Méhészeti Hetilap, 1917. január-december (1. évfolyam, 1-52. szám)
1917-07-22 / 29. szám
MÉHÉSZETI HETILAP 226-ik o'dal. hészkörök, hol a tagok állandóan lelkesíthetik egymást áldoz'athozntalra, talán életképes lehet, de egy egyesület csak arra jó, hogy a vezetőség munkakedvét elvegye a tagok nemtörődömsége. Hány ideálokért önzetlenül küzdő méhészembernek' vette el a kedvét örökre ez a nemtörődömség? Hisszük, hogy a Tiszántúli Egyesület vezetőségét sem nagyon lelkesíti ez az ősi átok. De ha az a lelkesedés önzetlen és igazi, úgy hisszük, hogy nem fog az gyengülni, hanem fáradhatatlanul fognak küzdve haladni tovább azon az úton, hol csak dolgozni lehet jutalom nélkül, hol csak küzdeni kell a mások érdekéért, kösfcönö szóra sem számítva. Ehhez a munkához, ehhez a küzdéséhez kívánunk mi erőt, lelkesedést, ernye- detlen kitartást az egyesület vezetőségének. Riportok. június 29-én délután tartatott meg a debre- czeni rokkant katonák számára rendezett első méhészeti tanfolyam vizsgája Keil alezredes és Donáth Aladár szaktanár urak elnöklete alatt. Egy tágas szobába gyülekeztek a hadfiak. Arcukról lehetett olvasni a félelmet. Istenem, milyen is az ember? Kint a harcz- téren szembe néz száz halállal, s itthon egy kis vizsgálattól megremeg? Megkezdődnek a felelések. Boldogságtól sugárzik az arcza annak, a melyiknek a felelete sikerült. És sikerült mindeniké. Úgy bele melegednek a vizsgázásba, hogy a végén nem elégesznek meg azzal, hogy csupán a kérdésre adják meg a rövid katonás választ, hanem hozzá fognak az egyes dolgok fejtegetéséhez. Egyik másik, a mel- lyik már régebben is méhészkedett, egész bátran elmondja saját tapasztalatait. Olyan boldogok szegény emberek. Az alezredes ur nem mint katonai felettes hatóság, hanem mint a katonák édesatyja, meleg szeretettel tekint a vizsgázó harcosokra, s oly boldogokká teszi ezeket a szegény fiukat felettesük atyai viselkedése, hogy az öröm szemükből kiolvasható. Tárgyalás alá kerül a rajbefogás. Hogy fogjuk be a falra szállott rajt, kérdezi Donáth szaktanár ur. Őszbe vegyült öreg harcos elő veszi a sapkáját, s azt mint méhkast helyettesitő eszközt kezelve magyarázza kellő részletességgel a méhek • nek a kasba való hajtását. — Igen helyes! Szollal meg az alezredes ur. Az öreg bácsi büszkén feszíti ki a mellét, s diadalmas ragyogó szemmel tekint végig társain. Győzelmes hadvezérnek nem lehet nagyobb öröme mint az öregnek Háború után fogsz-e méhészkedői ? kérdi az alezredes ur. Az öreg harcfi elkomolyodik. Szinte mély megdöbbenés olvasható le arcáról . . Háború után? . . . .! Istenem, hiszen most háború van. A mit most tanult, annak lehet hasznát sem veszi. Hiszen nem rokkant az öreg, csak iabbadozó., Még vissza kerülhet a hareztérre. Ha pedig vissza kerüli, ki tudja, haza jut e valaha ? Mindezek egy pillanat alatt kiolvashatók az öreg szeméből. Pár könnycsepp fut végig az arcán. Fejét lehajtja, hogy a könycseppet ne vegyék észre a többiek. Torka elfogódik, alig tud felelni. Igen ! Szeretnék méhészkedni, ha a jóságos Isten haza segítene ! Méhész Jenő A hajdina. Irta; Aluis Alfonsus, Wien. A hajdina (Polyogóniin Fagopyrum L.) I komoly méltánylást és figyelmet érdemel, mert kitűnő mézelő növény és mint a rozs utótermése éppen a jelenben fokozotabb figyelemre méltó. Mezőgazdasági testületeink az utolsó két évben szót is emltek a hajdina kiterjedtebb termesztése érdekében; mert igénytelen és biztos termést nyújt lisztgazdag Ajánljuk lapunkat ismerőseinknek!
