Méhészeti Hetilap, 1917. január-december (1. évfolyam, 1-52. szám)
1917-12-30 / 52. szám
MÉHÉSZETI HETILAP ■411 -ik old?.!. rökben mint a préselt mülép feltalálójáé tovább fog élni. Találmánya kezdetben, mint minden más nagyon tökéletlen volt: Egy falapba bevéste a sejtek fenekének prizmáit, azután egy jól kisimított deszka segítségével viasziamezeket állított elő úgy hogy előbbit először hideg visbe és azután forró viaszba mártotta, és ezeket a viaszlemezeket kezével a bevésett formára nyomta, amiáltal előtünket a sejtek fenekei, amelyek mindenesetre kevésbé markánsaknak látszottak, de a méhek készséggel továbbépiteiették azokat; az úgyszólván csak jelzett sejtprizmák fölé a legszebb dol- gozós lépeket építették; meg volt találva egy olyan eszköz, amellyel a herelépek építésének elejét lehetett venni. Mehring nem foglalkozott találmányának tökéletesítésével, hanem ezt másoknak engedte át; különösen az amerikaiak estek neki a műlépek nagyban való előállításának, amelyeket gépekkel berendezett hengerműveken állítottak elő amelyeken mélysejtü és élesen vésett mülépeket készítették. Németországban Ottó Schulz Bukowban volt az aki ezen uj iparral nagyban foglalkozott és igyekezete oda irányult, hogy azt továbbfejlessze. A sejtfalakat ő is 2 mm. magasságra vitte. Hogy utóbbi haladás-e, az maradjon függőben. Határozott visszaesést jelentenek azonban a következő kísérletek, hogy olyan mülépeket állítsanak elő amelyek erős anyagból való betét által a lépek összetörhetetlenné és elpusztithaíatlanná tegyék. így a fent nevezett O. Schulz volt az, aki először tett kísérletet azzal, hogy szövedék — vagy papirbetétte! a mülépeknek nagyobb erősséget és tartósságot kölcsönözzön. A méhek a sejtközfala- kat a főhordás idején habozás nélkül építették ki teljes lépekké, a sejteket megtöltötték mézzel és befedelezték azokat. De mihely megszűnt a hordás, a méhek időt nyertek ahhoz, hogy a házi gazdasággal jobban törődjenek: megkezték a lépek kirágását és a papir betétek ledarálását. Elgondolható, hogy ezek a lépek és az építmény, amelyet a méhek a lerágot részek helyébe készítettek — természetesen csupa hereépitmény! — milyen képeit mutatott. Mintegy három évvel ezelőtt egy papírgyár tulajdonosa Csehországban ezt a találmányt, a papirbetétes lépekek, újra feltalálta és az ő „Tamburin—lépeit“ nagy dobbal világgá küldte. Az óriási reklám ellenére sem váltak be jobban mint elődei, amelyeket Otto Schulz állított elő, Ez később a betét kirágásának azáltal akarta elejét venni, hogy a papir helyébe finom cinniemezeket vett. Azon időben — az 1878. év- ben volt az — egy Corswant nevű ur a Greifswaldban megtartott vándorgyűlés alkalmával olyan sejtkQzfalakat állított ki, amelyeknek betétje fur- nirfából állott. A méhek ezeket is kifogástalan lápekké továbbépítették és megtöltötték azokat mézzel. Azonban ezen „áilondó“ sejtközfalak közül sem ezek sem amazok nem váltak be. Hiszen tudjuk, hogy a méhek utóvégre az ablak üvegére és a szalmából vagy fából álló kaptárfalakra is építenek sejteket és megtöltik azokat mézzel, miért ne használják a lemezpapirt, a a cinnt vagy a fát is, amelyek viasszal be vannak vonva, alapnak a viaszos készletkamráikhoz ? Mehring találmányát később tovább építette a már többször megemlített O. Schulz valóságos i normális mélységgel biró lépek előállítása által, j A gyakorlati alkalmazásra ezek is értékteleneknek j bizonyultak. Ugyanilyen sorsa volt Koerbs tanító j „egyoldali“, pléhre préselt lépének, amely szintén nagy lármával azonban fölötte titokzatosan lett j be jelentve, de végre nevetséges dolognak mutat- \ kozott. A Steige! urnák teljesen pléhből előállított lépeirői továbbit nem akarok közölni. Amilyen szerényen felléptek, épen igy el is, tűntek a kulisszák mögött rövid létezés után és remélhetőleg ' soha viszont nem lógjuk látni őket. Minden különféle sejtközfalak, amelyekhez 1 még mintegy féltucatott hozzá lehetne csatolni, I lényeges kárt nem okoztak a méhíenyésztésben, mert abszolút használhatatlanságuk miatt meghonosodni nem tudtak. Sokszor veszedelmesebbek még mai «ap is nagy tömegben termelt azon kőzfafak, amelyek csak részben állanak méhviaszból, egyébéként ellenben ceresint, parafinf, növényi viaszt v<vgy tudja Isten milyen idegen anyagokat tartalmadnak igazi méhviasz gyanánt. A méhek sajnosán ezeket a „kev rt viaszból“ való sejtközfal3kat is rendesen elfogadják és továbbépítik. De a sejted megnyúlnak és ezáltal a hasítás felvevésére használhatatlanná válnak. De ennél a veszedelem főleg abban áll, hogy ezen hamisított viaszból való műlépekkel idegen anyagokat hozunk a méhviasz közé, amely. azáltal és magát a méhtenyésztőt is a viaszhamisitó hírébe hozhatja. Mive! a méh által termelt viasznak sokkal nagyobb használhatósága van mint az ásvány- növényországból való viaszhoz hasonló anyagoknak, sőt bizonyos ipari célokra épenséggel pótolhatatlan, azért nagyobb az ára mint azé — a különbség 100—200 percent között szokott ingadozni —, ez olyan körülmény, amely a sejíköz- falaknak gépileg való előállítására fölötte csábitó- lag hat. A méhtenyésztő azért jól teszi, ha mű- lépszüksé31etét saját viaszából maga készíti el. Ajánljuk lapunkat ismerőseinknek I
