Menora Egyenlőség, 1976. január-június (15. évfolyam, 588-611. szám)
1976-03-27 / 600. szám
8. oldal MENORA 1976, március 27. KOVÁCS DÉNES: örömmel értesítjük ■ ■ ■ Gessler gazdag volt; bérházak, földbirtokok, bányák, üzletek, gyárak, külföldi bankbetétek, részvények, drágakövek tulajdonosa, de amikor egyszer — mert hálátlanul elegem volt ezekből a hétvégekből — szemtelenül kijelentettem, hogy éhes vagyok és soronkívül kiragadtam a nem nekem járó szelet húst, — többé nem hívott házához. Gesslernek volt egy húszéves fia is, Péter, aki csak nemrégen fejezte be Saubsdorfban ugyanazokat a tanulmányokat, amelyekben én ültem most nyakig és várományosa volt az apai üzletek nagyrészének. De egy ideig, nagykorúságáig a pap igen kurta anyagi gyeplőkön fogta. Péter apjától csak a külső jeleket örökölte, a szorgalmat, takarékosságot és más polgári erényeket nem. Kedvelte a városka szerény, de annak szigorú, puritán körében mégis nagyvilági éjszakai lokáljait, a „Tanzdiehleket”, amelyek a kiskorcsma, a söröző és szerényigényű bérhölgyekkel spékeltbár ormótlan keresztezéséből születtek és hivatva voltak az eleganciát és ,,Gemütlichkeit”-et szolgálni. Az italt Péter nem bírta, de nem akart lemaradni pajtásai mögött. Utálatos rosszullétei után nekem kellett öt vasárpapra virradó hajnalokon hazatámogatnom. Atyai kérésre én voltam hétvégi kísérője. Péternek állandóan fogytán volt a pénze, elkéregette szegényes diákkasszám roncsait, de ami rosszabb volt, nevemben és részemre — arra hivatkozva, hogy én szégyenlek kérni — kölcsönöket vett fel apjától. Egy idő után anyám szigorú levélben hívta fel a figyelmemet, hogy mi, ha nem tudnám, nem vagyunk milliomosok, taníttatásom nagy megerőltetésbe kerül, Gessler utasította a szüléimét, hogy a „nekem adott” kölcsönöket fizessék vissza egy Pesten élő távoli rokonának és e tiltott valutaügylet miatt — írta anyám — még baja is lehet a magyar pénzügyi hatóságokkal. Mégsem volt bátorságom Gesslert felvilágosítani. Attól is tartottam, hogy Péter tagad majd, mindent rámken és a fiáért rajongó apa előtt úgy állhatok, mint a tolvaj, aki nem akarja visszaadni a még birtokában lévő lopott árut. így nem is bántam, hogy a hétvégi meghívások elmaradtak. Péter még más, sokkal nagyobb bajba kevert. Néha ó jött értem, sofőr helyett a kocsival. Hans és Albert örömmel fogadták a volt iskolatársat. Péter „házi zsidó” volt a szemünkben, nem betolakodott idegen. De tőle megtudták, hogy én egy Kohn nevű zsidó unokája vagyok és e bűnt még tetézte — nemcsak előttük, de Gesslerék szemében is, —hogy kereszténynek vallottam magamat. Két német lakútársam előbb csak „Erger-Berger" dalokkal adott nekem szerenádot az ajtóm előtt. Később, ha a kertben, a ház szélvédett oldalán napoztam, minduntalan egy fazék forró víz, vagy szennylé zudult a lábom elé az emeleti ablakból. Ha az utcán találkoztunk, kiköptek, de verekedést, amit már nem bántam volna, nem provokáltak. A színfalak előtt, az ebédlőasztalnál továbbra is társalogni kívántak velem és úgy tettek, nem