Menora Egyenlőség, 1976. január-június (15. évfolyam, 588-611. szám)

1976-01-17 / 590. szám

197ft. január 17. MENORA 3. oldal Libanon — a legutóbbi ese­ményekig — az egyetlen arab állam volt, amely parlamen­táris rendszeren nyugodott és ugyancsak az egyetlen, ahol a kommunista mozgalmat le­gálisan megtűrték, legalább­is egy darabig. A pártot még a francia gyarmati időkben alapították, 1934-ben, és te­vékenysége szorosan össze­kapcsolódott a szír pártéval. Jellemző módon, a két párt főtitkára is közös volt, a már említett Khalid Bakdash sze­mélyében. A párt hivatalosan a Libanoni Néppárt nevet vi­selte, de mindenki tudta, mi­ről, kikről van szó. A Kom­munista Párt nevet csak évekkel később vette fel. 1943-ban azonban, amikor az ország francia gyarmatból független állammá vált, a pártot betiltották és 1970-ig csak illegálisan működhetett. A libanoni helyzet évtizedek óta tartó kettősségére mutat az a tény, hogy a kommunista mozgalom főideológusának Kamal Jumbatt-ot tekintette, Gyenge A libanoni kommunisták e­­reje és befolyása nem je­lentős. A 3 milliós ország­ban 3000 és 6000 közé teszik a párttagok számát. Parla­menti képviseletük nincsen. Szerephez olyan formában jutnak, hogy a párt tagja a Jumbatt által vezetett "Nem­zeti Erők és Haladó Pártok" elnevezésű pártkoaliciónak, amelyben baloldali pártocs­­kák és csoportok vesznek rész, a Haladó Szocialista Párt vezetése alatt. A párt rendszeresen tart kongresszusokat, a legutób­bira 1972-ben került sor. A párt programja viszony­lag mértéktartó. Földrefor­mot, államosításokat, szoci­ális reformokat sürget, to­vábbá az egyéni szabadság­­jogok szélesebbkörű biztosí­tását. A libanoni kommunis­ták természetesen erősen Iz­­ráel-ellenesek és a közelke­­leti konfliktusban a Moszkva által követett vonalat támo­gatták, bár nem minden fenn­tartás nélkül. A párt — a leg­több arab kommunista párt­hoz hasonlóan — szintén át­­.ment a maga válságán, a kö­­zelkeleti helyzettel és a szov­jet-kínai vitával összefüg­gésben. A pártban egyszerre ARAB NACIONALIZMUS — ARAB KOMMUNIZMUS A libanoni kommunisták aki abban az időben a libano­ni Haladó Szocialista Párt vezetője és mellékesen liba­noni belügyminiszter is volt. Ugyancsak mellékesen, Jum­batt a leggazdagabb libanoni földbirtokosok közé is tarto­zott, aki radikális nézeteit szerencsésen összeegyeztet­te társadalmi helyzetével. A Kommunista Párt főtit­kára Nicola Shawi, de jelen­tős szerepet visz a pártban Al-Aris szakszervezeti ve­zető is. Az 50-es és 60-as éveket a párt illegalitásban töltötte, de, hála az ország liberális légkörének, a mozgalmat nem üldözték. A pártnak a szír mozgalommal való kapcsola­tai 1965-ben nagyon fellazul­tak és Bakdash ekkor vált meg a libanoni főtitkári tiszttől. "erők“ három irányzat ütközött meg. A radikális, maoista szárny, a jobboldali, mérsékeltebb e­­lemek és a többségi közép­utas vonal hívei. A maoisták 1973-ban váltak ki és saját pártcsoportot hoztak létre. A jobboldal nem vált ki a párt­ból, de erőteljesen hangoz­tatja: a közelkeleti kérdés­ben hajlik Kairó óvatosabb politikájára. A párt különbö­ző szárnyai, ideológiai, poli­tikai szempontjaiknak meg­felelően tartják a kapcsolatot a palesztinaiak mérsékeltebb és radikálisabb csoportjai­val. A libanoni kommunisták­nak ez a megoszlása egyúttal g most folyó belháborúban is megmutatkozik. A mérsékel­tebb elemek — az ország ket­tészakadásától, esetleg meg­szállásától tartva — kívül tartják magukat a fegyveres küzdelemből. A radikálisabb zömmel arab elemek a pa­­lesztinaiakkal együtt har­colnak, más baloldali erők­kel Összefogva. Abban a re­ményben, hogy egy mohame­dán-baloldali győzelem ese­tén — Szíria támogatásával — a pártnak nagyobb politi­kai lehetőségek nyilnak egy új, "szocialista'' Libanon­ban. Kommunista mozgalom Izraelben A közelkeleti helyzet egyik paradoxonja az,hogy —szem­ben a legtöbb arab országgal — Izráelben szabadon mű­ködhet a kommunista mozga­lom. Az első közelkeleti kommunista párta mai Izráel területén, az egykori Palesz­tinában jött létre, még 1919— ben, Szocialista Munkáspárt (Mifleget PoalimSozialistim) néven. A párt hamarosan fel­oszlott. 