Menora Egyenlőség, 1976. január-június (15. évfolyam, 588-611. szám)

1976-01-03 / 588. szám

im 9. • MENÓKA 3. oldal ARAB NACIONALIZMUS — ARAB KOMMUNIZMUS A MAGHREB ORSZÁGOK KOMHVNISTA PARTJAI Internacionalista szolidari­tás ürügyén mind a három Maghreb állam (Marokkó, Al­géria, Tunisz) kommunista mozgalmai a múltban felzár­kóztak Moszkva mögött. A Kreml kezdetben, 1917-et kővetően elhanyagolta a gyar­matokon tevékenykedő nacio­nalista mozgalmakat, arra az álláspontra helyezkedve, hogy ezek lényegében burzsoá moz­galmak és hogy a gyarmatok kolonializmustól való felsza­badítását a világméretű — Eu­rópából kiinduló — proletár forradalmat hozza majd meg. Másszóval, a gyarmati népek burzsoá nacionalizmusa nem lehet átmenet, a kapitalizmus megdöntését a gyarmatokon azonnal a szocializmus beve­zetése követi majd. Ezt a hu­szas évek elején lefektetett ál­láspontot Moszkva csak az 50- es években változtatta meg, már Hruscsov idején. Az új, ma is érvényben lévő tétel szerint a volt gyarmati terü­leteken uralmon lévő naciona­lista rezsimek voltaképpen “nemzeti demokrata” jellegű­ek és a szükséges átmenetet képezik a gyarmati uralom és a szocialista rend közt. Ez a magyarázata annak, hogy Moszkva az elmúlt két évti­zedben következetesen támo­gatta a gyarmatoktól függet­lenné vált államokat, holott azok javarésze nem lépett a szocializmus útjára, amint azt maga Lenin is várta még a hú­szas évek elején. GYENGÍTENI A jí NYUGATOT ~ Moszkva a két világháború közt az északafrikai gyarma­tokon nem rendelkezett sem­milyen befolyással. A francia kommunisták ügyeibe azonban Sztálin szintén beleszólt. Te­kintettel arra, hogy a három északafrikai arab országban a kommunista mozgalom szo­rosan kapcsolódott a francia anyaországi párthoz, ez azt jelentette, hogy Moszkva a Maghreb területek kommunis­ta mozgalmait is irányította. Ezek a mozgalmak azonban gyengék voltak. A kommunis­ta mozgalom terjedésének legfőbb akadálya ezeken a te­rületeken is az, ami a többi arab országban: a szegény nép mélyen vallásos, emellett nem lévén szóba jöhető ipar, a kom­munista szervezkedéshez nem volt adva osztálybázis, neve­zetesen az ipari munkásosz­tály. Ráadásul az Izlám ép­­penolyan totális igényt tar­tott követőire, mint maga a kommunizmus. A kommuniz­mus materialista tanai ezen a tájon éppenúgy nem tudtak gyökeret verni a tömegek lel­kében, mint ahogyan a többi arab országban is lényegében eredménytelenek maradtak a kommunista törekvések. Moszkva tehát inkább csak ar­ra törekedett, hogy a nacio­nalizmus szításával, a társa­dalmi, gazdasági problémák élezésével — a kommunista párton keresztül — igyekezzen gyengíteni a Nyugat, Észak­afrikában elsősorban a gyar­matosító hatalom, a franciák pozicióit. Ez a törekvés fő­leg a második világháború be­fejezése után aktivizálódott. A MAROKKÓI KOMMUNISTÁK Marokkóban csak 1943-ban alakult meg a kommunista mozgalom, a francia Kommu­nista Párt amolyan leányvál­lalatként. A párttagok jórésze is Marokkóban élő francia munkás és telepes volt. A kö­vetkező években, a francia gyarmatosítás elleni küzde­lem esztendeiben a kommu­nistáknak semmilyen szerep sem jutott, ez a feladat a nacionalista pártokra hárult. A francia kommunisták a szí­vük mélyén nacionalisták ma­radtak és ez a magyarázata annak, hogy a párt a marok­kói függetlenség kérdésében ellentmondásos, ingatag pozí­ciót foglalt el. Ez a magya­rázata annak is, hogy a marok­kói mozgalom francia