Menora Egyenlőség, 1974. január-június (13. évfolyam, 493-517. szám)
1974-01-12 / 493. szám
10. oldal ■br MENÓRA * 1974. január 12. így látják Kairóban A békekilátásokról szóló alábbi figyelemreméltó cikket, amely a kairói El Áchbár IIJaum című napilapban jelent meg a közelmúltban — Váehid Rifát professzor, egyiptomi ing. szakértő írta. Dr. Rifát, aki a Sorbonne végzettje, az egyiptomi nemzetgyűlés és külügyminisztérium tanácsadója volt. Jelenleg a kairói egyetem előadó tanára, aki számos könyvet írt a közel-keleti háborúról, valamint az Izrael és az arab államok közötti problémákról. Az utóbbi időben önálló ügyvédként is dolgozik és Egyiptom legismertebb jogászai közé sorolható. Tekintet nélkül arra. hogy a genfi békekonferencián hány ország vesz részt az eredmény minden esetben Egyiptom. Szíria és Jordánia, tehát az Izráel ellen aktívan harcoló arab országok álláspontjától függ. A békekonferencia sikerénél természetesen számításba kell venni Izráel' álláspontját is. de nem kevésbé a palesztinai nép képviselőinek a magatartását. Természetes és fontos, hogy előzetes egyetértés jöjjön létre az arab résztvevők (Egyiptom, Szíria, Jordánia és a palesztinai nép képviselői) között a konferencia programját illetően, valamint. hogy megállapodjanak a maximális, illetve a minimális határokról és az arabok követeléseiről, amelyek napirendre kerülnek. Ez a kölcsönös megértés és összmunka volt az egyik célja az algíri arab csúcskonferenciának, amelyről csak Irák és Líbia tartotta magát távol, mert ezek az országok elutasítják a tűzszünet minden formáját. Izráel visszavonulása a Jordán jobbpartjáról és a gázai sávról, szorosan összefügg a pa lesztinai probléma várható megoldásával, vagy ahogy azt a hivatalos formula mondja: „a palesztinai nép nemzeti jogainak elismerésével”. Nem vitás, hogy minden olyan megoldás, amely nem terjed ki a paiesztinaiak problémájára is, előbb, vagy utóbb kudarcra van ítélve. Ezért van elsősorban szükség a palesztinai képviselők részvételére a békekonferencián. A jelek szerint ez az oka annak, hogy Moszkva és néhány más baráti ország erőfeszítéseket tesz, hogy a palesztmaiakat rávegye az együttműködésre. Természetesen a békekonferencia akkor sem lehet sikeres, ha a pa lesztinaiak nem fékezik meg önmagukat és nem csökkentik a szélsőséges követeléseiket, nehogy elszalasszák a soha vissza nem térő alkalmat, amelynek révén igazságos és logikus közbeeső megoldást lehet elérni. Tudomásul kell venniük, hogy konoksággal nem érnek célt, mert terveik egyelőre, sőt talán hosszútávra nem valósíthatók meg. Tekintet nélkül arra. hogy a palesztinai népet a Palesztinai Felszabadító Szervezet képviselői. vagy emigrációban levő kormány képviseli majd — mint ahogy azt egyesek ajánlották —, mindenképpen ajánlatos, hogy a palesztinai nép képviselői konkrét munkaprogrammal jöjjenek el a béketárgyalásokra. és tudomásul kell venniük, hogy ,.azt a dolgot, amelyet nem érnek el teljes egészében — nem szabad teljes egészében elhanyagolni”. Tudomásul kell venniük, hogy a palesztinai szülőföld egy részének visszaszerzése többet ér. mintha az egész palesztinai nép teljesen hontalan marad, és a jelek szerint az érdekeltek kezdik ezt a nézetet megérteni, ahogy az a palesztinai ellenállás egyik vezetőjének heimti nyilatkozatából is kiderült. Náif Chauatma volt ez a vezető, aki talán a Fatach véleményét is kifejezésre juttatta. Egy olyan palesztinai állam felállítása Filasztin területén, amely magában foglalja a Jordán jobb partját, továbbá a gázai sávot, nemcsak Izraelt érinti egyedül, hanem Husszeint is. Golda Méir miniszterelnök a múltban már több ízben bejelentette. hogy ő személyesen