Menora Egyenlőség, 1975. január-június (14. évfolyam, 543-565. szám)

1975-03-22 / 552. szám

1975. március 22. * MENORA 3. oldal AZ Moszkvában már folynak a nagyszabású előkészületek a második világháború 30. év­­fprdulójának a megünneplésé­re. Egy másik, rövid, de vé­res konfliktusra azonban sen- Tci sem /eszteget szót a Kreml tájékán. Moszkva hallgat és megvan rá az oka. A 35 éve lezajlott téli háborúban kevés babér termett a szovjet fegy­verek számára. A szovjet ko­losszus nem tudta eltaposni a kicsiny Finnországot. AZ ELŐZMÉNYEK A mai hazájukban kb. 2000 évvel ezelőtt megtelepedett finnek utolsó ezer évének tör­ténete nem egyéb a szomszéd svédek és főleg az oroszok ellen vívott függetlenségi har­cok sorozatánál. Jellemző, hogy az elmúlt 600 évben nem kevesebb mint húsz háborút vívott a finn nép az oroszok el­len, és 1809-ben, a porvooi svéd-orosz szerződés értel­mében évszázados svéd ura­lom után orosz fennhatóság a­­lá kerültek. 1918 elején azon­ban Mannerheim tábornok ve­zetésével sikerült a finn csa­patoknak kiverni az oroszokat és Finnország önálló lett. A Jcét világháború közt békés épftőmunka folyt az országban amelyet Helsinki azzal próbált biztosítani, hogy szigorúan semleges külpolitikát folyta­tott és jóviszonyra törekedett Moszkvával. 1932-ben tízé­ves megnemtámadási szer­ződést kötöttek, amelyet már 1934-ben újabb tíz évvel meg­hosszabbítottak. Náci Német­ország katonai erősödése és terjeszkedése láttán azonban Moszkva attól tartott, hogy Finnország német érdekszfé­ra lesz. Ausztria német meg­szállását követően, 1938 áp­rilisában Jarcev szovjet kü­­lönmegbízott titkos tárgya­lásokat folytatott Helsinkiben, amint közölték utóbb, a "szov­jet-finn viszony javítására". A finnek hiába bizonykodtak, hogy ez a viszony jő és a 4 milliós országtól Sztálinnak nem kell tartania, Jarcev ke­reken közölte: Moszkva res­pektálja ugyan a finn nép semlegességét, de mi lesz akkor, ha a németek megszáll­ják? A Szovjetunió nem ma­radhat tétlen ebben az eset­ben és kénytelen lesz csapa­tokat küldeni finn területre. Hogyha viszont a finnek el­lenállnak Hitlernek, az oro­szok barátként jönnek majd és a háború után sietve tá­voznak, — üzente Sztálin megbízottja útján. A finn kormány hangoztatta, hogy már csak az ország fekvése miatt sem valószínű egy né­met katonai akció, ha háború lenne, azt bizonyára messze délen vívják majd meg. Kü­lönben is, Finnország meg­védi semlegességét, szovjet támogatás nélkül is, — érvelt a finn kormány. Jarcev dol­ga végzetlenül hazautazott, hogy 1938 augusztusában új­ra megjelenjék Helsinkiben, most már egy szerződés-ter­vezettel. SZOVJET JAVASLATOK A szovjet diplomata most már kevésbé diplomatikus hangon követelte, hogy Hel­sinki írásban járuljon hozzá: támadás esetén szovjet fegy­veres segítséget fogad el. E- zenkfvül, Moszkva egy tenge­ri támaszpontot is követelt finn területen. A finnek udva­riasan, de határozottan ki­tértek a javaslatok elől és a kérdés egy időre lekerült a napirendről. 1939 március 5- én azonban maga Litvinov szovjet külügyi népbiztos — akit Sztálin hamarosan Molo­­tovval váltott fel — azt a ja­vaslatot tette, hogy Helsinki engedjen át a Finn-öbölben öt szigetet, támaszpontok cél­jaira. A finnek számára ez a ELFELEJTETT HÁBORÚ propozició is elfogadhatatlan volt és — rosszat sejtve — hozzákezdtek a karéliai finn­szovjet határvidék megerősí­téséhez, a később híressé vált Mannerheim-vonal kiépítésé­hez. De már elkéstek. 