tagjai kiváltak, amikor a háború u­­tán a teljes függetlenség kér­dése felmerült. A marokkői párt az ötvenes évekre való­sággal szétesett. A pártot, amely a háború után a fran­cia mozgalomtól függetlenül működött, 1960-ban betiltot­ták és hivatalosan azóta is illegálisan működik, bár al­kalmilag, enyhébb politikai légkör időszakaiban féllegális tevékenysége elé nem gördít akadályt Hassán király és a marokkói rezsim. A párt idő­ről időre kongresszusokat tart, de a párttagok száma jelentéktelen, nem éri el az 1000 főt sem. Belpolitikáiig köztársaságot, földreformot, külpolitikai téren semleges­séget és a Moszkva felé való orientációt sürgeti. A párt 1969 óta ismét illegális és főtitkárát Ali Yata-t is be­börtönözték a hatóságok. A párt erőteljesen támogatja Moszkva vonalát a közelke­­leti kérdés tekintetében, de hazai befolyása nem méltó említésre. A TUNISZI KOMMUNISTÁK Tuniszban, amely 1956-ig szintén francia gyarmat volt, a függetlenségért vívott po­litikai küzdelmeket a nacio­nalista pártok vezették, a mostani elnök pártjával, a Destour párttal az élen. A kommunista párt már a hú­szas években zászlót bontott, de ugyanolyan súlyos nehézsé­gekkel nézett szembe, mint más arab államok kommu­nista mozgalmai: az Izlám­­mal és az ipari munkásosz­tály hiányával. A tuniszi párt 1934-ben vált el a francia anyapárttól, éfe egészen 1956- ig legálisan működhetett. Ek­kor azonban Burgiba elnök megsokallta a kommunisták kicsiny, de annál hangosabb oppozicióját és betiltotta a pártot. Tuniszban szintén egy­­párt rendszer van. Burgiba elnyomó módszerei ugyan enyhébbek a többi arab állam­ban szokásosnál, ennek elle­nére, a Moszkva felé orien­tálódó kommunisták működé­sét tiltják és a pártot üldö­zik. A kommunisták nem is tagadják, hogy a francia kom­munista mozgalom anyagi tá­mogatását élvezik. A pártfő­titkár Mohamed en-Nafaa Moszkva lelkes híve. A párt­vezetőség Párisban működik, a pártprogram viszonylag mérsékelt: földreform, szoci­ális vívmányok. Tunisz sem­leges, de inkább Nyugat felé orientálódó külpolitikáját a kommunisták moszkvai orien­tációval váltanák fel. A párt azonban igen gyenge. A 70- es évek elején kitört zavar­gásokkal kapcsolatban több­száz párttagot börtönöztek be, akik később ugyan amneszti­át kaptak, de óvatosan kívül tartják magukat a politikából. Az aktív párttagok számát je­lenleg alig százra becsülik. AZ ALGÉRIAI KOMMUNISTA MOZGALOM A kommunisták Algériában, amely 1962-ig francia gyar­mat volt, már a húszas évek­ben szervezkedni kezdtek, u­­gyancsak a Francia Kommu­nista Párt kezdeményezésére és szintén ennek az irányí­tása alatt, mint a párt al­gériai frakciója. Az algériai mozgalom ugyancsak jelen­téktelen volt, de a francia ha­tóságok 1929-ben mégis betil­tották, több más, nacionalis­ta párttal együtt. Érdekes mó­don, abban az időben a frak­ciónak számos algériai zsi­dó tagja is volt, akik- jóval később, az Izráel-ellenes idők legelején sietve kiváltak a pártból. A 40-es években a párt ismét legálisan tevékeny­kedett, a háború után részt vett a különböző választáso­kon, de a szavazatoknak csu­pán 2-3%-át szerezte meg. Az algériai pártban is igen sok francia telepes volt, akik az ötvenes években, a füg­getlenségi harc kezdetekor otthagyták a pártot, mert el­sősorban franciák voltak és csak másodsorban kommunis-EMKE M K E AZ EMKE NINCS MINIMUM, NINCS C0VEFNCHARGE. GÁSPÁR PALI A KITŰNŐ CIGÁNYPRÍMÁS fc ZENEKARA SZÓRAKOZTATJA K. VENDÉGEINKET. E