múlt tapasztalatai azt mutatják, hogy az oroszok a kölcsönt megelőző tárgyalásokon kialkusznak maguknak minden előnyt, de azután általában pontosan teljesítik a fizetési kötelezettségeiket. A nyugati pénzvilág több nemzetközi szakértője aggodalommal néz az 1977-esévelé. Ha Zaire példáját rövid időn belül több eladósodott ország követné, akkor ez könnyen kiválthatná a ”régi adósságok” visszafizetésének tömeges megtagadását. A jelenlegi eladósodás színvonalát sokan a világgazdaság 1929-es állapotával hasonlítják össze, amikor az osztrák Credit Anstalt csődje elindította az 1930-as évek gazdasági válságát. Sok függ attól, hogy a nyugati világ gazdag iparállamainak kormányai tudatában vannak-e ennek a veszélynek és van-e elegendő idejük ahhoz, hogy az eladósodott országokkal megállapodjanak egy” modus vivendi”-ben. A.P. jOCHAMN CARMEL HELYZETMAGYARÁZATA ÖNGYILKOSSÁG A TENGERPARTON Két nappal azelőtt hogy a nyolcadik Kneszet feloszlatta idő előtt önmagát, és elhatározta, hogy a választások a kilencedik Kneszetre május 17-én lesznek, az ilyen alkalmakkor amúgy is túlfűtött atmoszférát egy újabb robbanás rázta meg. Ez a robbanás a valóságban csak egyetlen revolverlövés volt egy gondosan lezárt autóban, a viharos tel-baruchi tengerparton, Tel Aviv északi kijáratánál, de könnyen lehetséges, hogy ennek a revolverlövésnek a következménye földrengés lesz és nemcsak robbanás. A jomkipuri háború óta nem emlékszem semmi olyan eseményre, amely olyan megdöbbenést keltett volna, mintÁvrahám Ofer lakásépítésügyi miniszter öngyilkossága. A megdöbbenést még csak fokozta az, hogy Ávrahám Ofert senki sem ismerte mint könnyen megbántható szépleiket, hanem mint ennek pontosan az ellenkezőjét. A politikai életben szinte szimbóluma volt az acélkemény hivatásos politikusnak, akinél a politika mesterséggé vált a szó legszorosabb értelmében. Nem volt szónok és népvezér, hanem funkcionárius, aki Pinchász Szapir halála után nem kevés joggal reménykedett abban, hogy ő lesz az az ember, aki be fogja tölteni azt a hatalmi vákuumot, amelyet Szapir halála hagyott maga után. Pinchász Szapirt pedig egymás közt " az ország vezérigazgatójának" nevezték az emberek . . . Ofer kemény volt, éles, és nagyon sokszor bántó. Úgy nézett ki, mint aki élvezi a hatalmat és szereti a politikai küzdelmet. Mindenki szemében erős ember volt és robosztus egyéniség. Ennek megfelelően ellenségeinek száma is nagy volt. Most mindenki azt kérdi Izráelben, hogy mi kellett ahhoz, hogy ez az ember olyan mértékben megtörjön, hogy aktív miniszter létére golyót röpítsen az agyába, és utána csak egy szentimentális hangú búcsúlevél maradjon, amelyből világosan kiolvasható, hogy a hatalmas ember élete utolsó fázisában üldözött vadnak tekintette magát. Tény, hogy a rendőrség a Jadlin ügy nyomán vizsgálatot folytatott az ügyben, hogy amikor Ofer az ország legnagyobb építési vállalatának volt a vezérigazgatója, nem történtek-e ott törvénytelenségek. Ma azt a magyarázatot kapjuk, hogy ez a vizsgálat és a körülötte levő suttogások törték meg a minisztert. Levelében azt írta: "Nem loptam és nem sikkasztottam, mindig csak segitettem másokon . . .". A vizsgálat azonban befejezés előtt állt, és ahogy állítják, semmit sem találtak ami vádolná Ofert. Sőt minden nap várta a jelentést, amelyben közük, hogy az ellene emelt vádak alaptalanok. Öngyilkossága előtt a miniszterelnök közölte vele, hogy várnia kell még két-három napot, amíg lehetséges lesz kiadni ezt a közleményt. Ez