Menora Egyenlőség, 1975. január-június (14. évfolyam, 543-565. szám)
1975-05-03 / 558. szám
MEN □ RJT ♦ Mi*.August J.Molnár* P.O.Box io34 New Brunswick, New Je U.S.A. rsey o39o3 Second class mail registration No. 1373. AZ ÉSZAKAMERIKAI MAGYAR ZSIDÓSÁG LAPJA XIV. évi. 558. szám Dőlnek a dominók... Phnom Penh elesett, Kambodzsában a kommunistáké a hatalom, Delvietnam napjai meg vannak számlálva. Amerika kiszorul Delkelet-Ázslából. Tőmondatokban tovább lehetne summázni a következményeket Is, amelyeket sokan és jóelőre láttak, akik a " dominóelmélettel" "rlasztgatták"aszabadvllág közvéleményét. Senki sem hallgatott rájuk . . . Mert mit Is mond az a dominó-elmélet? Azt, hogy a kommunizmus minden formája expanzív, terjeszkedő jellegű; hogy nincsen légUres tér a nemzetközi politikában; hogy ahol nem mi vagyunk, oda behatolnak a kommunisták, mert ez a kommunista ideológia és stratégia alapvető lényegéből következik; hogy ha egy országot megszereznek, követi a szomszédos ország, és így tovább. A liberálisok, köztük olyan politikai naivisták, mint Mansfield, Chase, a régvolt Fulbright, Church és hasonszőrű szenátor társaik persze ezt nem veszik tudomásul. Az ellenérvek természetesen nyomósak, senki sem tagadja. Amerika rengeteg vért, pénzt áldozott tizenöt éven át ezekre az Indokínai országokra, amelyek belső viszonyai ugyancsak távol vannak a mi fogalmaink szerinti demokráciától. Elég volt. Az amerikai nép nem kér a felesleges áldozatokból többé. Az Egyesült Államoknak vannak életbevágó érdekei, azokat kell megvédeni; Amerika egyszerűen nem képes többé arra, hogy az egész világ oltalmazója legyen. Most ne essék szó azoknak a millióknak a keserű sorsáról, akiket Amerika magára hagyott, a menekülők tömegéről, akik végül úgyis kommunista " felszabadítás" alá kerülnek, hiába szavaztak milliószám a lábukkal Délvietnámban. Ne essék szó Amerika morális felelősségéről, amellyel leírja azokat, akik annyira bíztak benne. v Beszéljünk a felelősökről, elsősorban a wasgingtoni törvényhozásról és a sajtó egy részéről, amely az évek folyamán olyan defetista, izolációs közhangulatot hozott létre, amelyet képtelen ellensúlyozni Kissinger diplomáciai tehetsége és Ford jószándéka. Hogyha egy külpolitikához nincsen meg a szükséges tömegtámogatás, akkor az eleve balsikerre van ítélve. Ez történt Amerikában. Nem az elmúlt hónapokban, de már hoszszú évek óta. Az enyhülési politika alapvető lényegét értették félre a liberális washingtoni honatyák és a New York Times-tónusú sajtótermékek amikor azt hitték: az enyhülést Moszkva és Peking komolyan veszi és nem fogja háborgatni a kialakult nemzetközi politikai egyensúlyt. Ordító tévedés ez! Indokína példája a bizonyság. Moszkva és Peking a détente légkörében tovább halászott a zavarosban és ebben semmi meglepő sincs azok számára, akik régótd pjdják: a détente kommunista értelmezésben nem egyéb taktikánál. Amíg Washington az 1973-as párisi szerződés után fokozatosan csökkentette, majd leállította az Indokfnának nyújtott katonai támogatást, Moszkva és Peking — a legnagyobb titokban — fokozta azt! Itt az eredmény. Persze, Kisslngernek már akkor sem lehettek illúziói Indokína jövőjét illetően, amikor Parisban aláírták az indokínai egyezményt. Akkor amikor az amerikaiak kivonultak, a térség sorsa el lett döntve, egyezmény ide, vagy oda. Nem lettek volna komjomnisták a kommunisták, ha nem szegték volna meg a megegyezést előbb-utóbb. Indokína kommunista kézre kerülése