Méhészeti Hetilap, 1918. január-április (2. évfolyam, 1-17. szám)
1918-04-14 / 15. szám
MÉHÉSZETI HETILAP 117-ik oldal. A méhész magában 'keresse ) sikertelenségének okát. írja: HANS WEISEL. Bizony vannak olyan évek, amikor a hozam a déréit méhészek telepein is messze várakozáson alul marad. Azonban ha szomszédunk talán a kétszereséi vagy háromszorosát szüreteli annak, amit mi elszedhetünk a népektől, akkor ideje van annak, hogy alaposan megvizsgáljuk azt, hogy mi ennek az oka, ahelyett hogy talán meggyanúsítanánk szomszédunkat, mintha az talán túl mélyen belenyúlt volna a cukorzsákba* Én 1915-ben egy kedves méhészbarátom telepét többszőr meglátogattam. Habár még csak kezdő volt, könyveinek bölcsességére támaszkodva, de amelyeket teljesen ízlésének megfelelően •»agyarázott, s így minden jóakaratu tanácsot elutasított. Azt hitte, hogy ő született méhész. E- melletí igen beszédes volt és azt hitte, hogy ösz- szes zavaros nézeteit a méhtenyészíésről a nyilvánosság elé kel! terjesztenie. De ha valaki ellenmondóit, ha egyszer belebolondult egy nézetbe ha az még oly fonák volt, is. Észszerű ok már nem segített nála, és szánalomra méltó fecsegő lett belőne Most már milyen volt az ő telepe? Kívülről pompást Uj modern kaptárok mellett a legjobb legpraktikusabb eszközöket lehetett itt találni. Azonban & kaptárok lakói egész nemzetközi társaság volt. Voltak ott olasz, krajnai, bánáti, amerikai, ás cyprusi méhek; mert az idegen fajta, volt a vasszőparipája; azt hitte, hogy ezzel más méhészeknek imponálhat. Hányszor megmagyaráztam neki, hogy a méh is hazájának egyik terméke és hogy fiasítási, játási és hordási viszonyokhoz kell alkalmaznia és azért honi méhünk számunkra a legjobb azonban minden . ez hiába való volt. Ehhez hozájárult még az, hogy mereven követte azon alaptételt: „Vissza a természethez* Ennek következtében a feltétlen szükséges beavatkozásokat is mellőzte, az anya kicserélését a népeknek engedte át és ha tavasszal még oly erősen szenvedtek is vérhasban, akkor a gyógyítást is a természettől várta. Tehát nem volt csoda hogy népes, amelyekben annyira reménykedett, gyengén és bágyadtan érkeztek a tavaszba, és óiig némikép felerősödtek, addig az összes tavaszi hordások elmúltak. Természetesen megszégyenítő volt számára, aki a gyűléseken olyan gyakran a nagy szót vitte, hogy nem nevezhetett meg nevezetes hozamokat, és igy ezután minden csepp mézet kivett a népektől és a népeket egyesegyedül cukoroldaton telelte be. Igaz a népek jól átestek a télen; azonban tavasszal a fiasitás fejlődése sok kívánnivalót hagyott maga után úgy, hogy ez évben sem várhatot nevezetes hozamokra. Hogy miben hibázott ő, azt másutt is találtam már sokszor, tudniillik az összes fajták keverékét tartotta, azon káros szenvedélynek hódolt, hogy a népek utolsó csepp mézét is elszedte és minden üdvösséget a cukortól várt a kevésbé értékes királynőanyagott válogatás nélkül megtartotta, és az a méhész, aki azt utánozza, meggyőződésünk szerint sohasem* fog zöld ágra vergődni. (Leipziger Bienenzeitung.) Fordította: Hutter Rezső 1918. évi első negyedévi méhé szeti tudósítás Nagykárolyból és vidékéről. Nagykároly város és vidékén január haviban az időjárás annyira megenyhült, hogy egész tavasziasnak mondható verőfényes napok voltak. 17-20-dika körül méhek tisztuló kiröpüléseket végeztek. * Február hóban időjárás már kedvezőtlen; állandóan hűvös és szeles napok voltak. Március hó első napjaiban szintén. Később 10-ike táján azonban a napok már enyhébbek. 20-dika felé már a mogyoró fákat erősen ellepték a méhek és azoknak barkáin szorgalmatoskodnak. A tavaszi átvizsgálások legtöbb helyen már megtörténtek Ahol széles keretű kaptárokban és elegendő eleséggel történt a betelelés, ott szép népesek a családok, tömör a fíasitás. Ezzel szemben a kiskeretü kaptárban levő családok gyengébbek fiasitásuk kevés. Általában azonban a kitelelés — eltekintve kevés számú gyenge család pusztulásától — kielégíthetőnek mondható. A ínéhésztársadalmi viszonyok az évben nagyon élénkek. Január és február hóban 6. vasárnapon keresztül sorozatos gazdasági és méhészeti szakelőadások voltak. Március hó 10-én 60 taggal megalakult a „Nagykároly és Vidéke Méhészkor, mint a Tiszántúli Méhészegylet fiókja “ A f. évben Nagykárolyban tartandó kaptárkészi- téssel kapcsolatos méhészeti tanfolyamok ügyében tárgyalások folyamatban vannak. Nagykároly, 1918. évi március hó 28-án. Dósa István méhészeti szakelőadó. GyOjtsünk előfizetőket I
