Menora Egyenlőség, 1973. június (12. évfolyam, 465-466. szám)
1973-06-09 / 465. szám
2. oldal MENÖRA 1973 י. június ». *lÁJorld. federation oi Jdungarian MAGYAR ZSIDÓK VILÁGSZÖVETSÉGE AMERICA- ISRAEL FRIENDSHIP HOL'SE A Watergate-ügy MU földi visszhangja 136 EAST 39th STREET, NEW YORK, N.Y. 10016 Közvetlen telefonszám : 683-5377 Az épület központi telefonszáma: 725-1211 mellék 33. Hivatalos órák munkanapokon, kedd Társadalmi események A Magyar Zsidók Vllágszövetségének két jelentős társadalmi eseménye Is volt június 3.-án, vasárnap: az Americana Hotelben a Bnai Zion szervezettel és a Csehszlovák Zsidó Szervezettel karöltve megrendezte — Fettman József elnöklete mellett — az UJA-dfszvacsorát. kivételével 10-4-ig, kedden A Világszövetség díszvendége Mr. Ben Wirtzbaum volt. A másik nagy esemény a Világszövetség lelki vezetöje, Schneier Arthur főrabbi tízéves működésének évfordulóján ren-1-7-ig. dezett díszvacsora volt a Waldorf- Astoria hotel nagy báltermében. Mindkét esemény méltatására legközelebb visszatérőnk. HARMINC ÉVVEL EZELŐTT ÉRKEZTEK EURÓPÁBA AZ EREC-JISZRÁELI EJTŐERNYŐSÖK — Az eredeti terv szerint a Hágáná 1000 ereci harcost akart Európába küldeni ־ Az angolok elszabotálták a nagy tervet ־ 32 ejtőernyősből a nácik hetet megöltek ־ Koromsötét éjszaka volt. A kétmotoros repülőgép a jelzőlámpák nélkül, minden földi útmutatást mellőzve •arlte az éjszakát. Amikor a nácik által meg« szállt európai terület fölé érkezett, kissé leereszkedett, hogy kibújjon a barbár ellenség felderítő készülékeinek hatósugarai elől. A térképen kijelölt sötét, fénytélén hely fölé érkezve, még lejebb ereszkedett, s hamarosan apró fekete pontok váltak el a törzsétől. Még néhány másodperc s a fekete pontok felett fehér vászongomba jelent meg. így érkezett meg 30 évvel ezelőtt, 1943 május 27-én éjszaka, az angol katonai küldöttség. a németek által letiport Jugoszláviaba, bogy csatlakozzon zsidó partizánjaihoz. A küldöttség •gytk tagja az erec-jtsarácli Bét Sőárim faluból származó Perec Rosenbeng *olt: az első erec-jiszráeli zsidó fiú, áld leugrott a nácik által meghódított Európában. Perec Rosenberg a Hágáná távirász-ktképlője ▼olt és ebben a ״szakmai“ minőség• b•■ került az angol küldöttséghez, majd Tite főhadiszállására, ahol a főtávirászi tiszt•éget töltötte be. Az ezt követő nehéz, súlyos harcokkal teli hónapokban. Perec Rosenberg ▼olt a tulajdonképpeni kapcsolat Tito föhn• átszállása és a közelkeleti angol föparancsnokság között és ugyanakkor — szabad óráiban — jugoszláv partizán távirászok és telefonisták kiképzésével is foglalkozott. Azokban a napokban Tito a montenegrói vadregényes hegyek szakadékaiban és barlángjaiban rejtőzködött, körülzárva sokezer ■émet katonától, akik a jugoszláv partizá■okra vadásztak, de elsősorban a vezetőjükét akarták puskavégre kapni. Tito főhadiszállása állandóan változtatta tartózkodási helyét, nehogy a németek felfedezzék őket és így gyakran megtörtént, hogy ״költözködés” közben német alakulatba ütköztek. 