csak idő kérdése volt. Most elérkezett az idő. Abban tökéletesen igaza van a Kongresszusnak, hogy most már minden segítség ablakon kidobott pénz. Ma már késő van ahhoz, hogy Indokínát megmentsék. Jóval eló'bb kellett volna. A kérdés most már túllép ezen a jobbsorsra érdemes földdarabon. Arról van most már szó: hát akkor végre is mi Amerikalétfontosságú érdeke, mi legyen a prioritás, ha Indokína nem volt az? Kambodzsa és Vietnam után — esetleg lélekzetvételnyi szünetet követően — következik majd Talföld, Burma, Malájföld és társaik. Az ázsiai kontinens belátható időn belül kommunista kézre kerül és félünk: Amerika szempontjából igazán mindegy, hogy szovjet vagy kínai mintájú kommunizmus alá kerül-e. Az ázsiai szárazföld a jelek Szerint nem "létfontosságú". Reston, a New York Times liberális publicistája már el is árulta nekünk az új prioritásokat: Közelkelet, Nyugateurópa, Délamerika .és Japán. Másszóval a világ többi része amolyan félhivatalosan kommunista vadászterületté vált. Joggal kérdezzük, ahogyan milliónyi nyugateurópai kérdezi manapság: hogyha Amerika magára hagyta indokínai szövetségeseit, nem teszi ugyanezt adott alkalommal a " létfontosságú" szövetségesekkel is? Mi lesz Portugáliával? Megvédi-e Amerika Nyugat-Berlint ? Ahogy tudomásul vette C astrót, nem tészi-e vajon ugyanezt másutt Latin-A mer lkában, ott, ahol esetleg kommunista rezsim kerül hatalomra? Ha élére áll a helyzet — détente ide, vagy oda — megsegíti-e Washington Izráelt, avagy a NATO szövetségeseket? A szabad világ egy jelentős részében — akár elismerik, akár tagadják — igenis megrendült a bizalom az Egyesült Államok ereje és szándékai felől. Moszkva a keleteurópai belpolitikában annak idején sikerrel használt szalámi taktikát alkalmazza — világméretekben. Itt szel le egy országot, aztán ott egy másikat; itt dönt el egy dominót, aztán amott egy másikat. Megteheti, hiszen Amerika újabban alappsan szelektál: megnézi, kit véd meg és főleg azt, hogy kit nem. Ml az indokínai tragédia kézzelfogható tanulsága? Az, hogy Amerikának tudomásul kell végre vennie: a nagyhatalmi státus felelőséggel jár és ez elől a felelősség elől nem lehet végzetes következmények nélkül kitérni! Ha az amerikai törvényhozás, a sajtó és a közvélemény homokba dugja a fejét és nem néz szembe a tényekkel, világunk politikai realitásaival; ha nem hajlandó meghozni az áldozatokat, bármilyen fájdalmasak legyenek is azok; nos, ha ez az izolációs, öngyilkosán naiv világszemlélet nem változik, úgy a végén nem marad dominó. Van vagy nincs sztrájk?— A postaszolgálat züllik Hosszabb ideje zavarok vannak a postaszolgálat körül, és a jelenség nem csupán munkás és munkaadó viszonya szempontjából érdekes, hanem meg kell vizsgálni más oldalról is. A modern civilizált társadalom struktúrája bizonyos közszolgáltatásokra van építve, és ha ezek közül valamelyik nem funkcionál, akkor kihat nemcsak egy bizonyos körre, hanem az egész építményre. Az ipar, kereskedelem s a kulturális élet rendszeres módon függnek össze a modern élettel és fordítva. Az automobil iparnak kellenek utak, a textiliparnak kellenek feldolgozók, az olvasnivalónak terjesztő, a mezőgazdaságnak szállítmányozás, stb. Vannak még ma is országok — és határozottan voltak országok többezer évig —, ahol kiválóan éltek autó, telefon, központi fűtés és egyéb dolgok nélkül. Csakhogy a differencia ott van, hogy ezen országok lakóinak létfenntartása nem volt azokhoz a szolgáltatásokhoz kötve, amikhez