Menora Egyenlőség, 1972. március (11. évfolyam, 402-413. szám)
1972-03-11 / 402. szám
1972. március 11.MENORA 3. oldal HOLLANDIA NEM BOCSÁJT MEG A NÁCI GYILKOSOKNAK Hollandiában majdnem forradalmat okozott a kormánynak az a terve, hogy szabadon bocsátja a brédai börtönben büntetését töltü, utol- . só három háborús bűnöst. A most 63 éves Josef Kotaella, a hitleri megszállás alatt az amersfoorti koncentráciős tábor parancsnoka volt. Ferdinand Aus der Fuenten, aki most 72 éves, a nácikat kiszolgáló politikai títkosrendszervezetek is résztvettek,de keresztény szervek és egyházak vitték a vezető szerepet. A kormány arra hivatkozott, hogy 1967-ben az akkori igazságügyminisZter, a zsidó vallású Samkalden is szabadon bocsátott egy német háborús bűnöst, Samkalden, aki most Amszterdam polgármestere, azt válaszolta, hogy az általa kiengedett Willy Lages akkor már halálos beteg A Docker-emlékmű előtt, amit a holland ellenállók tiszteletére emeltek, 45.000 főnyi tömeg gyűlt össze, hogy tiltakozzanak a kormány terve ellen. A zsidó hitközségek péntek esti istentiszteletüket is itt tartották meg. Hollandiában igen népszerű egy, a koncentrációs táborokról szóló film, melynek cfme ”Most már tudod, miért sfrok”. A televízió műsorára tűzte ezt Hr A. van Agt, the Dutch Minister of Justice (foreground) and Mr Barend Biesheuvel, the Prime Minister listening to the debate őrségnél működött, mfg Franz Fischer zsidók és holland ellenállók kivégzésében vett részt. Annakidején mindhármat halálra ítélték; de büntetésüket kegyelemből életfogytiglani fogházra váltották át. A kormány terve kettéosztotta a lakosságot, és komoly politikai feszültséget okozott. Napokon keresztül Hollandiában csak erről folyt szó, a parlamentben rendkívüli ülések sorát tartották, és fokozatosan kiderült, hogy a holland nép, amely példamutatóan állt ellen Hitler hordáinak, 30 év után sem hajlandó megbocsátani az áruló gyilkosoknak. BiesheUVel miniszterelnök és Van Agt igazságügyminiszter tisztán humanitárius alapokon vetették fel ,a tervet, m'^rt a három bűnöző beteg és öreg. Ez azonban a hollandokat nem hatotta meg. A tiltakozásokban ugyan zsidó volt; de ö is ellene van annak, hogy háborús bűnösöknek egységesen amnesztiát adjanak. r A tiltakozó mozgalom múlt pénteken érte el csücsfokát. KGB-s főrabbi A Levin rabbi halála által megürült moszkvai főrabbii székre végre találtak a szovjet hatóságok olyan megfelelő embert, aki a régi viccnek is eleget tesz. Párthű is, ateista is és nem is zsidó. Schw arzblatt, jelenlegi odesszai rabbit jelölték ki a tisztségre, aki ugyan származásra valóban a zsidósághoz tartozik, de közismert felöle, hogy évtizedek óta ,<ia “'KGB ügynöke és az odesszai rabbiszékbe is a titkosrendőrség nevezte ki. Schwatzblatt eredetileg egy ßucksbaum enterprises Present). --------Vasárnap 1972 Március 12-én-----du.3:00 és 6:00 órai kezdettel ROBERT WAGNER HIGH SCHOOL SZÍNHÁZTERMÉBEN ________220 EAST 76rt> STREET MANHATTAN) (a 2 -ik it 3,-ik Avanuslc közölt) _____ MAGYARUL BESZELŐ, ANGOL FELIRATÚ, LEGSZEBB MAGYAR TÖRTÉNELMI FILM * * IRTA: BÉKEFI ISTVÁN ZENE-* POLGÁR TIBOR , SZEREPLŐK: TOLNAY KLÁRI (ének.GYURKOVICS MARIA) * HONTHY HANNA * SÄRDY JÁNOS * BÄSTI LAJOS * BILICSI TIVADAR * TURAY IDA * RAJNAYGÁBOR * GÓZON GYULA GOMBASZÖGI ELLA ^SZÁBÓ SÁNDOR és rengeteg más! ..............................................................-sf-................................................