1939. augusztus 23-án alá­írták Moszkvában a szovjet­német egyezményt, amelyben a két diktatórikus hatalom fel­osztotta maga közt Keleteu­­rópát. Az öt pontból álló tit­kos záradék egyik cikkelye Finnországot a szovjet érdek­szférába utalta. Az egyez­ményről Helsinkiben semmit sem tudtak. Október 5-én Sztálin sietve Moszkvába in­vitálta a finneket, hogy — úgy­mond — " megvitassák" a két a Szovjetunió hadüzenet nél­kül támadást indított Finn­ország ellen. A szovjet - la­pok azt írták, hogy a háborút a finnek kezdték, az oroszok csak védekeznek. SIKERES FINN ELLENÁLLÁS A 200 milliós kolosszus és a 4 milliós Finnország küz­delmének kimenetele nem volt kétséges. A világ, — ahogy szokott — felháborodott. A Népszövetség több szankciót szavazott meg Moszkva ellen és végül decemberben a Szov­jetuniót kizárták a Népszövet­ségből, a szervezet egyik leg­utolsó akciójaként, még annak feloszlása előtt. Ez volt az el­országot érintő kérdéseket. Október 12-én Sztálin a Kremlben kereken közölte kö­­vételéseit: TERÜLETCSERE A finneknek, — mondotta Sztálin — a balti államokéhoz hasonló szerződést kell Moszkvával kötniök, azaz lé­gi és tengeri támaszpontokat kell átengedniök. A Lenin­­grád közelében fekvő finn területeket is át kell engedni­ük a Szovjetuniónak és azokért másutt, messze északra kap­nak majd területi kárpótlást. A finneknek le kell rombolni­­ok építés alatt álló, karéliai erődvonalukat és írásos ga­ranciát kell adniok, hogy nem vesznek részt semmilyen szovjetellenes katonai cso­portosulásban. Ezek a mini­mális feltételek — közölte Sztálin, aki magyarázólag hozzáfűzte: Hitlerrel kitűnő a viszony, német támadástól nem tart, de az angolok és franciák szándékai felől nem biztos. Ezek már Mur­­manszkon keresztül egyszer — 1919-ben — megtámadták a Szovjetuniót. Sztálin érvelé­se átlátszóan hamis volt, a diktátor és a finn delegátusok egyaránt tudták. Senki sem hitte, hogy a szorongatott, fel­készületlen nyugati szövetsé­gesek, akiket Hitler teljesen lekötött, kilátástalan vállalko­zásba kezdenének a Szovjet­unió ellen, hogy az orosz ka­tonai kolosszust a másik oldalon háborúba vigyék.Mln­­denki tudta, hogy Sztálinnak ürügy kell, bár a Hitler-Szta­­lin egyezményről akkor még nem értesült a világ. 1939 októbere és novembere tár­gyalásokkal telt, amelyek so­rán a magukra maradt finnek bizonyos engedményekre haj­landók lettek volna, de ame­lyek Moszkvát nem elégítet­ték ki. A szovjet sajtó élesen támadta Helsinkit, Molotov pedig október 3l-én kijelen­tette: ha a finnek nem fogad­ják el az észszerű szovjet javaslatokat, magukra ves­senek. November 26-án a szovjet tüzérség saját csa­patait lőtte a határ közelében, hogy Moszkvának ürügye le­gyen a beavatkozásra. Más­nap az oroszok felmondták a megnemtámadási szerző­dést és megszakították Hel­sinkivel a diplomáciai kap­csolatokat. November 30-án ső alkalom, hogy egy országot, ráadásul egy nagyhatalmat, kizártak a világszervezetből. A rokonszenv világszerte a finnek felé fordult, katonai tá­mogatást azonban