a mi civilizációnk lakóié életbevágó fontossággal kötődnek. Meg lehet élni telefon és rádió nélkül, csak nem Kanadában 1975-ben. Kik, ha nem e lap olvasói tudják a legjobban, hogy milyen primitív és ellenséges körülmények között is fent lehet tartani egy emberi egzisztenciát, ha az ember semmi mást nefn akar, vagy nem akarhat, mint fenntartani a puszta életet. A közalkalmazottak sztrájkja és sztrájkjoga mindenütt politikai, etikai s még tán filozófiai kérdést is vet fel. A közalkalmazott alkalmazója a köz. A köz, amely őt fizeti, áll a milliomosból, abból az alkalmazottból, aki éppen most ért el emelést sztrájk révért, a munkanélküliből, a nyugdíjasból s a másik közalkalmazottból, akinek a köz által riyújtott fizetéséből is levonnak adót, tehát így a saját kollégája s önmaga munkaadójává válik. A köz-sztrájk tehát — mint egyéb, magán-sztrájkok javarésze is — nem annyira a munkaadó ellen irányul, mint a közönség ellen, hogy a kormány megijedjen a választó bosszankodásától s egyezzen bele bármibe, csak ne veszítsen szavazatot. A sztrájk és a szakszervezetek kérdése ma már olyan bonyolult és szerteágazó, hogy rövid cikk keretében szinte lehetetlen érinteni is. (Jó ég tudja, RUBIN FERENC AZ USA IZRÁEL MÖGÖTT ÁLL Alaptalan volt az aggódás. Eddig egyetlen amerikai elnök sem hagyta magára Izráelt, s remélhetőleg ez a jövőben sem fog megtörténni. Az aggodalomra nyilván Kissinger egyéni csalódása adott okot, aki egy közelkeleti sikerrel akarta helyrehozni politikai baklövéseit. Bár Izráel nagyon szereti Kissingert és jól tudja, hogy hálával tartozik az Egyesült Államoknak, még sem tehette meg, hogy a külügyminiszter tekintélyének feljavítása érdekében életbevágó védelmi vonalait a legkisebb ellenszolgáltatás nélkül feladja. James Schlesinger amerikai hadügyminiszter ezzel tökéletesen tisztában van és Dinitz izráeli követtel való tárgyalása keretében kijelentette, hogy a Fordadminisztráció támogatása egy pillanatig sem fog megakadni vagy csökkenni. Amitől Moszkva tartott, most bekövetkezett. Amerika radikálisan revidiálja eddigi külpolitikáját. Nincs többé egyoldalú détente. Nincs többé egyoldar vóke. Nincs több gabonaajándék. Az USA tervei közt szerepel, hogy Angii a hozzájárulásával tengeri bázist állítson fel Omán partján és a Perzsa -öböl egy hadászatilag fontos szigetén, és indokínai útja befejeztével az Enterprise anyahajó ugyancsak a Perzsa-öböl környékén fog cirkálni. lyen revidiálásról’ nincsen szó, sJigál Álon helyettes miniszterelnök szerint a két állam közt a viszony a régi. Valóban van egy különbizottság, mely most felülvizsgálja Izráeinek 1.8 milliárd dollár katonai, és 700 millió dollár gazdasági segítségre vonatkozó kérését. A hadügyminiszter tisztán látja, hogy az F-15-ös harcigépek és a laser-irányítású bombák, valamint a 200 Lance-rakéta leszállításának késleltetése a Kreml malmára hajtaná a vizet. Az USA már le is szállított egy komoly mennyiségű, atomhajtásra is alkalmazható rakétát és egy eddig ismeretlen titkos fegyvert Izráeinek. Jelenleg izráeli katonai szakértők tanulmányozzák Washingtonban a rakéta kezelését. Az új terv neve: Nissum, ( National Interagency of Security Measures) és az május első napjaiban kerül majd nyüvánosságra. A sajtó tehát bakot lőtt amikor feltételezte, hogy a terv Izráel ellen irányul. A kommentátorok egy Ford elnök által állítólag Izráelhez intézett levélbőlkövetkeztettek, melyben, szerintük, az elnök figyelmeztette Izráelt, ha nem tesz további engedményeket Egyiptomnak, az E- gyesült Államok kénytelen le3z revidiálni politikáját. IFord elnök Amerika tehát nem köti össze fegyverszállításait egy Izráelre gyakorlandónyomással, újabb engedmények érdekében. Ford elnök szószólója fontosnak tartotta kijelenteni, hogy a fegyverszállítások terén nem kell fennakadástól tartani. KINCS MITŐL TARIANUNK Persze a világ zsidóságának érzékenysége a washingtoni eseményekkel szemben nagyonis érthető. Kissinger nyilatkozatai az utóbbi hetekben nem voltak mindig biztatóak. A diplomáciában az olykor egyszerű szavak ie rendkívül fontosak. Amikora külügyminiszter Izráel "fennmaradásának" támogatásáról beszél, ez korántsem olyan megnyugtató, mintha Izráel "biztonságát" tekintené céljának. A hadügyminiszter viszont Dinitz követtel folytatott április 24.-i megbeszélésén három ízben is utalt Izráel "’biztonságának" megvédésére. Igái Álon újból tárgyalt Kissingerrel s megegyeztek, hogy napirendre térnek a múlt eseményei felett és összehangolják a két állam politikáját a genfi tárgyalásokra való tekintettel. A szenátus és a parlament ma is Izráel mögött áll. Ennek egyik bizonyítéka volt Martin Agronskynak a szenátus két vezető demokratájával, Church és McGovern szenátorokkal folytatott interjúja, melyben mindketten tiltakoztak az ellen, hogy egyes politikusok Izráelt Vietnámmal hasonlítsák össze. "Izráel sohasem kért tőlünk katonai segítséget" — mondották. "Négy ízben segítettük fegyverekkel, és mind a négy,ízben győzedelmeskedett". E szenátorok jól tudják, hogy Izráel a szabad világ első számú védelmi vonala, s hogy önmagát védve, a nyugati demokráciák védelmét is elősegíti. IZRÁEL BÍZIK EREJÉBEN Izrael sohasem volt olyan kitűnően felkészülve hazájának megvédésére, mint most. Nincs tehát semmi oka arra, hogy védelmi vonalait feladja. Természetesen más volna a helyzet, ha valódi békét remélhetne elérni. De ez ma lehetetlen. Amikor az egyik nyugati tudósító megkérdezte Szádáttól,. hogy hajlandó lenle-e Izráellel a diplomáciai és gazdasági kapcsolatokat felvenni, ha az visszavonulna az 1967 előtti határok mögé, az egyiptomi elnök így felelt: "MI ezt nem tehetjük meg. A béke megkötése a következő generáció feladata lesz". # VIGYÁZAT. JÖN AZ OROSZ GARANCIA Úgy látszik nemcsak Kissinger csinál hibákat. Moszkmiért, hiszen a világ legegyszerűbb dolgáról van szó...), Az ezzel kapcsolatos szellem azonban tárgyalható, mert nem kér sok helyet azt mondani, hogy a különböző manipulációk e téren egy felelőtlen, rossz magatartást és szellemet alakított ki. Senki jóformán nem büszke arra amit csinált — kevésnek is van oka rá —, senki nem törődik azzal, hogy magatartása s tettei mit eredményeznek mások életében. Mi teljes mértékben tiszteletben tarjuk, ha valakinek az a személyes attitűdje, hogy fütyül mindenkire s tőle a világ felfordulhat. Csakhogy akinek ez a magátartása, az ne éljen közösségben, hanem vonuljon félre s főleg,ne legyen közalkalmazott, mert az “unfair”. A másik szomorú jelenség — s tán ez szomorúbb, mint bármi más —, hogy a közönség kezd beletörődni a beletörődhetetlenbe. Elveszett levelek, 8-10 napig utazó kártya a város egyik utcájából a másikba, meghívók érkezése két nappal az eseményt követően, össze-vissza érkező folyóiratok — mindennapos jelenséggé váltak, s a közönség sajnos nem eléggé zajos, mert azzal van elfoglalva, hogyan oldhatná meg a problémát úgy, ho&y ne menjen az üzlet rovására. Ez súlyos hiba, s ha szabad ünnepélyes kifejezést használni: tragédia, mert ma még talán nem késő, hogy a kormányra a szavazó hatást gyakoroljon s pár év (vagy talán már pár hónap) múlva hiábavaló lesz minden idevágó erőfeszítés. Ha fenn akarunk tartani egy civilizált várost, országot, közösséget, ahhoz szolgáltatásokra van szükség. Ha fenn akarunk tartani egy tűrhető államformát, ahol nem vagyunk kiszolgáltatva az állami közhivatalok kénye-kedvének, ahhoz a polgárnak hallatnia kell a szavát. Most! Hogyan? Egyszerűen: írjon mindenki a képviselőjének, a miniszternek s a lapoknak s követeljék, hogy azonnal tegyenek valamit a közszolgáltatások rendbehozatalára. Ha elég sokan s elég kitartóan követelik, kénytelenek tenni — s fognak is tenni — valamit. A politikus soha nem tesz semmit amit nem muszáj tennie és szerinte csak azt muszáj tennie ami veszélyezteti szavazatait. A politikus nem rossz ember és szívesen tesz jót is nekünk, ha az az ő érdekeivel is megegyezik. Ha sok levelet kap postaszolgálat és egyéb közszolgáltatás ügyében, akkor látja, hogy tenni valamit nagyon is az érdekében van. Tessék leülni s írni a képviselőnek, miniszternek, újságnak, rádió és televízió állomások hír-osztályának s mindenkinek, aki él és mozog. Reméljük, a posta egyszer csak elviszi a leveleket. Gromiko va nyilván tartott a gondosan felépített "détente" összeomlásától és sürgősen garantálni akarta Izráel határait. Még csak az hiányozna Izráeinek, hogy orosz ejtőernyősök szánjanak le Tel Aviv kék egéből, hogy "megvédjék" a határokat. Szíriának és E- gyiptomnak csak egy szavába kerülne "elhitetni" Moszkvával, hogy Izráel megsértette az egyezményt, s nem vitás, hogy az oroszok kinek a pártján állnának. Moszkva politikája egyébként minden vonalon óvatosságot árul el. Fahmi egyiptomi miniszterelnöknek például minden kertelés nélkül tudtára adta Gromiko, hogy nem tetszik neki Szádat nyüatkozata, mely szerint az orosz közeledés "taktikai" és "stratégiai", ö ezt úgy értelmezi, hogy Szádát Amerika zsarolására és további izráeli engedmények kipréselésére kívánja az orosz közeledést felhasználni. Gromiko Izráeinek tett nyilatkozata mellett azonban mégsem szabad olyan könnyen elsuhannunk, azt ugyanis az orosz külügyminiszter Izráel legradikálisabb ellensége, Szíria külügyminiszterének jelenlétében tette. így az egy Izráellel szemben elfoglalt engedékenyebb álláspontot jelent. Moszkvának úgy látszik a Jelen pillanatban nem érdeke a háború. Valamiféle megegyezést szeretne Genfben elérni, mely mellett továbbra is rányomhatja befolyása bélyegét a Közelkeletre. Számára a Szuezi csatorna megnyitása is nagyon fontos. — Ögy hisszük, — mondta Gromiko —, ha megtesszük a megfelelő lépéseket a konferencia előkészítésére, úgy már az első napon konkrét javaslatokkal foglalkozhatunk. Az első lépés lenne minden arab föld felszabadítása. A második lépés a palesztin nép jogainak biztosítása és saját országuk megalapítása. A harmadik a közelkeleti államok, közöttük Izráel jogainak biztosítása. Nem tudjuk elképzelni, hogy az orosz külügyminiszter ne látná, hogy az első két lépés teljesen lehetetlenné tenné a harmadikat. "A palesztinoknak a jogaikba való visszahelyezése" ugyanis nem jelentene kevesebbet, mint hogy hárommillió palesztin árasztaná el Izraelt. A genfi tárgyalásoknak csupán az az eredménye lehet, hogy amíg tárgyalnak, addig kitolódhat a háború lehetősége. Már pedig a tárgyalások hosszú időkig elhúzódhatnak. 30Acent__________1975. MÁJUS 3. Ml A NISSUM ?