-............... KÍSÉRŐ FILM: ALFONSO és LORAN LENKE mulatságos szatíra filmje! UJ, SZÍNES RÖVID FILM..... _* EGYSEGES HELYARAK $ 3.00 Jegyet kaphatók és telefonon is megrendelhetők-BUCHSBAUM ENTERPRISES. INC. 1563 SECOND AVENUE (81. utca sarok, Manhattanban) Telefon: 628-5771 (Bérmikor hívható) KÉT ELOADAS KÉT ELOADAS háborodás egyre nőtt. Szombat délelőttre rendkívüli parlamenti ülést hívtak össze, ahol a szocialisták egy javaslata alapján, a többség leszavazta a kormányt, amely így kénytelen volt visszavonni előterjesztését és lemondott a szabadonbocsátás gondolatáról. A parlamenti vereség után 15 órás kabinetülés volt, majd a miniszterelnök saját maga olvasta fel a nyilatkozatot: sajnálja, hogy olyan tervvel álltak elő, amely a holland népet így megosztotta. Elmondotta, hogy a foglyok betegségükre való hivatkozással kérték elbocsátásukat. Lehetséges, hogy erre sor kerül — mondta a miniszterelnök — de kizárólag csak egyéni elbírálás alapján. Törvényes intézkedésről nem lehet sző, a holland nép a hitleristákkal valé paktálást és a háborús bűnösséget továbbra Is megbocsáthatatlan bűnnek tekinti. Mengele megint öl a filmet. A kormány tiltakozott a filmnek a tüntetés napiján történő vetftése ellen, de a televíziós állomás megtagadta a kormány kérését és a film műsorra került. A felmoszkvai állami árúházban dolgozott, ahonnan lopás és gyújtogatás miatt elbocsátották. Letartóztatták, de néhány nappal később szabadlábra helyezték, s ekkor beiratkozott a Kol Jakov jeslvába, ahonnan jelentéseket küldött a rendőrségnek. Odesszai rabbi-működése alatt elkobozta a tóratekercseket, ha a hívek hétköznap is- minjánt akartak összehozni, a hitközség összegyűjtött vagyonát piedig, a tagok megkérdezése nélkül a vietnámi kommunisták részére utalta át. Mengelét, az auschwitzi ”halálangyalát”már többször felismerni vélték Délameríkában, többször nyomában voltak, de jöttek olyan hírek Is, hogy a szelektáló orvos Időközben meghalt. Most új nyomok merültek fel, s ezúttal már a perül rendőrség is teljes erővel látott munkához, és nagy erővel fésüli át a perül őserdő egy részét. A rendőrség egy halászmilliomos, Luis Banchero Rossle meggyilkolása ügyében nyomozott, és a nyomok Mengeléhez vezettek. Volt náci bűnözök kihallgatása során kiderült, hogy Mengele utasítására tették el láb alól Rosstet A rendőrség olyan adatok birtokába jutott, hogy Mengele mült év végéig Argentínában élt és akkor ment át Perűba. Itt állítólag kapcsolatba került Klaus BarbieveL akinek kiadatását éppen múlt hónapban kérte Pérütól a francia kormány. Mengele után most folyik a hajtővadászat de vannak olyan feltételezések, hogymikor új gyilkossága ügyében szorult körülötte a hurok, PerübÓl is továbbmenekült s jelenleg valamelyik középiamerikai államban büjkál. Veszélyben a Szabad Európa Negyedszázada próbálja a Szovjetúniö és összes csatlós országa megszűntetni a müncheni sugárzást amely a Vasfüggöny mögött olyan nagyon áhított tárgyilagos és propagandamentes híreket juttatja el a hallgatóhoz, de mindezideig próbálkozásuk sikertelen maradt Úgy tűnik most hogy amit a kommunisták nem tudtak elérni, azt egy ostoba, szűk látókörű, szerencsétlen amerikai szenátor keresztül fogja erőszakolni. Az amerikai szenátus legvisszataszftóbb alakja Fulbrlght, arkansasl szenátor, a szenátus külügyi bizottságának elnöke. Fulbrlght belpolitikában konzervatív, ami azt jelenti, hogy fehér fajvédő; esküdt ellensége a négereknek, a zsidóknak; külpolitikában viszont nagyon is haladó, ami azt jelenti, hogy bármikor hajlandó kiszolgálni a Szovjet érdekeit. Félreértés ne essék: Fulbrlght nem kommunista, Fulbrlght csak egyszerű ostoba fajankó. Ebben a minőségben viszont hangos és erőszakos, A Szabad Európának és vele együtt a Szabadság Rádiónak (ez sugároz a Szovjetúniö felé,) döntő jelentősége van. Magyarország rádióhallgatóinak 81 %-a, Lengyelországnak és Bulgáriának 78 %-a, Romániának 77 %-a, Csehszlovákiának piedig 60 %-a ettől a rádiótól szerzi értesüléseit. Fulbrlght azzal akarja elhallgattam!, hogy szerinte a Szabad Európa a hidegháború ittfelejtett relikviája, és