Mátészalkai Ujság, 1914 (1. évfolyam, 1-30. szám)
1914-05-29 / 22. szám
' IV f__________:--------------sz ünett napon négy óránál hosszabb időn át foglalkoztatott alkalmazottnak munkaadója minden második vasárnapon teljes szünetet, ha pedig ez nem lehetséges, minden második héten köznapon egy teljes délelőttöt, vagy egy teljes délután köteles pihenőül engedni. A irodai munkának munkaszüneti napon szünetelni kell. Kivétel e szabály alól egyfelől a nyílt árusítási üzletekben s az ezekhez tartozó irodai munka, mely közszempontokból munkaszüneti napon is megengedett ipari munka végzéséhez múlhatatlanul szükséges. Ez a munka 2 órán át délelőtt kilenctől tizenegy óráig végezhető, azzal a megszorítással, hogy minden munkaadó az irodai alkalmazottnak minden második vasárnapon teljes szünetet köteles adni. Az alkalmazott az e törvényből folyó jogairól le nem mondhat. Oly megállapodás, mely e törvény szabályain az alkalmazott terhére változtat, hatálytalan. A tervezet általános érdekű nagy fontosságára tekintettel a debreceni kereskedelmi és iparkamara elnöksége a kerület ipari és kereskedelmi érdek- képviseleteit, a munkaadók és munkások szervezetét s az iparhatóságokat szakértekezletre hívta össze. Alabástrom creme a legártatlanabb bőrápoló szer. Kapható: Aimer Béla gyógyszertárában Mátészalkán. vérének levetett ruháiba. Egyszer azután megjött az ünnepélyes nap. amelyre Rózsika tizenkét évig türelmesen várt. Kapott egy vadonatúj ruhát és hozzá egy kis kalapot, sárga virágdiszszel. Boldogan akasztotta kezére kis piros bőrtarsolyét és elutazott tanulni, hogy hires énekesnő váljék belőle. Azóta kemény munkát végez a kis leány. És az anya kis füzetet vett magának, amelybe az első apró kritikákat ragasztotta bele. Még máig könyv nélkül el tudja mondani őket szóról-szóra. Azóta megtelt a füzet zeneauktoritások dicséreteivel . . . Ma igazán nem törődik Mártonná a világ leghíresebb kritikusaival sem, hiszen em- litást sem érdemel egy balsiker a párisi operában . . . fődolog a ma esti előadás . . . * A kis színpad már egy órával az előadás kezdete előtt megtelt emberekkel. Nagy sürgés-forgás volt. Munkások díszleteket cipeltek és tologattak. Öltöztető nők izgatottan futkostak. A rendező teljesen berekedt, any- nyira megkinozta az embereket. Márton Rózsinak feltűnt, hogy tűzoltó legalább tizenöt van a színpadon. Jobban szemügyre vette őket és csupa ismerős arcra talált. Az egyik Brichta ur volt, nála szerezte be irkáit, ce2. MÁTÉSZALKAI ÚJSÁG Tollhegygyei. . A buja, pezsditő melegü május hasonlatos a női bájaiban teljesen kibontakozott, érett asszonyi szépséghez, mely életre kelti ; a szunnyadó érzéseket és a gyújtó villamos- ] ság feszitő erejével, a lázas idegesség nyugtalanító zsongásával felkorbácsolja az idegeket. De csakhamar úgy érezzük, hogy az I akácillattól terhes levegő mámora a gyorsan ! tovatűnő öntudatlan boldogság édesen fájó I mementójával ragad el bennünket az önfeledt | képzelődés álombirodalmába. Ilyenkor szeretnénk az örökké álmodozó török módjára a lomha semmitevés gyékényén elnyujtóz- kodva, magunkat átengedni a szüntelenül feltörő, fojtogató érzések megfejthetetlen misztikumának, vagy járni a néma merengés országutján, a képzelet uttalan utjain egyedül és zavartalanul Vagy, ha nem is egyedül, j de mindenesetre a megszokott környezettől J | távolálló, eddig még nem ismert idegenekkel, ! kikkel a röpke és a mindennapi életünkben soha vissza nem térő ismeretségünk csak addig tart, mig merész bizalommal feltárjuk előttük érzésvilágunk legtitkosabb gyönyöreit és elpálástolt sebeit. Mert hétköznapi ismerőseink mily fárasztóan egyhangúak s a legjobb esetben mily fásultan — okosak a természetnek egyszerűségében is mily sokszínűén pompázó változatosságához képest. Az egyszerű fűszálban mennyi rejtett szépség s megkapó költői motívum lakozik s ezzel szemben az ember artisztikus, öntudatos lelki élete mily sivár és prózai. A bóditó májusi lég pirosüdére festi az arcát, mosolygós derűsre hangolja a kedélyt, de a borongós decemberben és a piros pünkösd ünnnepén egyaránt ugyanazokat a sablonig ismert fogalmakat váriálja, ugyanazokat a divatos jelszavakat csépeli és ugyanazon szólamok tengelye körű forog, melynek szférájából tán archimédeszi csavarral se lehetne kilendíteni. És mégis a természet bármily pazar szépsége és kápráztató ragyogása sem képes bennünket kárpótolni egy tekintet villogásáért, egy sejtelemszerüen átérzett rokonszenv egy-egy önkéntelen megnyilatkozásáért. Mert hiszen a boldogság percei a saját benső világunkban születnek