1924-ben, illegálisan létrehozták a Palesztin Kom­munista Pártot, amely a Kominternhez is csatlako­zott. A párt 1943-ban vált ketté. A párttagság arab ré­sze a Nemzeti Fölszabadítás Arab Ligája néven tevékeny­kedett tovább, a zsidó párt­ra tagok a Kommunista Köz­nevelési Szervezetben tö­mörültek. 194 8-at, Izráel ön­állóságát követően, a Szerve­zet és más kommunista cso­­portok az Izráeli Kommunis­ta Pártban ( Miflaga Kommu­­nistit Israelit, MAKI) egye­sültek. A Párt elfogadta Iz­­ráel önálló állami létét, de tagadta, hogy bármilyen ka­pocs is lenne Izráel és a diaszpóra közt. A pártprog­ramjában szerepelt az is, hogy az arab menekültek visszatérhetnek Izráelbe és hogy anyagi kártérítés jár nekik. Támogatta a párt Pa­lesztina ENSZ által 1947-ben történt kettéosztását és füg­getlen palcsztinai arab állam létesítését. Moszkva politi­kája a Kölzelkelettel kapcso­latban azonban egyre inkább megosztotta az izráeli kom­munistákat. Ennek az lett a következménye, hogy 1965- ben a párt kettészakadt. A párttagok többsége megma­radt a cionizmus elfogadásá­ra hajló MAKI hűségén, a kisebbség megalapította az Öj Izráeli Kommunista Szer­vezetet (Reshima Kommu­­nistit Hadasha, RAK AH). A Rakah-ban kevés zsidó .párt­tag van, döntő többségük izrá­eli arab. Politikai jelentéktelenség A két izráeli kommunis­ta párt "ereje" egyaránt je­lentéktelen, a két párt tag­létszáma egyenként nem ha­ladja túl a másfélezret.Mind­­két párt legálisan működik, politikai szerepük, jelentősé­gük azonban minimális. A Rakah az 1973 decemberi vá­lasztásokon kb. 53 ezer sza­vazatot szerzett, ebből 43 ezer arab szavazat volt. A MAKI ugyanezen a választá­son — egy másik baloldali csoporttal akcióegységben — 22 ezer szavazatot kapott, az összes szavazat alig másfél százalékát, és egy mandátu­mot a Kneszetben. A Rakah pártfőtitkára Méir Vilner, de a pártvezetésben az arabok vannak jelentős többségben. A párt több társadalmi szerve­zetet ( nő- és ifjúsági moz­galom stb) is irányít, ezen­kívül arab és hébernyeivü ki­adványokat jelentet meg. A párt, amely ugyancsak egy mandátummal jelentkezik a Kneszetben, külpolitikailag Moszkvát támogatja és ez áll a párt számára nagyon kényes közelkeleti problémára is. A Rakah szerint fel kell adni a megszállt arab területeket, elismerni a palesztinaiak " nemzeti jogait". A párt ugyanakkor kiáll Izráel álla­mi létének fenntartása mel­lett. JÓ kapcsolatokat tart a párt a Moszkva égisze alatt tevékenykedő kommunista pártokkal is. A nemzetközi kommunista mozgalom e­­gyébként a Rakah-pártot tart­ja az izráeli kommunisták egyetlen hivatalos képviselő­jének. A Maki A többségében zsidó kom­munista párt 1965 óta gyakor­latilag teljesen elszigetelő­dött a nemzetközi kommunis­ta mozgalomtól, másrészt vi­szont a Moszkva - ellenes kommunista pártoktól kap bi­zonyos, limitált támogatást. A párt 1974-ben csatlakozott a Zsidó Világkongresszushoz és gyakran, erőteljesen tá­madta Moszkvát közelkeleti politikája, továbbá a szovjet zsidók nehéz helyzete miatt. 