Menora Egyenlőség, 1972. március (11. évfolyam, 402-413. szám)

1972-03-27 / 413. szám

AZ ÉSZAKAMERIKAI MAGYAR ZSIDÓSÁG LAPJA Ára: XI. ÉVF. 413. SZj4M 30 cent 1972. MÁJUS 27. MÁRTIRÜNNEP NEW YOR Hétszázan gyűltek egybe a Park East Synagogue-ban má­jus 21-én, vasárnap délután az évenként megismétlődő gyász­ünnepélyre, amely méltó kere­tet adott a hatszázezer magyar zsidó mártír emléke előtt a newyorkl magyarszármazású zsidóság kegyelete lerovásá­nak. Mint az előző években, úgy az Idén is együtt rendez­ték a magyar zsidó érdekelt­ségű newyorkl szervezetek az emlékünnepélyt. Színhelyéül is­mét a Park East Synagogue-t választották, amelynek főrabbi­ja, Rabbi Schneier Arthur, a Magyar Zsidók Világszövetsé­gének lelki vezetője is. A ma­gyar zsidó katasztrófa 28. év­fordulója alkalmával a kegye­­letes aktus résztvevői már a hivatalos kezdet előtt össze­gyűltek a templomban. A szertartás a délutáni i­­mával kezdődött. Mr.Sam Grüner imádkozott elő a tőle megszokott elhivatottsággal. Ezután Schneier főrabbi lé­pett a szószékre, amikor volt magyar zsidó munkaszolgála­tosok bevonultak az amerikai és izráeli zászlókkal. A főrab­bi megnyitó szónoklatában mély hatást kiváltőan mutatott rá az emlékezés kötelezettségének vallási előírásaira, és hivat­kozott arra, hogy ő maga, mint volt magyar zsidó náciáldozat kiváltságnak tekinti, hogy ezen a kegyeletes eseményen részt­­vehet. Dr.Kardos László, a MUSz szövetség elnöke magyar nyel­ven fejtegette a megbocsájtás és a felejtés lehetőségének problémáját. Ékesszólóan vilá­gította meg, hogy a magyar zsidóság túlélőinek nincs joguk megbocsájtani és nem felejt­hetik el mártírjaik emlékét so­ha. A hallgatóságot mélyen megrendítették a szónok belső erőtől fűtött szavai. Farkas Ervin, a Világszövet­ség központi igazgatója tartot­ta meg ezután angolnyelvü be­szédét. A zsidó vallásnak ar­ra a sajátságára hivatkozott, hogy minden megnyilvánulásá­ban öröm és bánat egy rész­ről, valamint múlt és jövő más­részről egybeolvad és ugyanan­nak a jelenségnek két oldalát, két arculatát képezik. A zsi­dó vallás e sajátságát mindig szem előtt kell tartani, mert ez irányítja a zsidó történel­met. A 28 évvel ezelőtt tör­tént katasztrófa után 4 évvel elérhetetlennek látszott álom vált valóra Izráel államának megalakulásával. A zsidó tör­ténelem kétarcúsága ismét megnyilatkozott. A ma .zsidó emberének is ennek megfelelő­en kell élnie és gondolkoznia. Szem előtt kell tartania a múl­tat, mártírjaink kegyeletét és egyidejűleg építeni kell a zsi­dó nép jövőjét és újjászületé­sét szolgáló Izráel államának támogatásával. A felszólalások után került sor az ünnepélyes gyertyagyúj­tás szertartására, amelyet Willinger Dezső, az UHJA ve­zetője vezetett le. Előbb a Jad Vasém kegyeleti emlékmé­csesét gyújtotta meg a new­­yorki magyar zsidó közélet 6 vezető személyisége: Nánási Miklós, Waldman J. Tibor, Fettmann József, Farkas Al­fréd, Pollatsik André és Frei­tag Walter, majd a 28. évfor­duló jeléül Anti Ödön és Som­ló József vezetésével a szer­vezetek képviselői gyújtották meg a 28 emlékmécset. A Hungária Radio az idén is le­rótta kegyeletét a magyar zsi­dó mártírok előtt: piros és fehér szalaggal diszitett örök­zöld között elhelyezett fehér gyertyát gyújtott meg a rádió nevében Brummer Sándor, a MUSz szövetség igazgatósági elnöke, aki az ünnepélyt ren­dezte. Az emlékmécsesek vala­mennyien felgyultak, amikor Grosz Ernő a Forest Hills Jewish Center nagyszerű han­gú főkántora énekelni kezdte a mártírok gyászdalát. Szivbe­­markoló jelenet volt. Az Ovinu Malkénu elhangzása után Quittmann Z.Herman a Bnai Zion országos főtitkára lé­pett a szószékre, hogy az ün­nepély összefoglaló beszédét elmondja. Köszönetét fejezte ki a magyar zsidók Világszövet­sége vezetőinek a gyászünnep megrendezéséért és rámutatott az együttes épitőmunka fontos­ságára, mint a zsidó nép jö­vőjének egyetlen