Méhészeti Hetilap, 1917. január-december (1. évfolyam, 1-52. szám)
1917-04-01 / 13. szám
MÉHÉSZETI HETILAP 101-ik oldal. zetünkben a méh állományt felére vagy talán negyedére is leapasztjuk. Ezekből természetesen az következik, hogy ha a kaptárt ki nem találták volna, hanem méheink ma is kasokban élnének, kiszámíthatatlanul nagyobb volna méh állományunk, mint a hogy van. Minduntalan olvassuk azokat a panaszokat, hogy az országban nagyon sok az üres méhes és azok száma szaporodik is ott, hol 3 soros országosban tartották, vagy tartják a méheket, mert a biztos balsiker, mit az „okszerű“ magával hoz, dacára az újabb rajoknak és a nagyobb költségnek, végeredményében megunván a tulajdonos a folytonos hiábavaló költekezést, fel hagy a mélite- nyésztéssel. Azok a milliók, mit az állam hosszú éveken át a méhtenyésztésre költött, kidobott pénz volt. Azok az óriás terhek, miket a háború reánk rótt, csak úgy lesznek elviselhetők, ha minden téren többet termelünk. Első sorban ipart teremtünk. De ez nem ide való tárgy, maradjunk a méheknél. Törekednünk kell nekünk is több mézet és viaszkot termelni, de ezt kizárólag a nagy kaptárok által érhetjük el, kapcsolatban a méhcsaládok fenttartásával vagy apasztásával. Ma már számadatok állanak rendelkezésünkre. Vannak mérlegen álló kaptáraink is. Egy év eredménye ne vakítson el bennünket, hanem tiz évi eredmény már biztos számokat nyújt. A nagy kaptárak évenként adnak fölösleget, habár nem is egyenlően, mert az év határozza azt; de kötve hiszem, hogy a kis kaptár, az a hires 3 soros adna e 10 év alatt egy kilogramm mézet, mert egyrészt minden évben etetni kell, másrészt hány család pusztul el évenként. Számítsuk fel emez adatokat is lelkiismeretesen. Biztos mézjövedelmet csak az a kaptár adhat, mely legalább 120 liter ürtartalmu és a törzs holmi Hahnemamokkal szétválasztva nincs.*) *) Bár nem tartjuk kizárt dolognak, hogy van olyan hely, hol mint a cikkíró ur írja az országos 3 soros kaptár tiz évi átlagos mézhozoma az 1 kg.-ot sem érné el, mindazáltal az igazságnak megfelelőleg ki kell jelentenünk, hogy kellő kezelés mellett az évi 10 kg mézhozam inkább közelebb áll a valósághoz. Hogy a nagy kaptár többet fizet, az kétségbevonhatatlan. Különben is az országos 3 soros kaptárakat a 4 sorosok mindinkább kiszorítják a forgalomból, melyeknek mézhozama már némileg kielégítő. A Hahnemann rács ellen sokaknak van kifogásuk. Elismerjük, hogy az igazán rossz, de a mig tökéletesebb anyakirekesztőt fel nem találnak, kénytelenek vagyunk alkalmazni. A. H rács legnagyobb ellensége nem is régen Boconádi volt, s ma már ő is alkalmazza kaptárain. Közös kijáróval kaposolatban hátrányai nagyrészben eltüntethetők. (Szerk.) A költésrothadás. Irta. Dr. Maassen Albert kormánytanácsos. 1. Történeti adatoka költésrothadás előfordulásáról. A költésrothadás a legrégibb idő óta ismeretes méhbetegségeknek egyike. Ezt a betegséget megfigyelték már Krisztus születése előtt a 4. században, legalább erre vallanak Aristotelesnek bizonyos adatai a méhek kórtüneteiről. Az első pontosabb közléseket erről L. J. M. Columella római iró hozza Krisztus*után 50-ben ; sőt ő a betegség elfojtására már rendszabályt is megjelöl. E méhbetegségnek Németországban való fellépésére vonatkozó tudósítások az 1568. évig nyúlnak vissza. Ebben az évben Nicolas Jacob, sziléziai méhésztől egy méhészkönyvecske jelent meg amelyben a betegség szemléletesen le volt írva. További közléseket és megfigyeléseket ezen méhbetegségről régebbi írók egész soránál találunk, pl. M. J. Colerusnál (1592), Tessiernél (1765), A. G. Schirachnál (1766). J. Reimnál (1776), J. L. Christnál (1780), Della Roccanál (1790), Franca- is Hubernél (1792), J. G. Lucasnál (1794). A betegség megjelölésére való mai nap is szokásos költésrothadás név már a legrégebb méhészeti Íróknál is használatos volt. M. J. Colerus az 1607-ben nyomtatott. Calendarium occanomi- cum permetum mint „rodhadt költés„-t irta le A. G. Schirach, szász lelkész is, aki a méh és annak tenyésztéséről számos Írást adott ki és aki ezen méhbetegséget jól ismerte, ugyanezzel a névvel jelölte meg azt. Ezen régebbi írásokban a költésrothadás meggátlására különféle rendszabályok vannak. Említésre méltó, hogy a méhcsaládok költés rothadásának elnyomását már Nicol Jocob éheztetéssel és a lépépitmény kimetszésével igyekezetett elérni, olyan eljárás ez, melyet később Schirach is ajánlott. IDEGEN ÍRÓK. Rovatvezető: Hutter Rezső.
