Méhészeti Hetilap, 1918. január-április (2. évfolyam, 1-17. szám)
1918-02-24 / 8. szám
Álom — és való. Irta. Méhész Jenő. Méhészeti szakkönyvemben lapozgatok és gyönyörködöm egyik másik cikk szép stílusában. Két szép hangulatos leírás ragadja meg figyelmemet, egyik a haldokló anyáról, másik az öreg méhről szóll. Igazi eleven színekkel van megrajzolva min- dakettő, mintha nemis a valót, hanem az álmát akarta voina lerajzolni a szerző. Az anya közeledni érzi halálát, utódról gondoskodik. A méhek anyabölcsőt építenek, az anya bepetézi és nyugodtan várja haiálát. Szép, — igen szép történet ez. Csak igazán érezni tudó méhészember rajzolhatja meg kedvenc bogarainak életét. Az öreg méhről is szól az ének. A már munkaképtelenné vált agg, hogy ne legyen íerhere testvéreink, ónként búcsút vesz a kaptártól, s önkéntes száműzetésben nyugodtan hal meg. Ez is egy megkapó történet. De mind a kettő olyan szép, hogy az ember fél lefújni a valóról azt az arany zománcot, a mit az iró fantáziája reá rakott. Talán épen a miért olyan szép ez a két cikkecske — épen azért nem is igaz. épen azért mese, épen azért álom. Láttuk már az álmot nézzük meg a valót. Az anya beteg lesz, a végkimerülés csalhatatlan tüneteit észre veszi a család. Az anya még végzi ugyan kötelességét, de már nem oly kedvvel, mint fiatal korában, Az épitő méhek összesúgnak, tanácskoznak, maid munkához fognak és egy anyabölcső alapjait lopják arra a léptábláta a melyen az anya foglalatoskodik. És az öreg anya talán észre sem veszi gyermekei csalafiníáságát, bepetézi az anyabölcsőt is. Ilyen tormán van ez a valóságban, hogy teljes tárgyilagossággal leírni nem akarom, annak az az oka, hogy a valóról nem akarom lefújni a költő által reárakott arany zománcot teljesen. És az öreg méh sem önkéntes számkivetésben hal meg. Netn önkéntes, hanem erőszakos az, mert a kaptár törvénye dologképtelen ingyenélő henyét nem tűr meg. Álom- és való! Mily óriási a különbség a kettő között. Az egyik fényes, csillogó, a másik durva, bántó. Olvasom a könyvet tovább. Ismét jönnek színes, eleven leírások. Az ember lelke szinte für- dik a gyönyörűségben. És elfogadón valónak az \ \ iró elbeszélését. Elfogadom, mert látom, hogy csak úgy szép, úgy gyönyörködtető valami ha fef van öltöztetve, ha ki van cicomázva, de ha a külső disz} letépjük rölla, megdöbbentő lessz a valóság. Színes, tarka képek csak maradjatok úgy, mint a költő lelke megrajzolt titeket. Úgy vagytok ti szépek, ha nem azt mondjátok a mi igaz, hanem azt, a mi csillogó, ragyogó, megható. Ittasul! lélekkel megyek ki a kertbe kis mé- heira közé. Épen tisztogatnak, hullákat dobálnak ki a kaptárakbói. Nézem munkájukat. Az a finom érzés, mely bent a szobában lelkem általjárta kezd szerte foszlani. Íme ez a való. Az elhull aggokat kidobálják rendre. Nincs temető ének, nincs a ki sirt ásson. Hulla hulla mellett ott fekszik a földön. Bent folyik a munka lázasan, sietve. Milyen szép az álom : I — Mily rideg a való. A méh „állam“. írta: fianns Suschke, a „Krancheriana Méhiu- dományi Társaság“ tagja. Az államalkotó rovarok és ezek között mindenekelőtt a méhek, a mi legkisebb házi állataink az emberek érdeklődését már kezdettől fogva magukra tudták vonni. Hiszen a méhtörnegben ideális államot láttak, amelyben a munkafelosztás elve a legtökéletesebben be van vezetve. De van-e egyáltalában jogunk ahhoz, hogy a méhek társaságát államnak nevezzük? Véleményem szerint nem! Mert állam alatt egy uralkodói akarat vagy szóbeli vagy írott törvények által szervezeti népet értünk. A méhtömegre az „állam“ elnevezése tehát csak addig volt jogosult, ameddig a méheknéi egy ha még olyan alkotmányos kormányzást is feltételeztek. Az 1633-ból származó „Könyvecske a méhekrőlo-ben is fel van említve a méhek királya, „amelynek hivatása az, hogy azok tömegét összetartsa, hogy nekik parancsoljon és utasítsa őket, hogy hogyan és hová építsenek és hol üssenek tanyát. Azután a többiek is úgy néznek reá, mint urukra; ha elvesz vagy ha kirepül, akkor a kasban nem maradhatnak tovább, hanem mind kivonulnak vele és más urat keresnek." És „A méhészet igazi művészete, kipróbált tapasztalásból összeírva“ cimü kéziratban (irta Casper Hőfler 1614-ben) egy költeményt találtam: A méh a hatóság képében; „A méhek királya ugyan \ MÉHÉSZETI HETILAP Értesítsük mindenről a szerkesztőséget!