a késedelem törte volna meg a minisztert ? Két nappal az öngyilkosság előtt "titokzatos tanácskozás' volt a miniszterelnök magánlakásán, amelyen Rábinon kívül Cádok igazságügyminiszter, Slomo Hillél rendőrségügyi miniszter és a kormány jogtanácsosa vett részt. Az egész város azt suttogta, hogy az "Ofer-ügyről" folyt a tárgyalás.A legkülönösebb az egészben az volt, hogy amennyiben csak " szokásos megbeszélésről" volt szó, amelyet ad-hoc hivtak össze, akkor mit kerestek az összes újságok munkatársai és fotóriporterei ezen a sabati munkaszünnapon a miniszterelnök privát lakása előtt ? Vajon ki értesítette őket, hogy ott valami fontos történik és érdemes oda menni ? Kormánykörökben most a sajtót okozzák Ofer miniszter Öngyilkosságáért. Szerintük az újságírók voltak azok, akik felfújták az ügyet, és ezzel mint bűnöst állították be a közve lemény előtt. Ofer leveléből azonban inkább az tűnik ki, hogy ö a barátait és minisztertársait vádolja azzal, hogy nem álltak ki mellette, hanem ezekben a nehéz napokban magára hagyták. Ez a magyarázata, amely, mint az öngyilkosság oka a legvalószínűbb a közvélemény előtt. A legtöbben azt mondják, hogy Ofer azért lett öngyilkos, mert hatalmának a tetején azt látta, hogy kicsúszik a talaj a lába alól, és társai hátat fordítanak neki. Úgy érezte, hogy ebben a helyzetben nincs értelme folytatni az életet és a küzdelmet. Az egyik újság ezt úgy fogalmazta meg, hogy ha azok, akik kedden véres könnyeket sirtak hétfőn egy jó szót szóltak volna hozzá, akkor talán megakadályozták volna a tragédiát. Miközben erről beszélnek az emberek, a tekintetek Rábin felé irányulnak; vajon ismétezaz "analitikus elme" mondott csődöt emberileg egy döntő pillanatban? Lehet, hogy Jicchák Ráhint senki sem fogja megkérdezni konkrétan ebben az ügyben, de nem vitás, hogy Ofer öngyilkossága árnyat fog vetni az egész választási kampányra és arra a küzdelemre is' amely a miniszterelnöki székért a Munkapárton belül most már teljesen nyíltan folyik Rábin és Peresz hadügyminiszter között. Ofer a szélsőséges galambok közé tartozott a párton belül és biztosan közelebb állt Rábinhoz mint Pereszhez. Néhány héttel halála előtt még rá akarta beszélni Pereszt arra, hogy hagyjon fel a Rábin elleni küz delemmel. . . Öngyilkossága, különösen ilyen körülmények között aligha lesz Rábin javára. Jicchák Rábin persze a fordított tanulságot vonja le a tör téntekből. Hívei azt hirdetik, hogy a csapás után, amely pártjukat érte Ofer öngyilkossága nyomán, nincs más megoldás, mint végre összefogni és egységes frontot alakítani, persze Rábin személye körül. Peresz hívei szerint azonban az Ofer ügy csak újabb bizonyíték arra, hogy a Munkapártnak új vezetéssel kell a választási kampányba vonulni. FOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOd 1 Házvétel 35 percre NewYork-tól! | 1 Akar Long Island leggyönyörűbb részén élni - hívja: t | HORAN REAL ESTATE irodáját. | 1 116 Jackson Ave.. Syosset, N.Y. 11791 (516) 921-2884 § I Jericho, Syosset, Woodbury legszebb házait ajánlja Önnek, ő Keresse Steven-t a magyar eladót. ► vasárnap is nyitva tartunk 8 § § o Long Island Expressway 43 Exit, 2 mérföld északra az iroda, o C'00ooooooooooowoooo<yooo:ooo:ooooooooooooo;oogooooooooc^ NEW YORK ÉS KÖRNYÉKE LEWAGYOBB MAGYAR KNTESARŰ ÜZLETE YORKVILLE PACKING H0USECo 1500 SECOND AVE. (El itca s«ok) NEW YORK T*L ,2I2) 628 51 Hatalmas árúbőséggel, előzékeny kiszolgálással L várja a jó falatokat szerető vásárlóközönséget ^
