Menora Egyenlőség, 1977. január-június (16. évfolyam, 641-663. szám)

1977-05-21 / 658. szám

14.oldal

MENORA * 1977. május i 1.

LADY CHURCHILL GONDJAI

Az angol sajtó egy része nagy megbotránkozással írt arról, hogy Winston Churchill özvegye kénytelen férjének két festményét eladni, mert pillanatnyi anyagi viszonyai nem engedik meg eddigi életmódja folytatását. Az öreg hölgy, aki néhány hét múlva lesz 92 éves, és ma is abban a Hyde parkra néző lakásban él, amelyben férje utolsó éveit töltötte, egyáltalán nem fogja fel tragikusan a dolgot. Ügy nyilatkozott: a képekből befolyó összeg bizonyára elegendő lesz számára. Természetesen nem arról van szó, hogy

Lady Churchillnek nyomorognia kellene. Az erőteljes angol infláció következtében fix jövedelmei azonban nem teszik számára lehetővé szokott életmódja folytatását. Az angol lapok (természetesen elsősorban a konzervatívok) kultúrbotránynak nevezik , azt, hogy „Anglia megmentőjének” özvegye, abban a koriban, amikor mások már alig tudják elhagyni karosszéküket, arra kényszerül, hogy eladja férje képeit. Különösen, miután közismert dolog, hogy Lady Churchill milyen ideálisnak mondható házaséletet élt férjével.

A Marlborough-klán

dúskált túlságosan a földi javakban. TaJálkozásuk „szerelem volt az első látásra”, és az is maradt életük végéig. 1908-ban házasodtak össze, 56 évet töltöttek együtt példás, boldog házasságban. Churchill ifjúságáról könyvében (My Early Life) azt írja, hogy egészen fiatal korában két olyan nő volt, akiken szeretettel csüngött, az egyik az édesanyja, a másik pedig a dadája. Nem vitás, hogy a harmadik „Clemmie” volt, ahogyan feleségét becézte. Egyetlen alkalommal sem mulasztotta el i kimutatni, hogy mennyire szereti, és milyen fontos számára ez az asszony. Röviddel halála előtt egy, a Sun című lapban megjelent nyilatkozatában azt mondta: „1908 szeptemberében nő-Churchill özvegye korához képest nagyon friss. Mindössze látása gyengült meg némileg, de nemrég is megjelent még unokája karján a Westminster Abbeyban azon a gyászistentiszteleten, melyet a nemrég elhunyt Anthony Éden emlékére tartottak, aki férjének egyik legjobb barátja és politikai munkatársa volt.

Winston Churchill, a nyolcadik Marlborough herceg harmadszülött fiának, Lord Randolph Churchillnek volt a gyermeke, és ezelőtt 103 évvel jött a világra. A Marlborough-k, ha nem is Anglia legrégibb, de leggazdagabb főrangú családjai közé tartoznak, de a hitbizományi rendszer alapján a vagyon zömét csak az elsőszülött fiú örökli.

Így már Churchill apja sem számított az akkori angol társadalmi viszonyok között vagyonos embernek. Felesége, az amerikai Jenny Jerome azonban gazdag volt (apja a New York Times kiadója, s lehet, hogy Churchill anyai nagyapjától örökölte írói készségét).

A hatalmas Marlborough-vagyon százegynéhány év alatt azért szintén megkopott. Például: a fejedelmi blenheimi kastély (ahol Churchill is született, s amelynek méretei vetekedtek a Buckinghampalotáéval) fenntartása óriási öszszegeket emésztett fel.

így érthető, hogy Randolph egy gazdag házassággal kívánta pótolni azt, ami pótolandó volt. Amikor közölte apjával, hogy felesé-A CHURCHILL-HÁZASPÁR SZOBRA, OSCAR NEMON ALKOTÁSA

gül kívánja venni az amerikai Jenny Jerome-ot, az éktelen dühre fakadt, és eleinte hallani sem akart a házasságról. Később azonban győzött a józan ész, és fia óhajába azzal a feltétellel egyezett bele, hogy Randolph előbb választassa meg magát képviselőnek. Miután ez megtörtént, létrejöhetett a házasság. Jenny Jerome, bár jómódú volt, de nem volt amerikai értelemben „igazi” milliomos. Hozományát százezer dollárra becsülték, ami akkor kétségtelenül igen nagy pénz volt, de messze elmaradt az „elsővonalbeli” milliomos amerikai lányok hozományától.

