Menora Egyenlőség, 1976. január-június (15. évfolyam, 588-611. szám)

1976-02-28 / 596. szám

4. oldal MENORA * 1976. február 28. HITÉLETI Gyertyagyújtás ideje: Szombat kimenetele: BARZILAY ISTVÁN: Mózes közbenjárására, Isten meg­bocsátott a bűnbe esett népnek, és ezért Mózes a hegyen megfaragta a kötáblák másolatát és ezt vitte le történelem folyamán nem egyszer galmas munkával kell tölteni, nehogy fordult elő, hogy a környező népek az ember másokra legyen utalva. eltérítették a zsidókat vallásuktól, s a prófétáknak állandóan résen kel­magával, A Bibliában mindez olyan lett lenniük, hogy a nép hű marad­­fennkölt szavakkal van leírva, hogy jón vallásához. bölcseink ezt választották hetiszakasz A Biblia itt felsorolja a zarán­­olvasásra a zsinagógákban böjt alkal- dokünnepeket és azt, hogy mindenki mával, hogy e szavak hallatára ma- kötelessége ezeket a napokat Jeru­­gunkba térjünk — így talán számít- zsálemben tölteni és megfelelő ál­hatunk hasonló bünbocsánatra, mint dozatot bemutatni. Uj figyelmeztetés annakidején a bálványimádók. Nem- történik a szombat megtartásával csak a szöyeg, de a melódia is nagy kapcsolatban. Es ismételve.- Ne főzd hatással van a hallgatókra és alig a gödölyét anyja tejében, van valki, akinek szívét ne érinte- * nék a szöveg szavai. Rendesen a Vájáchél szidra együtt Már említettük, hogy a Biblia és megy Pekudé szidrájával, mert mind­­a Szentkönyvek szövegének betűit fe- kettő a frfgysátor berendezésével fog­­lül és alul bizonyos jelek kísérik, lalkozik. Iveket a jeleket "táámimoknak” ne- Ezen a szombaton hirdetik a kö­vezzük, hangjegyeknek, melyek nem- vetkező hónapot, Adárt, melyből idén, csak a melódiát ismertetik, hanem szökőév lévén, kettő van; de csak a a nyelvtant szolgálják. Ezek a hang- második Adárt tekintjük fontosnak, jegyek azonban nem mindig azonosak, s így akkor fogunk a hónap esemé­­bizonyos alkalmakkor változnak és a nyeivel foglalkozni, szöveg tartalmához idomulnak. Tipi- ”Es egybegyfljtötte Mózes Izráel A bölcseknek volt olyan foglalkozá­suk, amellyel fenntartották magukat. Volt köztük cipész, építész, író­deák, festékkészítö, tűkovács és sok egyéb. Mózes a szombatot azért em­líti a frígysátorral kapcsolatban, hogy még ezt a szent munkát sem lehet szombaton végezni. Ami a tűzgyújtás tilalmát illeti, egyesek úgy értelme­zik ezt, hogy világítást vagy tüzet szombaton egyáltalán nem lehet él­vezni, de bölcseink ezt csak a fő­zésre-sütésre vonatkoztatták, hiszen a Biblia a mannával kapcsolatban azt mondja, hogy a Szombati szükség­letről pénteken kell gondoskodni. A szombati nyugalom megszegé­se, ha életmentésről van sző, ter­mészetesen engedélyezett. Ezután Mózes megismétli, hogy mivel járuljon a nép a frfgysátor elkészítéséhez; külön hangsúlyozza a nők munkáját, akik a szövést és kus erre á most említett szakasz, mely a „Vájchál Mose...” szavakkal kezdődik. Más a hangjegyek meló­diája böjt alkalmával és más, mikor Ugyanazt a szöveget a soros szid­­rában lájnolják. Itt a melódia szinte illusztrálja a szöveget, mely a nagy bűnt érinti és azzal kapcsolatban magasztos szavakkal ismerteti az Ur könyőrületét népe iránt, hogy a szövetségét népével fenntartja. Az izraeli könyvpiacon nemrég je­lent meg egy elsőrangúan szerkesz­tett,- praktikus könyv, a "Táámé Há­­mikrá’*' az Eskol cég gondozásában, S.' J? Wéíhféld szerkesztésében, Vnely szigorú alapossággal foglalkozik e hangjegyekkel. Ezeknek eredetét nem ismerjük, s a Thlmud szerint a kinyilatkoztatáskor adatott Mózes­nek, s a melódiák nemzedékről nem­zedékre szállva, fennmaradtak a mai napig. A melódia természetesen bi­zonyos változásokon ment át, attól függően, milyen hatással volt rá a befogadó nép énekformája. így a ke­leti népek az azonos hangjegyeket eltérő melódiával éneklik mint a nyu­gatiak, de a jelek azonosak. Ugyan­ez a helyzet imáink melódiáival. A hétköznapnak, a szombatnak, az e­­gyes ünnepeknek megvan a maga me­lódiája s a Tóra olvasásának dalla­ma sem mindig egyforma. E dal­lamok eredetéről egy anekdota be­szél; Jitró szidrájában az áll, hogy mikor a Sziriáj hegyen az Ur a tíz­­parancsolatot adta, az egész nép látta a hangokat. De hangokat csak hallani lehet, és ők a hangokat hang­jegyek képében látták. Innen van, hogy azt mondják; a melódia a Ki­nyilatkoztatás alkalmával született. Es midőn, az Ur parancsa sze­rint Mózes elkészítette a kötáblák másolatát, elhaladt előtte az Ur és így szólt; ” örökkévaló, örökkévaló, irgalmas és kegyelmes Isten, türel­mesen elnéző, nagy a kegyelemben és az igazságban. Megőrzi a kegyel­met ezredíziglen, megbocsátja a bűnt, az elpártolást és a vétket, de tel­jes fölmentést nem ad, megemlékszik az atyák bűnéről fiakon és unoká­kon harmadíziglen és negyedíziglen. Es földig borult Mózes és szólt; Ha valóban kegyet találtam szemed­­bem, ö UTam, hadd járjon az ón Uram közöttünk, mivel keménynyakú nép ez és bocsásd meg vétkeinket és végy birtokodba minket. Es felelt az UT; íme, szövetséget kötök egész néped előtt... Elűzöm előled ellen­ségeidet, őrizkedj, nehogy szövetség­re lépj az ország lakóival ahová be­mégy, nehogy kelepce legyen ez a te körödben... Romboljátok le oltá­raikat, törjétek össze oszlopaikat és irtsátok ki bálványligeteiket. Nem borulhatsz le idegen isten előtt, az örökkévaló féltve őrködő Isteni" A a kézimunkát végezték. Izráel fiai fiainak egész gyülekezetét” és pon- olyan lelkesedéssel adományozták a tosan meghatározta a szombat meg- szükséges anyagot, hogy kihirdették tartásának módját. A szombati pihe- a táborban; már elég anyag áll ren­­nöre való figyelmeztetés azt is je- delkezésre és nem kell többet adó- ■ lenti, hogy élesen elválasztódjék a mányozni. hét többi napjától, amelyeket szór- B.D. HUNGARIAN RESTAURANT polgári Arak — ízletes magyar konyha OUTGOING SERVICE 1489 SECOND A VE. (77-78 St. közt) NEW YORK Telefon: 734-9881 ÜNNEPEK UTÁN NAGY ÁRLESZÁLLÍTÁS Érdemes felmenni a harmadik emeletre, hd olcsó és divatos szórmét akar vásárolni. ANTON FURS MANUFACTURER and RETAILER FURRIER MEGŐRZÉST ÉS JAVÍTÁST VÁLLALOK Mi nk iacket, stóla,' kabát, bunda és mindenféle szőrme I *n és mérték után kapható, jutányos áron. Szombaton is nyitva tartunk. 350 Seventi e.(3etw. 29-30th Streets) New York, N.Y. 10001 Tel. 594-91 3 Home: 472-0407 Birsalmasajt. gesztenyepivé. gesztenye mignonok és gesztenyetorták állandóan kaphatók. Házilag készült szilvalekvár, apricot (barack' lekvár és földieper lekvár állandóan kapható Delicious home made fir üde Is. pastries 0 pies. Parly, Wedding and Birthday cakes 1432 THIRD AVE. (at 81st Si.) New York n, N.Y. Tel : LE 6 -8484 Orders promptly delivered. Mail orders sent everywhere TÖRTE: Dobos. Hazelnut Mocca, Chocolate. Rum, Orange Layer, Sacher Tocle. Strudels: Apple, Cheese, Mohn. Cherry. Cabbage. Nut. Hi lapunkban «aovak SÍRKŐRAKTÁR Weinreb Bros & Gross, Inc. MANHATTANBAN 287 EAST HOUSTON ST..-NEW YORK, N.Y. 10002 Telefon: AL 4 — 2360. Előnyös áron készít minden kívánságnak megfelelő SÍRKÖVEKET Mit várhatunk Jordániától? Jicchák Rábin miniszterel­nök amerikai látogatása során megállapodott az Egyesült Ál­lamok vezetőivel, hogy a kö- ZQlkeleti békekezdeménye­zés következő lépése a Jor­dániával való tárgyalás lesz. Nem sürgős — nyugtatott meg a miniszterelnök —, Ford el­nöknek és Henry Kissingernek is az a véleménye, hogy sem­mi ok nem forog fenn az érintkezés sürgetésére Izrá­­el és az arab államok között a mai körülmények között. Miért van ez? Mert Szíria nem hajlandó tárgyalni, — csak újabb alkalomra vár, hogy zsarolja az USA-t és Izráelt. Ez az alkalom május végén következik be, amikor újra lejár az ENSZ békefenn­tartó egységeinek mandátuma. Ezt novemberben félévre hosszabbították meg, azzal a feltétellel, hogy a Biztonsá­gi Tanács napirendre tűzze a közelkeleti kérdést és az ülésen a terroristák megbi-K zottja is részt vegyen. Mindez megtörtént, az ame­rikai vétó megakadályozta Iz­­ráel ellenes és a jelenlegi béketörekvéseket gátoló ha­tározat elfogadását, s közben az idő szalad, az új termi­nus közeledik. De mindezt fi­gyelmen kívül hagyva, az Egyesült Államok és Izráel megállapodott abban, hogy a következő tárgyaló fél Jordá­nia legyen, — sürgősségi klau­zula nélkül. Elképzelhető ugyanis, hogy május végén Izráel kijelenti: a Golán fennsíkon fenn lehet tartani a fegyvernyugvást ak­kor is, ha az UNO katonái nincsenek jelen. Nem feltétle­nül szükséges tehát meghosz­­szabbítani az ENSZ csapatok mandátumát. A fegyvernyug­vás csak akkor szűnik meg, ha a két fél egyike háborút kezd s ez nem Izráel lesz. Nincs valószínűsége annak, hogy Szíria hajlandó volna ki­robbantani az újabb háborút. OTTHON KÖR 173 East 83 Street Tel: 988-6200 és 744-9634 SZERETETTEL MEGHÍVJA TAGJAIT és BARÁTAIT a február 29.-én ( vasárnap ) du. 3 őrakor CHARITY KÁRTYA PARTIÉ RA melyet az izraeli Aranykdr club részére rendez.. Gyö'myörű doorprice-ok és rufflc dijak., Adomány $ 5.-, kávé és süteménnyel együtt. A 10 háziasszony jóvoltából a teljes bevétel jótékony célra megy. I« 4|Lw Tel. UL-9-1311, 24 órán át Hotline ’ for Cave information MARAD TEHÁT JORDÁNIA Hiszen Izráel elutasította annak idején Kissingernek azt a javaslatát, hogy Jerikó kör­nyékén egy kis sávon az Iz­­ráeli hadsereg vonuljon visz­­sza és így hajtson végre egy csapatelválasztási műveletet. A válasz az volt, hogy a jor­­dániai és izráeli hadsereget elválasztja egymástól a Jor­dán, nincs szükség elmozdu­lásra. Amellett: az izráeli kormány elkötelezte magát arra, hogy népszavazást ren­dez vagy új válsztásokat ír ki, ha Judea és Somron kér­désében új területi megállapo­dásra lesz szükség. Minda­mellett, hosszú idő óta tart­ják magukat a hírek, hogy Husszein király rendszeresen találkozik izráeli vezetőkkel és igyekszik? velük megálla­podásra jutni. Ezek az állítólagos találko­zások természetesen titkosak. Husszein tavaly súlyos vere­séget szenvedett a rábáti arab csúcsértekezleten, amely megállapította, hogy a Palesz­tinái Felszabadító Szervezet a palesztinai nép egyetlen kép­viselője, ami azt jelenti, hogy az Izráel által megszállva tar­tott palesztinai területek jövő­jéről nem Jordániának, hanem a PFSZ-nek kell tárgyalnia a nemzetközi fórumokon. Husz­­szein nyilván nem gondolta komolyan, amikor kijelentet­te, hogy aláveti magát a több­ség határozatának. Erre mu­tat a múlt heti gesztusa: ösz­­szehívta a parlamentet, a­­melynek 60 tagja közül 30 palesztinai; Husszein utasítá­sainak engedelmeskedve a parlament egy évvel elhalasz­totta az egy hónap múlva ese­dékes új választásokat, azaz további egy évvel meghosz­­szabbította a saját működését, benne a 30 palesztinai kép­viselővel. Husszein így adta a palesz­­tinaiak és az egész világ tu­domására, hogy nem mondott le a nyugati partvidékről, van