8 véres közelharcra kényszerültek. Az egyik ilyen őszszecsapás során elsett az angol küldöttség parancsnoka, de emberei kitartottak. Perec Rosenberg csak az első volt az erec-jiszráeli ejtőernyősök közül, de nem az utolsó. Hónapokkal később még 31 fiatal férfi és nő —, valamennyi Perec bajtársa — követte Európába, hogy kétségbeesett kísérletet tegyen, elsősorban a még életben lévő európai zsidóság megmentésére, s mellesleg hírszerzéssel foglalkozva az angolok szarnára. Történetüket, hőstetteiket és tragédiáinkát, egyeseknek a szerencsés megmenekülé•ét, Pálgi Joel az ..... Es jött a fergeteg“ című dokumentum regényében örökítette meg. Ez a 32 erec-jiszráéli zsidó fiú és lány — közöttük számosán olyanok, akiknek Petőfi nyelve volt az anyanyelve — tudták és értették, hogy ״mennünk kell hozzájuk, a gálutban élő testvéreinkhez“, ahogy azt Szenes Anikó-Cháná, Szdot-Jám kibuc tagja a naplójában megírta. Szenes Cbáná a fasiszta magyarok kezébe került és a magyar brigantik kivégezték. Az erec-jiszráeli zsidó ejtőernyősök eposza, •mely fényes hetükkel íródott be az útban lévő zsidó ország és az európai zsidóság megmentéséért folyó kilátástalan küzdelem történetébe —־ a Szcohnut politikai osztályán és a Hágáná vezérkarában született meg. Azokban a napokban történt, amikor megérkeztek az első hírek ■ zsidó nép szisztemitikus kiirtásáról. Az eredeti szándék az volt, hogy ejtőernyő▼el 100• zsidó fiatalt dobjanak le a meg«állt európai országokban, hogy ott bátorítsák az elcsüggedt zsidókat és rávegyék őket zsidó ellenállási csoportok szervezésére. Eli- Jáhu Colomb. a Hágáná akkori főparancsnoka, ugyanakkor felajánlott■ az angoloknak, hogy rendelkezésükre állítja a fegyvert fogható önkéntes zsidó fiatalok százait és így a nehéz napokban szoros együttműködés lehet az angolok és a partizán háborút folytató zsidó alakulatok között. Az első terv szerint az akkortájt szervezett első Pálmách-alakulatokat hajóról tették volna partra, vagy ejtőemyővel dobták volna le. A Hágáná terve nem volt könnyű. Elsősor• ban olyan önkénteseket kellett kiválasztani, akik a németek által megszállt országokban születtek, jól ismerték a helyi lakosságot és a földrajzi adottságokat, ismerték a nyelvet és a helyi szokásokat. Az is nyilvánvaló volt, hogy a zsidó önkénteseket csakis az egyik harcoló szomszédos ország segítségével lehet rendelUtési Lilyére eljuttató . Miután az emigrációban működő európai kormányok amerikai, vagy angol keretben tevékenykedtek, elhatározták, hogy az angol kémelhárhóval veszik fel a kapcsolatot. Az angol hírszerző szolgálattal sem volt könnyű dolga a Hágánának. Az ellenséges érzületű mandátum! hatóság és rendőrség mindent elkövetett, hogy a testvérmentő törekvéseket elgáncsolja. Saul Avigur, a Hágán egyik vezetője és az ejtőernyős mentési akció kezdenie• nyelőinek egyike mondotta: ,.Az angolok nem értették meg, sőt nem értékelték ki helyesen a zsidó lakosság, $ kőlőttük ai önkéntesek lelki mozgatóerőit és azt a hatékony képességet, amely a zsidó földalatti mozgalomban rejtőzik. Általában gyanakvással találkoztunk és a képzelő erő teljes hiányába ütköztünk“. Kiderült 1943 elején, hogy az angolok semmi körülmények között sem fogadják el a ״Cbet-akciónak“ nevezett nagyszabású európal behatolást és mentési tervet. Ezzel szem* ben, megegyezés jött létre a Szochnut politlkai osztálya kiküldöttel és az angol külügyminisztérium hírszerző osztálya között, hogy erec-jiszráéli zsidókat