Egy jó házasság

Érdekes egyébként, hogy a Marlborough hercegek egyenes ágon tulajdonképpen az első herceggel kihaltak. A vagyon, a parlament külön engedélyével a herceg leányára, Henriettára szállt, aki unokaöccséhez, Charles Spencerhez’ ment feleségül, és így lett a Marlborough hercegek családi neve azóta Spencer Churchill.

Maga Winston Churchill tehát az angol és különösen a múlt század végi angol fogalmak szerint nem volt gazdag ember — ami azonban nem jelentette azt, hogy szegény lett volna. A blenheimi pompában csak mint vendég jelent meg, de vidéki kúriáját, ChartwelTt már maga építette fel. Ide szokott járni pihenni és festegetni, s nénidig volt megfelelő londoni városi lakása is. Tagadhatatlan tény azonban, hogy már miniszterelnöksége előtt is (ha eltekintünk a képviselői fizetésétől és az időnként viselt miniszteri állása után járó jövedelemtől) fő jövedelmi forrása írói tevékenyrége volt. Churchill kitűnő tollú publicista volt, s ezért az sem túlzás, hogy irodalmi Nobel-díjat kapott. Nemcsak cikkei, hanem különböző könyvei is, melyek széles skálát ölelnek fel (detektívregénytől egészen a komoly történelmi munkákig), igen sikeresek voltak, és komoly jövedelmet jelentettek számára.

Churchill már érett férfiként, 34 éves korában ismerkedett meg Clementine Hozier-val, akinek az apja hivatásos katona volt, nagyapja pedig Lord Airlie. Felesége sem volt vagyontalan, de nem

sültem, és azóta boldogan éltem. Clemmie sohasem zsörtölődött, nem kötekedett, nem követelőzött, de ha mondott valamit, Winston hallgatott rá.”

Politikai szempontból is ideális segítőtársa volt férjének. Arra törekedett, hogy Churchillnek kellemes otthona legyen, hogy elégedett legyen és feleslegesen semmi ne izgassa. Amikor Winstonnak idősebb korában nehezére esett, hogy gyakrabban látogassa meg választókerületét, „Clemmie” ezt is vállalta, sőt egy ízben beszédet is mondott helyette.

Gyermekeikkel csak részben volt sikerük. A legidősebb lány, Diana 1909-ben született. Kétszer volt férjnél, és mindkét házassága válással végződött. (Egyik férje Duncan Sandys volt, aki az angol politika csodagyermekének számított, és különböző magas politikai

tisztségeket is betöltött.) Diana 1963-ban halt meg. Az orvosi vizsgálat minden kétséget kizáróan megállapította, hogy öngyilkos lett, túl nagy adag altatót vett be.

A második lánnyal, Sarah-val volt a legtöbb baj. Háromszor ment férjhez. Egyszer elvált, másik két férje meghalt. Mindezt inkább szerencsétlenségnek lehetne mondani — de Sarah körül rengeteg botrány is dúlt Örökölte apja heves vérmérsékletét és alkoholszeretetét. (Hitler rágalmazott, aimikor Churchill! „részegesnek” nevezte. Bár Winston Churchill valóban 1—2 üveg whiskyt ivott meg naponta, de bírta az italt és sohasem volt részeg.) Sarah, sajnos, alkoholista lett. Ennek következtében állandóan botrányokba keveredett. Az USA-ban botrányokozás miatt el is ítélték. Színésznőként is próbálkozott, de sikertelenül.