értik, miért szüntettem be velük a beszélgetést.Nyílt kenyértörésre még nem került sor, — talán tartottak Gesslertól, de főként Gerstertól, akinél rokonaik alkalmazásban álltak. Persze gondoskodtak róla, hogy a hír az iskolában elterjedjen. „Büdös van! Jaj, de bűzlik!” — hallatszott mellettem, mögöttem a suttogás. Mire hátranéztem, a fiúk széles karéjban elültek mellőlem. Egy ólmos reggelen rajtam és néhány cseh diákon kívül senkisem jött az iskolába. Mindenki otthon maradt Hitler beszédét hallgatni. A legtöbb házban, üzemben kitették a rádiókészülékeket az ablakba. A falut átszelő, rohanó patakot őrző sziklafalak felfokozták a bömbölést: „A cseh határon vadállati rendórlegények bántalmazzák véreinket! Ezt tovább ölhetett kezekkel nem nézhetjük! A Szudettavidék a miénk volt és a miénk lesz!” A rendórlegények, két ványadt, sötétkék uniformisba öltözött saubsdorfi parasztgyerek a főtéren bambán hallgatta a rádiókból harsogó tömegörjöngés egybefolyó „Sieg-Heill”-jéit. Wlathek doktor, az igazgató beadta lemondását. Helyére egy hájas, cvikkeres, sörtehajú emberke, a műszaki rajzok tanára, Alfréd Fingerle került. A pár cseh fiú kimaradozott az iskolából. Az iparoskor, az ifjúsági csoportok a „Tarka Tehén”-hez címzett vendéglő nagytermében naponta izgatott gyűléseket tartottak, amelyek után mindig történt valami. Hol betörték Kohut fűszeres kirakatablakait, hol megverték Számén doktort, Saubsdorf cseh orvosát, hol kiszórták az iskolaablakokon a könyvtár, német diákoknak nem tetsző, könyveit, máglyát gyújtottak belőlük és a betűszagu tüzet körültáncolták, mint May Károjy regényeiben lekötözött áldozatukat az indiánok. És ablakremegtetóen harsogott a dal: „Unsere Fahne wird siegen, unsere Fahne, mit dem schwarzen Hacken- kreutz!... ” Runciman lord Prágában és Münchenben tárgyalt. Hans és Albert a maguk részéről is beszüntették velem az egyoldalú társalgást. Mathilde kisasszony megkérdezte, nem lenne-e kellemesebb a számomra, ha ezentúl a szobámban étkeznék? Az iskolaterembe belépve már nem pusmogó, de hangos megjegyzéseket hallottam: „Hier kommt dér Jude!” Egy nagyhangú lakli, Adolf Liemert vigyorogva kérdezett: „Wie geht’s Herr Kohn?” — Nevem Kovács! — mondtam határozottan és haragosan. — Igazán? — állt elém zsebredugott kezekkel Adolf. — Ezt nem is tudtam ... Gondolat nem volt az öklömben, amikor refieksz-indulattal az orrába vágtam. Hátraesett és eleredt az orra vére. Utáltam a verekedést. Otrombának, ostobának, megalázónak tartottam. De most egy csapásra elszállt belőlem a széplélek. Sok minden összegyűlt bennem. Régi anyai pofonok, a Gerster kastély hitetlen vendégszobája, Gessler szelet húsa. A Vig-utcai kamra harisnyatartós réme, a „gyalulás”, Hans pimasz, pattanásos arca kavargó, vörös révületben borította el az agyamat, ölni tudtam volna. A fiúk a hátam mögött elállták az ajtót és vért szimatoló, ragadozó szemekkel lesték, mi következik, — mikor rohanhatnak le ők is. A felismeréstől, hogy szinte gusztusom van cafatokká verni mindenkit, aki hozzám ér, megnyugodtam. Meggondolt lassúsággal vettem le a kiskabátomat, felgyürtem ingem ujját és az ökölvívás alapállásába helyezkedtem. A fiúk harsogva bíztatták Adolfot. Az feltápászkodott, az egyik kezével zsebkendőt szorított még mindig vérző orrára, a másikkal zsebeiben kutatott. Amikor nem találta, amit keresett és meglátta a szemeimet, az ijedtségtől szürke lett és rekedt, gyűlölködő hangon csak annyit mondott: — Szerencséd, hogy nincsen nálam a bicskám! De még leszámolunk! Folyik még zsidó vér! A többiek utat nyitottak előttem. E délelőttől kezdve fenyegető, ultimátumszerű, névtelen levelek érkeztek címemre ilyen szövegekkel: „Ha a hónap végéig nem takarodsz el innét, te zsidó, végzünk veled!” Később: „Már csak hat napod van!” És „Már csak kettő! • Készülj a temetésedre!” Felhívtam telefonon Gerstert, előadtam helyzetemet és megkérdeztem, mit tegyek? Azt válaszolta, hogy ő semmilyen tanácsot nem adhat. Elmondtam, hogy amennyiben haza kellene utaznom, nem lenne útiköltségem.' Nagyon sajnálkozott, „szívből”, mint hangsúlyozta, — de a valutakorlátozások miatt nem állhat rendelkezésemre pillanatnyilag. Már csak egy éjszakám volt hátra. Mondogattam magamban Gessler szavait: „Nem eszik a levest olyan forrón!” — és naiv, jótakaró apámra gondoltam: minek levelezett engem össze Gesslerrel? Ha nem teszi, nem derült volna ki semmi. Asztalomon egy németnyelvű, határvidéki újság hevert. Vezércikke programokra buzdította a fiatalságot. Aludni próbáltam. Alattam a vénkisasszonyok szobájából egyre erősödő nyögések, majd folytott sikoltozások hallatszottak. Először megrémültem, de azután eszembe jutott Liselotta kisasszony reggeli piruló, virágnyelvű vallomása: — Egy szerencsétlen, megtévedt unokahugunk érkezik ma hozzám, Kovács úr kérném... A kislány retteg szüleitől, ugyanis. .. Egy lelketlen, piszok borbélysegéd az oka mindennek ... Az persze most átszökött a határon az esküvő elöl és beállt a Wehrmachtba ... Ha éjjel esetleg zajt hallana, ne tessék megijedni. .. A magam ügyével voltam elfoglalva egész úap, a dolog teljesen kiment a fejemből. A sikolyok lökésszerűen ismétlődtek és egyre hangosabbak lettek. Vergődtem az ágyamon és magam is érezni véltem a vajúdás fájdalmait. Egyszerre egy másik hang is megcsendült. Pici, vékonyka, sirós nyávogás, — valakit életre ítéltek. Azután feloldódó, bő asszonyi zokogás hangzott, ami lassan abbamaradt. Cigarettára gyújtottam. Á gyufa lángjánál megnéztem az órámat. Egy óra múlt pár perccel.. Megzördült az ablakom. Először azt hittem, kavicsokkal dobálják, de azután egy árnyat is felfedeztem és riadt suttogást hallottam: — Nyisd ki! Én vagyok ... Peltz Matyi... A futórózsa farácsán mászott fel az emeletre, mint színpadi lovag. Sápadt volt, remegett, — a szobámba ugorva hideget és esőt hozott magával. Peltz apja budakeszi sváb kőfaragó volt. Akkor szerződött és telepedett át Saubsdorfba, amikor Matyi még csak hat esztendős volt. Németnek vallották magukat, de a magyar szót nem felejtették el. Magyar emlékeiket