és pártjának vezetői nem janiinak hozzá egy olyan új arab állam létesítéséhez, amely Izráelt elválasztja Jordániától. Szerintük a Közel-Keleten nincs helye egy ilyen országnak, amely a becslésük szerint örökös halálos veszélyt jelent Izráel számára és okot cgv újabb háború kitörésére a körzetben. Másrészt ed dig Husszein nem mutatott túlzott hajlandóságot a „vagyonáról” történő lemondásra, amelyhez úgy jutott a Jordán nyugati partján, hogy örökölte az egész területet nagyapjától. Abdalia király-tói, aki az 1948-as háborííban elfoglalta a nyugati partvidéket és 1949. december 12-én annektálta emírségéhez. A jelek szerint Husszein legfeljebb bizonyos autonómiát hajlandó biztosítani a nyugati partvidék lakói számára, akikhez csatlakozna a gázai sáv népe is az egyesült arab királyság keretében. Husszein helyzetét jelentősen rontja az a tény, hogy 1967 júniusában elvesztette a Jordán jobbpartján levő területeket, ahol kizárólag palesztinaiak lak nak és azóta ez a hely kizárólag a megszálló izraeliek befolyása alatt áll. Tudott dolog, hogy a palesztinaiak közül sokan előnyösöbbnek tartják az izráeli uralmat, mint Husszein királyságáét, főleg az 1970 szeptemberében — a palesztinaiak köré ben — rendezett vérfürdő után. Ennek tudatában nyilvánvaló, hogy a béketárgyalásokon résztvevő palesztinai népi megbízottak tevékenysége igen korlá tozott. Ha számításba vesszük, hogy a jelenlegi állapot tarthatat lan, és ezt a stagnálást mi teljes egészében elutasítjuk, akkor ha az izraeliek a Jordán nyugati partiát visszaadják a Hásemita királyságnak — amit a palesztinaiak többsége ellenez —. akkor a következő két megoldás között kell választanunk: ^ Palesztinai arab országot kell létesíteni a Jordán folyó nyugati partvidékén és a gázai sávban, amelyet Egyiptom soha nem tekintett integrális részének és az 1948. évi háború óta mindössze a sáv adminisztrációs ügyeit intézte. A jelek szerint ez az első megoldás számos palesztinai gondolkodó személy számára elfogadott és logikus, s legalábbis a palesztinai probléma közbeeső elrendezésével azonos. • A másik megoldás: további kiállás az olyan követelés mellett, amely az angol mán dátum! határok közötti területen lévő Palesztina arab voltára hivatkozik. mintha az első világháború óta misem történt volna: vagy pedig a jelenlegi fajvédő Izráel állama helyett egy olyan világi-demokratikus köztársaság felállítása, ahol a zsidók és az arabok békében és egyetértesnen élnek. Ez szop vágyálom, amelynek hibája az, hogy egyelőre, vagy a közeljövőben nem valósítható meg. Ezekután láthatjuk, hogy a két eshetőség közül az egyik gyakorlatilag megvalósítható, a másik pedig egyelőre megvalósít hatatlan, tehát eszerint kell választanunk. A békekonferencia sikere nem kizárólag az arab partnerek álláspontjától függ. hanem legalább olyan mértékben az iz ráeli fél nézetétől is. Az arab államelnökök és királyok tehát helyesen tették, amikor a legutóbbi algíri csúcskonferencia után nyíltan, őszintén és határo zottan kijelentették, hogy nincs más megoldás, mint visszatérés a háborúhoz, ha az igazi béke nem az izraeliek teljes visszavo nuhísa után jön létre, és ha biztosítják a palesztinai nép nemzeti jogait. A jelenlegi békekonferencia sikerének talán egyetlen reménysége az amerikai kormány szilárd elhatározása, hogv a Szovjetunióval együttműködve. az állandó elrendezés és megoldás érdekében, intenzív nyomást gyakorol Izraelre, és kényszeríti a Biztonsági Tanács határozatainak végrehajtására. Hogyan született meg a repülés? ORVILLE WRIGHT, A REPÜLÉS EGYIK FELTALÁLÓJA ELMONDJA, HOGYAN TANULT MEG REPÜLNI 190.1 december 17 a nagy nap, amikor a/ első levegőnél neliezebb repülőgép