1974 őszéig Smuel Mikunisz állt főtitkárként a párt élén, de ekkor megvált posztjától, mert ellenezte, hogy a pártot egy másik baloldali moz­galommal, az un. Kék-Vörös Mozgalommal vonják össze. A MAKI külpolitikailag erő­sen ellenzi a kormány vona­lát és támogatja az ENSZ 1967-es határozatát a meg­szállt területek kiürítéséről, továbbá a palesztinaiak ön­rendelkezési jogát is elisme­ri. Egészében véve, sem a RA­KAH, sem a MAKI nem kép­visel szóba jöhető erőt, és a két, egymással is szemben­álló párt változatlanul az iz­ráeli politikai élet perifériá­ján foglal helyet. A KREISKY—.WIESENTHAL |JUY EMKE M Az osztrák közvélemény hosszú heteken keresztül fog­lalkozott azzal a politikai e­­seménnyé szélesedett sze­mélyes ellentéttel, amely Brúnó Kreisky szociálde­mokrata kancellár és Simon Wiesenthal, a világszerte is­mert náci-üldöző közt folyt. Az előzmények Az ügy október 9-én kez­dődött, négy nappal az auszt­riai választásokat és azt kö­vetően, hogy a szocialisták abszolút többséget szereztek a parlamenti választásokon. Ezen a napon Wiesenthal saj­tóértekezletet hívott össze Bécsbe, amelyen közölte: az 54 éves Friedrich Peter, a mérsékelt jobboldali Szabad­ság Párt vezetője 1942-43- ban egy SS-hadosztály köte­lékében állt, amely zsidók, cigányok és más 'nem kívá­natos elemek" likvidálásával foglalkozott a szovjet fron­ton. A Szabadság Párt a vá­lasztásokon tíz mandátumot szerzett és egy darabig szó volt róla, hogy koalíciós part­nerként csatlakozik az új, szocialista kabinethez, a­­melynek Kreisky a vezetője. Peter nem tagadta, hogy tag­ja volt a szóbanforgó ala­kulatnak, azt azonban annál inkább, hogy az atrocitások­ban résztvett, vagy azokról akár tudomása lett volna. Wiesenthal bejelentése jó­részt negatív visszhangot váltott ki az osztrák sajtóban és közvéleményben. Wiesen­thal ugyanis — annak ellenérei K E Azemke R EST A ÜR A NTBA N GÁSPÁR pali A KITŰNŐ CIGÁNYPRÍMÁS ÉS ZINEEAKA SZÓRAKOZTATJA K. VENDÉGEINKET. E M K EMKE Új telefonszám: 650 9324 vagy 650-9357 1494 SECOND AVENUE, NEW YORK (78-ik utca sarok) hogy világszerte ismerik — eléggé népszerűtlen Auszt­riában. Főként azt vetették a 66 éves nácivadász szemére, hogy Peter bűnösségét jóelő­­re elkönyvelte, megfelelő bi­zonyítékokat azonban nem ho­zott fel. Kreisky beavatkozik Az egész ügy valószínűleg elcsitult volna, ha nem avat­kozott volna abba bele maga Kreisky, aki közvetetten po­tenciális koalíciós partnere védelmére kelt, mondván, hogy Wiesenthal "ágens", aki a " Maffia módszereit alkal­mazza". Wiesenthal vála­sza az volt, hogy közölte: be­csületsértési pert indít a kor­mányfő ellen. Kreisky erre maga kérte mentelmi joga felfüggesztését, hogy a bíró­ság előtt megjelenhessen. Még a kancellár barátai sem értették, miért kockáztatja Kreisky politikai, személyi népszerűségét és tekintélyét. A kancellár aztán egy sajtó­­értekezleten néhány olyan ki­jelentést tett, amely az ellen­tétek élét nagyon felfokozta. Közölte, hogy Wiesenthalt " rendkívül kedvezőtlen" bi­zalmas iratok adataiból is­meri. "Herr Wiesenthal egé­szen más kapcsolatban volt a Gestapoval annak idején mint én, és ezt be lehet bizonyí­tani" — mondotta Kreisky, misztikusan. "Én a Gestapo foglya voltam, Herr Wisen­­thal pedig valami egészen más"— mondotta a továbbiak­ban a kancellár. A kormány­fő hozzáfűzte: megérti, hogy Wiesenthal annak idején men­teni próbálta az életét a nácik elől, akárcsak sokan mások. Ugyanakkor a nácivadásza háborús években a megszállt területeken élt "nyíltan, anél­kül, hogy üldözésnek lett vol­na kitéve". Burkol! vád Kreisky nem mondta ki e­­zekkel a szavakkal, de min­denki számára közérthető volt: a kormányfő Wiesen­thalt azzal