sem. Erre vallott Matyi éjji látogatása is. Tulajdonképpen nem voltam barátságban ezzel a szeplős, elég ostoba fiúval, a zsidózások óta pedig láthatóan elkerült. Most rémült cérnahangján mégis figyelmeztetni jött: — A fiúk mindenre el vannak szánva, — mondta, — óriási örömmel, lázasan készülődnek. Az iskolai műhely öltözőjében akarnak vészbírósági tárgyalást tartani. Az ítélet egyhangú lesz. Hans a bíró, Arthur az ügyész. — És mi lesz az ítélet? — kérdeztem kételkedve. — Nem vicc! — esküdözött Matyi, — Bizony Isten nem vicc! Ha megtudják, hogy figyelmeztettelek, végem van. Fel akarnak téged akasztani. A műhely darujára. A táblát, amit majd a melledre tűznek már megrajzolták. Egy Dávidcsillag ... azután-. „Itt lóg egy zsidó kutya!” ... Alatta pedig: „így ítélkezett a ...” és aláírás helyett csak egy horogkereszt. — Mit csináljak? — kérdeztem. — Azonnal menekülj! — tanácsolta Matyi- Hagyjál itt mindent. A bőröndjeidet majd valahogy utánad küldetem. Ez nem vicc! Isten bizony nem vicc! A kezét nyújtotta: — Szevasz! Azután kiugrott az esőbe. A házból csak az újszülött egészséges, kétségbeesett sírása kísért el az éjszakába. Az úton a néma fenyőfák sorfala között baktatva úgy éreztem, mintha már évmilliók óta menekülnék.De két óra alatt beértem Freiwaldauba. Hugó Gessler vállára vetett esőkabátban, hosszú hálóingben nyitott ajtót. Sápadt volt, azt hitte, már érte jönnek. Megértő volt és segítő. Az útiköltséget azonnal odaadta, de megjegyezte: — Látja, maga elhagyta a hitét. Minek? Miért? Senkisem menekülhet! v Amikor kikisért, lejött velem a kertkapuig és egyre azt hajtogatta: — Micsoda világ!... Én Uram, Teremtóm, micsoda világ!... Azután vigasztalóan biztatott: — Maga előtt még ott az élet! Az állomáson már nem az a mogorva, pirosképű férfi volt a főnök, aki érkezésemkor olyan fennhéjázva harsogta: „Ez Csehszlovákia!” Egyhangú tájak, ismeretlen állomásnevek, többszöri átszállás és a vonatzakatolással Gessler szavai lüktettek a fülembe: Minek? Miért? Senki sem menekülhet! Az életre gondoltam, amely még „előttem van”. A Szob-i határállomáson.piros-fehér-zöld színek és néhány gyanakvó finánc, rendőr fogadott. Hazaérkeztem. Vajon utánam jönnek-e a fiúk? Albert, Hans, Arthur és a „vészbíróság”? ... 15. „Hogy van, mérnök úr?” — hajolt meg elbűvöllő szertartásossággal a Palais de Dance’s főpincére és felbontotta a szokásos üveg konyakot, amit a törzsvendégeknek járó tíz százalékos árengedménnyel adott atulajdonos. Elfélig üldögéltem, táncoltam Sacival, Emivel, vagy Ritával a páholy és ital növekvő homályában. Nem ütöttem magam a pesti éjszakák lovagjává, de péntek este, a heti üzleti gondok után megrögzött programmom lett ez a bárélet. Jól esett a felelőtlen időtöltés, a hölgyek pedig olyan csinosak, gusztusosak, divatosak, diszkrétek voltak, annyival szolgálatkészebbek és, — júl meggondolva, — olcsóbbak is, mint az úgynevezett úrulányok. Apám „Mondd már!” vállrángató gondolkodását elkapta a város. Még nem lehetett észrevenni a vihar közeledését. Ha Hitler képe jelent meg a moziban a híradó vásznán, néhány fiatalember lelkesen összeverte ugyan a tenyerét, de a köv kező pillanatban a közönség tüntetőén megtapsolta akutyaszép . ^verseny győztes pincsijét is. Pest ragyogott, mint a várható öregedés előtt a magát még kitombolni akaró , volt bálkirálynő. A Lánchíd villanyfüzére, a Halászbástya fénye, a vasárnapi őrségváltás a Várban, amely király nélkül is „királyi” volt, — elbűvölte a külföldieket. A túristák a nyugtalan Nyugatról az olcsó Kelet oly vendégszerető városába tódultak, hogy megkóstolják a híres „báráckot” és megmerítsék fáradt, hajszolt testüket Buda forró gyógyvizeiben. Mindenki úgy tett, mintha gazdag volna, pedig csak egy éjszakára tellett a legtöbb pesti polgárna. Mindenki másnak, többnek akart látszani, mint ami volt. A zsidó kereskedő mágnásnak, a mágnás ügyes kereskedőnek, a varrólány bárhölgynek, a bárhölgy varrólánynak. En egy ideig, ha nem is tudatosan Gerstert játszottam. Zsebeimet megtűzdeltem töltőtollakkal, színes irónokkal, logarléccel. Hajnalban keltem, kora reggel az irodában eintéztem a levelezést, elolvastam a lapokat, beírtam határidőnaplóm ba az elintézendő ügyeket, tárgyalásokat, telefonokat, — elkészítettem a szükséges rajzokat. Mint képzett, külföldön végzett szakember léptem a vevők elé és a divatjamúlt raktári piramisok helyett vaskos, szépen fűzött dossziét nyújtottam át: modern emlékművek tervrajzaival, szakszerű műszaki leírásokkal, költségvetéssel, kőmintákkal és szerződéstervezettel. Hetente többször a temetőkbe mentem. A gyász, a jajveszékelés, a sebekben vájkáló szónoklatok, imák fekete drapériás színfalai, mögött prózai üzlet folyt. Az irodákban gyászruhás hozzátartozók alkudtak szakállas papokkal. — Ha elmondhatná, tisztelendő uram azt is, hogy nemcsak a legszeretőbb hitves volt a drágánk, de méltóságos úr is... — rettegték és a szent tenyerekbe csúsztattak még egy százast. Üzletünk munkásai, mielőtt a síremlék alapjait lefektették | AKAR ON IS EGY JÓ HAJVAGAST? » BILL'S BARBER SHOP j MEN'S HAIR STYLISTS | Keresse fel LIGETI volt budapesti, Váci-utcai j FÉRFI FODRÁSZT ahol I. osztályú volt budapesti két férfi fodrászai} is \ biztosítja a gyors kiszolgálást. | NÖl HAJVÁGÁSOK • AIR CONDITION 559 ST. CLAIR AVE., W. * Telef.: 653 - 3779 MINDENFÉLE asztalos munkát házit és iparit'vállalok- Kitchen cabinet, recreation room, bungalowboz hozzáépítés. Telefonhívásra házhoz meg) J. JERICSKA licenced asztalos-mester Tel: 494-4414 MAGYAR SPECIALITÁSOK A 5ranz ÉTTEREMBEN Ha minőséget, igazi magyaros ízű hentesárut akar vásárolni, keresse fel Tüske Meat & Delicatessen-t TULAJDONOS: KOCSIS SÁNDOR Toronto egyik legforgalmasabb hentesüzletét Parkolás az üzlet mögött 566 Bloor St. W. 533-3453 TV - STEREO SZERVIZ . ELADAS :: Hívja Mr. TÓTH -ot — 15 éve — Torontóban 633 - 1332 (■♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦»♦♦ +"M-»+V JUHASZ BANDI a zongoránál. Ebéd 12-tól 3-ig, - vacsora 5 órától zárásig 603 MARKHAM ST. (Bloor-Bathurst-nél) - MIRVISH VILLAGE Asztalfoglalás: 