küldenek a délkeleteurópai országokba, minden olyan feladat elvégzésére, amellyel az angolok megbízzák őket. London hallgatólagosan hozzájárult abhoz is. hogy a kiküldöttek a cionista mozgalom nevében tevékenykedjenek a megszállt országok zsidói között. Mose Dájánra bízták az önkéntes jelentkezők megszervezését és kiválogatását. Dóján nem sokat habozott és néhány napon belül elküldte a Pálmáchhól is a kibuci mozga־ lom tagjai köréből kiválasztott első 14 önkéntest, hogy intenzív kiképzést kapjon a földalatt tevékenységről és a hirzerzés módoza־ tairól. A csoport azonban politikailag nem volt megfelelően előkészítve. Tagjai közül öten kiváltak, mert bizalmatlanok voltak az angolokkal szemben, s csak a többieket vezényelték Rámát Dávid repülőterére, ahol ejtőernyős kiképzést kaptak. Egyidejűleg a Hágáná fehette a kapcsolatot az angol légihaderő hinzerző osztályaval. amely főleg az ellensége terület felett lévő pilóták mentésével és mmekltésévcl fog• lalkozott. Ennek a csoportmk a keretében harcolt Tony Simons ezredei. aki bajtársa volt Ourd Wingate angol tiiztnek. a zsidó nép nagy barátjának és az $ közvet lésével nép nagy barátjának és az • közvetítésével zsidókat dobtak le az ellenséges vonalak mögött. Az általános katonai teendőkön kívül az angolok tudtával meghízták íz ejtö״m«>U0. két, bogy a lehetőség szerint tegibéget uyujt-Maak • sMó teatvéreDnaek, ״Megmondták, bogy ha *•HU Magyarországtól, ▼agy Romáólából olyan fiatalokat mepzöktetni, akik hajlandók harcolni a németek ellen, akkor ezeknek alkalmat adnak, hogy csatlakozza■ak az angol hadsereghez és önálló zsidó alakóiatok keretében harcoljalak. A megáilapodéi Kertet az ejtőernyősük tiszti rangot kapnak. Tisztában ▼oltunk azzal, hogy ha kudarc •setén fogságba •sünit, akkor talán, intet tiratekkei Jobban fognak ▼elitek bánni“ — mondotta Reuven Dáfni, az egyik életben maradt ejtőernyős. Kísérleteket tettek, hogy felvegyék a kapcsőlátót az amerikai hírszerző szolgálattal is. Amerika azonban nem lelkesedett a tervért, s Így küldetésükben csak egyetlen erec-jiszráeli zsidó ejtőernyős tevék•'ykedett Európábsn egy éven át. A Hágáná és a Szochnut felhívására 170 önkéntes Jelentkezett, annak tudatában, hogy olyan küldetésbe megy, ahonnan kevés esélye van a visszatérésnek. Ez a 170 férfi és nő különféle kiképző-tanfolyamokat végzett a Hágáná keretében, mielőtt hozzá kezdett az •ejtőernyős wjrások ״ ■ korpásához. Rámát Hákovés kibucban tucatnyi távirászt és rádiókezelőt képeztek ki, a többiek pedig Házoréá kibucban kaptak kiképzést. Közülük csak 32 önkéntest vetettek be, beleértve három fiatal lányt. Szenes Chanát, Rech Chávivát és ״Surika” Bravermannt Tizen közülük az angol külügyminisztérium, hírszerzőiként dolgoztak, húszat az angol légihaderő hírszerző osztálya foglalkoztatott, egy pedig az amerikaiak küldetésében járt el. A 32-ik Perec Rosenberg volt. Az ejtőernyősök közül hárman Magyarországon, kilencen Romániában, öten Szlovákiában, tizen Jugoszláviában és az osztrák határ mentén, hárman Olaszországban ugróttak ki ejtőernyővel. További két ejtőernyős, akinek Bulgáriában kellett volna működnie, csak a németek kapitulációja után érkezett meg, de még Így is sokat tett az életben maradt zsidók megmentése és alljjáztatása érdekében. A zsidó önkéntesek közül tizenkettes a nácik fogságába kerültek. Hetet közülük kivégeztek. Ezek: Szenes Anikó-Cháná. Reich Chávivá, Re tsz Rafi, Goldstein Perec, Cvi Ben Joszéf, Aba Berdicsev és Enzio Sereni. Áldozatukat legjobban Szenes Cháná köz* kinccsé vált verse fejezi ki. •melyet a mártirhalált balt ejtőernyős lány a budapesti Margit-kőruti fogházban, néhány nappal ki* végzése előtt irt. (A. M. ) Az apróhirdetés mindig eredményes! Amennyire élénken foglalkoztatja a Watergate-ügy az amerikai sajtót és közvéleményt, annyira kicsiny publlcltást kap az ügy a világsajtóban és a közvéleményt láthatóan világszerte kevéssé érdekli az, ami a Potomacparton . történt. Ennek egyik magyarázata az, hogy a Watergate-hez hasonló politikai botrányok, korrupció, megvesztegetés nem túlságosan ritka pl. az európai politikai gyakorlatban, elég csak a tavalyl nyugatnémet megvesztegetési botrányra utalni a szovjet—német szerződéssel kapcsolatban. Az európai közvélemény tudatába erősen belelvódott, hogy a politika “piszkos” dolog, hogy a pénz és a hatalom korrumpál, így nem érte az európaiakat meglepetésként, hogy Amerikában sem mentes a politika hasonló Jelenségektől. A szovjet tömb irányított sajtója politlkai okokból — amelyekről később szó lesz — igen szőrmentén bánik a botránnyal és kicsiny nyilvánosságot ad neki. Másutt az embereket azért sem foglalkoztatja az ügy, mert egyrészt saját országalk politikai ügyel kötik le figyelmüket, másrészt a Watergate-ügy annyirabonyolult, hogy részleteit még akkor sem tudnák követni, ha történetesen komolyan érdékelnék őket a fejlemények. Kivételt talán a “liberális”, “radikális” elemek jelentenek, melyek számára a Watergateügy jó alkalom arra, hogy valaminő újabb ürüggyel támadhassák Amerikát. Ugyanakkor, ha a közvélemény reakciójáról lehet beszélni, úgy ez a reakció pozitív, mondván, hogy Amerikában valóban szabad a sajtó és az elnőkről mindent, jót-rosszat meg lehet írni, következményék nélkül. Az európai átlagember reakciója nagyjából így foglalható össze: minek kell ebből olyan nagy ügyet esinálnl, miért ez a nagy felháborodás? SZOVJETUNIÓ, KOMMUNISTA ORSZÁGOK A kommunista sajtó — láthatóan felső, pártutasftásra — igen keveset foglalkozik a Watergate-Uggyel és érdekes konklúzióra Jut. A kommunista logika diktálta magyarázatot így lehetne összefoglalni: az amerikai politikai gyakorlat tipikusan kapitalista Jellegű és korrupt, mindegy, hogy ki ül Washingtonban az elnöki székben. A Watergate dőlgot azonban nem Nixon és környezete számlájára írják; ellenkezőleg, a Nlxon-ellenes elemek rovására. A kommunista sajtó álláspontja szerint egyes, közelebbről meg nem nevezett “reakciós” elemek megsokallták az elnök “reális”, “ józan” külpolitikáját, azt, hogy közeledik Moszkvához. Ez a reális politika nem tetszik az említett “elemeknek” és el akarják távolítani Nlxont az élről. Moszkva azonban “hozzászokott”Nlxonhoz, akivel lehet beszélni és a Kremlnek láthatóan Igen rosszul jönne, ha az elnöknek távoznia kellene és új. Ismerétién államfőveKAgnew^kellene magát szemben.találnia. Ez az oka annak, hogy a szovjet és keleteurópai sajtó keveset és óvatosan ír Watergate-ről. VÖRÖS KÍNA A vöröskfnai sajtóban — amelyet talán még a szovjet lapoknál Is Jobban ellenőriznek — eddig egyetlen sor sem Jelent meg a Watergate-ügyről, csupán a hivatalos hírszolgálati iroda pekingi bulletin jel foglalkoznak röviden a fejleményekkel. Ezek a bulletlnek csak magasrangú állami és pártfunkcionáriusok számára elérhetők. A vöröskínai közvélemény tehát a fejleményéktől hermetikusan el van zárva. A kínai vezetők viszont — a szovjet veszéllyel a háttérben — erősen érdekeltek abban, hogy Washingtonnal J3a vuló kapcsolataikat ne vészélyeztessék elítélő, elhamarkodott állásfoglalások. Peking tehát nem foglal állást az ügyben, bár a vöröskínai vezetőknek természetesen nyilván megvan a maguk ideológiai alapon megfogalmazott véleményük a dologról. IZRAEL Az izráell sajtót és közvéleményt erősen foglalkoztat- Ják a Watergate-ügy morális és főleg politikai összefüggései. Az izráeliek Nlxonban — Joggal — megbízható barátot láttak és látnak, így az ország biztonsága szempontjából is az elnöknek “drukkolnak” és remélik, hogy az ügybői tiszta kézzel és csorbftatlan presztízzsel kerül majd ki. Az izráell vezetés— Golda Méir nyilatkozatából következtetve — Nixon mellett van és úgy véli, az elnök átvészeli a válságot és nem vár változást a Közelkelettel kapcsolatos amerikai politikában. ANGLIA Az angol sajtót és közvéleményt szintén foglalkoztatják a Watergate-ügy fejleményel, elsősorban annak etikai, morális része. Az angol lapok Javarésze elítéli a republikánusok által használt politikai módszereket, amelyeket méltatlannak tart egy nagy államhoz, amely — úgymond — soká példa volt a politikai gyakorlat tisztasága terén. Angol politikai körökét azonban elsősorban a Watergate-ügy külpolitikai összefüggései foglalkoztatják. Főként az, hogy Watergate után meg lesz-e Nlxonnak a globális politikához szükséges tekintélye, nemzetközi súlya? Egészében véve azonban az az angol álláspont, hogy Amerlka vllághatalom, amelynek tényleges világpolitikai szerepét legelsősorban mégiscsak gazdasági, katonai ereje biztosítja, függetlenül a kormányzat politikai, etikai balfogásaitól. FRANCIAORSZÁG A francia gaullista sajtó inkább sajnálkozással, mint elítélően foglalkozik a Watergate-botránnyal. Ennek oka az, hogy Nixon egyrészt igen jó személyes viszonyban van Pompidou elnökkel, másrészt, mert a franciák — ha olykor túlságosan ki is hangsúlyozzák függetlenségüket — tudják, hogy biztonságuk, legalább is közvetve, Amerikán nyugszik. Következésképpen, az Egyesillt Államok preszrizsének csökkenése Franciaországnak sem használ. Ebbői a szempontból a franclákát aggasztja, hogy az erőskezűnek Ismert Nixon politikai súlya csökkenhet Watergate következtében. NYUGAT-NÉMETORSZÁG A nyugatnémetek — talán a liberális sajtó kivételével — Watergate-ből nem csinálnak ügyet, több okból sem. Egyik az, hogy a tavalyi vesztegetésl botrány miatt (tucatnyi kormánypárti képviselőt megvesztegetett az ellenzék, hogy a keleti szerződések ellen szavazzanak) a németek nem érzik magukat feljogosítva arra, hogy politikai kérdésekben moralizáljanak. Rájuk nehezedik a hitleri idők emléke is, amikor a politikai ellenfeleket nem lehallgatni volt szokás, hanem haláltáborba küldeni. A másik ok az, hogy Bonn tudja: “független” k'ülpolltlká- Jához, ugyanakkor blztonságához Amerika támogatása, katonal Jelenléte elengedhetetlen. Nlxonról ismert, hogy a nyugatnémetországi amerikai katonai jelenlét híve és Watergate-et éppen azok forszírozzák, akik Németországból is ki akarják vonni az amerikai csapatokat. A nyugatnémet kormánysajtó tehát tárgyllagosan foglalkozik Watergate-tel, reméli, hogy Nixonnak elég ereje, tekintélye marád ahhoz, hogy megvédje Nyugateurőpát — benne a nyugatnémeteket — a szovjet nyomással szemben. A botrányt csupán a komoly olvasótáborral nem rendelkező, szélsőséges sajtó játssza fel. Egészében véve: a világsajtó, a különböző államok sajátos érdekelnek szempontjából foglal állást a Watergate ügyben, de a botrányt általában objektív tálalásban, 'viszonylag rövidre fogva ismerteti olvasóival. Ugyan- Ilyen magatartást tanúsítanak felelős politikai körök is, láthatóan bevárva a vizsgálat eredményét. Az ügyet világszerte csupán az Amerikaellenes sajtó és politikai körök játsszák fel bizonyos foklg, de még ezeknek a hangvételére is féket tesz a tény, hogy Moszkva és Peking — sajátos okokból — nem él az ügy nyújtotta propaganda lehetőségekkel. HAVAS KORNÉL SECOND CLASS MAIL REGISTRATION No. 1373. Előfizetés 1 évre $ 15. ־, félévre $ 8. ־ JEWISH WEEKLY IN HUNGARIAN LANGUAGE Editor: George Egri, Publisher: Yvonne Egri Helyi szerkesztőségek és kiadóhivatalok: TORONTO: Egri György, 105 Almore A ve., Downsview, Ont. Canada. Tel.: 636-1381 MONTREAL: Dr. Fon Sándor, 4455 Dupuis Ave., Apt.2. Montreal 26, Que., Tel.: RE 3-3087. NEW YORK: Kalmár Miklós, 100 Overlook Terrace, Apt.511. New York, N.Y. 10040. USA. Tel.: 568-0251 és 927-9609. BROOKLYN: Jureczki Zoltán, 1230 Ave., New York, N.6. 11235. Tel.: 769-5425. FLORIDA: Feldheim Jenö, 2360 Alton Road, Miami Beach, Fla, 33140. USA. Tel.: 538-7383. Authorized as second class mail by the Post Office Department, Ottawa, and for payment of postage in cash. EMKE M VASÁRNAPI 7 FOGÁSOS SPECIÁLIS VACSORA 12-7-ig, 1 ÜVEG SÖRREL: $4.95 Előétel, leves. Főételek: vadas marhahús, borjúláb, töltött káposzta, csirkepaprikás, marhagulyás, töltött borjúmell. Körítés. Dessert: palacsinta vagy rétes, kávé vagy tea. Minden ital $1. 1494 SECOND AVE. (78th St. corner) New York Tel.: RH 4-98T4 vagy 734 9116־ 2 Hungarian Í Meat (enter, Inc SERTÉS, MARHAHÚS KÉSZÍTMÉNYEK HÁZI FÜSTÖLT KOLBÁSZFÉLÉK SZALÁMI ÉS AZ ÖSSZES FINOM FELVÁGOTTAK' 1592 SECOND AVE., (82 és 83 utcák között) New York. N.Y. 10028 Tel.: RE4-8787 ESTÉNKÉNT A SZEZONBAN VÍG GYÖRGY FLEISCHMANNS, N.Y. 72430 Rezerválás: Fleischmanns (914) 254-4040 New York City (212) CY 8-6771 vagy RH 4-9515 KAPITÁNY ANNY a legkitűnőbb kontinentális énekmüvésznő és ZENEKARA NAGY BROADWAY MŰSOR - GYÖNYÖRŰ NIGHT CLUB - FILTERED FŰTÖTT USZODA i “MAGYAR RÁDIÓ AZ ARLINGTONBAN “ 5 ' JŰNIUS 15-től 17-ig KÜLÖNLEGES WEEKEND. | I Kitűnő műsor - Asztali tennisz - Sakkverseny. Fellépnek: “THE FUGITIVES “, a magyar x fiatalok modern tánczenekara és vokál-groupja. Műsorvezető: APATINI GYULA. Zongoránál: ZORÁNDY ZOLTÁN. KÜLÖNLEGES ÁR A WEEKENDRE TELJES ELLÁTÁSSAL: $35. Előzékeny vendégszeretettel várja SUGÁR és FEKETE Management ÚTIRÁNY! N. Y. Thruway - Exit 19, then Route 28 North to the hotel