meg, valamint a termé1914. május 29. szét nyújtotta szépségek is csak a saját lelkünk prizmáján átszürődve, bontakoznak ki az élet szivárványszínű, délibábos változatosságaivá. Igen, az egész életünk, annak minden képzelt boldogsága és szenvedése egy tá- volbavesző délibáb, melynek lángoló piros- ságu szép, vagy komoran fekete rajza csak a saját képzeletünk, a saját gondolkozásunk önalkotta perspektívája. Ezért borítsuk le az elfeledettség elhantoló sírkövével a múlt kisértő árnyait s takarjuk el szemünk elől a jövő perspekti/ájá; a jelen pillanatainak igéző bübájosságával. Csak a bölcsek, az örök józansággal megvertek, a számitó robotolók áldozzák fel a jelen apró örömeit a ködös jóvő bizonytalan Ígéretekkel, bevált- hatatlan reményekkel biztató oltárán. És csak a költők, a visszafelé fordított tekintetű álmodozók merengenek és sóhajtoznak a múlt önmagukba sülyesztő megkövesedett tetemén. De ez egészséges életösztön nem álmodozik és nem robotol, hanem gondtalan bizakodással feléli, magába olvasztja a jelen minden pillanatát. Ezért az akácillat és virágfakadás ez időszakában a felfokozott életerő és megfeszülő jókedv kitörő hullámzásainak ne szegje szárnyát s ne illesszen féket sem a jövőbe pillantás gondterhes komorsága, sem a múltba meredés vergődő andalgása . . . * A tenniszpálya tehát meglesz. Két bátor hölgy nekivágott a reménytelen részvétlenség sivár pusztaságának s aztán mint újkori Mózesek a gyilkos közöny sziklatalajából a meleg, sőt majdnem azt mondanám: az olvadozó érdeklődés aranyforrását fakasztották fel a hirtelen összegyülemlett tagsági pénzek képében. Nem tudom, hogy e hölgyek a nekik kiszolgáltatott elismerő bókokból mennyit jegyeztek meg magoknak, de nekünk mindenkép érdemes megjegyezni az e jelenségből levonható tanulságot. Itt nem az volt a fontos, hogy nők jártak közbe, hanem az, hogy oiyas valakik állottak az ügy szolgálatába, kiket támogatni »grandsegneuri« »előkelő«, majdnem »fess« dolog és akiket visszautasítani, nem »fair«, szinte »smucig« eljárásnak látszott volna. Akik eleinte ellenségei voltak a tennisztervnek, most hirtelen elpotyogtatták az elvüket s a tenniszezés bajnokainak csaptak fel. S akiknek a tenniszruzát, tollat. Ha a felesége nem volt a boltban, mindig remek szinesképet csúsztatott a kis leány kezébe. Ott volt Kemenes is, az asztalos, tőle vásárolták a gyalult deszkákról lehulló »loknikat«, ha színházat játszottak. Rózsi kezet fogott velük és mosolyogva fejezte ki csodálkozását a pazar számban megjelent tüzőrség fölött. Rajna, a cukrász, akinek szép tenorhangjára büszke volt a városi dalárda, magyarázta meg a dolgot: — Hja, kérem, — mondotta — jegyet már nem kaphattunk, úgy azután elhatároztuk, hogy hivatalos minőségben jelenünk meg a színházban. A vendégmiivésznő részére külön öltözőt készítettek. Három oldala színházi díszletből állott, amelynek négy apró lába könyörögni látszott, hogy valahogy föl ne döntsék. A fogason a művésznő ruhái lógtak, a tükörasztalkáján földig ért a jól ismert piros kretonteritő, amelyet varázslati előadásokon szoktak használni. A szűk. kis helyiségben ugyancsak ügyesen kellett forgolódni, mert a legapróbb vigyázatlan fordulat könynyen megfoszthatta a szobát intim jellegétől. E rögtönözött kis öltöző asztalán finom Ízléssel összeválogatott pompás virágcsokor illatozott, a kisérő névjegyen dr. Nemes Géza földbirtokos neve . . . Mint gyermekek egyőtt kergetőztek a kastély nagy parkjában és a kastély kertjéből voltak e virágok is. A művésznő mohón szívta be illatukat. Istenhozzád volt ez a csokor, amelyet a haza földje küldött neki... A messze idegenben, a zugó tapsok, a lármás sikerek közepette, hányszor fogta el a forró honvágy ... de mindannyiszor Nemes Géza képe is felbukkant emlékezetében . . . Gyors, biztos mozdulatokkal öltözködött s miközbon látszólag csak külsejével volt elfoglalva, egész lelkét jóleső meleg töltötte be: érezte, hogy itthon van . . . Gyorsan elkészült és a színpadra sietett. Még korán volt, de a függönynyiláson át láthatta, hogy a nézőtér már zsuffolásig megtelt . . . Ezt a közönséget ismerte, hiszen közöttük nőtt fel, ismerte apró érdekeiket, örömüket és bánatukat . . . Iskolatársnői csaknem teljes számban jelentek meg. Némelyik alaposan elhízott. Nagyobbrészt férjükkel jöttek, de voltak, akik már vénleány sorba kerültek. Egy földszinti zsölyén meglátta az áhitatosságáról hires Orosznét, aki még sohasem volt színházban. Fekete ruhájában tüzelő arccal ült a helyén, nem nézett sem jobbra, sem balra, izgatottan várta az előadás kezdetét. Az egyik páholy-