járható útjá­ra. A Világszövetség és a Bnai Zion ma már megtalál­ta egymást és az együttes mun­ka már eddig is sok sikert mutat fel. További nagy fela­datok állnak előttünk, de bí­zunk abban, hogy a mártirok szellemében való testvéri összefogás ezeknek megoldá­sára fog vezetni. Ismét Grosz főkántor lépett az emelvényre, hogy a EL Mo­le Rachamim emlékimát reci­tálja. Az ünnepség méltó befe­jezéseként a hallgatóság együt­tes Kaddis-imája zárta be a szertartást. ixki zixk: :>JKI =x IC IX IC MEGHÍVÓ A MONTREÁLI MAGYARNYELVŰ ZSIDÓK MÁRTÍROK TEMPLOMA Hitközség szeretettel meghívja tagjait, családjaikat és Montreal magyarnyel­vű zsidóságát az 1972 június 4-én, vasárnap d.e. fél 11 órakor a hitközség templomában (3910 Courtrai Ave.) alatt tartandó mártírok emlékünnepére ÜNNEPI SZÓNOKOK : Schnürmacher Miklós rabbi, Dr.Arje Béla hitközségi elnök, Fleischer Tibor vezetőségi tag. Az emlékgyertyákat a nőegylet tagjai gyújtják. 3MC MIT SÜTNEK KI MOSZKVÁBAN? Minden más esemenyt elho­mályosít Nixon elnök moszkvai látogatása, amit az évtized dip­lomáciai manőverének nevez­hetnénk, ha nem előzte volna azt meg néhány hónappal egy sokkal nagyobb jelentőségű megbeszé­lés Pekingben, ahol valameny­­nyire normalizálni kezdték Kína és az Egyesült Államok kapcso­latát. A mostani, moszkvVi tár­gyalás tulajdonképpen a pekin­ginek folytatása, legalábbis a­­merikai szemszögből az. Mert a politika természetéből eredő­en, tanúi lehetünk ugyan állandó hintázásoknak, taktikai ingado­zásoknak, de a nixoni külügyi vezetés alapvető célja kétség­telenül az, hogy minél jobban kimélyftse a két kommunista nagyhatalom közt fennálló el­lentéteket, még azon az áron is, ha közben mindkettővel bi­zonyos kompromisszumokra kényszerül. Néha annyi a ködösítés, hogy a sok fától nem látszik az erdő. Washingtoni bizalmas belső kö­rökben azonban szájról-szájra jár egy szűk kormányértekezlet vitája. Rogers külügyminiszter arról beszélt, hogy milyen rossz benyomást tett rá a Kí­nában tapasztalt militáris és dogmatikus életforma, és pár­huzamot vonva Kína és a Szov­jetunió között, megállapította, hogy ezen a téren jelentős kü­lönbség van a Szovjetunió javá­ra. Mikor beszédében idáig jutott, Nixon közbevágott és szokatla­nul éles hangon jegyezte meg: talizmussal kötött szerződés eredményeként. Moszkvának alapvető célja, hogy ehhez hasonló gazdasági együttműködési szerződéseket produkáljon. Ezért áldozatra is hajlandó. Egyik ilyen kompro­misszumos áldozat volt az, hogy keresztülerőltették a német parlamentben a szovjet-német paktum ratifikálását, olymódon, hogy Moszkva elfogadta a német szövegmagyarázatot. A német szövegmagyarázat pedig úgy szólt, hogy bár a háború után kialakult határokat elfogadják, ez nem jelenti azt, hogy a né­metek lemondanának a két Né­metország egyesítésének gon­dolatáról. Fontos tehát a paktum az ola­szokkal, a németekkel, a fran­ciákkal. De a legfontosabb a nyugat vezető hatalmával, a vi­lág legnagyobb ipari erejével, az Egyesült Államokkal. A moszkvai értekezleten tehát fő­leg erről lesz szó. Hogy a szov­jet vezetők mit adnak ezért cse­rébe, ez csak a titkos tárgyalá­sokon kerül majd szóba és nem kerül a nagy nyilvánosság elé. Mint ahogy a pekingi tárgyalá­sok titkos záradékot sem tud­ja senki. Még a Szovjetunió sem és ez különösen aggasztja őket. De az nagyon valószínű, hogy a tárgyalások fő-vesztese az északvietnámi kormányzat lesz. Ennek sem lesz látványos külső megnyilatkozása, csak éppen módot fognak találni arra, hogy az Egyesült Államok na­gyobb presztízs veszteség nél­kül és a nyílt kommunista győ­zelem elismerése nélkül mász­­szon ki a szerencsétlen vietná­mi háborúból. A pekingi tárgyalások való­ban új történelmet nyitottak a diplomácia terén. Moszkvában ilyen nem lesz. Zászlólengetés lesz, cvikipuszi, szónoklatok, nyilatkozat a békés együttélés­ről, ünnepélyes szerződés alá­írás — és aztán lényegében nem változik semmi. De azért ismerjük el, az ilyen alapvető változást nem hozó tárgyalások még mindig sokkal jobbak, mint az esetleges alap­vető változásokat hozó harcok. — Nem szeretném, ha bárki eb­ben a teremben abban az illúzió­ban ringatná magát, hogy a kom­munizmus különböző fokozatai között alapvetőek a különbsé­gek. Amikor a moszkvai tárgyalá­sok várható eseményeit latol­gatjuk, ezt a szempontot kell szem előtt tartani. Nixon job­ban ismeri a kem anizTius ideológiáját és főleg harci tak­tikáját, mint bármelyik elődje. Talán ő az első olyan amerikai tárgyaló fél, aki illúziók nélkül megy; aki nem hiszi, hogy a nagy ölelkezések, a nagyfogad­kozások vagy akár az ünnepé­lyesen aláírt szerződések is gyökeresen változtatnának a helyzeten. Persze, lehet időt nyerni, lehet taktikai eredmé­nyeket elérni; egyet nem lehet: lecsendesíteni, megszelídíteni a szovjet imperializmust. Ezért Nixon változatlanul az erő hely­zetéből kíván tárgyalni. Ezen a téren bizonyos előnnyel megy Moszkvába. Az tudniillik, hogy ez a tárgyalás a vietnámi blo­kád ellenére egyáltalán létre­jött, Nixon álláspontjának he­lyességét bizonyítja. A beha­rangozott és nagyon várt Eisen­hower-Hruscsov találkozót an­nakidején ennél sokkal kisebb ok miatt fújták le. Tulajdon­képpen nem is volt ok, csak mondvacsinált ürügy; a Szov­jetunió fölött lelőtt kém-repü­lőgép ürügye. Most folynak a tárgyalások Moszkvában, mi­közben párezer kilométerrel arrébb amerikai és szovjet re­pülőgépek légiharcokban csap­nak össze, és teljesen világos, hogy Amerika —bármilyenkül­ső és belső nehézségekkel jár is ez, — nem hajlandó átenged­ni Ázsiát a kommunista befo­lyásnak. De ha a legnagyobb kérdések­ben, Vietnám és a Közelkelet problémájában nem lehet elkép­zelni megegyezést; ha, mint er­re sok jel van, Nixon nem haj­landó további 'kiárusításra "Eu­rópában, úgy mégis — mi vár­ható Moszkvában ? A legfeltűnőbb eredmény, min­den valószínűség szerint, egy látványos megegyezés a SALT- tárgyalások terén. Az atom­fegyverkezést, vagy legalábbis az atomfegyverek használatát limitálni fogják, és ez bizonyos nemzetközi enyhüléssel jár, még akkor is, ha a Szovjetunió­nak nincs szándékában az egyezményt betartani. A másik eredmény egy gazdasági szer­ződés lehet. Bármilyen ellen­szenvvel viseltetünk is a szov­jet rendszer iránt, mégsem es­hetünk abba a hibába, hogy a mai moszkvai vezetést a sztálini korszakkal azonosítsuk. A Szovjetet ma csavaroseszü technokraták vezetik, akiknek egyik csoportja a rendszer okozta gazdasági zűrzavarból nem lát más kiutat, mint szo­ros kapcsolat kiépítését a fej­lett technikájú, gazdaságilag előrehaladott nyugati orszá­gokkal. A Szovjetunió elégedet­lenkedő lakosságának vélemé­nye szerint, az elmúlt évek leg­nagyobb szovjet sikere a Zsigu­li. Vagyis: a szovjet autó, a­melyik végre modern és amely­hez nemcsak elméletben, hanem — nehézségekkel bár, de gya­korlatban is hozzá lehet jutni. A Zsiguli jó autó, nyugaton is is­merik, ott úgy hívják, hogy Fiat. A Fiat-művek készíti a Szovjet­unióban egy, az olasz nagykapi-MÁRTÍROK TEMPLOMA 1972 Május 28.-án Vasárnap de. 11-kor MÁRTÍRJAINK és ISRAEL ELESETT HŐSEINEK emlékére GYÁSZISTENTISZTELETET tart a Beth Sholom templom 1445 Eglintin W. szentélyében, melyre Önt. nagybecsű családját és batátait szeretettel meghívjuk. Ünnepi szónokok: Rabbi Dr. ZÁGON ZOLTÁN KERTÉSZ SÁNDOR Hon ALLAN GROSSMAN,miniszter Cantor; KELEN TIBOR és GABRIELLA MEGHÍVÓ a Magyar Zsidók Világszövetsége ren dezésében a United Jewish Appeal gyűjtés keretében Dr. Görög Frigyes tiszteletére rendezendő TESTIMONIAL DINNER-re 1972 június 4-én vasárnap este 6 órakor az AMERICANA HOTEL Georgian Room-jába. (53rd St. & 7th Ave.) AZ EST CHAIRMAN-JE: Fettman József Co-Chairman-ek: ANTL ÖDÖN, FARKAS ERVIN, GEIGER LÁSZLÓ, NÁNÁSI MIKLÓS, RÓTH JÓZSEF, WALDMAN TIBOR

Next

/
Oldalképek
Tartalom