vádolta, hogy a ná­ciknak dolgozott. Mikor meg­kérdezték, miért állt ki olyan vehemensen egy hitsorsosa ellen, a kancellár azt mondot­ta: " ideje volt, hogy valaki végre kiáll jón Wiesenthal ügyeivel kapcsolatban, akit azért nem lehet antiszemi­tizmussal gyanúsítani'. Kreisky kifogásolta azt is, hogy a nácivadász "emberek üldözéséből tartja el magát". Wiesethal cáfolta Kreisky burkolt utalásait. "Nem köny­­nyű magamat védeni, hiszen hogyan bizonyítsa az ember az ártatlanságát, amikor csak célzásokról, de nem konkrét vádakról van szó?". Hangoz­tatta: " ilyen vádakat egyet­len náci sem hozott fel elle­nem abból az 1100-ból, akit bíróság elé állíttattam". Wiesenthal utóbb egy má­sik sajtókonferencián el­mondta, hogy a háborús éve­ket Lembergben töltötte, kényszermunkán a vasútállo­máson, utóbb több kényszer­­munka tábort is megjárt, és majdnem elpusztult. Kreisky a háborús éveket a semleges Svédországban vé­szelte át és csak 1951-ben tért vissza Ausztriába. A valódi ok? Egyes vélemények szerint a kancellár és a nácivadász közti ellentétek valódi oka nem a Peter ügy, sem Wie­senthal állítólagos múltja volt, hanem az, hogy a náci­vadász meggyőződéses zsi­dó és Izráel lelkes híve, míg Kreisky hitbelileg agnoszti­kus és nem zsidónak, hanem osztráknak tekinti magát. Ez­zel magyarázzák sokan a kor­mányfő Izráel iránt tanúsított hűvös magatartását is. A legtöbb osztrák Kreisky­­vel rokonszenvezett, aki e­­gyébként a korábbi, vehemens antiszemitizmusáról ismert Ausztria első zsidó kor­mányfője. Megfontoltabb e­­lemek azonban úgy vélik, hogy Kreisky túlságosan messze ment el a Peter, — illetve most már Wiesenthal- Kreisky ügyben, ami szük­ségtelen volt és Ausztria ne­hezen megalapozott külföldi jóhírét kockáztatja. Van aki úgy vélte, hogy a gazdag bécsi zsidó családból származó kancellár és a ga­líciai szegény zsidó eredetű Wiesenthal — aki csak 1953- ban lett osztrák állampolgár — személyes ellentéteiből senki sem nyert. Erre a meg­győződésre jutottak az érde­kelt felek is, akik végül köl­csönösen visszavonták a vá­dakat. így a per elmarad.Na­­gyon helyesen, mert ez a pub­licitás csak a szunnyadó oszt­rák antiszemitizmus malmá­ra hajtotta volna a vizet. —Havas Kornél— lochanan Cazmel helyzetmagyarázata Megint egy harci mulasztás Az UNO anticionista határozatáról érdekes karikatúrát lát­tam az egyik izráeli lapban. A figura részint csodálkozó, másrészt zavart arckifejezést mutat. Egyik oldala jelvény hirdeti, hogy "Én cionista vagyok!"— a másik gomMyuká­­ban azonban hasonló jelvényen a felirat: "Mi a teendőm eb­ben az ügyben? " Az UNO határozata után mindnyájan dacosan hirdettük cio­nista voltunkat. Jelvényként viseltük, világgá kiáltottuk, büsz­kék vagyunk arra, hogy mi igenis cionisták vagyunk! — és hogy a szemtelenség, miszerint az UNO közgyűlésének több­sége — arabok, kommunisták és emberevők szavazataival — minket fajvédőknek mert nevezni, nemhogy megrendítette volna a cionista hitünket, inkább megerősítette azt. A cionizmus fogalmát kivettük az idézőjelek közül, ahol az utóbbi években volt, sőt napokon és heteken keresztül ünne­peltük a cionizmust és azt, hogy mi cionisták vagyunk. Mindenki arra várt, hogy végre-valahára valaki megmond­ja, mi a teendő ezzel az idézőjelből kivett és büszkén hangoz­tatott cionizmussal. Vajon elegendő-e cionista voltunkat büszkén hangoztatni és világgá kiáltani, vagy a cionizmus ezen szóbeli szolidaritáson kívül mást is megkövetel tőlünk, Pél­dául konkrét cselekedeteket. E-rre a kérdésre azóta sem ka­punk feleletet. Azt hiszem, komoly mulasztás történt; nem használtuk ki ezt a ritka