sehonnan sem remélhettek. A nyugati hatalmakat Hitler kötötte le, a skandináv államok pedig, a következményektől tartva, a szigorú semlegesség állás­pontjára helyezkedtek. A fin­neknek egyedül kellett szem­­benézniök a szovjet hadsereg­gel. A szovjet haderő négy teljes hadsereggel, mintegy 28 gya­logos hadosztállyal, továbbá 4 páncélos hadosztállyal —ben­ne vagy 2000 tankkal — ezen­kívül 2500 repülőgéppel tá­madott. Ellenük a finnek ki­lenc gyaloghadosztályt, kb. 300 hadirepülőgépet és pár tucat páncélost tudtak szembe állítani. A szovjet támadásokkal egy­­időben egy határ menti köz­ségben, Terijokiban, finn "népi kormány" alakultemig­­ráns finn kommunistákból. Az ország "felszabadításából"a­­zonban — mint tudjuk — sem­mi sem lett és a kormányról hamarosan végleg elhallgat­tak. A szovjet támadások főleg a karéliai földszoroson bon­takoztak ki, ahol a finnek, a Mannerheim vonalon, mély­ségben védekeztek. Moszkva párhetes háborúra, gyenge el­lenállásra számított és gyors győzelnaet várt. A finnek azon­ban jól védekeztek, kitűnően bírták a téli háború viszontag­ságait. Az oroszok emberben és tankokban mutatkozó fölénye a mocsaras, erdős terepen ele­inte nem érvényesült. A fin­nek elaknásították az utakat és sítalpas csapataikkal messze a front mögött, sikerrel vág­ták el az orosz utánpótlási vo­nalakat. Minthogy a Mannerheim vo­nal szilárdan tartotta magát, a Timosenko tábornok által vezényelt támadó hadseregek az 1200 km. hosszú arcvonal Ladoga tó melletti és északi szárnyán kísérleteztek, de eleinte ott is eredménytelenül. December végére a tó térsé­gében két, a középső fronton újabb két szovjet gyaloghad­osztályt morzsoltak fel és megsemmisítettek egy szov­jet páncélos hadosztályt is. Sikerült az előretörő oroszo­kat északon, Petsamo város vidékén is megállítani. 1940 januárjában a finnek ellentá­madásokat kezdtek és a hónap végére a szovjet csapatokat mindenütt a határokig szorí­tották vissza. MEGFORDUL A HADIHELYZET A finnek sikereit lélegzet­fojtva figyelte a világ. Sztá­linnak át kellett szerveznie a szovjet hadviselést és még na­gyobb erőket kellett bevetnie. Az ottlévö négyhez két újabb hadsereget vezényeltek a frontra. A harcok február e­­lején a karéliai szorosban, a­­hol már 25 szovjet hadosztály állt 5 finn divízióval szemben, ismét fellángoltak. Az oro­szok nehéz tüzérséggel lőtték szét a Mannerheim vonal érődéit, a szovjet légierő pe­dig a finn városok elleni ter­rortámadásokkal . igyekezett a lakosság morális ellenállá­sát megtörni. Az óriási szov­jet fölény fokozatosan éreztet­te hatását. Amíg az orosz ala­kulatokat a frontvonalban rendszeresen váltották, a fin­nek váltás nélkül harcoltak, egyre jobban akadozott az u­­tánpótlás és egyre jobban hi­ányzott a légi és tüzérségi tá­mogatás. 