Menora Egyenlőség, 1974. január-június (13. évfolyam, 493-517. szám)
1974-01-26 / 495. szám
AZ ÉSZAKAMERIKAI MAGYAR ZSIDÖSÁ6 LAPJA Ára: XIII. évf. 495. szám 30 cent 1974. JANUÁR 26. MEGEGYEZÉS ASSZUÁNBAN Január 17.-én, csütörtökön aláírták az első izráel-egyiptomi szerződést, melynek ,alapján megkezdődik a szembenálló hadseregek egymástól való szétválasztása. Az amerikai külügyminiszter ingajárata végülis meghízta azt az eredményt, amit néhány héttel ezelőtt még senki sem mert volna remélni, t.i. azt, hogy mindkét fél hajlandó volt bizonyos kompromisszumokra, eltérésre saját merev álláspontjától, s ennek következtében megtörtént az első, kicsi, tétova, de mégis jelentős lépés a béke utján. Minden első lépés kicsi és tétova. Minden első lépés nehézségeket és veszélyt rejt magában. A kisgyermek, ha elindul, sokszor üti meg magát, károkat okoz a szülő lakásában, de az mégsem jutna eszébe senkinek, hogy agyereket ne tanítsák meg járni. A mostani egyezmény elé is aggódva és bizalmatlanul tekin-Közvétlenül a megegyezés létrehozása előtt, Jeruzsálemben. Az első sorban balról jobbra: Szimcha Dinitz, Izráel washingtoni nagykövete, Kissinger, Jigál Álon minisztc elnökhelyettes (egyenruhában) és Aba Eban izráeli külügyminiszter SCHLACHTA MARGIT HALÁLÁRA Egy buffaloi rendházból kaptuk a hírt, hogy múlt december folyamán ott meghaltSchlachta Margit, a második világháború és az utána következő időszak egyik jólismert egyénisége. E sorok írója nem járatos a katolikus egyház hierarchiájában, s így nem tudja megmondani, milyen rendhez tartozott Schlachta Margit. Társnőivel együtt úgy hívták őket: > " szürke nővérek", nyilván verébszínű, bokáig érő, valahol konzervatív civilruha és az apáca öltözet között lévő ruhájuk miátt. Schlachta Margit maga is kis verébre emlékeztetett; szürke, jelentéktelennek látszó, vékony, sá- I padtarcú teremtés. Ez az asszony azonban óriássá nőtt az üldöztetés éveiben, amikor százaknak, ezreknek sietett segítségére, és saját valamint rendtársai életét is kockára tette, hogy segitsen azokon, akik szenvedésükben hozzá fordultak. Köztudott volt, hogySchlachta Margit és nővérei menekült zsidókat rejtegetnek, nemcsak valahol a Thököly-út mentén lévő rendházukban, de az ország minden részében is. Számtalan alkalommal jelentek meg nyílások, akik razziázni akartak a rendházakban, de Schalchta Margit mindig ellenállt, és valamilyen formában mindig elsimitotta az ügyet; megmentette azokat, akik sorsukat rábízták. A háború után Schlachta Margit politikai szereplest vállalt. Tagja lett a magyar képviselőháznak, ahol, mint egy kis ellenzéki párt vezetője, négytagú csoportjával együtt vonta magára és állta hősiesen Rákosi gárdájának szélsőséges uszítását. Ugyai mi váltotta ki a kommunisták dühkitöréseit Schlachta Margit ellen? Igaz, ebben az időben is segítséget nyújtott azoknak, akiket igaztalanul üldöztek (talán még csak nem is mérlegelte mindig az üldözés igaz vagy igaztalan voltát) , de ez mégsem lehetett ok arra, hogy ezt a vékonycsontú, törékeny, már akkor is idős asszonyt állítsák be a magyar reakció legsötétebb képviselőjeként. Márpedig ez történt. Valószínű, hogy a Schlachta Margitból sugárzó belső erő, a jóság megszállottsága és a civil kurázsi paprikázta fel végsőkig a bolsevik propagandistákat. Schlachta {vlargitot azonban ugyanúgy nem ijesztette meg a szélsőbalról jövő támadás, mint ahogy ellenállt a szélsőjobboldal emberirtásának is. Azok közé a kevesek közé tartozott, akiknek kedvéért " az Ur megbocsátott volna Szodomának ésGomorrának.halett volna köztük ilyen tíz", mint Schlachta Margit. De