531-6063 Parkolás az üzlet mögött. Tulajdonos: NEMES DÉNES B cycle & sports Jl egész ontarióban O A LEGNAGYOBB VÁLASZTÉK 2 sportfelszerelések KERÉKPÁROK volna, leástak a korhadt koporsókig, közönnyel hajítottak félre egy-egy elfehéredett koponya-, vagy lábszárcsontot. A halál únt, megszokott volt a számukra és megéhezve én is letelepedtem velük a feltárt sírok peremére és lábaimat a csontvázak, vagy koporsók fölött lógatva jóizűen beszallonáztam. Szívből utáltam az üzletezést, az alkut, az ügyeskedést, de az önálló döntés, rendcsinálás tetszett nekem. Persze a dolog nem ment egyszerre és simán. Amikor hazatértem, egy szót sem hitt el nekem senki abból a saubsdorfi akasztási rémtörténetből. Olyan gyanakodva szemléltek, mint a vizsgák elöl szökött diákot. Az üzletben még anyám volt a parancsnok. Szemei előtt semmi más nem lebegett, mint a pénteki kifizetések szörnyű órája és a Gersternek járó törlesztések Damoklész Kardja. Ezért eladni akart minden áron. Neki az is „üzletnek”, kétszáz pengő haszonnal tetszett, ha egy 4.800 pengős emlékművet mondjuk 5.000-ért eladhatott. Nem akarta megérteni, hogy rezsi, üzletbér, adó is beszámítandó teher. Csak az előleget leste, amiből a kiadásokat, tartozásokat lehet fizetni és a hétvégi lakomákat lehetett főzni a családnak és a rokoni vendégseregnek. Az agyonkapacitált vevőt leültette a raktárban, az irodában behúzta az ajtót, mintha azon a vékony üvegfalon nem hallatszott volna át minden szó és apám fülébe harsogva agitálta őt: — Az adóvégrehajtó! Már harmadszor járt itt! A telefonszámla! A gázos! A házbér! Kiég a szemem!... Akkor sem! — mondta nagyot dobbantva apám, de végülis beadta a derekát és aláírta a szerződést. Rudi bácsi levette a kalapját, majd alatta a még kisebb sapkát, többször is megvakarta a fejét, de npm mert beleszólni. O is féltette a hetibérét és inkább a legyeket hajszolta. Szegény amúgyis egyre vénebb lett: hallózott a telefonnak, anélkül, hogy leemelte volna a kagylót, vagy alkú közben azt mondta egy gyászoló nőnek: „Nézze, uram!... Kegyeletből volt nálunk, akárcsak Náci bácsi és Harkányi úr, akik egyre lassabban és elaggottabban kopácsoltak a köveken, mintha csak a saját sírfeliratukat vésték volna. A számlákat lobogtató szörnyek sorában anyám legnagyobb réme „Dezső Ur” volt. O is fiatalon került az üzletbe, mint segédmunkás, apám ajándékozta hozománnyal nősült és a jóeszü, ügyeskezű fiatalember gyorsan megtanulta a sírkóállitás, szállítás, alapozás, műkőkészítés minden csinját-binját. Elemózsiás oldalzsákjában előbb csak egy-egy téglát vitt haza naponta a temetőből a közeli Rákosszentmihályra és az évek során szép kis családi házat épített belőlük. Később, látva jóhiszemű apám és Rudi bácsi teljes bizalmát, zsákszám lompta a cementet, festéket, a betűaranyozáshoz használt értékes laparanyat, amelyet számolatlanul nyújtottak át a „Rendes Dezsőnek”. Mint nagynevű cégünk belső embere a saját szakállára már maga is vállalt lebontásokat, sírkőállitásokat, javítási munkákat a temető