azt hiszi, hogy ha a rádiót megszűntetik, a Szovjetúniö ezt Amerikától barátságos gesztusnak fogja tekinteni és mindjárt keblére öleli Fulbrightot s az egész amerikai kormányt. Ezért a külügyi bizottság letiltotta a rádiónak adandó támogatás összegét, s ebben a pillanatban a Szabad Európának csupán 3-4 hétre való kitartása van. A németországi adásokfenntartása mellett számtalan szempont szól. Ezek közt csak mellékes a Szabad Európa 1600 és a Szabadság Rádió 900 munkatársának kérdése. Az sem döntő, hibázott-e fennállása alatt a rádió vezetősége, kőzöltek-e olyan híreket, amik nem voltak piontosak vagy amik később károsnak bizonyultak. Valóban, volt ilyenre Is piélda, például a magyar forradalom Idején, azóta azonban a Szabad Európánál jelentős változások történtek. Ma már semmiképpen sem a régebbi értelemben vett hidegháborús uszítás, de — és ez a döntő, — 200 millió, szovjet befolyási övezetben élő és pártpolitikai frázisoktól mentes hírekre vágyó ember mindennapi tájékoztatója, egy kis ablak Nyugat felé. Az ostoba Fulbrlght ezt az ablakot akarja befalazni. Minket, magyar zsidókat az ügy még külön is érint. Az izraeli magyar adás csak nagyon gyéren fogható Magyarországon; hittestvéreink nemcsak politikai híreket, de még vallásos szolgálatot Is merítenek időnként a Szabad Európa rádióbóL Tiltakozzunk Fulbrlght terve ellen, és amerikai olvasóink jól tennék, ha saját szenátoruknál, elsősorban Javíts newyorkl szenátornál, valamint Idaho szenátoránál, Church-nél jelentenék be tiltakozásukat az ostoba és az emberi szabadságra káros terv ellen. vílágKiradó All Bhuttónak, Pakisztán új elnökének megvan a maga baja. Nemcsak Keletpakisztán leválását és a súlyos gazdasági helyzetet kell elviselnie országának, még a nyugati országrészt is a szétesés veszélye fenyegeti. Közvetlenül a baludzsisztá-A vármái egy évvel korábban, május 7-én és 8-án az urnákhoz járul Olaszország népié. A két hónappal ezelőtnépe. A két hónappal ezelőtti elnökválasztás szétrombolta a koalíciós kormányt és a jelenlegi parlamenti őszszetételben nem lehet kormányképes többséget összehozni. Az olaszok belefáradtak az örökös politikai hercehurcába, békét és nyugalmat szeremének. A meglazult politikai helyzetben viszont az anarchisták és az új-baloldal szabadon garázdálkodik. Bizony, nehéz dolog hibáztam! az olasz választót, ha jobbfelé kacsintgat. A választásokon ugyanis a neofasiszták komoly megerősödésével számolnak. Egyes vélemények szerint 50, vagy akár 80 mandátumot Is szerezhetnek, tehát a szavazatok 10-12 százalékát. Mire e sorok az olvasó kezébe kerülnek, már lezajlott az 1972-es amerikai élni határ mentén, tehát az ország legnyugatibb részén él egy harcias törzs, a pathánok. Ezek az 1930-as évek óta állandó forrongásban vannak és önkormányzatot követelnek. A vesztett háború — és valószínűleg szovjet bíztatás is — hozzájárult ahhoz, hogy a nőkválasztás első menete, a new hampshirei előválasztás, A republikánus oldalon Nixon elnök fölényesen fog győzni, A demokratáknál egy hónappal ezelőtt még biztosra vették Muskle szenátor fölénves győzelmét, az utolsó napokban azonban az Irányzat ellene fordult, és McGovern szenátor esélyei megerősödtek. Az ENSZ egyik albizottságának ülését váratlan incidens zavarta meg. 37 ukrán asszony az ülésterem nézőterén kibontotta az ukrán nemzeti zászlót. Ateremörökeltávolftották őket, de Issraelían, szovjet megbízott szerint nem elég erőteljesen. Az ENSZ főügyésze, Sztavropulosz, azt válaszolta, hogy asszonyokkal szemben kíméletesen kell eljárni, Issraelían azonban dühösen kiáltozta; "Csak semmi kfméletességl Legyenek könyörtelenek!" Kijelölték Tbronto új repülőterét, a várostól 30 mérpathánok mozgalma most újból fellángolt. Az elmúlt napiokban fegyveres összetűzésre Is