nem volt tíz . . .Schlachta Margit, ha nem is egyedülálló, de nagyon ritka jelenség volt. Halálhíre ugyanolyan szerényen, csöndesen érkezett, mint amilyen egész élete is volt. Valahol Buffaloban, hazájától távol, és sokaktól elfeledve fejezte be életét. De megérdemli, hogy meggyújtsuk fölötte az emlékezés mécsesét. Tiszta, becsületes és hőslelkű ember volt. Nyugodjék békében. tenek mindkét oldalról; de az emberiségnek ugyanúgy, mint ennek keretén belül zsidóknak és araboknak, nincs más útjuk, mint hogy előlegezzék a bizalmat a kísérletnek és reménykedve üdvözöljék. A megállapodást egyidőben jelentették be Jeruzsálemben, Asszuánban (Szádát elnök nyári rezidenciáján) és Washingtonban. Annak, hogy Moszkvában nem történt egyidejű bejelentés, rendkívüli jelentősége van. Az Egyesült Nemzetek fegyverszüneti határozata ugyanis közös amerikai-szovjet sponzorálás alapján történt, s így Kissinger diplomáciai zsenialitásának következményeként, a Szovjetunió súlyos diplomáciai vereségéről lehet beszámolni. Ez pedig még az arab-izráeli ellentét látszólagos elsőbbsége mellett is, döntő jelentőségű. Hivatalosan nem hangzott el soha, mégis mindenki tudta: a béke elérésének legnagyobb akadálya már egy idő óta nem az arab szándék, hanem a szovjet bujtogatás. Moszkva közelkeleti terveinek az az érdeke, hogy aKözelkeleten ne legyen se béke, se háború. Az orosz diplomácia ügyesen aknázta ki a helyzetet. Iszonyatos mennyiségben zúdította a fegyvert az arab országokba, persze nem ideológiából, nem is jószívből, hanem nehéz készpénzfizetésért és vidáman röhögött a markába, amikor az emelkedő olajárak következtében egyre több nemesvaluta áradt az őzsebébe. A közelkeleti egyensúly helyreállitása ma mindenképpen a szabad világ érdeke, és ezt okvetlenül szem előtt kell tartani akkor, amikor Izráel helyzetét vizsgáljuk. Ha merika növelni tudja befolyását az arab államoknál, úgy végső fokon Izráel helyzete is javul. Természetesen ennek a teóriának ellent is lehet mondani. Teszik is sokan. Az izráeli politikának azok az analitikusai, akik az ország biztonságát döntően fegyverekben látják, azon a véleményen vannak, hogy Amerika Izrael bőrére egyezkedik az arabokkal. Sáron tábornok, a Likud egyik vezetője és az ország új katonai hőse, akinek nevéhez a Keserű-tói áttörés fűződik, tiltakozásképpen le is mondott beosztásáról. Sáron tábornok azt állítja, hogy Kissinger olyasmit szállított az egyiptomiaknak, amit saját erejükből sosem értek volna el. Ez talán igaz is; csak kérdés, milyen árat kellett volna Izráelnek fizetnie az "afrikai kirándulás" időtartamának meghosszabbításáért. Ezzel^ szemben igaz az u.n. sólymok érvelése is, miszerint; ha utólag mégis kiderül Sátorié*, társai elképzelésének helyes volta, úgy olyan tragédia következik be, amire még gondolni is rossz. A jelek azonban biztatók. A bejelentés után egy nappal, a híressé vált 101-es kilométerkőnél hivatalosan is aláírták az elszakadási okmányt. E- szerint Izráel visszavonul egy 18-20 mérföldes szakaszon a Szuezi csatornától keletre, és ezt a területet az ENSZ csapatainak adja át. Az ENSZ egy kb. 7 mérföld szélességű ütköző-zónát létesít, míg a Szuezi csatorna keleti partján lévő többi részt egyiptomi csapatok szállják meg. Mit kap Izráel cserébe a visszavonulásért?Először is, az egyiptomiak beleegyeztek abba, hogy a csatorna keleti partján nem tartanak nehézfegyverzetű egységet. Összesen 30 tank és 7000 ember maradhat a szináji oldalon, ráadásul a rakéta-állásokat és a nehéztüzérséget még a nyugati partről is visszavonják kb. 8-10 mérfölddel, úgy, hogy a Mitla és Gidi szorosra támaszkodó állások az egyiptomi tüzérséglőtávolságán kívül esnek. De még ezeknél a részleteknél is fontosabb az a hír, hogy Szádát elnök és Golda Méir a nyilvánosságra hozott megegy.r...; nüsőii* egy tiíkuü megállapodást is aláírt. Az érdekelteken kívül, ennek tartalmát csak Kissingerék ismerik. Az biztos, hogy ebben megegyeznek a Szuezi csatorna sürgős megnyitásáról ( ez volt az izráeli hozzájárulás egyik alapfeltétele), de a titkos okmány valószínűleg a további tárgyalások célkitűzéseit írja elő. Akik félnek a kissinger! tervtől, azok megnyugtatást találhatnak a New York Times múlt pénteki számában. A mindig jól értesült lap azt írja, hogy tulajdonképpen nincs isKisinger-terv. A most következett helyzet elképzelését állítólag Mose Dáján vitte magával két hét előtt New Yorkba és ismertette azt Kissingerrel. A hadügyminiszter arra hivatkozott, hogy Egyiptom, nyilván nem fogadja el az izráeli tervezetet, de ha azt amerikai tervként nyújtják be, remény van a megegyezésre. Kissinger bele is ment ebbe a játékba; így jött létre az asszuán- Jeruzsálemi ingajárat, és a terv, kisebb módosításokkal, megvalósult. Mint mondottuk, a most bekövetkezett helyzetnek kétségtelenül vannak veszélyei is. Azt az érvet azonban, amely az ügyben az izráeli (Folytatás a 3. oldalon) Dr.KAUDERS BEN ZION A magyar zsidóságnak tragikus hete volt. Izráelből érkezeti a megdöbbentő hír Dr. Kauders Ben Zion haláláról. A Magyar Zsidók Világszövetsége ülésén Waldman Tibor, a Világszövetség elnöke így emlékezett meg róla: Szomorú szívvel állok most itt, a tragikus hír közlésekor. Mindnyájan, akik személyesen ismertük, s azok is, akik csak hallottak róla, mély megrendüléssel vesszük tudomásul, hogy nincs többé. A Tel Aviv es Haifa közti országúton egy taxi, amelyben ült, beleszaladt egy teherkocsiba,és Kauders Ben Zion barátunk szörnyethalt. A Magyar Zsidó Világszövetségének társelnöke, a Hitachdut Ólé Hungária elnöke volt. A Bné Brith páholy nagymesteri címe kiváló képzettségét, nagy tudását bizonyítja. De még ennél is nagyobb érdeme meleg szíve, amit mindenkivel éreztetett. Nem ismerek senki, aki ennyi melegséggel, tudással és fáradhatatlansággal dolgozott volna a magyar zsidó ügyért Izráelben. Amikor májusban Izráelben voltunk, órákig ültünk együtt, és terveztük a magyar zsidóság egy táborba való tömörítését. A zsidó államon belül ő, Izráelen kívül én vállaltam, hogy együtt építsük a Világszövetséget úgy, hogy abban minden magyar zsidó benn legyen. Nemrégen, Petach-Tikván tartott beszédében azt hangsúlyozta, hogy a Világszövetségnek hidat kell alkotnia Izráel és a galut között. Gyönyörű célokat terveztünk együtt — s ő most nincs többé. Mi, a vele megtervezett úton megyünk tovább, — már csak az ő emléke miatt is; de nehéz, nagyon nehéz lesz találni valakit, aki helyettesítésére képes. Kauders Ben Zion — Feri barátunk, — nyugodj békében; emlékedet nagyon sokáig fogjuk őrizni, — fejezte be megemlékezését Waldman Tibor. Ezután Dr. Farkas Ervin emlékezett meg az elhunytról. Meghatott hangú, rövid felszólalásában, többször elcsukló hangon búcsúzott el a magyar zsidó közélet naev halorHátői Dr. GALLAI ZOLTÁN V annak emberek, akik meggyőződésből, vagy segitőszándékból, tudatosan indulnak el a közösségi élet göröngyös pályáján és ott becsülettel helytállnak, tiszteletreméltó eredményeket élnek el. És vannak olyanok, akiknél ilyen elhatározás nincs; nem is szükséges, mert egész lényük erre predesztinálja őket. A sors megmásíthatatlan törvénye embertársaik megsegítésére jelöli ki őket. Ilyen született vezető távozott körünkből a múlt héten, Dr. Gallai Zoltán személyében. Hosszú ideje tudtuk majdnem mindnyájan az elkerülhetetlent, és mégsem mertük bevallani sem beszélgetésekben, sem önmagunkban. Hogy miért nem?Valahogy az az érzés volt mindannyiunkban, hogy "Gallai doktor majd elintézi". Nem lehet olyan nagy a probléma, hiszen jó kezekben van az ügy, Zoltán mindig, mindent, mindenkinek elintézett. Tíz évvel ezelőtt, amikor Montreál magyar zsidósága szervezetlenül, a teljes szétbomlás előtt állt, megszólalt egy szimpatikus orvos és maga köré gyűjtötte azokat, akik "valamit" tenni akartak. Hívó szavára egyre többen mozdultak meg, mert Gallai Zoltán hangjában volt valami varázslatos. Nem volt népszónok, nem volt elnök, nem volt vezér. Kerülte a díszes szavakat, nem ünnepeltette magát, nem " hozott határozatokat" , nem " jegyzőkönyvezgetett" , nem " szavazott meg ünnepélyes köszönetét". Gallai Zoltánnak természetesen mindenhol főhely, díszasztal járt. De számtalan alkalommal ültünk együtt vele valahol az utolsó sorban, elbújva, mert mindig jobban érezte magát, ha a háttérben maradhatott. Neki nem volt szüksége reflektorfényre: ő volt a reflektorfény. Halk szavára felfigyeltek: a hangszóró ő volt. Nem nagy hangerejű, de annál tisztább. Gallai Zoltán értekézleteken, megbeszéléseken meghallgatta a véleményeket, az összecsapó érveket. A hangos vitában, a veszekedésben soha nem vett részt, de a végén csendesen megszólalt: "Hát akkor talán csináljuk . . ."ezt vagy azt. Soha egy pillanatra eszébe nem jutott senkinek, hogy itt most tulajdonképpen elnöki döntés született, és az sem, hogy valaki kisebbségben maradt. Vannak, akik a szavaknak; vannak, akik a színeknek, afaragásnak; vannak, akik a harmóniának zsenijei. GallaiZoltán ilyen zenije volt a vezetésnek és a közösségi vélemény kialakításának. Nem véletlen az, hogy tíz év alatt, mióta Montreál magyar zsidóságának élén állt, soha egy pillanatra komoly ember részéről föl nem merült az a gondolat, hogy mást is lehetne elnökké választani. Az ógörög Halikarnasszosz királyának halálakor, felesége elhatározta, hogy olyan épületet emeltet síremléknek, amely száz/adokra, évezredekre emlékezetessé teszi férjének, Mausolusnak emlékét. Terve sikerrel járt: a Mauzóleum egyike volt az ókor hét csodájának és még ma is így nevezik az emlékműveket. Dr. Gallai Zoltán úgy imádta és óvta családját (Auschwitz borzalmai után újraépítette életét), hogy még az emlékmű emelésénex munkáját sem hagyta áldozatos, hűséges és szerető hitvesére, ragaszkodó gyermekeire. Keze nyomán épületek emelkedtek. Montreálban a magyar zsidóságnak temploma, Beér-Séván egy kórház-szárny áll működése nyomán. Szelleme még ennél is maradandóbb — nemcsak téglánál, kőnél: ércnél is maradandóbb. őrzi egy egész közösség, amelynek egyetlen tagja sem fogja soha elfeledni Gallai Zoltánt. De őrzik betegei is, mert Zoltán mint orvos, mint tudós, mint egyetemi professzor is kiváló volt. Már megjelenése is a " doktor bácsit" idézte, akinek puszta jelenléte elég ahhoz, hogy a beteg és környezete egyaránt megnyugodjon, s ez már maga volt a fél gyógyulás. Mint barátra: építeni lehetett. Az ígéretekkel mindig fukarkodott, a tettekkel soha. Ha valaki azt kérdezné tőlünk, milyennek kell lennie egy zsidó vezetőnek, nem válaszolhatnánk másként: igyekezzék megközelíteni Dr. Gallait. Drága Zoltán barátunk, emléked nem halványul el, még akkor sem, amikor generációnk minden tagja követ majd téged minden halandó elkerülhetetlen sorsában. Mert működésed legendává válik, amit tovább adunk gyermekeinknek is; ők is gazdagabbak lesznek, ha tudják, ki volt és milyen volt Dr. Gallai Zoltán.