1940. február 18-án az oroszok áttörték a karéliai szorosban lévő második finn védelmi vonalat és megnyílt az út Kárélia székhelye, Vii­­.puri városa felé. A többi frontszakaszon az oroszok nem is folytatták próbálkozá­saikat, hadosztályaikat a föld­szorosban koncentrálták. NEM JÖN SEGÍTSÉG A külföld csak rokonszen­vezett, hathatós segítséget a­­zonban hiába várt Finnország. Nyolcezer svéd önkéntes ér­kezett ugyan, néhányszáz nor­vég is, de a külföldi önkénte­sek száma az egész téli hábo­rú folyamán nem haladta meg a 12 ezret. Csepp a tengerben. Mannerheim tábornok em­lékirataiban megírja, hogy Horthy kormányzó 25 ezer magyar önkéntest ígért, de ezt a számot 5 ezerre, majd egy 400 főnyi zászlóaljra kel­lett csökkenteni. A Sztálinnál jóviszonyban lévő Hitler letil­totta a magyar önkéntesek kül­dését. Hitler annyira barátko­zott akkoriban a szovjet dik­tátorral, hogy még az olasz hadianyag átszállítását is megtiltotta német területen, A magyar önkéntesek már nem is vettek részt a harcokban, megkésve érkeznek, Európát megkerülve. Hitler a skandi­náv államokat is szigorú sem­legességre "buzdította". Az angolok és franciák 1940 feb­ruár végén akartak ugyan egy 20 ezer főnyi expediciós had­erőt küldeni, de a svédek és Mannerheim tábornok norvégek nem engedélyezték, hogy ezek területükön halad­janak át. A skandináv orszá­gok " semlegessége" a téli háború finnek által még mos­tanában is emlegetett, érzé­keny részlete. A svédek és norvégek Hitler és Sztálin bosszújától egyaránt tartot­tak. Érdekes, bár inkább el­méleti jelentőségű annak a la­tolgatása, hogyan alakul a to­vábbiakban a nyugatiak és Moszkva viszonya, hogyha a francia - angol alakulatokat mégiscsak bevetették volna finn oldalon a szovjet fronton. TÁRGYALÁSOS béke A szovjet támadás február 27-én Vlipuri elé ért, a heves ellenállás dacára. Március 6-án, rövid diplomáciai elő­készítés után, finn békekül­döttség utazott Moszkvába. A békét március 12-én írták a­­lá, amely szerint a háború március 13-án, 105 napos hősi küzdelem után befejeződött. Még időben. A finn ember-és anyagtartalékok teljesen ki­merültek. A békeszerződés értelmé­ben a szovjet határt K aréná­ban Viipurin túlra tolták ki és az ősi finn város szovjet kézre került. Területeket veszített Finnország a Ladoga tónál, az ország középső határvidékein és északon is, ahol Petsamot kellett átengedni és Finnor­szágot elvágták az északi Je­ges-tengertől. Létrejött i­­lyenformán a közös határ' a Szovjetunió és Norvégia kö­zött, amely ténynek Oslóban aligha örültek túlságosan. Át kellett engedniök a finneknek a Petsamo közelében lévő, nagykiterjedésű nikkel bányá­kat, ezenkívül a hangői tá­maszpontot Helsinki közelé­ben, továbbá számos, a Finn öbölben lévő szigetet. MI A HÁBORÚ MÉRLEGE ? Az oroszok a téli háborút 28 gyaloghadosztállyal kezd­ték és 4 5-tel fejezték be. A közel négyhónapos háborúban az oroszok 200 ezer halottat, félmillió sebesültet, 1600 pán­célost, 725 repülőgépet ve­szítettek. A finn veszteség 25 ezer halott, 40 ezer sebe­sült, pár tucat tank és 61 re­pülőgép. Az oroszok vereséggel föl­érő győzelmét azóta is sokat vitatták a katonai szakembe­rek. A pyrrusi "győzelem'hát­terében több okot emlegetnek. Az egyik az, hogy Moszkva nem készült fel a téli háború­ra és alábecsülte a finnek el­lenálló képességét. A szovjet hadvezetésből magasabb szin­ten és acsapatokvezetésében is hiányoztak a kiképzett tisz­tek, akiket Sztálin 1-2 évvel korábban, a hadsereg politikai tisztogatásai során elpusz­tított. Az okok közt emlege­tik a támadók számára rend­kívül kedvezőtlen, mocsaras terepet, a védekezésre kivá­lóan alkalmas, összefüggő tó­rendszert. A főokot azonban lélektani tényezőkben keresik. Ma már