került sor, és a pathánok, teljes függetlenséget követelve, ki akarnak szakadni Pakisztánból s önálló államot kívánnak alakítani. földnylre, északkeleti irányban, Markham mellett. A tervek szerint a századfordulóra 200.000 lakosú város épül Itt ki, Cedarwood néven, A telkek ára acre-enként 1500- ről 8000 dollárra ugrott feL STOUFFVILLE NEW""^ TORONTO LAKE ONTARIO A torontói városvezetöség viszont elégedetlen, mert az új repülőtér méretben alig negyedét teszi ki a Montreál- Dorval-i nemzetközi légikikötőnek, és a torontóiak úgy érzik, a federális kormány ismét Montreál mögé szorította őket. Mudzsib, Bengália miniszterelnöke Moszkvába látogatott, ahol a Szovjetúniö vezetőivel gazdasági szerződést írt alá, A megegyezés értelmében Bengália nemcsakgazdaságl segélyt, de szakértőket is kap a Szovjetuniótól, vagyis máris megkezdődött az új ország gyarmati megszállása. Az Egyesült Államok egyik legnagyobb Ipari vállalata, az International Telephone and Telegraph Co. ellen bírósági eljárás folyik. Állítólag valamilyen szabálytalanság történt a repiubllkánus párt részére Juttatandó választási adomány ügyében. Az Idézést a cég lobby-vezetőjének ( a cég érdekeit a képviselöház folyósóin védő megbízottnak) Mrs. Dlta Beard-nek akarták ktkézbesfteni. Mrs. Beard azonban váratlanul krónikus szívbajt kapott s az orvosok teljes nyugalmat rendeltek el neki. így az I.T.T. ellen folyó, politikai jelentőségű per egyelőre szünetek A Szovjetunió jelenti, hogy a Mars körül keringő két űrhajó befejezte küldetését. Az összes szükséges és előre tervezett kérdésekre visszaküldte a szükséges válaszokat és adatokat a földre s ezért néhány napion belül a földi ellenőrző állomás sorsára hagyja a műbolygókat. Borzalmas szerencsétlenség érte a West Virgina-i Man községet. A vőlgyszorosban elterülő bányavároskát elöntötte az árvíz, amit állítólag a bánya gondatlan kezelése okozott. Több mint száz halálos áldozat van és a falu gyakorlatilag megszűnt. Világszerte folyik a harc a kábítószer csempészet ellen, Franciaországban a történelem eddig legnagyobb fogását csinálták, amikor a marseillesi kikötőben egy halászhajón 935 font heroint találtak, A rakomány a hajó farában betonba volt ágyazva. A szállítmány uticélja Középamerika volt, ahonnan az Egyesült Államokba akarták átcsempészni. A mennyiség 9 millió adag volt; az Egyesült Államok heroinistáinak kétheti adagja, amelynek piaci értéke 45 millió dollár. Két egymásutáni szombaton a kievi politikai rendőrség letartóztatásokat eszközölt a kievi fözslnagóga kapujában. Eredetileg csupán két embert tartóztattak le. Mikor azonban egy harminc tagú csopiort tiltakozott, ezeket Is a rendőrségre vitték. A letartóztatottak ellen semmi más vád nincs, mint az, hogy nem engedelmeskedtek a politikai rendőrség parancsainak. A Rajna, Németország föfolyója, sosem volt olyan alacsony, mint ezekben a napikban. A hajózási hatóságok szerint azt lehet mondani, hogy a folyó teljesen kiszáradt. Ugyanis Koblenznél a vízállás nem éri el az L30 méteres magasságot. Kína, úgy tűnik, komolyan veszi ENSZ-tagságát. 1972-re tízmillió dollárt vetettek ki rá az ENSZ fenntartási költségeiből, s ebből 3 millió dollárt máris kifizettek. A Waldheim főtitkárhoz írott levélben azonban kijelentették, hogy az ENSZ békefenntartó alakulatainak a költségeihez egyetlen fillérrel sem hajlandók hozzájárulni. YVES GEOFFROY Barcelonában elfogták Yves Geoffroyt, a montreali börtönből szabadságra engedett és megszökött feleséggyllkost. Vele együtt letartóztatták az új feleséget Is, aki Geoffroy részére a hamis útlevelet megszerezte és házának eladását lebonyolította. Mivel azonban az asszony nem vett részt börtönből való szöktetésben, egyelőre nem tudják, hogy milyen vád alapján fogják felelősségre vonni.