A harmadik lány, Mary, aki a háború alatt apja közvetlen munkatársa volt, anyja szelíd természetét örökölte és boldog házasságban él. A negyedik leány már hároméves korában meghalt.

Churchill egyetlen fia, Randolph 1911-ben született; szeretett volna, de nem tudott politikai karriert befutni. A háború alatt apja egy ízben őt küldte Titóhoz összekötő gyanánt. Gyengébb szinten örökölte apja írói készségét, és publicistaként voltak sikerei. Szívbajos volt, és alig valamivel élte túl apját. Az ő fia, Winston, ma konzervatív párti képviselő. Sőt Churchill özvegyének dédunókája is van, mert Randolph Churchill személyében Winston Il.-nek is van már fia.

A Churchill után maradt készpénzvagyon 266 000 font volt. Szép összeg, de egyáltalán nem sok, ha arra gondolunk, hogy Churchill emlékirataival és azoknak különböző nyelveken való kiadásával és folyóiratokban való közlésével közel egymillió fontot keresett. A Nobel-díj több mint százezer dollárját is ide számíthatjuk. Az öröklés tárgyát képező összegből 157 000 fontot kellett kifizetni örökösödési adó címén. Az özvegy így kereken 50 000 fontot örökölt, míg a fennmaradó összeg egyenlő részben oszlott meg az akkor még életben levő Randolph, valamint Sarah és Mary között. A legnagyobb baj azonban az, hogy Churchill özvegyének nincs nyugdíja, csak annyi, amennyit minden angol állampolgár kap: havi 15 font 30 cent.

T örvény buktatók

Az angol törvények ugyanis nem biztosítottak nyugdíjat a volt miniszterelnökök özvegyének. Pontosabban: 1972-ben megszavaztak

egy ilyen értelmű törvényt, de ennek nincsen visszaható ereje.

Nem az első eset, hogy Lady Churchill készpénz hiányában eladogat értékeiből. Az angol közvélemény azonban csak most értesült erről, ezért sokfelől elhangzik az a követelés, hogy a kormány vegye kezébe a dolgok rendezését, és tegyék lehetővé azt, hogy az öreg hölgy utolsó éveit gondtalanul tölthesse. Az egykori miniszterelnök egykori hívei, kortársai szégyenteljesnek érzik ezt a

helyzetet. A törekvés most az, hogy megfelelő mecénást találjanak, aki megveszi az árverésre bocsátott képeket, s aztán egy későbbi időpontban visszaszármaztatja azokat a családnak. Churchill több volt mint amatőr festő, ez a szakemberek egyöntetű véleménye, főleg tájképei voltak hangulatosak, de ettől függetlenül is képei olyan unikumok, melyek gazdag gyűjtők számára értéket jelenthetnek. Éppen, ezért remélik a hagyománytisztelő britek, hogy valamilyen formában megoldást találnak majd Churchill özvegyének anyagi problémáira.

WESSELÉNYI MIKLÓS

Az NSZK-ban, Ausztriában, Hollandiában és Svájcban egyre nagyabb méretű kampány bontakozik ki: „Miért ne nyaraljunk az idén Itáliában?” címmel. Az újságokban, de televízióban is megjelenő figyelmeztetések általában hét főokot sorolnak fel, mely távol

PANORÁMA

kell hogy tartsa a turistáikat Itália szépségeitől: a rohamos inflációt, a rendkívül bizonytalan közbiztonsági helyzetet, a felderítetlen, megtorlatlan autólopások nagy számát, a szinte állandó sztrájkokat, a környezetszennyezettség magas mértékét, a sevesói és más méregkatasztrófák következményei iránti teljes

PANNÓNIA DELICATESSEN

557 St.Clair W. 651-3318 MAGYAR CSEMEGÉS

A ST. CLAIR-VAUGHAN RD. KÖRNYÉKÉN

NE MULASSZA EL MEGTEKINTENI

MEGNYÍLT ÓI ÜZLET]

az

532Eglinton Ave. alatt

488-5092

MINDKÉT ÜZLETÜNKBEN;

IMPORTÁLT EURÓPAI ételkülőnlegességek meleg és hideg büfé', finom saláták, szendvicsek helybeli fogyasztásra és elvitelre.

Szemeskává - sütemények - fagylalt - szalámik - felvágottak

Tulajdonos a DEUTSCH HÁZASPÁR

közömbösséget, és a szolgáltatások rohamosan romló minőségét. Érdekes, hogy a lapokban, tv-kben, rádiókban elhangzó, megjelenő fényképekre, cikkekre, az olasz illetékesek eddig nem reagáltak.

*

Viaszóra — ez az új divat Svájcban. Az olcsó szerkezettel ellátott, kör, illetve négyzet alakú órák súlya két és fél, három kiló, és régi népszerű falióra típusok formájára és mintájára készítik őket. A gyártók kétéves garanciát nyújtanak a viaszból készített szerkezetre — egyetlen kikötés mellett: az órákat 65 Celsius foknál nagyobb hő nem érheti. Ekkor ugyanis a viasz olvadni kezd és az órának vége .. .

Hat nyugatnémet városban harmincöt színészt alkalmaztak a — középiskolákban.

Egyelőre két és fél évre. A színészek feladata, hogy felébresszék a tanulókban az alkotó munka iránti érdeklődést és kialakítsák bennük a jó szerepléshez szükséges tulajdonságokat. A kijelölt művészek hathónapos pedagógiai tanfolyamon vettek részt, majd két hónapig az iskolák tanári karával ismerkedtek, mielőtt munkába álltak volna. A kísérlettől azt várják, hogy új tehetségek felbukkanását segíti majd elő, továbbá jelentősen megjavítja majd a kísérletre kijelölt iskolák növendékeinek magatartását nagy nyilvánosság előtt.

Furcsa kiadvány jelent meg Londonban. Címe: „őfelsége a királynő, kalapban”. A fotóalbum háromszáz művészfotót tartalmaz, mely mind kalapban ábrázolja II. Erzsébetet.

Egy holland cég olyan hűtőszekrényí. hozott forgalomba, mely annak, aki este tíz óra után nyitja ki ajtaját, vaskos gorombaságot mond, nemes figyelmeztető célzattal. Lefordítva körülbelül így hangzik: „Nem kotródsz innen, te falánk kaja-zsák”.

Ha valaki hajlandó eltűrni a sértést — éjfélkor is megvacsorázhat.

>jc

Kirk Douglas, a kedvelt

amerikai filmszínész egyik szenvedélye a vasútmodellezés. Legutóbb egy nagy amerikai vasútmodellversenyen első díjat nyert egyik munkájával, mely a Pacific Railway első mozdonyát ábrázolta. A működőképes modellt 10 000 dollárért akarták megvásárolni — de nem volt eladó.

A verseny után bekerült Douglas ötvenkét többi mozdonya mellé.

*

Búcsú negyvenkilenc év után. Jen Jensen dán építési vállalkozó és fivére 1928-ban vásárolt egy Ford-kocsit, mely idén áprilisig hűen szolgálta őket. A fivéreknek azonban most meg kell válniuk kocsijuktól; a ikílencvenhat éves Jen Jensennek és két évvel idősebb fivérének ugyanis nem engedélyezték a hatóságok, hogy a jövőben a volán mögé üljenek. Látásúik és hallásuk annyira megromlott — állítják a szakemberek —, hogy nem alkalmasak többé az autóvezetésre. A két fivér megsiratta az autót: „A legjobb barátaink egyike volt.” Nem is adják el az öreg jószágot, hanem a garázsban őrzik tovább. Sőt, lakhelyük, egy sziget elöljárójához is elmentek és felvetették vele végrendeletükbe: az öreg Ford vigye majd koporsójukat a temetőbe.

finom... ?

Egy Ids cigaretta valód'

Ha az 1932-es évforduló valóban a századik volt, akkor a cigaretta az idén 145 éves. De lehet, hogy megvan már 170 is. Vagy még több? A nőneműek életkora fölöttébb Márpedig a cigaretta szót a nemek közt szigorú rendet tartó francia vagy német nyelv a nőneműek közé sorolta. Az 1870-es ■ években kibocsátott legelső magyar cigaretták egyike-másika is

nőies neve kapott: Hölgy, La

Fleur, La Favorité.

A nők hajlottak a csábításra. A könnyű füst bizsergető varázsát fokozta a tett merészsége. Amolyan „szalonfeminista” szárnypróbálgatás volt ez a századforduló körüli időkben. Sok férj, hogy elejét vegye a más irányú emancipációs nekibuzdulásnak, némi vonakodás után, kegyet gyakorolva, engedélyt adott az olykori rágyújtásra.

(A cigaretta mindenesetre már az első nekifutáskor ütközőpontnak bizonyult. 1909-ben e tárgyban fakadnak dalra Wolf-Ferrari „Suzanne titka” című vígoperájának szereplői is. A darab arról szól, hogy az eltünedezései miatt csalfaság gyanújába keveredő Suzanne-ról végül is kiderül, nem férfi van a dologban; cigarettázni bújik el egy titkos zugba. A férj megkönnyebbülten megbocsát.

A 10 évvel később színpadra került HusZka-operettben, a „Lili bárónődben már szó sincs titkolódzásról. A primadonna a bonvivánnal együtt dalolja áradozva, hogy „Egy kis cigaretta, valódi, finom”...)

Nem azért nem lehet mérget venni a cigaretta életkorára, mert a németben vagy a franciában nőnemű. Inkább azért, mert 1932- ben, amikor az állítólagos centenáriumot bedobták a köztudatba, a gazdasági válság miatt igencsak pangott a cigarettaforgalom. A készítmény erősen rá volt szorulva arra, hogy a szokásos reklámozásnál hatásosabb, beszédtémává váló felhajtás legyen körülötte.

(Az egyik változat szerint az 1832—33-as török—egyiptomi háború során történt, hogy egy egyiptomi hadfi — pipája eltörvén — a puskaporos gyutacs papírkapszlijába töltött dohányra gyújtott és a többiek is követték példáját. A másik történet szerint az 1832-ben Szíriában harcoló egyiptomi katonáknak szánt pipaszállítmány ment ripityára, s ezért ezek a harcosok is rájöttek a papírkapszli leleményére. Lehet, hogy így történt. Ám a dohányzásról szóló krónikákban olyasmi is szerepel, hogy amikor 1807-ben a lü'becki francia helyőrség spanyolra cserélődött, ezek a katonák papírba sodort dohányt szívtak. Még régebbi eredetet sejtet a szívrabló kalandor, Casanova XVIII. század végi emlékiratának egyik megjegyzése azokról a spanyol gavallérokról, akik színes papírba csavart dohányt füstölnek.)

Az 1930-as évek elején — az akkor lezajlott világválság okozta általános szegénység miatt — kevesebb gyári cigaretta fogyott. Dohányosok tömegei tértek át a késznél sokkal olcsóbb, maguk sodorta, házilag hüvelybe töltött füstölnivaló szívására. A Magyar Királyi Dohányjövedék kincstári hasznával tetézett árú cigarettái és cigarettadohányai helyett az úgynevezett „finánc nem látta”, vagyis egyenesen a termelőtől származó dohánynak nőtt meg a forgalma. Ezt aprították házilag hajszálvékony csíkokra. És bár ez a dohány nem esett át szakszerű kezelésen — a gyárinál sokkal maróbb füstöt adott —, ez volt az olcsó, ezt kellett szeretni. Ez sem volt iríkább „koporsószög”, mint az 1 filléres Honvéd vagy a 2 filléres Levente, amelynek plakátjaira kajánul ráfirkálták: „Büdös, mint egy levente.”

A gyanús centenáriumról még csak annyit: 1932-ben az American Tobacco Co. 26 millió dollárt költött cigarettapropagandára; a Lucky Strike gyár csupán az NBC- nek 2 milliót folyósított reklámért. A zürichi pszichotechnikai intézet 8000 dohányárust kérdezett ki, a

cigarettázásra ösztönzés kívánatos módszereiről.

