Menora Egyenlőség, 1974. január-június (13. évfolyam, 493-517. szám)

1974-05-18 / 511. szám

4. oldal MENORA * 1974. május 18. ANTISZEMITIZMUS 1974 HETI SZIDR4: BEHÁR-BECHUKOTÁJ *mpna-irn Mivel jövő hét közepén kezdődik Szíván hőnap, röviden megemléke­zünk e hónap néhány eseményéről, A hőnap neve, mint a legtöbbé, babylonl eredetű. Hatodlkán van Svuot ünnepe, a szlnájhegyl kinyi­latkoztatás napja és hetedlke Svuot második napja, amit csak a galut­­ban ünnepelnek, a szentföldön nem. Szíván 20.-án történt az első vér­vád, Blols, francia kisvárosban, a­­hol 40 zsidó család élt Az ottani gróf lovászának hajmeresztő vá­daskodására kiirtották a városka zsidó lakosait Ugyancsak Szíván 20.-án keresztesek Lengyelország­ban halomra öltek zsidókat hasonló hamis vád alapján. Szíván 25.-én a rómaiak a sokat siratott tfz ta­­naita mártír közül szörnyű kínzá­sok után kivégezték Simon ben Gám­­lélt Jismáél ben Elisát Chánlná főpaphelyettest 27.-én R, Chánánjá ben Trádjont körülcsavarták egy tóra tekerccsel és szfve fölé nedves rongyokat tettek, hogy kínja tovább tartson, és ügy égették halálra. Szíván 30.-án halt meg Mose Nadzsara, a nagy költő, aki erede­tileg Cfátban élt de mivel profán költeményeket Is szerzett, kényte­len volt Damaszkuszba vándorolni. Onnan Azába került és ott Is halt meg. Szíván 6.-a Dávid király szüle­tésének és halálának napja. Szíván 7. R. Jlszráél ben R. Ellézer, Báál Sem Tbw, (rövidít­ve; BEST) halála napja. Működését főleg a chaszldok Ismerik. Röviden Ismertetjük életútját. 1700 körül született. Apók, podo­­llai faluban, tfJü éveiről alig tu­dunk valamit Zárkózott természetű volt és főleg a chéder gyermekei­vel foglalkozott; hazakfsérte őket, sétált velük a hegyek közt és együtt énekeltek melankolikus zsidó dalo­kat. Húsz éves korában megnősült az Ismert tudós, R. Abrahám Gérson nővérét vette el. Szorgalmasan ta­nult nagy tudásra tett szert és jár­tas volt a transzcendens tudomány­ban is, de zárkózottsága miatt nem \lgen Ismerték jártasságát a zsidó tudományokban. Egy ideig Podolia városait és falvnit járta be, bete­geket gyógyított és a rászorulókat tanáccsal látta el. Végül egy na­gyobb faluban, Mezibozban telepe­dett le, ahol "Bét Hámidrásában" sok ezer híve közt tanult és ismer­tette nézeteit, melyek ugyan "ÄRI" nézetein épültek, de egészen más irányban fejlődtek. Az általános chászidizmus meg­teremtője a tanalta R, Simon ben Jocháj volt, aki transzcendens mű­vében, a Zohárban lefektette a chá­szidizmus alapelveit. Utána ezt az Irányzatot a Cfátban működő ARI üjra élesztette, majd a 17. század elején a BEST volt az, aki a chá­­szid Irányzatot üj felfogás szerint propagálta. A két Irányzat közti különbség nagy vonalakban a következő; Az ARI chaszidlzmusa megkívánja kö­vetőitől, hogy a Talmuddal foglal­kozzanak, böjtöt és testi nélkülözé­seket vállaljanak, az életet csak ko­moly oldaláról Ismerjék és földi életük ne legyen más, mint készü­lődés a túlvilágl örök életre. A BEST felfogása szerint nem kell, hogy követői a Talmuddal fog­lalkozzanak, ne böjtöljenek és nél­külözzenek, hanem igaz szívvel sze­ressék az Örökkévalót, a Tórát és a Szentföldet. Ne vegyék komolyab­ban az életet, mint amilyen és ke­ressenek mindenben elégedettséget. Örömteljes odaadással szolgálják a Terem töt, teljesítsék örvendve a pa­rancsolatokat és optimista világné­zettel szemléljék az életet. Mindkét Irányzat melódiákban fe­jezi ki legtisztább érzelmeit; de míg az ÄRI chászidjainak melódiái ko­molyak, szövegük komor, a BEST- féle chaszldok vígan örvendve éne­kelnek, mert megadatott nékik az a kegy, hogy Istent szolgálhatják. A mind jobban terjedő "Chábád" chaszid Irányzatban látom a BEST chászidizmus fejlődését. A BEST «egész életében vágyó­dott a Szentföldre. Több ízben kelt útra. Konstantinápolylg jutott s ott hajóra szállt, de belső Intelmek ar­ra késztették, hogy visszaforduljon és így vágya sohasem teljesült. 1760-ban, Svuot második napján lehelte ki lelkét. Egy fiüt és egy leányt hagyott hátra. Tanháza és sírja híveinek gyakori zarándok­helyéül szolgál. * "És szólt az Ur Mózeshez a &i­­náj hegyen, mondván;... Amidőn be­mentek az országba, amit adok nek­tek, akkor tartson az ország szom­batot az Urnák. Hat éven át vesd be meződet, messed szőlődet és gyfljtsd be termését, de a hetedik évben szombat nyugalma legyen...” Itt a Tóra a "smlta" törvényét Is­merteti. Ez csak a szentföldön ér­vényes. Célja részben az volt, hogy a föld pihenjen, de az Is, hogy a nyugalom évében a nép szellemileg regenerálja magát. Ekkor módjuk­ban volt tanházakat felkeresni és tudásukat felfrissíteni. Azt a ta­nulságot Is levonhatja az ember, hogy a föld nem teljesen az em­ber tulajdona, hanem Istené és az ember csak bérlőként használhatja. A Babylonből visszatért zsidók, akik ismerték a smlta rendeletet, de mivel a szenföldön kívül éltek, nem voltak kötelesek betartani, a­­mlkor visszatértek. Ismét kötelező­vé tették ezt magukra. Érdekes, hogy Nagy Sándor, majd Jüllus Cae­sar a zsidók adóját erre az évre elengedte, mert ekkor nem vetet­­, ték be földjüket. A többi római csá­szár a smlta évben Is szigorúan behajtotta az adókat. Bár a smlta évben nem volt ter­melés, termés azért volt. Az el­hullott magok kikeltek, a gyümölcs­fák Is érleltek, gyümölcsöt, de a birtokos mindezt nem tekinthette tu­lajdonának,- szabadon kellett tartania és bárki ellenszolgáltatás nélkül ve­hetett belőle. A smlta a pénztartozásokra is vo­natkozott. Ha valakinek fizetési kö­telezettsége volt, s mielőtt kifizette adósságát, smlta év jött, a kölcsön­adónak nem állt módjában a hátra­lékot követelni s az adós nem volt köteles fizetni. Ez a törvény nem csak a szentföldre vonatkozott. De mivel a kereskedelmi és gazdasági életben nagy nehézségekkel járt en­nek betartása, Hillél úgy módosí­totta a törvényt, hogy az adósság fennáll a smlta év ellenére Is, ha a kölcsönadó "pruzbul” formájában a bíróságnál letétbe helyezi a köl­csönt igazoló Iratokat. "És számlálj magadnak hét szombatévet... negyvenkilenc évet. ... A hetedik hónapban, a hó tize­dik napján, engesztelés napján szó­laltassátok meg a harsonákat szerte az országban. Es szenteljétek meg az ötvenedik évet, hirdessetek sza­badságot az ország minden lakójá­nak,- "Jobél" legyen ez