szovjet részről sem igen tagadják, hogy nem arról volt szó: Hitler félrevezetése céljából a szovjet csapatok "félgőzzel" harcoltak. A va­lóság az, hogy az oroszoknak nem rolt miért harcolniok, míg a finnek foggal-körömmel a hazájukat, szabadságukat védték. A Mannerheim erőd­vonal sokkal inkább legenda volt, mint valóság. De valóság volt a finnek páratlan hősies­sége a túlerő ellen. A téli háború bebizonyította, hogy egy bátor kis nép meg tudja védeni országát, szabad, füg­getlen társadalmát a sokszo­ros túlerő ellen is. A marok­nyi finn nép 35 évvel ezelőtt története legfényesebb fejeze­tét írta, amelyre büszkén em­lékezhetnek jövő finn generá­ciók és tisztelettel tekinthet a világ. Finnország kiállta a legsúlyosabb megpróbáltatá­sokat és megőrizte nemzeti létét. A 35 év előtti leckéből tanulhatnának Moszkvában is és másutt is mindazok, akiket illet. A párhuzam önmagát kí­nálja.- Havas Kornél -JOCH AN AN CARMEL HELYZETMAGYARÁZATA AKITŐL nem lehet MEGSZABADULNI Nachum Goldmant ismét megválasztották a Zsidó Világ­­kongresszus elnökéül. Nagyon sokan remélték, hogy végre most megragadják a ritka alkalmat, hogy megszabaduljanak ettől az embertől, aki ahogy vénül, úgy válik egyre inkább defetistává, és ma már valahányszor kinyitja a száját, árt Izráelnek. Maga dr. Goldman mondotta, hogy örömmel venné, ha ta­lálnának végre utódot neki. Minden józan ész azt követelte volna meg, hogy kapva kapjanak az alkalmon és harsogva, lelkesedve közöljék vele, hogy megvan az utód ... De nem. Elhatározták akik elhatározták, hogy ismét meg kell dr. Goldmant választani azon érdemei miatt, amit a német kár­térítés körül szerzett. Arról teljesen elfeledkeztek, hogy mennyi kárt okozott azóta dr. Nachum Goldman. Nem vonom kétségbe persze dr. Goldmannak a jogát, hogy megmondja a véleményét. A baj az, hogy a világban ennek a véleménynek egyes-egyedül csak azért van súlya, mert Goldman, még mindig a Zsidó Világkongresszus elnökének címét viseli. E cím nélkül egy 80 éves öregúr lerne, aki­nek a véleménye senkit sem érdekel. Az már nagy eredmény volt, amikor néhány évvel ezelőtt sikerült kiebrudalni a Cio­nista Világkongresszus elnöki székéből. Kár, hogy nem volt meg már akkor a bátorság ahhoz, hogy Goldman úrból vég­kép privát személyt csináljanak. Az utóbbi napokban többoldalas interjú jelent meg a "Dér Spiegel" című hamburgi politikai magazinban, amely a ko­rábbi évekkel ellentétben, ma határozottan Izráel-ellenes i­­rányvonalat foglal el, az új baloldal szellemében. Az interjúvoló német újságírók kérdéseiből világosan ki­tűnt Izráel iránti rosszindulatuk. Ez azonban az ődolguk. A megdöbbentő az egész interjúban az, hogy a Zsidó Világ­­kongresszus elnöke valósággal a kezére játszik az Izráel­­ellenes újságíróknak, és feleletéi a legtöbb esetben sokkal károsabbak, mint a kérdések. A lap szellemére jellemző, hogy az interjúhoz mellékelt életrajzban az újság mint dr. Goldman egyik legnagyobb ér­demét azt említi meg, hógy 1948-ban meg akarta akadályoz­ni az önálló Izráel államának kikiáltását. Ha ez érdem, el­képzelhetjük a többieket. A hosszú interjúban Goldman azt állítja, hogy Herzl a zsi­dóság részére egy szuverén állam elérését a történelem csúcspontjának tekintette. Dr, Goldman Herzlnek ezt a fel­fogását az amúgy is ellenséges beállítottságú német újság­írók előtt nemes egyszerűséggel "hülyeség"( Blödsinn) megjelöléssel illette. Ne felejtsük el, hogy milyen hatása van egy ilyen megjegyzésnek egy olyan embernek a szájá­ból, aki másfél évtizedig vagy még tovább Herzl székében ült, mint a Cionista Világkongresszus elnöke. Dr. Goldman az utóbbi időben egyébként is hadjáratotfoly­­tat Herzl emléke ellen. Ismert egy kijelentése, amely sze­rint ő nem folytathatna intellektuális beszélgetést dr. Herzl - lel, mert Herzl Tivadar nem volt egy intellektuel, hanem egy közepes újságíró. Kár, hogy nem óvnak meg minket a dr. Goldman-féle in­­tellektuelektől. Az egész Dér Spiegel-nek adott interjú vad támadás Iz­­ráel élő és halott vezetői ellen, amiért nem voltak elég megalkuvók az arabokkal szemben. Ben Gurion legfőbb ér­demének azt hozza fel, hogy a szináji hadjárat után enge­dett a nyomásnak és visszavonult. Goldman szerint ugyan­is minden ami megalkuvó az jó, és minden ami intranzin­­gens, az helytelen. , Amikor a német újságíró kárörvendően azt jegyezte meg, hogy az idő Izráel ellen dolgozik, akkor dr. Goldman lelkesen és teli szájjal helyeselt neki, és önigazolásul mindjárt azt is felhozta, hogy tíz esztendőn keresztül igyekezett BenGu­­rionnak ezt megmagyarázni. Nem akarok túlozni. A hosszú interjú során dr. Goldman nyilván mondott ennél kellemesebben hangzó dolgokat is. A baj az, hogy amikor a Zsidó Világkongresszus elnöke töb­­bé-kevésbé Izráel melletti mondatokat ejt ki, az természe­tes és nem érdekes. A szenzáció és a kihasználható Izrael ellen ha dr. Goldman támadja, és ezt a szenzációt szolgál­tatja az új-antiszemita újságnak bőségben, legalább az in­terjú kétharmadában. Dr. Goldman tulajdonképpen tragikus figura. Hosszú éle­ten keresztül cionista vezető volt, évtizedekig az első vo­nalban, holott egyre jobban bebizonyosodik, hogy karakte­rénél és felfogásánál fogva teljesen alkalmatlan volt erre a feladatra. Dr. Goldman ugyanis nem hisz a politikai cio­nizmusban. ö az örök vándorzcidó. Ezt elárulja az inter­júban is, amikor nosztalgiával emlékezik vissza arra az i­­dőre, amikor a zsidóságnak egy "hordozható hazája" volt. Itt még Heinet is felhozza a saját segítségére. Ez persze tel­jesen legális álláspont. Csak azt nem értem, hogy valaki, a­­•kinek a hordozható haza iránt van vágyálma, és akinek három-négy különböző útlevél van a zsebében, az miért hir­deti magát cionistának ... " Az egész interjúban az a leggusztustalanabb rész, amikor a " cionista" Goldman német újságírók és olvasóközönség előtt hülyének állítja be Herzlt ésNordaut, és azt állítja ró­luk, hogy egyáltalán nem tudták, hogy Palesztinában arabok élnek . . . A Zsidó Világkongresszus ma inkább csak reprezenta­tív szerv. Azonban ez egy okkal több arra, hogy annak el­nöke ne okozzon kárt a zsidóságnak. Azt ugyanis Goldman is kijelenti, hogy ma a zsidóság sorsa Izráel sorsától függ. így néz ki a Zsidó Világkongresszus elnöke! magyar SÍRKŐRAKTÁR FtW#«rvb űrön. & íívohh* fiic. MANHATTANBAN 287 EAST HOUSTON ST,,-NEW YORK, N Y. 10002 Telefon: AL 4 - 2360. Előnyös áron készít minden kívánságnak megfelelő SÍRKÖVEKET \ \

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom