Menora Egyenlőség, 1973. július-december (12. évfolyam, 469-491. szám)

1973-07-28 / 471. szám

,Mr.August J.iolaar P.O.Box l«34

Ke* Brunswick» He« ****** •

U O A Second class mail

m*#** * Registration No. 137 3.

Postage paid at Toronto

AZ ÉSZAKAMERIKAI MAGYAR ZSIDÓSÁG IAPJA

X.l M:471. Szám 1973 " "' S 28

I

ELMEBAJOSOK GARÁZDÁLKODÁSA A VILÁG REPÜLŐ- ÉS ORSZÁGÚTJAIN

Egy érdekes statisztika arról szól, hogy a múlt század végén és a század elején az elmegyógyintézetekben, tébolydában ápoltak több mint húsz százaléka Napóleonnak képzelte magát, s csupán a többi fennmaradó nyolcvan százalék oszlott meg a világon föllelhetö összes egyéb kényszerképzet között. Ez a statisztika ugyan erősen kétséges; részben, mert a statisztika akkor még igen gyenge lábakon állt, aligha lehet megfelelő dokumentációt összeszedni minden akkori tébolydából; mégkevésbé lehet megállapítani, hogy hányfajta egyéb őrült járkált szabadon. Kis túlzással még azt ishozzátehetném: nem tudható, hogy a sok Napoleon között melyiket lehet normálisnak minősíteni.

Ma még nehezebb megvonni a határvonalat józan ész és őrület között; de talán nem túlzás, ha állítom: a világ őrllltjeinek jelentős többsége ma nem Napóleonnak, hanem arab szabadságharcosnak képzeli önmagát. Az elmúlt hét folyamán részben ilyen névtelen, részben nagyon is ismert "arab szabadságharcosok" foglalták el az újságok vezető oldalait.

A sort egy palesztinai fiatalember nyitotta meg Athénben. Múlt csütörtök délután be akart hatolni a görög főváros El-Al kirendeltségébe azzal a céllal, hogy azt a nála lévő robbanóanyag segítségével a levegőbe repítse. Terve azonban nem sikerült, mert az egyik őr észrevette hogy fegyver van nála, s egy önműködő zár segítségével lelakatolta előtte a légitársaság ajtaját. A férfi erre a közelben lévő, nemzetközi hírű Amália Hotelbe menekült, ahol a hallban tartózkodó vendégeket foglyul ejtette és túszként használta. Első követelése az volt, hogy személyesen akar tárgyalni Patakosz tábornokkal,a görög kormányfővel. Szomorú, de tény, hogy az egész későbbi hercehurcában a félfasiszta diktátor volt az egyetlen, aki józan ember módjára viselkedett.

"Szépen néznék ki, ha minden bolonddal személyes tárgyalásokat folytatnék" — mondta Patakosz és nem ment el az Amália Hotelba. így az arab terrorista csupán az Athénban székelő egyiptomi, iraki és líbiai követnek adta elő követelését, amelyek közül egyik leglényegesebb az volt, hogy Miss Izráel ne indulhasson el a világ szépségkirálynő választásán, amelyre néhány nappal később került sor Athénban. Ez valóban olyan követelés, amiért érdemes 15 embert lőfegyverrel sakkban tartani, és amin az arab nép millióinak jóléte múlik. Annyit mindenesetre elért az illető, hogy nem rohanták le, nem csukták elmegyógyintézetbe, hanem a követ urak kikisérték a repülőtérre, ahonnan egy külön repülőgéppel Kuwaitba szállították. Bár a sikertelen merényletért egyetlen arab szervezet sem vállalta a felelősséget, a szóvivők mégis kijelentették, hogy a palesztinai fiatalember kiérdemelte minden arab ország bámulatát. Ez persze csak azt bizonyítja ( ami a későbbiekből amúgyis kiderül) , hogy a hivatalos arab vezetők agykapcsoló rendszere körül nincsen minden rendben.

Ha ezen az eseten még mosolyogni lehet is, a két nappal később történtek már a félelmetes és esetleg véres tragédiába torkolló téboly csoportazokat a japánokat, akik — talán Izráel-szimpátiájuk kihangsúlyozására — az Északi Sarkon keresztül akartak Párisból hazájukba visszatérni. És hogy biztos legyen, hogy Izráel nem fogadja el ezt a követelést, ( különben is biztos volt, mert az izráeli kormány többször kijelentette, hogy nem hajlandó engedni a terrorista zsarolásoknak,) később még azt is hozzátették, hogy Izráelnek le kell mondania Haifáról s azt a jövőben felszabadított arab tekövetésre méltó. Bolond világ .. . j

S most rátérhetünk mindjárt azokra a bolondokra, sőt közveszélyes tébolyultakra, akik már nem névtelenek, hanem államvezetői tisztségben vannak. Itt van például Mintoff, a máltai miniszterelnök, akinek Izráel-ellenes kirohanásával utoljára a helsinkii Európai Leszerelési Konferencián találkoztunk. Mintoff megakadályozta Helsinkiben egy egységes nyilatkozat kibocsátását, mert olyan szélEz a teve is csodálkozva bámulja az elrabolt japán repülőgépet Dubai repülőterén

jába sorolhatók. Szombat hajnalban ugyanis a Japán Vörös Hadsereg nevű terrorcsoport tagjai elraboltak egy japán repülőgépet. Ez a gépPárisból Amszterdam és az alaszkai Anchorage érintésével volt útban Tokió felé. Fedélzetén 155 ember, ebből 146 japán. A géprablás állítólag azért történt, hogy a japán "vörös katonák" segítséget nyújtsanak az arab Felszabadító Mozgalomnak.

Megkezdődött a japán gép odysszeiája. Már az első percekben egy bomba robbant a repülőgépben, amelyik az egyik terrorista nő halálát okozta, a gép egyik alkalmazottja pedig megsebesült. A bolyongás Németország, Olaszország, Görögország, Ciprus, Libanon, Irak, Kuwait és Jordánia fölött folyt, míg végül az óriásgép leszállt az Egyesült Arab Emirátushoz tartozó Dubey repülőtéren, ha ugyan egyáltalán lehet a sivatagnak ezt a részét repülőtérnek nevezni. Itt a terroristák végül előadták követeléseiket. Ezek kissé zavarosak voltak. Az alaptétel az, hogy Izráel bocsássa szabadon Kozo Okomatót, az életfogytiglani börtönre ítélt japán terroristát, az egyetlent, aki a tavaly májusi, luddi tömegvérengzés tettesei közül életben maradt. Ha Izráel nem teljesíti ezt a feltételt, úgy a repülőgépet, utasaival és önmagukkal együtt, felrobbantják.

A logika megint teljesen világos: ha Izráel nem járul

hozzá Okamato szabadonbocsátásához, úgy legyilkolják

rületnek tekintik. ( Miért pont Haifa? Miért nem a sokat emlegetett Jeruzsálem, Beér- Séva vagy Petach-Tikva? Lehet, hogy a japánok hirtelenében csak Haifa nevét tudták kiejteni?).

Hogy mi lesz a végkifejlése mindennek, azt, mikor e cikket írjuk, még nem tudjuk. De a nemzetközi fogadási irodák elég hosszú esélyt adnak annak aki arra kíván fogadni, hogy az izráeli kormány mostmár lemond Haifáról. Az őrült japánokról viszont valóban minden feltételezhető. A legújabb jelentések szerint a gépet robbanóanyaggal töltötték meg és újabb felszállásra készülnek az utasokkal együtt. Az izráeli kormány nem tartja kizártnak, hogy a terroristák öngyilkos vállalkozást próbálnak :meg, s a robbanóanyaggal telt gépet valamelyik izráeli nagyvárosra akarják zuhantatni. Fel is készültek egy ilyen eshetőségre, s nyilvánvaló, hogy ha a gép izráeli légitérbe érkezik, lelövik azt. Ugyan, miegyebet is tehetnének? A kérdés csupán, hogy az ENSz ismét el fogja-e ítélni Izráelt, amiért lelőtt egy utasszállító repülőgépet 155 illetve 152 ártatlan ember életét oltva ki ezzel. Valószínűleg igen. Azokat, akik az egészet kifőzték, s azokat, akik a repülőgépet útjára engedik, persze nem fogják elitélni. Hiszen ezek arab szabadságharcosok, s a Napóleonokkal szemben, arab szabadságharcosnak lenni qlyan őrület, amely tiszteletet parancsoló, támogatandó, sőt

sőséges Izráel-ellenes követelésekkel állt elő, amit a nyugatiak nem fogadtak el. A máltai miniszterelnök kijelentette, hogy legszivesebben ő is elmenne arab terroristának és biztosította az arab államokat, hogy nincs okuk félelemre és elkeseredésre. I- gaz, hogy az Egyesült Államok és a Szovjetuniói fgyMintoff) megegyeztek, hogy az arab érdekeketfeláldozzáklzráel oltárán, de ö, Mintoff, és az egész máltai nép egy emberként — pontosabban

320.000 emberként — az arabok oldalán áll.

Elképzelhető, micsoda elkeseredést és félelmet váltott ez ki Jeruzsálemben. " Nézd Mose, — mondta a miniszterelnöknő a hadügyminiszternek — az oroszoktól most már nem kell félnünk, ők megegyeztek Amerikával, hogy nem avatkoznak a dolgunkba. De itt van ez a Málta. Nem lenne jobb, ha mégis visszaadnánk az araboknak a megszállt területeket?" "Egy életem, egy halálom — válaszolta Dáján, — védekezni fogunk az utolsó emberig a máltai diplomácia ellen".

De még az érintett államfők között sem Minhoff a legnagyobb bolond. A hét díjnyertes őrültje kétségtelenül Gadafi, a líbiai vezér, aki most már Szádáttal, egyiptomi államfő kollégájával is hadiállapotba került.

Emlékezetes, hogy .ég a múlt évben megállap ott E- gyiptom és Líbia két vezetője abban, hogy egyesítik országaikat. Ahogy azonban az

egyesülés időpontja, 1973. szeptember elseje, egyre közeledik, Szádát egyre inkább visszakozik ettől a tervtől, amelyről már pontosan tudja, hogy úgy saját személyére, mint áz országára csak újabb katasztrófát hozhat. Személyére azért, mert pontosan tudja, hogy Gadafi, a népnélküli népvezér, akinek a 40 millió egyiptomi csak azért fontos, hogy ezekkel próbálja végrehajtani őrült agyában megfogant irreális tervét, Izráel megsemmisítését. Az első áldozat természetesen Szádát lenne, a második áldozat E- gyiptom. Azok a hírek ugyanis, hogy Brezsnyev és Nixon megegyeztek a Közelkelet kérdésében, valóban igazak. Megfogadták egymásnak, hogy nem engednek fegyveres öszszetűzést ezen a területen, és vagy sikerül diplomáciai megoldást találni, vagy minden marad úgy, ahogy most van.

Ez, persze, Izráelnek nagyon kedvező, s ugyanakkor meglehetősen sivárrá teszi az arab országok rerqényeit. Hiszen, katonai szakértők szerint, a hadifelkészültségi különbség az arab országok és Izráel között nem olyan mint 1967-ben volt, hanem az izráeli fölény azóta megötszöröződött. S a Szovjetunió nemcsak azt közölte Egyiptommal, hogy semmiféle fegyveres kalandban nem hajlandó öt támogatni, de ugyanakkor — 1967 óta először — nagyszabású kereskedelmi akciót kezdett Izráellel. Az oroszok augusztustól kezdődően százezer tonna cementet szállítanak Izráelnek, amit házépítésre használnak fel. Ez ugyan még nem egy sorsdöntő változás, de képzeljük magunkat az arabok helyzetébe; hiszen ezt a cementet erődítmény-építésre is fel lehet használni. Az egész úgy tűnik, mintha ez a szerződés a diplomáciai kapcsolatok felvételének előszele lenne.

Gadafi azonban bolond agyával nem érti, honnan fú a szél, és továbbra is erőlteti a két állam egyesülését. Szádát egy éves haladékot kért, mire Gadafi invázióra határozta el magát, 40.000 embert indított útnak, hogy azok elmenjenek Kairóba, követelve ott az egyesülést, és Ulősztrájkot folytassanak mindaddig, míg Szádáték be nem adják derekukat. így került sor a második Marsa Matr.uh-i csatára. Harminc évvel ezelőtt Montgomery itt számolta fel Rommel Egyiptom felé törő náci hadseregét; most pedig az egyiptomi biztonsági csapatok állították meg a líbiai autókaravánt. Nagyobb harcra nem került sor, de az egyiptomi védők felrobbántották hidakkal együtt az országút egy jelentős szakaszát, s így a líbiaiak Kairóba való bevonulása elmaradt. Gadafi erre tüntetőleg lemondott líbiai államfői állásáról, de — ezzel is Nasszert utánozva, — a líbiai néptömegek követelésére, végülis visszavonta lemondását és a helyén maradt. Csak éppen az egyesülésből nem lesz biztosan semmi, és Gadafi az arab nép esküdt ellenségei sorába az izráeli kormány, Husszein király, Numeiri szudáni államfő és Bourgiba tuniszi elnök mellé felbiggyeszti Szádát nevét is.

Úgy tűnik, a palesztinai terrormozgalom is az utolsókat rúgja. A múltheti két terrorcselekmény már nem a palesztinai szervezett mozgalom működése volt, s a jólértesült londoni Sunday Telegraph most vasárnap beszámol arról, hogy az izráeli titkosszolgálat szisztematikusan likvidálja a Fekete Szeptember és a többi palesztinai terrorcsoport vezetőit. A lap szerint a müncheni vérengzés után Golda Méir Áháron Jááriv tábornokot, a kémszolgálat vezetőjét megbízta egy ellen-terror terv kidolgozásával, s ennek eredményeként egy év alatt az izráeliek kiirtották a terrorista vezetők felét.

tárgyalás Pakisztán és india közt

A közeljövőben közvetlen tárgyalásra kerül sor Indira Gandhi indiai miniszterelnök és Zulfikar Ali Bhutto pakisztáni elnök között. A megbeszélés célja az, hogy valamiképpen rendezzék a két ország kapcsolatát, amely az 1971-es bangladeshi háború óta mindennek inkább mondható, mint barátságosnak.

A megbeszéléstől rendkívül sokat vár Bhutto, mindenekelőtt Amerika támogatását várja. Zulfikat Ali Bhutto középiskolái egyrészét és az egyetemet Kaliforniában végezte és egyideig Pakisztán nagykövete volt az Egyesült Nemzetek Szervezeténél és ebben a minőségében éveket töltött New Yorkban.

Bhutto, az amerikai támogatás biztosítására, július folyamán Washingtonba akart utazni, hogy Nixonnal tárgyaljon, az amerikai elnök betegsége miatt ezt a látogatást el kellett halasztani. Annyi bizonyos, hogy a Nixon Bhutto találkozás már csak követni fogja a Gandhi-Bhutto megbeszélést, mivel a pakisztáni elnök washingtoni látogatására szeptembernél előbb semmiképpen sem kerül sor.

Bhutto számára a Nixonnal való találkozás rendkívül jelentős lett volna: a pakisztáni elnök arra szerette volna rábírni Nixont, hogy Amerika szüntesse meg a fegyverszállítási bojkottot Pakisztán ellen. Bhutto azt is remélte a találkozótól, hogy Nixontól esetleg valamiféle Papisztán-barát nyilatkozatot kap, vagy legalábbis olyan nyilatkozatot, amelynek következtében Amerika egy kicsit távolodnék Indiától és egy kicsit közeledne Pakisztán felé.

Mindez tehát most nem történt meg, mivel Bhutto washingtoni látogatását elhalasztották, ennek ellenére azonban az Indira Gandhival való tárgyalásra a pakisztáni elnök nem indul kedvezőtlen esélyekkel.

Igaz, hogy kevesebb mint két esztendővel

ezelőtt Pakisztán elvesztette területének majdnem a felét és 90,000 pakisztáni katona még mindig indiai fogolytáborokban van, Zulfikar Ali Bhutto helyzete azonban szilárdabb odahaza, mint a múltban valaha is volt.

Bhuttonak ellenfelei nagyrészét sikerült semlegesítenie, olykor politikai manőverekkel, olykor letartóztatásokkal.Kor ábban Bhutto meghirdette az ipar államosítását, ez aazonban már a múlté: Zulfikar Ali Bhutto,

aki valaha szociálistának vallotta magát, különböző okok miattelállt ettől a kalandtól. Következmény: a pakisztáni nagyiparosok és

üzletemberek támogatását sikerült megszereznie, sőt, a nyugati tőkések sem idegenkednek egy pakisztáni üzleti beruházás gondolatától.

Bhutto földreformot és különböző szociális juttatásokat hirdetett meg és ezzel a programmal megszerezte a parasztok és a munkások rokonszenvét. Adott esetben, úgy tűnik, Bhutto még arra is képes lesz, hogy a meghirdetett reformokat végrehajtsa.

Mindez arra mutat, hogy Zulfikar Ali Bhutto nem észszerűtlen ember és országa ( és saját hatalma) érdekében jelentős változtatásokra is hajlandó.

Végezetül: az India-Pakisztán közötti megbeszélésen különösen előnyössé teszi Bhutto helyzetét a hadifogoly-kérdés. India kezdetben azt hitte, hogy a 90,000 pakisztáni hadifogoly megfelelő eszköznek bizonyul majd Zulfikar Ali Bhutto " megszelídítésére". Időközben kiderült azonban, hogy Indira Gandhi elkalkulálta magát: India olyan élelmiszerhiánnyal küzd, hogy a 90,000 pakisztáni hadifogoly etetése és eltartása ma már komoly nehézséget jelent. A hadifogoly-kérdés tehát alapjában véve Bhuttonak kedvez, mivel India boldogan ad túl a 90,000 pakisztáni katonán, akiket mint hadifoglyokat, a nemzetközi törvények értelmében, jól kell táplálnia, jobban, mint magukat az indiaiakat.

Zulfikar Ali Bhutto tehát egyáltalán nem indul "üres kézzel" a megbeszélésre és egyáltalán nem lehetetlen, hogy ez a tárgyalás — a mindkét fél számára keserű háborús emlékek ellenére — normalizálja majd India és Pakisztán kapcsolatát.