még beleszólása a “paleszti­nai nép” dolgába. Ezért ve­tődik fel most a kérdés: mit várhatunk Husszeintől a béke­tapogatózások szempontjából? Az az érzésünk, hogy nem sokat. A vele állítólag lefolyt köz­vetlen tárgyalások során nem mutatott rugalmasságot: Tel­jes visszavonulást követel a megszállt területekről, Kelet- Jeruzsálemet is beleértve. Ezt a feltételt az izráeli kormány nem teljesítheti. De lehet időt nyerni azáltal, hogy Husszein kerül a tárgyalások előterébe. Annyi bizonyos, hogy ez a fordulat az ame­rikai kormánynak is kedvez: választások éve van ésGerald Ford számára nem volna elő­nyös, ha most Izráelre káros fordulat következne benne. Ami a távolabbi jövőt illeti: jobb az Izráel számára, ha a Júdeábán és Somronban annak egy részében vagy egész te­rületén — Husszein a partner nem pedig Arafát. Az eset­ben is tehát, ha Izráelben népszavazás vagy parlamen­ti választások felhatalmaznák a kormányt területi engedmé­nyekre Júdeábán és Somron­ban, egyetlen lehetőség a Husszeinnel való megállapo­dás lenne. Arra semmiféle -izráeli­­kormány nem kérbel felhatal­mazást a .néptől, hegy Arafát­­nak tegyen területi engedmé­nyeket. /AZ EGYETLEN IZRAELI N1GHT CLUB BR00KLYNBAN MINDEN VASARNAP ESTE 8.30-tól EGYEDÜLÁLLÓ SZEMÉLYEK INTI/£ TALÁLKOZÓHELYE ADOMANYj $3.25 CflVC THE SABRAS MŰSORA S A M G R E E N * a kiváló művész és zenekara kívánságra magyar dalokat és tánczenei is játszik. A B’NAI BRITtl HILLEL FOCIND támogatása alatt. 2901 CAMPUS ROAD-IRT to Flatbush Avc. (B’klyn College Gershwin színházzal szembeni PUSKI-C0RVIN HUNGÁRIÁN B00KS, REC0RDS & IKRA 1590 Ucmi Ave. (8283 St kist) New Y«k, NY. 10028 — (212) 879-8893 KÉRJE DÍJMENTES ÁRJEGYZÉKÜNKET TÖBBEZER KÖNYVBŐL, HANGLEMEZBŐL ÉS HANG­SZALAGBÓL VÁLOGATHAT. , IKK A, COMTURISI, TUZEX. BEFIZETŐHELY. Látogassa meg boltunkat - Postán is szállítunk. Szombaton is egész nap nyitva -NAGY JÁNOS ZONGORA ÉS ELŐADÓMŰVÉSZ A LEGRÉGIBB MAGYAR SLÁGEREKTŐL A LEGÚIABB AMERIKAI DALOKIG A f TABÁNBAN 12-től 4-ig NÉGYF0GÁS0S BUSINESSMEN LUNCH: *3.25 KITŰNŐ KONYHA. KIVÁLÓ ITALOK , dinner, midnight supper 650-0536 SZERDÁN MŰSOR SZÜNET 1593 SECOND AVE., - NEW YORK REZERVALAS S HUNGÁRIA TRAVEL BUREAU ■ *1603 SECOND AVE. NEW YORK. N. Y. 10028.TEL: (212)-249-9342 (212)-249-9363l A CHARTER UTAZÁS BIZALOM KÉRDÉSE Ne tegye kockára nyári szabadságát! Utazzon hivatalos szakirodával, mert így a legjobbat kapja legolcsóbban. REPÜLJÖN ÁTSZÁLLÁS NÉLKÜL A KLM GÉPEIVEL! | A HUNGÁRIA CHARTEROK 1976-OS MENETRENDJE BUDAPESTRE: Q 1 Indulás: New Yorkból Tartózkodási idő Vissza: Budapestről Ára g | Július 1 5 hét \ Augusztus 5 $394 00 Július 1 7/ihét Augusztus 22 J394.00 Július 1 9 hét Augusztus 31 *394.00 Július 15 3 hét Augusztus 5 J394.00 Július 15 5/2 hót Augusztus 22 *394.00 I Július 15 6/2 hót Augusztus 31 «94.00 | | Augusztus 4 2/zhét Augusztus 22 J394.00 | | Augusztus 4 4 hót Augusztus 31 $394.00 Vízumok beszerzése * Hotelfoglalás • Autóbérlés * Rokonok kihozatala IKRA * TUZEX * COMTURIST I ................................ . í...............................................* * *............................*************** I I Nem kell tagsági díj, sem klubtagság! Indulás: New Yorkból Vissza: Budapestről | I JELENTKEZÉSI LAP !név.................................................................... * i CÍM...................................................................................................................................................................... I Jelentkezéskor személyenként $125.00 depóit s^ül^^^s^^^^^

Next

/
Oldalképek
Tartalom