alkalmat. Ezen a téren a mulasztás még nagyobb volt külföldön, mint Izráelben. Volt egy időpont, amikor úgy látszott, az UNO ostoba, go­nosz és elfogult határozata "átokból áldássá" válhat Izráel számára. A hatnapos háború óta nem nyilvánult meg a sza­bad világban Izráel iránt ilyenfokú rokonszenv; nemcsak Iz­­ráel természetes szövetségese, a világ zsidósága, de igen nagy mértékben a szabadságszerető nem-zsidók részéről is. Az értelmes, gondolkodni tudó emberek felismerték, hogy az, ami az UNO közgyűlésén történt, már nemcsak Izráel, a zsidóság vagy éppen a cionizmus ügye, hanem az övéké is. Éppen az a tény rázta meg a szabad világot, hogy végered­ményben ők maradtak kisebbségben az UNO közgyűlésén,még­hozzá egy olyan ügyben, amelyet csaknem presztízskérdés­nek tekintettek. Azok az országok, amelyekben tiszteletben tartják az em­beri jogokat, ahol demokrácia és szabadság uralkodik, csak­nem egyöntetűen a cionizmus elítélése ellen szavaztak. A sza­bad világ népei most úgyszólván első alkalommal ismerték fel, hogy az UNO teljes mértékben ellenségeik eszköze lett! a leg­különbözőbb, soha senki által meg nem választott diktátorok akarják diktálni a többségi jogon, hogy mi az erkölcs, s mit szabad, mit nem. Az UNO közgyűlésén tágabb értelemben a diktátorok elítél­ték a szabad világ ideológiáját és életformáját. Ez a kép bon­takozott ki a szabad emberiség előtt. Ez volt az igazi oka annak, hogy az UNO határozata annyira felháborította őket. Ezért voltak szolidárisak velünk, mert úgy érezték, ugyanaz a többség holnap őket is megbélyegezheti. Olyan emberek áll­tak Izráel mellé, akiknek a szavát évek óta nem hallottuk. Ki kellett volna használnunk ezt a jogos felháborodást és nem lett volna szabad megengednünk, hogy szalmaláng legyen csu­pán. Attól tartok, elmulasztottuk az alkalmat és ezt már nehéz lesz jóvá tenni. Arra a kérdésre, hogy mi a teendő, nem hosszú távra, nem ideológiai vonalon, hanem azonnal és gya­korlati téren, senki sem kapta meg a feleletet. Sem az izrá­­eliek, sem a világ zsidósága, és legkevésbé azok a nem-zsi­dók, akik ez alkalommal mellettünk voltak. Mindjárt az első napokban meg kellett volna kísérelni a lelkesedést konkrét tettekre váltani. Azt kellett volna mondani a népnek: ha híve vagy a cionizmusnak és elítéled az UNO határozatát, ennek érdekében tegyél is valamit. Szerte a világon például — elsősorban nem-zsidókbol — pro-Izráel és pro-cionista bizottságokat, egyesületeket kel­lett volna alakítani, amelyek feladata lett volna felvenni a har­cot a mérgezett arab és "haladó" propaganda ellen. Ki kel­lett volna adni a jelszót, hogy "mutasd megvetésedet az UNO határozata ellen azzal, hogy tüntetőén a cionista ügy segítsé­gére sietsz! ". Nem tudom, hogy mi lett volna az eredmény, de meg se kíséreltük . . . Az első lelkesedés és felháborodás órája sajnos már elmúlt de valamit, ha nagyon sietünk, talán még meg lehet menteni abból, amit elmulasztottunk. 19 7 6 az új charterpróbálkozások éve lesz, de NE KÍSÉRLETEZZÉK! HUNNIA! /négy év alatt New York—Budapest, vagy Budapest—New ,York között * TÖBB, MINT 3.700 CHARTER-UTAST UTAZTATOTT ÉS MINDENKI MINDIG MEGÉRKEZETT! (Van ennél jobb s szebb ajánlólevél?) KÉRJE A HUNNIA 1976-OS BROSSÉRAJÁT: PAN.AM. NON STOP CHARTEREK BUDAPESTRE — ÉS BUDAPESTRŐL AZ ÚJ ÉV SZENZÁCIÓJA! Vigyázat, ilyen “ikes igéje“ csak a Hunniának van. Mások úgy ragoznák szót, hogy “kísérletezzen“... ám ez magyarul., nem választékos fogalmazás. HUNNIA H0USE & TRAVEL, INC 1592 SECOND AVE AT 83rd ST NEW YORK CITY N Y 10028 TEL RE 4-6900

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom