Menora Egyenlőség, 1973. július-december (12. évfolyam, 469-491. szám)
1973-12-22 / 491. szám
AZ ESZAKAMERIKAI MA6YAR ZSIDÓSÁG LAPJA XII. Évf. 491 Szám ^ 1973. DECEMBER 22-29 30 cent BETHLEHEM! HARANGOK Jeruzsálem városa, ahogy Je'zus látta, kétezer évvel ezelőtt. December 24.-nek éjszakáján megkondulnak a harangok a betlehemi "Születés Templomában" és a keresztény világ szinte valamennyi televíziós állomása közvetíti az éjféli misét és az ezt kővető, templomon belüli körmenetet. Jézus születését ünnepli a keresztény világ; azét a Jézusét, akitől vallásuk ered. Az éjféli misét az izráeli televízió és rádió, a Kol Jiszráel közvetíti, Rómától Buenos Airesig, Isztambultól (Konstantinápolytól) Chicagóig. A fiatal Izráel állama különös gondot fordít arra, hogy a keresztény hívők teljes elmélyülésben gyönyörködhessenek az ünnep hangulatában. Ezekben a napokban azonban gyakran merül fel a kérdés: sugározhatja-e még a Kol Jiszráel az éjféli misét jövőre is, két év múlva is?Vagy olyan eró's lesz-e a politika nyomása, hogy a jövő esztendőd n már nem azok irányítják ezt a helyszíni közvetítést, akik néhány évvel ezelőtt ezzel a műsorral megajándékozták a világot. Karácsony a szeretet ünnepévé vált —, mint ilyen, nemcsak a kereszténység, hanem az egész világ számára —, és a szeretet ünnepe megengedi, hogy szeretettel, s épp ezért teljes őszinteséggel beszéljünk olyan kérdésről, amelyhez kétezer év alatt soha nem lehetett hozzányúlni fájó sebek megbolygatása nélkül. Az utóbbi években világszerte megerősödött egy mozgalom, amely a zsidó Jézus alakját domborítja ki, s amely a megoldást úgy képzeli, hogy a zsidó népnek kell hozzáalakulnia a jézusi ideálhoz. Ez az elképzelés alapjában véve jó jel, hiszen azt bizonyítja, hogy megérett az idő a keresztény és a zsidó vallás egymáshoz való közeledésére. Kétezer éven keresztül a zsidóságot csak mint kitaszított, istengyilkos és ezért átkozott népet tekintették, s bár az utolsó évtizedekben a keresztény vallás elkezdte e feszültség feloldását, a zsidó népben túl mély volt a seb, túl mély a sértettség ahhoz, hogy a csak nagyon óvatosan kinyújtott kezet teljes bizalommal fogadja el. Soha még ennyire érett a helyzet nem volt, mint most, hogy erről a kérdésről őszintén beszéljünk. XXIII. János pápa és Augustino Bea kardinális kezdeményezése óta, a katolicizmusban megszületett a szándék a testvérek válságának tisztázására, és most, hogy Izráel állama sorsdöntő órákat él — de ezeket a sorsdöntő órákat felnőttként éli -, keresi azt a szövetségest, aki éppen a vallási eredet és a közös törvények-alapján hozzá legközelebb állhat. Május hó folyamán fennálltam az Olajfák hegyén, Jeruzsálem felett, és letekintettem a Városra, ahol Krisztus töltötte élete utolsó idejét. Nem egyedül álltam ott. Kisérőm Magyarországról származott történész, Jeruzsálem köveinek kutatója és ismerője; társaságom egyik tagja pedig egy kedves osztrák katolikus nő, aki zarándokúton lévén, áhitatos és vágyódó volt és Krisztus lábnyomát kereste alázatos hittel. " Látjátok azt a kanyargó ösvényt? V alószínűleg ott jött be szamárháton a Názáreti, mikor a Galilból a városba érkezett. Szemközt velünk Kajafás, a főpap házának romjai; ide hurcolták az elfogott rabbit ( magyarul: Mestert) aromái katonák, hogy szembesítsék azzal a főpappal, akit a római helytartó nevezett ki legfőbb vallási vezetővé. A szemközti dombon lehetett az utolsó vacsora — hiszen, mint tudjátok, széder este volt, az egyiptomi kivonulás ünnepe, amikor a zsidó vallás szokása szerint barátokkal ülnek össze vacsorára, és megemlékeznek a rabszolgaságba .^abadulásról.S amikor Jézus meghallotta, hogy a rómaiak keresik, azért ment át a Gath-Samna ( Getsemáne) , az olajprések kertjébe, mert a vallási törvények tiltották, hogy ünnep alatt elhagyja a várost és a sivatagba meneküljön, ahol pedig biztonságban lett volna a számtalan hegyi barlang bármelyikében". Vezetőnk szavai nyomán megelevenedett Jósua, — ahogy kortársai nevezték.Csak kedves, jóindulatú osztrák barátnőnk érezte csalódottnak magát; ő nem találta azt a Jézust, akit keresett. Végigsétáltunk a Via Dolorosa keskeny sikátorán, a nyüzsgő, lármázó, adó-vevő sokaság között, sárrá gondoltunk: kétezer évvel ezelőtt ugyanilyen lármában nyüzsgött itt a nép, politikai csoportok veszekedtek egymással, farizeusok, szaduceusok, esszé(folytatás a 4. oldalon ) VÁLTOZÁSOK Ez a Menóra utolsó száma 1973-ban. Mivel a karácsonyi postaszolgálat amúgyis teljesen felborítja a különben is rossz kihordást, szerkesztőségünk úgy döntött, hogy a december 29-re dátumozott számot kihagyja. Ez ugyanis — kedden-szerdán ünnep lévén — semmiesetre sem érkezne meg az olvasóhoz január 4. előtt. Viszont január 6-án már a friss számot olvashatják majd. Közönségünket ezzel nem éri semmilyen veszteség, mert a mostani, december 22. számú újságunkat felemelt oldalszámban jelentetjük meg. Mivel több alkalmunk erre már nincs, ezúton kívánunk boldog, békés, bőséges és energíabőséges új esztendőt. Ezekben az időkben az emigráns lapok sorra jelentik be, hogy január elsejétől felemelik a példányszámonkénti vásárlás és az előfizetések árát. A megdrágult papírárakra, magas nyomdaköltségre, közel duplájára emelkedett postatarifára hivatkoznak. És igazuk van. Az újságokat mai áron tartani tiszta lehetetlenség. Lapunk kiadóhivatala azonban úgy döntött, hogy megkísérli a lehetetlent is. Nincs szándékunkban 1974-ben az előfizetési árakon változtatni, hacsak az év folyamán váratlan további inflációs jelenségek nem mutatkoznak. Arra kérjük viszont előfizetőinket, hogy az előfizetéseket már lehetőleg az év elején küldjék be, hogy ezzel munkát és költséget takarítsanak meg kiadóhivatalunknak. ÚJÉV ELŐTT Befejezésül közöljük, hogy január közepétől lapunk 16 oldal helyett 12 oldalon jelenik meg. Ez azonban nem oldalszám-csökkenést, mégkevésbé visszaesést jelent, hanem jelentős fejlődési változást. Az érdeklődés olyan ugrásszerűen nőtt meg, hogy kénytelenek vagyunk külön lapot nyomni az Egyesült Államoknak és külön Kanadának. A tartalom, a cikkek anyaga azonos lesz mind akétlapban, de a hirdetések változnak. Olyan cégek, akiknél ez fontos,—mintpéldául utazási irodák, üdülők, vendéglők, légitársaságok stb. — külön költség nélkül tehetik be hirdetésüket mindkét lapba. Olyan üzletek azonban, amelyeknek vásárló közönsége úgyis csak a helyi lakosságból kerül ki, teljesen fölöslegesen szerepelnek a más országrészére kiadott lappéldányokban. Ezzel a rendszerrel a 12 oldalas lapban még több olvasnivaló lesz, mint jelenleg a 16 oldalasban. Newyorki olvasóinkat különösen fogja érdekelni az, hogy sikerült megoldanunk az újság utcai terjesztését. Január közepétől Nagy New York legtöbb központi újságelárusítási helyén már csütörtök délután kapható lesz a szombatra dátumozott Menóra. Ha nem találja meg megszokott újságosánál, úgy kérjük értesítse valamelyik kiadóhivatalunkat, és intézkedni fogunk, hogy a lap az olvasók1 által kért helyre is eljusson. Reméljük, hogy 1974-ben sok öröme lesz barátainknak az ílymódon átszervezett Menórában. LESZ-E ELNÖK ROCKEFELLERBŐL? Múlt héten Gerald Ford profilját rajzoltuk meg lapunkban, mint akinek komoly esélye van arra, hogy hosszú ideig az Egyesült Államok elnöke legyen, akár Nixon elnök helyére lépve, akár az 1976-ban esedékes elnökválasztást megnyerve. A múltheti Gallup közvéleménykutató jelentés igazolta feltételezésünket, mert kiderült, hogy a három hónappal ezelőtt még teljesen ismeretlen és jelentéktelen Ford hirtelen a Republikánus Párt vezető elnökjelöltjévé lépett elő s a megkérdezettek 21 százaléka öt támogatná az elnökjelölti versenyben. A három hónappal ezelőtt még vezető Spiro Agnew természetesen teljesen eltűnt a süllyesztőben. Viszont 74-ben nyilván érdekes jelenségeknek lehetünk tanúi. Hiszen az E- gyesült Államok politikai rendszerének van egy nagy hibája, négyévenként választanak elnököt s ebből a két második év már az új szavazásra való felkészültséggel, kampánynyal telikel. 1974-75-benháttérbe fognak szorulni a nagy politikai kérdések; egyéni és pártpolitika foglalja el helyét. Ugyanúgy mint eddig, csak eddig a Watergate-ügy fullaszloti meg minden kezdetrényeaést.Ér -neStehát ezúttal megnézni a republikánus elnöjelöltek mezőnyét. Nelson Rockefeller, New York állam kormányzója, múlt héten lemondott állásáról, amit 15 esztendő óta töltöttbe. Helyét az eddigi alkormányzónak, Malcolm Wilsomak adta át. Rockefeller hivatalosan nem jelentette be, de mégis éreztette, hogy a továbbiakban erejét az elnökjelölti teendőkre fogja összpontosítani. Mivel most 65 éves, ez az utolsó esélye, hogy elérje a legmagasabb pozíciót. 1980- ra már túl öreg lenne. Vajon mi készteti Rockefellert arra, hogy három sikertelen próbálkozás után is megpróbáljon a republikánusok zászlóvivőjévé válni. Az egyik magyarázat szerint a volt kormányzó agytrösztje úgy véli, hogy a Watergate-ügy holtpontra jut. 1976-ban az amerikai közvélemény még mindig nem tudja majd biztosan, része volt-e Nixon elnöknek a Watergate-kémkedésben, vagy sem. Azt azonban biztosan fogja tudni — így Rockefellerék —, hogy Nixon nem gyakorolta eredményesen a törvényvégrehajtás ellenőrzését. Ennek eredményeként a közhangulat olyan embert kíván msjd elnökül, aki már bebizonyította adminisztratív képességeit. Egy volt kormányzónak tehát nagyobbak az esélyei, mint egy volt törvényhozónak, aki a szenátusban vagy a képviselőházban csak törvénytervezetekkel, szónoklatokkal találkozik és a való élettel. Rockefeller szerint tehát a két fiatal szenátor, az illinoisi Charles Percy és atennessei Howard Baker — akik most körülbelül 10 százalékos népszerűséggel rendelkeznek — automatikusan ki fog esni a versenyből és az év végére a republikánusoknak csupán három komoly elnökjelöltjük marad, Connally volt texasi, Rockefeller volt newyorki és Ronald Reagan jelenlegi kaliforniai kormányzó. A három közül azonban Connellyt még friss-sütetű republikánusnak tekintik, hiszen egy éve sincs hogy átlépett a Demokrata Pártból. Reagan a novemberi választások során egy fontos népszavazási kérdésben vereséget szenvedett, amiből arra következtetnek, hogy népszerűsége csökkent. Vagyis az a Nelson Rockefeller, aki az elmúlt évek során a párt liberális fenegyerekéből mérsékelt centristává lépett elő, komoly esélyekkel indulhat az elnökválasztási kampányban. Az elnökségig persze még hosszú az út. A republikánusok jelenleg hat komoly elnökjelöltről beszélnek és lehetséges, hogy a végén egy hetediket jelölnek. Az amerikai belpolitikai élet figyelői azt mondják, hogy Jelenleg a republikánusok több jelentős és színes egyéniséggel rendelkeznek, mint a demokraták. Náluk ugyanis egyelőre csupán Edward Kennedy tekinthető komoly jelöltnek, de minden reklámbűvészkedés ellenére Chappaquidick kisértete még mindig visszajár. NEM ÍGÉRNEK MÁST, CSAK GYALÁZATOT Úgy tűnik, hogy Angliában tényleg komolyak a gazdasági bajok. Heath miniszterelnök múlt héten olyan súlyos gazdasági korlátozásokat jelentett be, ami az angol átlagpolgár életét majdnem a második világháborús időszakra szorítja vissza. Az energiahiány következtében a gyárak, üzemek, üzletek három napot dolgoznak majd csupán, s mivel ez egy héten maximálisan27 órát jelent, az angol munkások fizetése legtöbb esetben 100 dollár alá csökken. Az energia-takarékosság másik módja, hogy az angol televízió este fél 11-kor beszünteti adását, vasárnaponként nem fognak közlekedni a vonatok, csökkenteni fogják a fűtés fokát, ami nem csekélység — különösen ha tekintetbe vesszük, hogy az angolok eddig is fagyoskodtak ( ha nem szükségből, de nemzeti hagyományból). Ezt a súlyos gazdasági helyzetet csak kis mértékben okozza az arab olajzsarolás. Anglia még mindig megkapja eddigi olajfogyasztásának 85 százalékát. Ezzel szemben szénhiány van, mert 40.000 szénbányász sztrájkol, jogosan kévéséivé fizetését. Az angol lapok ezzel kapcsolatban visszaemlékeznek a második világháborúra és azt kérdezik: hová lett a nemzeti egység, hová lett az a hősies, legendás elszántság, amivel Anglia népe súlyos helyzetben is bátran szembeszállt a fasiszta támadókkal. Miért tűrték akkor zokszó nélkül a nehézségeket, míg most már az első szigorításoknál tele vannak panasszal. Lehet, hogy az angol újságírók és a politikusok túlságosan közelről nézik a dolgokat s ezért nem látják meg ami az orruk előtt történik. Anglia nemcsak másod- vagy harmadrendű országgá vált, de elvesztette karakterét is. Azt az angol népet, amelyiknek volt ereje ellenállni, elszánt, keményakaratú, bátor férfi, Winston Churchill vezette, ő megmondta mik a nehézségek, azt is megmondta, hogy Angliának nincs más módja és ú:ja, mint harcolni a támadók ellen és legyőzni őket. Egy ilyen álláspontért az átlagember hajlandó húzni egyet a derékszíjon. Vajon lett volna-e egységes nemzeti ellenállás Neville Chamberlain, az esernyős müncheni nyúl vezetése alatt? Aligha. Hajbókolni az ellenségnek, lenyelni minden megaláztatást s ugyanakkor kiállást kérni a közembertől, naivitás. Márpedig Anglia ezt csinálja. Nem véletlen, hogy a brit politika mai legfőbb intézője, Sir Alec Douglas-Home már tanácsadói szerepben jelen volt 1939-ben Münchenben a nagy kiegyezésnél. Az angol politika ma hajlandó megadni magát az oroszoknak, akik katonai erőt jelentenek, a franciáknak, akik az Egyesült Európa keretén belül idősebb testvér szerepét játsszák, az araboknak, akik csak akkor adnak pénzért olajat, ha ráadásul az ő füttyükre járják a táncot. Állj fel és szenvedj, hogy harcolhass, — ezt mondta Churchill. Feküdj hasra és add meg magad, hogy szenvedhess, — ezt mondja Heath. Érthető, ha kevés követőre akad. Az angol népet ez évben is megkérdezték, kit tekint a világ legmegbecsültebb nőjének. A válasz már vagy egy évtized óta szabványnyá, mondhatnánk alkotmányos szokássá változott. Természetesen a királynőt. Ez év azonban változást hozott. Nem Erzsébet, nem Anna, nem is az ötszáz milliós ország miniszterelnöke, Indira Gandhi az, akit az angolok legtöbbre becsülnek. Hanem kicsoda ? GoldaMéir. A két és félmilliós ország vezetője, azé az országé, amely hajlandó harcolni a jövőjéért, amely szembeszáll a többségi erőszakkal. Azt a Golda Méírt választották példaképül, aki az igaz ügyért való végső harcot és a végletnélküli makacsságot képviseli. Úgy tűnik, hogy az angol nép jobban látja a gazdasági káoszból kivezető utat, mint a politikusai.