Franciaországban Lebrun miniszterelnököt „választják meg” a francia dohányosok szövetsége elnökének. Az egyik montmartre-i színházban megrendezik a dohányzó nők versenyét: a legtöbbet, leg_ szebben szívó nőt kikiáltják a dohányosok „királynőjének”. Olaszországban heti két alkalommal féláron árusítják a kész cigarettát. Csehszlovákiában „szívónapokat” rendeznek, ingyenes kóstolóval.

Pödrésre viszont nemcsak a nélkülözés vitte rá a dohányosokat, hanem az ügyességet kívánó műveletbe való belefeledkezés öröme is. Nem akármilyen művészet volt úgy elrendezni a dohányszálakat a papíron és olyan rudacskába göngyölíteni, hogy a dohány se hulljon ki belőle, de a levegő is át tudja járni; a nyelvhez tartva csak annyira megnedvesíteni a „modianót”, azaz a papírt, hogy szét ne málljon, mégis jól ragadjon. Ehhez kellett az ügyes zsanéros „dózni”, amelynek rugóra járó fedeléhez kis nyelv szorította a papírt. Azt az „illemszabályt” pedig, hogy a másnak pödört cigarettát a megkínálttal kell megnyálaztatni, még a legfaragatlanabb viselkedésű fickó is ismerte.

„Hülzr.ibe” — magyarul kartonszopókás végű hüvelybe — töltögetni a szálas dohányt ugyancsak nem tartozott a ripsz-ropsz végezhető tevékenységek közé. Ha a hüvely végét rosszul húzták rá a dohánnyal teli nyitható-csukható bádogbábra, ha a papírt kibökő kocsánydarabkákat nem távolították el gondosan a tömnivalóból, ha túl száraz, ha túl nedves volt a dohányfű, akkor rengeteg vesződséggel járt, szaporátlan volt a töltögetés. Egy azonban bizonyos: sodrott vagy töltött cigarettából senki nem gyújtott egyikről a másikra, nem is okvetlen takarékosságból, hanem mert — főképp a sodráshoz — minden egyéb tevékenységet félbe kellett szakítani.

Aki napi 20 cigarettánál többet szív el, arra azt szokták mondani, „szenvedélyes” dohányos. De lehet-e szenvedélynek nevezni azt a teljesen szenvtelenné vált gépiességet, ahogy a sokat füstölők rágyújtanak? Többségük oda sem figyelve, akaratlan reflexként nyúl a cigarettacsomaghoz, valahányszor külső-belső feszültségváltozás éri. A mértéktelenül cigarettázó ember már régen megfosztotta magát a dohányzás eredeti élvezetétől, „szenvedélyét” prózaibbá, sivárabbá sdlányította, mint leghétköznapibb életfunkcióit.

Az effajta dohányzásról nyíltan és brutálisan ki kell mondani, hogy ez nem élvezeti-érzelmi-indulati töltésű szenvedély, hanem narkománia, vagyis kóros nikontinéhség.

De hát mi az oka, hogy a dohányosok mind mohóbban élnek a „kék önámítással”, ahogyan Szabó Lőrinc nevezi a cigarettafüstöt ugyanilyen című versében? Mellőzzük a közhelyszerű megállapításokat a rágyújtásra késztető stresszekről, egyéb, belső nyugtalanságot keltő, objektív körülményekről. Annál is inkább mellőzzük, mert 30—40 évvel ezelőtt, amikor az 1976-os mennyiségnek nem egészen harmada fogyott, akkor is volt mit levezetni a cigarettával. Már kevésbé figyelmen kívül hagyható ok, hogy ma a kereseti viszonyokhoz képest a cigaretta összehasonlíthatatlanul kisebb tétel az egyéni költségvetésben, mint amikor tízezreknek egyszerűen nem volt miből megvenniük a napi füstölnivalót.