Méhészeti Hetilap, 1918. január-április (2. évfolyam, 1-17. szám)
1918-01-27 / 4. szám
26-ik oldal. MÉHÉSZETI HETILAP1 nácsot adni, ez a levél igazolja, hogy a következő eljárás nem rassz, álljon itt a levélből a következő : „A betelelést úgy csináltam, hogyha tél derekán kapnék is cukrot; azonnal beadhassam. A második fedődeszkán van egy 8—10 cm. átmérőjű lyuk, a mi sürti dróírostaszövettel van elzárva — most papír van reá ragasztva. Ha cukor érkeznék, a papirt leszakítom — és a rostára egy rakás cukrot teszek, leboritom egy cseréptányér- kával. melyet körű! sárral betapasztok. Kész van! A meleg pára felcsapódik a eukorra s azon és a tányéron is csapadék képződik, a mellyel a cukrot a méhek fe! tudják olvasztani. Sok éven keresztül csináltam már ezt, de akkor Hauemann rácsra raktam a cukrot, mert nagyobb kristályokban volt stb. Az eljárás egyszerű, próbálják meg kedves Méhésztársak alkalmazkodva a körülményhez, hátha önöknél is beválik és ez sem köitséget, sem fáradtságot nem igényelvén, ha hasznukra fordi.hatják; megért a nyomdafestéket. Tudom, hogy sokan vannak önök között a Tiszántúlt méhészegylet tagjai s most hogy annak nagy utánjárása egy kevés kristálycukorhoz juttatott bennünket ezt is jó tudni. Fedorocskó Gyula. Méhészeti szakoktatásunk átszervezéséről. Méhész Jenő. Sajnos, hogy a közeljövendő befogja bizonyítani azt, hogy méhészeti szakoktatási rendszerünk hibás alapokra van építve. Az állami méhészgyárból ezerszámra kerülnek ki az uj méhészek, akik azonban az ő csekély tudásukkal nem lesznek képesek eredményesen méhészkedői. Ezek csak akkor végezhetnének sikeres munkát, ha legalább az első pár évben mindenik mellé egy egy méhészeti szaktanárt lehetne állítani, ami azonban teljesen lehetetlen. Fél tudással méhészkedői nem lehet, hogy aztán a sok féltudásu rokkant miiyen baklövéseket fog elkövetni, azt könnyen elképzelhetjük. Már kezdetben el iett hibázva a méhészeti szaktudás rendszere. Ennek az elhibázott rendszernek következményei csak ezután fognak teljes valójukban kibontakozni. Emlékezünk még amaz örömet keltő miniszteri rendeletre, amely a tanítóképző intézetek mellett méhesek felállítását és a tanítóknak úgy az elméleti, mint a gyakorlati méhészetben való kiképzését elrendelte. Dacára ennek a rendeletnek, mind a mai napig rendezíeínek méhészeti tanfolyamok néptanítók számára. Tehát maga a kormány is tudja, hogy tanítóképzőinkben nem tanítják kellő mértékben a méhészetet. Újabban a m. kir. kultusz és földmivelés- ügyi minisztérium felvette az elejtett fonatot, elhatározván a középiskoláknak iskolaméhesekkel való felszerelését. Mi csak örömmel üdvözölhetjük ezt a rendeletet, de félünk, hogy ismét ott leszünk, ahol voltunk, mert hiszen nem elég iskolaméhcst állítani fel középiskoláinkban, hanem a méhészet oktatására tanszékek felállítása is szükséges, ha egész munkát akarunk végezni. A szaksajtó mellett egyesületeinknek is mindent el kell követni, hogy elsősorban is tanítóképzőink szereltessenek fel iskolaméhesekkel és emez intézetekkel biró városaink méhészeti szaktanári székhelyekké tétessenek. Az illető szaktanár j aztán egy meghatározott tanterv alapján két éven át heti 1 vagy 2 órán át tanitaná a növendékeknek kellő részletességgel a méhészet elméleti részét, télen át szerdán és szombaton délután a kaptár és méhészeti eszközök készítését, tavasz- szal és ősszel pedig a gyakorlati méhészetet. Régen kellett volna ezt igy csinálni, akkor ma minden tanító kész méhész volna, aki aztán a rokkantakat a méhészetben képes volna támogatni, szaktanácsokkal ellátni. Első sorban azért kellene a méhészelet tanítóképzőinkbe bevinni, mert tanító csaknem minden községben van, ha aztán lelkes apostolok végeznék a képezdészek oktatását, hihető, hogy a kikerült tanitónemzedék is apostoli buzgósággal terjesztené a méhészeti ismereteket az ő körzeíé- bdn. Ha ez már eddig igy történt volna, mily óriást lendülettel haladnánk most előre. Tegyünk meg hát mindent, hogy tanítóképzőinkben a méhészet mint rendes tantárgy adassák elő, ez az első lépés a siker felé, hogy aztán más intézetekben is előadassék a méhészet, az csak helyeselhető. Második lépés az, hogy minden népiskola mellett egy iskolaméhes áliittassék fel, hol a — különösen falusi — ismétlőiskolai tanítók, meg az érdeklődő felnőttek nyerhessenek kiképzést, t Méhészeti szaktanáraink megválasztását és kinevezését is más alapokra kell fektetnünk. Ma, eltekintve pár kivételtől — úgy áll a dolog, hogy méhészeti szaktanár mindenki lehet, akinek megvan a kellő pártfogója. Hogy ez nem helyes, az átlátható. Értesítsük mindenről a szerkesztőséget!