saját erejéből a levegőbe emelkedett. Hosszú-hosszú kísérletezések. szenvedések előzték meg ezt az őrőmnapot. Fivéremmel együtt kisgyermekkorunk óta . legnagyobb vágyunk az volt, hogy repülni tudjunk. Úgy-e ma is ez a vágya minden gyereknek? De ma már közelebb vagytok hozzá, mint mi voltunk. Eleinte csak elérhetetlen vágy volt ez, azután kezdett egyre határozottabb formát ölteni. Tanulmányozni kezdtük Lilienthal számításait és egy napon így szóltunk egymáshoz: — Miért ne lenne ez lehetséges? Itt vannak a tudományos kalkulációk, amelyek pontosan megszabják a lehetőségeket. Most már csak a munka van hátra, hogy ezeket átvigyük a gyakorlatba. Néhány hetet rá tudunk szánni erre a munkára minden évben és ahelyett, hogy valahova utazni vagy pihenni mennénk — repülőgépeket fogunk építeni. Eleinte természetesen csak egyszerű sárkány-repülőgépekre gondoltunk, olyanokra, ame-BALLA ERZSÉBET könyvespoli NEMES GYÖRGY: ROSSZ EGYEDÜL Nemes György minden műve az élő lelkiismeret hangján szólal meg. A " Rossz egyedül" című riportsorozata 35 karcolatot tartalmaz. Hogy miről? Mindenről. Életek, sorsok, tájak, utazások s a történelem villanatairól beszél minden karcolata. Mint egy zseniális gyorsrajzoló, néhány vonással rögzíti holtbiztos meglátásait, meyekben ugyanakkor Ítélete is jelen van. A holtbiztos és tévedhetetlen ítélete mindenről, mindenkiről. Gyorsrajza élő és holt művészeket elevenít meg színesen, plasztikusan, szinte élőn. És mint egy zsonglőr, sziporkázik művészeti irányok felett. Azt is elmondja egész röviden, hogy de von Salmuth SS tábornok háborítatlanul él Wiesbaden-i villájában, Globke szabadon és az egykori hóhérokat Németországban újra társaságképesnek tartják. A múltnak, a rettenetes fasiszta múltnak felbecsülhetetlen érdemű krónikása Nemes György. Itt is gyorsrajzzal, egy-egy villanattal dolgozik, két vonással már Compiegnétól Buchenwaldig utazik. A vagonok lengyel zsidókkal vannak megrakodva, kétszázat zsúfoltak egy vagonba 8 mikor a táborok pályaudvarán elhúzták a vagonok toloajtaját semmi nem mozdult. Állóhelyzetben haltak meg a zsidók, éhségtől, hidegtől. A holttestek oly mereven zuhantak a pályaudvar peronjára, mintha fát szállítottak volna. Nemes György a maga élményein túl Peter Weiss tizenegy énekét is megeleveníti, mert a fasiszta szörnyűség nem múlt el, a fasizmus szívós. Peter Weiss színdarabja tizenhét színpadon szólalt meg egyszerre, hogy egy bűnben meghempergett nép lelkiismeretéhez szóljon. Változatai vannak e tizenegy éneknek, így: Ének a fenolról, mit első időben kari vénába adtak, később egyenesen a szívbe. Ének az étlen-szomjan álló cellákról. Ének a Ciklon B-ről, Ének a kemencékről, melyeket a Topf és a fiai cég szállított garanciával. És mind az ezidőből való legszörnyűbb énekek. Nemes György harmincöt karcolata mindenről s mindenkiről szól, közvetlen közelről. Nemes György könyve nem regény, nem tanulmány, nem riportsorozat. Hanem iskoláskönyv. Mert tanítani kellene minden felsőbb iskolában, régiek lelkiismeret-vizsgálatára, az új nemzedék okulására és nem utolsó sorban a világ képének megváltoztatására. A Magvető' nagyon szép kiadásban hozta ki e nagyszerű művet. török Sándor: A LEGKISEBB ISTEN Egy fiatalemberről szól a regény, aki pontos, pedáns, rokonszenves ember, mérnök, aki reggel fU- työrészve indul a munkába, mindig ugyanazon az autóbuszon, pontosan fél kilenckor. Perccel sem előbb, sem később. Egy nap azonban, valahogy rosszul alszik, később kel fel s elkési megszokott autóbuszát. Mire odaér, addig ez az autóbusz már össze is ütközött egy robogó villamossal, már romokban hever az úton, benne a halott utasokkal. Ez az élmény lelke gyökeréig megrázza a fiatalembert. Keresni kezdi az okát e véletlennek. Elindul hogy felkeresse azok hozzátartozóit, akik helyette haltak meg. Egész élete, belvilága megfordul ez eseménytől, tágabb, gazdagabb, sokrétűbb lesz minden mint eddig volt s el gondol koztatóbb. Szinte egy új életre ébred ez élmény nyomában, egy mélyebb, gondolkodóbb, segitőkészséggel telibb, dúsabb életre. Török Sándor nagyszerűen rajzolja e lelkében megrendült fiatalember komplikált útjait, vergődését, útkeresését. Ez az új életvílágosés hihető, mert igenis létezik olyan megrendítő élmény, mely egy ember lelkivilágát gyökeréig megváltoztatja. Tőrök Sándor nagyon érdekes regényét a Magvető Jelentette meg díszes kiadásban. lyek a szél erejét kihasználva maradhatnak a levegőben s eszünkbe sem jutott még a motoros gép. 1900-ban lementünk Nor'h Carolinába, Kitty Hawk közelébe. Rendkívül alkalmas, dombos vidék volt ez és kevés ember tartózkodott arra. Megépítettük az első sárkányrepülőgépet, nagyszerűen ment a munka, de legnagyobb csalódásunkra az eredmény már nem volt ilyen nagyszerű. Lilienthal számításait vettük alapul, de valami nem stimmelt. Valahol hiba volt a kréta körül. Csöndesen egymásra néztünk, aztán a gépre, aztán a rettentő sok számításra, azután újra kezdtük az egészet, megkeresni, hogy hátha tévedtünk valahol. Nem találtunk sehol a hibát. Összepakoltunk és hazamentünk. Meg voltunk róla győződve, hogy a repülőgépet nem építettük pontosan a számítások szerint. De nem vesztettük el bátorságunkat. Hiszen csak most kezdtük a munkát! A következő évben újra kezdtük a tanulmányozást és lassan-lassan arra a meggyőződésre jutottunk, hogy nem szabad vakon hinnünk Lilienthal számításaiban. Csináltunk vagy 700 próbát 1901-ben, aztán visszamentünk Daytonba, hogy újra elölről kezdjük az egészet. Most már teljesen az az érzésünk volt, hogy ugrunk a sötétbe. Lilienthal számításai megbuktak és senki más előttünk nem végzett komoly tudományos kísérleteket. De mindezeknél sokkal nagyobb baj volt, hogy nem volt elég pénzünk arra, hogy különböző sárkányokat építsünk, hogy kipróbáljuk a gépek és szárnyak különböző típusait. Kísérleti úton nem állapíthattuk meg, hogy melyik a legjobb. Az egyetlen lehetőség az volt, hogy nekiülünk és újra elvégezzük az elméleti számításoka*. Mit tehettünk mást, nekifogtunk’ a munkának. Aztán fém-mintákat kerítettünk és azokból terveztük a gépet, daytoni irodámban még mindig tele van ezekkel a fém-mintákkal egy asztal. A legkülönbözőbb formák vannak ezek között, apró modeleket csináltunk és a következő évben egy ilyen model után 7200-szoros nagyítással építettük meg az első fémsárkányt. Nehéz munka volt, borzasztóan kel lett vigyázni minden legapróbb részletre. 1902-ben körülbelül 1400 siklórepülési kísérletet végeztünk. Volt ol^an nap, hogy több százszor próbáltunk a levegőbe emelkedni. így, lassan-lassan értékes gyakorlati tapasztalatokat szereztünk. Minden legkisebb kedvező szelet kihasználtunk, hogy egypár pillanatra felemeljen a levegőbe. Persze nem ment ez mind símán. Mindenre magunknak kellett rájönnünk. Egyszer repülésre készen ültem ~a gépben, várva a kedvező széláramlatot. Jött is egy csöndes, rendkívül jó irányú szellő. Eleresztettem a^gépet a domboldalon, hogy „ráüljek" a kedvező szélre, de az ártatlannak látszó szellő egy pillanat ala't a legvadabb forgószéllé változott. Felkapta a sárkány elejét, hogy a következő pillanatban egyet csavarintva rajta, levágja a földre. Engem messzire kiröpített, de szerencsére nem történi nagyobb bajom. Ez csak egy példa, hogy milyen nehézségeink voltak. A szelek természetét is magunknak kellett kitanulmányoznunk, senkisem csinálta azt meg előttünk. De a siklórepülés egyre jobban ment és most már nagyobb dolgokról kezdtünk álmodni. A következő lépés természetesen az lett volna, hogy motort építsünk a tökéletesített sárkányba. Mások is kísérleteztek már ekkor, de nekünk most már óriási előnyünk volt. Nekünk már saját bevált számításaink voltak, míg a többiek még mindig Lilienthal hibás elméletével dolgoztak. Irtunk egy csomó automobilgyárosnak, hogy készítsen részünkre egy motort. Nyolclóerös motort rendeltünk, amelynek nem volt szabad 200 fontnál nehezebbnek lennie. Számos választ kaptunk. Néhány gyáros azt válaszolta, hogy lehetetlen ilyen motort építeni. A benzinmotor meglehetősen új volt még és elég bajuk volt nekik a normális típusok készítésével. Voltak, akik azt hitték, hogy bolondok vagyunk. — Repülögépmotort építeni? — ír ták. — Ugyan még mi nem jut eszükbe! De volt egy gyár, amelyről azelőtt mi sohasem hallottunk és ez megírta, hogy tud olyan motort készíteni, amilyenre szükségünk van. Nem nagyon bíztunk benne, mert mondom, teljesen ismeretlen gyár volt, nem hittük, hogy meg tudja oldani ezt a feladatot. Később rájöttünk, hogy nem is volt olyan nagy a feladat, sokkal nagyobb teljesítményű motort is lehet építeni. De hát ekkor még csak az ábécé elején tartottunk. Végre megvolt a motor is. Mosl azt kellett kiszámítani, hogy milyen propellerre van szükségünk. Akárhol kutattunk a könyvekben, csak a hajóprcpellerekre vonatkozó számításokat találtunk. Kezdődtek megint a ki sérletek és egyre komplikáltabbnak látszott a dolog. Meg kellett határozni a légcsavar nagyságát, aztán el kellett dönteni, hogy milyen anyagból készítsük. Milyen szögben forduljon el? Alig oldottunk meg egy pro blémát, jötf az újabb nehézség. Hogy fog viselkedni a propeller a különböző légáramlatokkal szemben, vagy különböző sűrűségű levegőben? Hosszú-hosszú hónapok teltek el ezekkel a dolgokkal, végre 1903 decemberében készen állott gépünk az első repülésre. Fivéremmel sorsot húztunk, hogy ki legyen az első. aki repülhet. Feldobtunk egy dollárt: fej vagy írás? — Ö győzött. Az első kísérlet nem sikerült. A gép szaladt vagy 30—40 métert lefelé a domboldalon, tagadhatatlanul szebben, mint sárkányaink, aztán megbotlott egy kis földhányásban és eltörött a propeller. A kísérlet megakadt. Rohantam vissza Daytonba új anyagért, amiből megcsináljuk az új propellert. Elkészült ez. is. Aznap, amikor viszszatértem Kitty Hawkba a repülőterünkre, hallottam a vonaton, hogy egy Langley nevű ember is készített repülőgépet és ez éppen az előző napon esett bele egy folyóba. Szóval nagy veit a verseny az elsőségért, a repülés felfedezéséért. Kétszeresen siettünk most már. Amint megérkeztem Kitty Hawkba, azonnal felszereltük az új" propellert, de mire a munkával elkészültünk, késő délután volt, kemény szél fújt. A legnagyobb nehézségbe került a gép kezelése. Amikor a sárkányokkal kísérleteztünk, akkor mindig volt ott egy pár ember, aki segített nekünk. Ezen a délutánon senki nem volt messze környéken, kénytelenek is voltunk el halasztani másnap reggelre a repülési kísérletet. Kemény hideg volt az éjszaka. Eg) Brinkley nevű ember jött be a szó bánkba, aki különböző kimentett árukat akart vásárolni azokról a hajók ról, amelyek a legutóbbi vihar alkalmával a közeli partok mellett elsüllyedtek. Jól emlékszem, milyen ki váncsian nézte ez az ember a szokatlan formájú alkotmányt a motorral é? a vászonszárnyakkal. — Mi az? — kérdezte gyanakvón. Megmondtuk, hogy egy repülőgép amellyel másnap reggel akarunk felrepülni. Megkérdeztük, hogy mit gon dől. sikerülni fog-e ez nekünk? Kinézett a tengerre, amely egyre nagyobb haragos hullámokat vetett és ráz'a a félig elsüllyedt hajókat, aztán így szólt: — Well, sohasem lehet előre megmondani, hogy mi fog történni, — különösen ha a körülmények kedvezők. Mindenesetre megkért arra. hogy ott mahadhasson és megnézhesse a repülést. Eljött a reggel. 27 mérföldes orkánszerü széllel. A mi szélmérö készülékünk ugyan csak 24 mérföldes szelet mért, de a hivatalos meteorológiai intézet 27 mérföldet jelentett. Amint az első napsugarak felragyogtak, talpon voltunk mi is és legelő, szőr is leadtunk egy hívójelet, hogy jöjjenek emberek segíteni. Három ember érkezett és aztán mielőtt még az előkészületeket befejeztük volna, egy 13—14 éves gyerek jött arra, aki megmondta, hogy Johnny Moorenek hívják. Nem tudta szemét levenni a gépről, amely a starthelyen volt kikötve. Szerette volna megtudni, hogy mi az. — Hát nem látod, hogy egy nagy vadkacsacsapda? — mondta neki a tréfás Daniels, az egyik segítőtársunk. Tudvalevőleg North Carnlinának ezen a vidéken híres nagy vadkacsavadászatokat szoktak rendezni. — Látod — folytatta Daniels — ez a bácsi most felmegy ezzel a levegőbe. az öböl fölé. ahol rengeteg vadkacsa van a vízen. Amikor föléjük ér, le fog dobni egy óriási hálót és megfogja vele valamennyit. Ha egy kicsit itt maradsz, Johnny. te is kapsz egy párat belőlük és hazaviheted azokat. így aztán Johnny Moore természetesen ott maradt és szintén tanúja lett az első repülésnek. Nem tudom, hogy nagyon csalódott-e, hogy egy vadkacsát sem vihetett haza. A szokásos látogatók nem érkeztek meg ezen a napon. Senki sem gondolta, hogy mi megkíséreljük a repülést ebben a szörnyű időben, mert nem csak rettentő szél fújt, hanem nagyon hideg is volt. De éppen ez a tény és az tudat, hogy végleg itt a tél és a hideg téli szelek meg fogják akadályozni a további kísérleteke', erősítette meg bennünk azt az elhatározást, hogy minden körülmények között megkíséreljük a repülést. Fivérem beült a gépbe. A motot megindult és rövid szaladás után a gép felemelkedett a levegőbe és — repült. Csak 12 másodpercig tartott a repülés és bizony egy kicsit bizonytalan, ingadozó repülés volt, de repülés volt, nem sárkánysiklás, hanem az első, igazi komoly repülés. Az tán én jötfem sorra. Figyeltem a fivéremet és már ebből is tanultam valamit. Én is körülbelül annyi ideig maradtam a levegőben, mint ő. Amint a gépet visszahúzták a starthelyre, ő újra nekiindult és három, vagy négy másodperccel megjavította a rekordot. Aztán én indultam neki másodszor. Már megint tapasztaltabb voltam és sikerült 57 másodpercig a levegőben maradnom. Természetesen nem tudtam még fordulni, — a völgyek vonala nem is engedte volna ezt meg, — de azért már meglehetősen könynyen kezeltem a gépet. Az emberek, akik segíteni jöttek, egészen magukon kívül voltak a lelkesedéstől. Ekkor minden előjel nélkül egy híréiért szélroham jött, felkapta a gépet és szárnyaira vette. Rohantunk mindnyájan utána, de csak Daniels tudta elkapni. Teljes erejével belekapaszkodott, de a szél a géppel együtt öt is felemelte. Egyre feljebb és feljebb viHe, úgy lógott a gépen, mint egy ballaszt. Aztán egy hirtelen fordulattal a szél levágta a földre a, gépét és az embert, egy csomóban hevert ember, fa, fém és vászon a. földön. Azt hittük, hogy Danielst soha többet nem látjuk viszont élve. De csodák csodája, egyetlenegy csontját sem törte el. A gép teljesen használha'atlan roncs volt. Ez azonban nem zavart bennünket. Most már jobb és erősebb és megbízhatóbb gépet tudtunk építeni a következő évben és álmodni kezdtünk magassági és távolsági rekordokról, két-és többszemélyes gépekről, a levegőnél nehezebb repülőgépek gyakorlat kihasználásé-, ról. Gyermekkori vágyunk teljesült r tudtunk már repülni.