számotokra, hogy visszatérjen mindenki birtoká­ba és mindenki közületek térjen vissza családjához.” A jobél évre a smlta év szabályai is vonatkoz­nak. De az év legfontosabb esemé­nye az, hogy a rabszolgák felsza­badulnak és "hazatérhetnek család­jukhoz", és az összes földbirtok automatikusan visszakerül az ere­deti birtokos tulajdonába. A jobél­­nek és az engesztelés napjának sok közös vonása van. Mindkettő jelen­tősége az újjászületés. Az engesz­telés napja megszabadítja az embert bűneitől, életét üjra kezdheti, ki­békülve Istennel és emberrel. A jobél célja; megszabadítani az em­bert a szegénység bilincsétől és újjárendezni a társadalom különböző rétegeit a szociális igazság törvé­nye szerint. Amikor Izráel fiai elfoglalták a szentföldet, Józsua sorsolással osz­totta szét az országot a 12 törzs között, tekintetbe véve egy-egy törzs jogos és megokolt kívánságát. A törzs földjét vagy annak egy részét csak abban az esetben volt szabad eladni, ha az mindenképpen szük­séges volt. Örök Időre nem volt eladható, a Jobél év miatt. De ha örökre adta el, Ilyen esetben az ötvenedik évben az eladó rokona siessen az eladó segítségére és váltsa vissza a földet. Ha nincs ilyen rokona, akkor — ha ismét meggazdagodik — köteles földjét visszavásárolni. "Ha valaki lakóházat ad el, fallal kerített városban, visszaválthatja egy éven belül az eladás után. De ha nem váltja ki egy éven belül, akkor marad a ház véglegesen azé, aki megvette, nemzedékein át s nem szabadul fel a jóéiban. De a házak olyan falvakban, melyek nincsenek fallal körülvéve, az ország földjé­hez számláltassanak; visszaváltás legyen számukra a jóéi évben."A falusi házak a föld tartozékai, így a föld szerinti elbírálásban része­sülnek. A Lévi törzs nem kapott külön területet, hanem szétszórt városo­kat jelöltek ki nekik. Ezekben a vá­rosokban az eladók joga a vissza­vásárlásra mindig fennmaradt. "Ha testvéred elszegényedik és lehanyatlik keze melletted, támogasd öt, hogy élhessen melletted. Nevégy tőle kamatot vagy uzsorát.” Mivel — a rabszolgaságot em­lítve — a Biblia csak arról az esetről beszél, ha zsidó adja el magát nem zsidónak, s így meg­eshetne, hogy idővel a szolga ura vallását elfogadja, a Tóra a kö­vetkező két mondatot fűzi a heti­szakaszhoz ; "Ne készíts magadnak bálványokat és faragott képeket, se oszlopot ne állítsatok fel magatok­nak és rajzos köveket ne helyez­zetek el országotokban, hogy le­boruljatok rája, mert én vagyok az Örökkévaló, a ti Istenetek. Szom­batjaimat őrizzétek meg és szen­télyemet tiszteljétek, ” Vájikrá könyvének utolsó szidr.í ja elmondja, milyen áldás éri azt, aki Isten útját járja és milyen bünte­tést kap, aki ezt az utat elkerüli. aa BODZA KLÁRI Budapest legszebb hangú énekesnője, a Kodály hangverseny győztese LELKES PETER ZONGORAMŰVÉSZ Osztrák náci elmondja «az igazat» a zsidóságról A bécsi Kronenzeitung botrányos cikksorozatában „feltárja a zsidóság minden titkát” - Dr. Reimann: „Az antiszemitizmus okai maguk a zsidók” — A komoly bécsi sajtó elítéli a botrányos cikksorozatot A bécsi Kronenzeitung cí­mű bulvárlap nem mindenna­pi csemegét kínál olvasóinak: egy ..erdekfeszitő“ cikksoro­zatot ,.A zsidók Ausztriában" címmel, amelyet a „nem zsidó­nak" nevezett dr. Viktor Rei­mann állítólagos újságíró irt. Több mint egy hónapon át tartó rádió- és sajtó-kampány­­nyal harangozták be a Kronen­zeitung cikksorozatát, amely ígéri, hogy minden érdeklődő­nek választ ad, többek között, a következő kirdijsekre: vajon a zsidók tényleg intelligenseb­bek, mint más népek? Vajon a zsidó szülők miiyen szempon­tok szerint választják ki íiuk, vagy lányuk jövendőbelijét Egyöntetű vélemény szerint, az osztrák sajtó történetében eddig még nem volt példa egy cikksorozat ilyen méretű beharangozására. Háromszor két méter nagyságú hatalmas plakátok, rajtuk az osztrák zászlóval és a lobogó közepén a Mágen Dáviddal ..díszítik“ Ausztria minden nagy és kis városában a hirdetöoszlopokat. Az osztrák rádió rUHám-mü­­sorában a Kronemzeitung cikk­sorozata többet szerepel min­den más kereskedelmi hirdetés­nél és Ígéri a nagyérdemű lap tiszte le tremél tó olvasóin ak, hogy „tökéletes be'epillantást nyújtanak a zsidó vallás tit­kaiba és rejtelmeibe", továb­bá az osztrák zsidóság történe­tébe. Minden lakásba postával küldtek egy kis füzetet, amely­ben közük Sartre. Nitzsche, Holzer és Montesquieu nézetét és véleményét a zsidókról, ter­mészetesen a megfelelő magya­rázattal és Ígérettel, hogy „min­den előítélet" és „minden bűn­tudat" nélkül írták és közük a cikksorozatot. A hírverésnek, a reklámnak ez a formája, amely kesernyés szájízt hagy maga után, mert mindennél jobban emlékeztet az antiszemitizmus fénykorá­ban divatos különféle álláspont­ra és jelszavakra, érthető fe­szültséget és kényelmetlens^gi érzetet keltett az osztrák zsi­dók körében. Ez a rossz érzés csak fokozódott, amikor utá­nanéztek a cikkíró, dr. Rei­mann, múltjának. Kiderült, hogy az osztrák nácipárt tag­ja volt. még mielőtt Hitler megszállta volna ezit az orszá­got. vagyis akkoriban amikor az osztrák törvények betiltották a náoipárt működését. A világ­háború után az osztrák nemze­ti pán alapítói közé tartozott. Ez a párt főleg a szabadlábon maradt nemzeti szocialista ele­mekből állt, akik a háború u­­táiti rendszerben egyetlen más párt keretében sem találták helyüket. Reimann hamaro­san ismertté vált mint esküdt zsidó-gyűlölő, akinek az egyik szólásmomdása ez volt: „A Negyedik Birodalomban TABANBAN *593 SECOND AVENUE, hMFitw REZERVAlÁS: 734-9620 már nem lesz zsidókérdés, a Harmadik Reichnek ugyanis, hála Istennek sikerül ezt a problémát véglegesen megolda­ni" . Ezeknek tudatában nem cso­da tehát, ha a Reimann-féie cikksorozat súlyos aggodalmat kelteti az ausztriai zsidók kö­rében. akik jogosan attól tar­tanak, hogy egy uj antiszemi­ta hullám bevezetőjéül szolgál­hat. Még a keresztény osztrákok körében is, nem csak beszéd, hanem parázs vita tárgya lett ez a probléma, amelyről az­előtt igyekeztek lehetőleg nem beszélni. A Kronenzeitung egyik olvasója a szerkesztőséghez irt levelében azt állította, hogy az osztrák sajtót „amugyis már régen megvásárolták a zsidó maffia pénzéből" és ezért nem lehet számítani „a teljes igazság" közlésére, már ami a zsidókat illeti. Hiszen aligha hihető, hogy ez a Reimann haj­landó lesz a bőrét és az állá­sát veszélyeztetni egy olyan cikksorozat megírásával, amely nem szolgálja azokat a „bizo­nyos vérszivókat". Mások kéte­lyüket fejezték ki a cikkek ob­jektivitása iránt, különös tekin­tettel a szerző egyáltalábán nem tiszta múltjára. Két pontban azonban általá­nos volt az egyetértés: az egész cikksorozat felesleges és a Kro­nenzeitung eladott példányai a cikkek megjelenése idején je­lentős mértékben növekedni fognak. A cikksorozat eddig megjelent részletei nem okoztak különö­sebb meglepetést. Nem volt bennük semmi újdonság, mert a cikkek áltudományos mun­kák. teli hibával és történelmi féligazságokkal. Igaz, idéz bi­zonyos statisztikai adatokat is, ezek azonban vitán felül a ná­cik hasonló irodalmi fércmun­­káiból származnak. Reimann „természetesen" egyes helye­ken bókoi a zsidóknak, mert minden áron igyekszik a „sem­legesség és objektivitás" látsza­tát tartani. ( A cikkíró úgy találta, hogy „vitán felül túlzásnak számit“ az a hivatalos adat. amely sze­rint a vészkorszakban hatmil­lió zsidót öltek meg a nácik. Ezzel szemben, „szerény becs­lése“ szerint mindössze négy­millió zsidó áldozata volt a náciknak. Azt természetesen egy szóval sem említi, hogy m i lyen forrásból meri tette meg­bízható értesülését. Reimann is visszatér az an­tiszemiták klasszikus „véde­kezésére“, amely szerint az an­tiszemitizmus tényleges okozói maguk a zsidók. Erre a tézis­re cikksorozatában ismételten visszatér. Megemlíti meg Rei­­maon. hogy az amerikai hírköz­lési szolgákat nagy része zsidó befolyás alatt áll és bogy a zsidók fontos szerepet töltenek be a szabadfoglalkozásúak és a befolyással rendelkező cso­portok között. Ezt a megállapí­tást felesleges részletezni azok számára, akik átélték « vész­­korszakot. Dr. Reimann nem talált más vétkest, vagy bűnöst az antiszemitizmusra. Azt is megtudjuk a nagy pro­pagandával beharangozott „re­mekművéből". hogy Ausztria ^ vaskereskedelme teljes egészé­ben a zsidók kezében van. vi­szont az osztrák bútoriparnak csak 90 százalékát uralják a zsidók. A háztulajdonosok 85 százaléka zsidó, viszont az oszt­rák tudósok között 70 száza­lék „Volljude“. Csak később tudjuk meg, hogy' ezek a má­sodik világháború előtti ada­tok. azt azonban Reimann el­felejtette közölni, hogy «milyen TÁRSALKODÓNŐT KERESÜNK 80 éves, egészséges úr mellé. Külön szoba, teljes ellátás és heti 100 dollár fizetés. Telefon reggel 10 és este 8 között: TR 7-5698 forrásból merítette az An­schluss előtti információit. Dr. Simon Wiesenthal. az ismert nácivadász, ezzel szem­ben, vette magának a fáradsá­got és utána járt Reimann „forrásmunkáinak“. Wiesen­thal megállapította, hogy a Kronenzeitungban közölt ada­tok zömét a szerző „Miként le­het Ostmai-kból Németország szerves része" cimíí könyvéből merítette. Aki nem tudná, ez a fércmunka kötelező olvas­mány volt a II. Birodalom ide­jén és az Ostmark nem mis, mint Ausztria neve a nácizmus idején. A Kronenzeitung förmed­­vény-sorozata személyesen is­támadja Wiesenthalt, aki kö­vetkezetesen folytatja a méltó büntetés alól kibújt nácik fel­kutatását. Reimann „ember­­vadász"-nak nevezi Wiesenthalt cs nem felejti el megjegyezni, hogy Wiesenthal az amerikai zsidóság anyagi é> szervezeti támogatását élvezi. Náci va­dász tevékenysége miatt Wie­­senthalt nem szeretik Ausztriá­ban. A zsidók befolyása olyan nagy — állítja Reimann — hogy még az Egyesült Államok elnöke is „kénytelen volt behó dőlni nyomásuknak“. Példa ként idéz Truman emlékiratai ból. A cikksorozat telitűzdelte Ernst von der Hoch „A zsidó­ság történelmi nép“ című köny­véből merített idézetekkel. A cikkíró gondosan ügyelt arra. hogy lehetőleg félmondatokat idézzen és ezáltal félreértést o­­kozzon és elködösitse a szerző eredeti mondanivalóját. Olyan részletek ezek. amelyeket az antiszemiták mindenkor szí­vesen alkalmaztak a zsidóság elleni küzdelmükben, mint pél­dául: a zsidó intelligencia, a kiválasztott nép fogalma: a kóser vágás ameiv ..túlságo­san emberte’en és kígyet'en** az «ss/trák fogalmak \zerint, mert a derék becsiek es polgár, társaik nagy állatbarátok. Meg a felületex szemlélő is IVi, tz idézetek tenJcnc ózu< voltat. A kronenzeiturig leleniese szerint, az olvasók » példát!; i módon reagáltak a cikksorozat­ra. A lap szerint egv teljes m­­ságot meg lehet tó'teni a s/er­­kesztöiégi 'eveiekkel. A level­iről; többsége gyalázkodik es további magyarázatokat tűz « zsidók „valódi arculatához". \ hirdetőoszlopokra kragw­­tott plakátokon az osztrák zászlóba illesztett \l.iecn Dá­vidot több helves hoiogkereszt­­tel ragasztottak at. Valamennyi jelentős osztrák lap vezércikkben bírálta a cikksorozatot es annak íróját. Élen járt a bécsi Arbeiter Zei­tung. amely többek között, he­vesen bírálta a bécsi „Kurír-* igazgatóságát, mert az megtil­totta a lap munkatársainak, hogy mentalitásuknak megfe c­­lőeei bírálják a Kronenzeitungot. Simon Wíescnthal sajtófoga­dást tartott Becsben, ahol is­mertette Reimann náci-multjat és „újságíró tevékenységének“ valódi okait. A Profil nevű osztrák kritikai hetilap botrá­nyos leleplezéseket Ígért dr, Reimannról. Ez a hetilap az, amely főleg botrányos esetek­re specializálta magát és a kö­zelmúltban kiteregette a vol bécsi polgármester korrupc ós tevékenységét. Tető ajatt a Jeruzsálem-llillon. Gideon Hausner (balszélen) turisztikai miniszter és Teddy Kollek (középen) jeruzsálemi polgármester pezsgővel köszöntik az új szállodái HUN 6 ARI AN SELF SERVICE RESTAURANT 1556 Second Ave., (80-81 utcák közt) Telefon: 861-1096 12-2-ig 4 fogásos BUSINESS l.l MTI: $2.10 DINNER KITŰNŐ IIÁ/.IKOS/T - MAGYAR FTEEKl LÖNLEGESSEGEk ITALMÉRES Nyitva 12-tól este ll-ig, Hétfőn zarva AZ OLCSO UTAZAS HÉT PILLÉRE: 1. HANYATT-HOMLOK HATÁROZNI -SORONKIVÜL SORAKOZNI -(CSAK ÚGY MINT TAVALY!) 2. IDEJÉBEN FELLÉPNI -ÉS SÜRGŐSEN BELÉPNI -(CSAK ÚGY MINT TAVALY!) 3. BARÁTOKAT NYAGGATNI -TANÁCSOKÉRT FAGGATNI -(CSAK ÚGY MINT TAVALY!) 4. RÉMHÍREKEN DERÜLNI -SUST0RGÓKAT KERÜLNI -(CSAK ÚGY, MINT TAVALY!) 5. JÓELŐRE FIZETNI -UTOLJÁRA NEVETNI -(CSAK ÚGY MINT TAVALY!) 6. HUNNIÁHOZ FORDULNI -PÁR SZÁZ DOLLÁRT SPÓROLNI -(CSAK ÚGY. MINT TAVALY!) 7. CSAK ÚGY. MINT TAVALY! HUNNIA HOUSE & TRAVEL IN& 1592 Second Ave, New York Tel: RE 4-6900

Next

/
Oldalképek
Tartalom