M K EMKE Új telefonszám: 650-9324 vagy 650-9357 14§4 SECOND AVENUE, NEW YORK (78-ik utca sarok) ták, azaz a nemzeti szolida­ritást a világnézeti szolida­ritás elé helyezték, akárcsak a tuniszi és marokkói fran­ciák ugyanebben az időszak­ban. A párt tagjai a fran - ciák elleni gerillaháborúban nem vettek részt. A harcot vezető algériai nacionalisták ugyanis azt követelték, hogy a párt olvadjon be az egysé­ges nemzeti ellenállási moz­galomba, amely elől a kommu­nisták — önállóságukat félt­ve — elzárkóztak. 1962-ben, a függetlenség kivívása után hozott alkotmány értelmében Algéria egypárt rendszerű ál­lam lett. Ben Bella elnök ugyan hajlott egy dinamikus, arab szocialista párt létre­hozására, illetve a Felszaba­­dítási Mozgalom ilyetén áta­lakítására, de 1965-ben meg­buktatták. A hatalomra jutott Bumedienne elnök vallásos mohamedán, aki a kommunis­tákat ott üldözi, ahol csak tud­ja. Ez az állapot nem tetszik Moszkvának de kényszere­detten tudomásul veszi, mert Algéria külpolitikájában álta­lában támogatja Moszkvát és a belső rendszer számos szocialista vonást mutat, ha nem is a leninizmus elvi alap­jain. A puritán államfő egyes, “megreformált’* kommunistá­kat megtűr ugyan az állami­gazgatásban, a szakszerveze­tekben, de önálló kommunista mozgalomról hallani sem akar. Ez a magyarázata an­nak, hogy a párt vezetői kül­földön élnek és a hazai ál­lapotokat — Moszkva külpo­litikájára való tekintettel — csak óvatosan bírálják. A Maghreb országok kommunis­ta mozgalmai közül az algé­riai a viszonylag legerősebb, kb. 3-4000 taggal rendelkezik. A szovjet-kínai vitában ez a párt is Moszkvát támogatja és — bár egyes tagjai túló— vatosnak tartják Moszkva kö­­zelkeleti politikáját — egészé­ben támogatják a Kreml vo­nalát. A valóság mindeneset­re az, hogy ebben a hivata­losan szocialista arab állam­ban a kommunistákat éppen­úgy nem tűrik meg a politi­kai életben, mint másutt az arab világban. KON KLÚ Zló Az arab országok, hosz­­szabb-rövidebb angol és fran­cia gyarmati uralom után, többnyire a második világhá­borút követően lettek önálló­ak. Ezeknek az országoknak a társadalmi, politikai beren­dezkedése jelentősen eltér a konzervatív monarchiáktól az arab szocialista köztársasá­gokig. Ugyancsak megoszla­nak külpolitikai orientáció te­kintetében is, a nyugatbarát­ságtól a Szovjetunióval való szoros együttműködésig. Ál­talában hasonló a poziciójuk Izráelt illetően is. Egyben azonban S7inf~ valamennyi megegyezik," beleértve a Moszkva felé húzó arab ál­lamokat is. Abban, hogy kül­politikailag esetleg nagyon szorosan együttműködnek Moszkvával, de még ezek az államok is gondosan elvá­lasztják a külpolitikai érdeke­iket a belügyeiktől. Másszó­val: Moszkvától készségesen elfogadják a támogatást poli­tikai, katonai vonalon, de ez­zel egyidőben nem tűrik Moszkva világnézeti behatolá­sát és a kommunista pártok működését. Ez a tény Moszk­vában természetesen nem tet­szik. A Kreml azonban — akárcsak másutt — az arab világban is elsősorban a maga világhatalmi, nemzeti érdeke­it tartja szem előtt. Moszk­vának az arab nacionalista rezsimek barátsága, együtt­működése fontosabb, mint az illető országok kommunista mozgalmainak sorsa. Ettől a szemponttól vezetve, Moszk­va kész szögre akasztani a másfelé oly gyakran emlege­tett nemzetközi, proletár szo­lidaritást és sorsára hagyni ezeket a pártokat. Lenin fo­roghat a sírjában. A fejlő­désben lévő országokban a gyarmatosítók