látogatóitól. Ez az üzletezés annyira megtetszett neki, hogy a szorgalasan gyűjtött” pénzből önállósította magát. Temető melletti műhelyébe — hangoztatva, hogy az cégünk fiókja — ha csak lehetett, átcsábította magához apám vevőit. Már ö is kötött üzleteket apámmal, jótékonyan korlátlan hitelt ajánlott fel heti részfizetésre. Péntek délutánonként felöntve a garatra, dülöngélve, törkölyszagot árasztva állított be a számlával és ha nem elégítették ki, a „Rendes Dezső” az asztalt verve ordítozta: — Meglopnak egy becsületes magyar munkásembert! A terepet, amely inkább szemétdombhoz hasonlított, mint üzlethez, gyorsan felderítettem. De egyelőre nem sokat tehettem. Szüleim szemében még mindig csak alárendelt kezdő voltam. Néhány hónap múlva azonban megérkezett Gersler. Ipvele és a feljegyzés, amit azon az Altvatersdorf-f- reggelen készítettünk: Anyám drámai mozdulattal nyújtotta át nekem a kasszakulcsot és az első pénteken sírva vette el tőlem a heti háztartási pénzt. — Most már a fiam ad nekem könyöradományt! Hogy ezt kellett megérnem!... De amikor minden pénteken, izgalmak nélkül megkapta a szokott összeget, sőt, megkérdeztem: nincsen-e többre szüksége? — megnyugodott. Apám jókedvűen vitt el a cégbírósághoz, hogy a bejegyeztesse a nevemet, mint új cégvezetőjét. Örült, hogy megszabadult a felelősségtől, hogy anyám nem sikoltozik a fülébe, hogy szeszélyes zsebpénzt helyett ó is, én is szerény fizetést veszünk fel és — bár, mint főnök ó írta alá a leveleket — azokat már nem neki kell megírnia. Gersterrel megállapodva bankkölcsönt szereztem, egy összegben kifizettem Dezsőt és felvettem két jókedvű, fiatal munkást, akiket tisztességesen megfizettem és ellenőriztem. A „Rendes Dezső” úgy megijedt, hogy a „Nézze, Déneske” helyett egyszeriben „Mérnök úrnak” szólitott. Es igyekezett, hogy olcsó árakkal, jó munkával álljon a rendelkezésemre és óvakodott attól, hogy továbbra is tisztességtelen versenytársunk legyen. Folytatjuk.... KANADA LEGNAGYOBB VÁLASZTÉKÚ iHANGSZER SZAKÜZLETE A VILÁG LEGFINOMABB ZONGORÁI: STEfNy/AY, BLLÍTHNER. PETROF-FORSTER VONÓS-FÚVÓS-PENGETŐ HANGSZEREK lElőnyös árak - Csere - Javítás Bérlet] Remenu house of MUSIC LTD. 553 QUEEN STREET WEST, TORONTO 1169 BLOOR St., W. LE 6-9718 íj PATACSI j EURÓPAI IMPORT | GYÓGYBETÉTES | NŐI és FÉRFICIPŐK § ;> 480 Blooi St. West Tek 533-8122 Az összes EURÓPÁI háztartási és konyhafelszerelési cikkek beszerzési he-FORTUNE 1 HOUSEWARES IMPORTING CO., 388 SPADINA AVE.. Telefon: 364 - 6999 PONTIAC BUICK PONTIAC BUICK PONTIAC HÍVJARUDNA1 ANDRÁST ÍJ fi Kin NO \ll »PÓTBAN l.l VŐ H \S/SM I KU( SIKK Al l \ KO/ÖSSIK, __ — KI sin 3501YONGE STfJUST BELOWTHE401)j PANNÓNIA DELICATESSEN A ST. CLAIR-VAUGHAN RD. KÖRNYÉKÉN MAGYAR CSEMEGÉS SZEMESKÁVÉ * MAGYAR HENTESÁRU ROMVÁROS MEGGY • L1KŐRÖS CSOKOLÁDÉ MAGYAR KERÁMIÁK ÉS KÉZIMUNKÁK , Tulajdonos a DEUTSCH HÁZASPÁR 557 St. Clair W. 651-3318_ Bus. 482-4777 Res 922-8428 482-1840 MIHALY GULYAS (gross) volt nyiregyhdzi es budapesti ugyved REPRESENTING MT. DENNIS REAL ESTATE LIMITED