rendszerét nem váltotta fel máról hol­napra a várt proletárforrada­lom. A hatalomra jutott naci­onalista burzsoáziával Moszkva készséggel együtt­működik az arab világban is, mert érdekei ezt kívánják. Az arab kommunista moz­galmak — amelyeknek társa­dalmi, osztálybázisuk ezekben a vallásos, mohamedán társa­dalmakban amúgy sincsen — várhatnak arra, amíg “megér­nek a feltételek” a hatalom­­átvételre. De Moszkvától se­gítséget hiába várnak. Havas Kornél MINDENFÉLE ÜZLETI NYOMTATVÁNY boríték, levélpapír, körlevél különleges kivitelben is a megbízható Emer y Pr in t ing 401 East 80 Street, New York N.Y. 10021 Tel: 737-4774 ybcö&ö=íöt=csawfcstí»M»s=ű=8=SöS=8=a=££a£as=st5i^^ GORODY ANTAL A NAGYNEVŰ MAGYAR ZONGORAMŰVÉSZ ESTÉNKÉNT fél 9.-től I óráig JÁTSZIK ÉS ÉNEKEL VASÁRNAP ÉS HÉTFŐ KIVÉTELÉVEL CARLTON HOUSE CARLTON ROOM-JÁban 680 MADISON AVE.& 61 Street NEW YORK REZERVÁLÁS 838-3000 magyar SÍRKŐRAKTÁR Weinreb Bros & Gross, Inc. MANHATTANBAN 287 EAST HOUSTON ST.,-NEW YORK, N.Y. 10002 Telefon: AL 4 - 2360. Előnyős áron készít minden kívánságnak megfelelő SÍRKÖVEKET Jochanan Carmel helyzetmagyaiázata Pyrrhusi győzelem Washingtoni politikai körökben a legkedveltebb társasjá­ték napjainkban annak a találgatása, hogy mennyi ideig marad meg helyén, mint külügyminiszter, Henry Kissinger; meg­­marad-e a helyén a jövő novemberi elnökválasztásokig, Vagy még előtte mond le — esetleg már a közeli hónapokban. A novemberi választások utánra általában nem terjed a speku­láció. Valószínű azért, mert Washingtonban sem olyan bi­zonyosak abban, hogy a választások után ismét Ford lesz az elnök. Ellentétben Jeruzsálemmel, ahol fontos, és még annál is fontosabb politikai személyiségek az összes kártyákat arra a lapra tették, hogy még öt évig "Ford az elnök és Kissinger az ő prófétája." Ez persze azt sem jelenti, hogy az amerikaiak Ford buká­sára számítanak a következő választásokon. Egyszerűen csak az a véleményük, hogy még semmit sem lehet tudni, és na­gyon korai lenne még a választások utáni időpontra spekulá­ciókba bocsátkozni. ^ Látszatra meglepő, hogy Kissinger lemondásának idő­pontja ismét állandó beszédtémává vált, holott néhány héttel ezelőtt még úgy tűnt, hogy most aratta a Béke-Nobel-díjas professzor ( a vietnami békéért kapta a díjat.. .) legnagyobb győzelmét az amerikai belpolitikai síkon, amikor sikerült megbuktatnia riválisát az adminisztrációban, dr. James Schlesinger belügyminisztert. Schlesinger menesztése Ford által tényleg és kétségbevon­­hatatlanul Kissinger győzelme volt, de a külügyminiszter el­mondhatja magáról az ókori Pyrrhus király példájára, hogy "Még egy ilyen győzelem és elvesztem! " A látszattal ellentétben ugyanis Kissinger a Schlesinger fe­lett aratott győzelemből meggyengülve és nem megerősödve került ki. Való igaz, Kissinger és Schlesinger a lehető legritkább e­­setben voltak azonos véleményen és a köztük való szüntelen viszály évekig köztudott volt az amerikai fővárosban. De az is igaz, hogy Ford alapjában véve sohasem szimpati­zált Schlesingerrel, és így, ha tényleg fontos dologról volt szó, Kissinger csaknem száz százalékig biztos lehetett ab­ban, hogy az elnök végülis őt fogja támogatni. Ez a helyzet most gyökeresen megváltozott. Schlesinger helyére Donald Rumsfeld került, aki közismerten erős egyé­niség. Aligha lesz közte és Kissinger között a viszony idilli­kus. De ez még nem volna baj a külügyminiszter számára. A tényleges veszély ott kezdődik, hogy Rumsfeld az elnök sze­mélyes barátja és legbelsőbb bizalmasa, tehát az eddigi hely­zettel ellentétben valószínű, hogy a jövőben —ha a külügymi­nisztérium és a hadügyminisztérium között viszály lesz —, az elnök az utóbbi pártjára áll. Izráelben sokan örültek Schlesinger bukásának, mivel az utóbbi időben néhány alkalommal nehézségeket támasztott a fegyverszállításokkal kapcsolatban. Ennek ellenére, azt hi­szem, korai volt az öröm. Dr; Schlesingerrel voltak ugyan néha nehézségeink, de ő semmi esetre sem volt Izráel elle­nes. Másrészt ő volt az amerikai kormányzatban a Szovjet­tel szembeni engedékeny vonal, a "détente" legfőbb ellen­fele. Tovább gyengíti Kissinger pozícióját, hogy át kellett adnia helyettese, Brent Scowcroft tábornok javára a Nemzeti Biz­tonsági Tanács elnöki tisztségét, amelyet pedig már jóval előbb mint külügyminiszter lett, 1969 januárja óta betöltött. Scowcroft ugyan Kissinger emberének számít általában, de ha valaki bizonyos pozícióhoz jutott, a tapasztalatok szerint maga kívánja azt betölteni és nem szereti, ha elődje beavat­kozik ügyeibe. Még az esetben sem, ha véleményeik nagyon hasonlóak. Erre számos példát láttunk Izráelben is. Nem vitás, hogy Kissinger hatásköre nemcsak elméletileg, de gyakorlatilag is szűkült. A legsúlyosabb csapás azonban Kissinger számára kétség­telenül az, hogy Nelson Rockefeller alelnök bejelentette, hogy nem kívánja magát újból jelöltetni erre a tisztségre. Merő­ben szokatlan lépés olyan esetben, amikor valaki még csak egy éve tölti be a tisztségét. Ez arra mutat, hogy minden hivatalos magyarázkodás ellenére nyilván súlyos ellentétek vannak Ford és Rockefeller között. Kissinger mint Rocke­feller alkalmazottja kezdte politikai pályafutását. Viszonyuk továbbra is nagyon szoros maradt. Valószínű, Kissinger be­folyására jelölte egy évvel ezelőtt Ford Rockefellert alelnök­­nek. Rockefeller nélkül Kissinger lényegesen gyengébb. Ezenkívül most az amerikai kormánynak két olyan tagja is van, akik minden tisztségre alkalmasnak tartják magukat. Az egyik Rumsfeld hadügyminiszter, a másik az új kereske­delmi miniszter, Elliot Richardson. Richardson már volt helyettes külügyminiszter, hadügy­miniszter, igazságügyminiszter és londoni nagykövet. A vég­ső célja nyilván az, hogy elnök legyen. Eddig sem csinált titkot abból, hogy önmagát látja a legalkalmasabb jelöltnek Kissinger utódlására, "ha az aktuális lesz". Feltehető, hogy Richardson igyekezni fog elősegíteni, hogy ez minél előbb aktuális legyen. Rumsfeldnek és Richardsonnak van egy további előnye is Kissingerrel szemben. Mind a ketten megválaszthatok a törvény értelmében elnöknek és alelnöknek, míg Kissinger nem, mert elnök és alelnök csak olyan ember lehet, aki szü­letésénél fogva amerikai polgár, ami — mint köztudomású — Kissinger, a német-zsidó emigráns esetében nem áll fenn. Ezáltal Kissinger már elérkezett a legmagasabb pontra ahová egyáltalán elérkezhet, és ma már csak az a kérdés, meddig képes megtartani azt. A további életútján már nem ívelhet magasabbra a karrierje. T*- J«­­-Jg-" " f HÁZAT AKAR VENNI VAGY ELADNI? i Fór dúl jón bizalommal Yorkville ingatlan specialistájához, a MAUTNER-GLICK INGATLAN IRODÁHOZ 1484 FIRST AVE. (77-78 utcák kátátt) New YoWc, N.Y. 10021 BU8-1208 BU8-1999 Minden ingatlan kérdésben (mortgages, stb.) segítségére van! li-JagL Jan ^r-^-3r--'3nL--ae ^ E M K EMKE

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom