Mátészalkai Ujság, 1914 (1. évfolyam, 1-30. szám)

1914-02-27 / 9. szám

1914. február 27.

MÁTÉSZALKAI ÚJSÁG

3.

sokat nevettünk s különösen tetszett a kis Deme Böske, aki rövid szerepét egy gyakorlott műkedvelőnek is dicséretére váló biztonsággal nagyon kedvesen adta elő.

Medzihradszky tanár igen szép, művészies hegedű játékát Révay Viktoria kisérte zongorán, majd a Róth Miksa száma következett. ki a tőle megszokott routinnal énekelt el néhány dalt a közönség megismétlődő tapsai közepette. Végül egy élőkép fejezte be az igazán tartalmas műsort, melyben Rohay Bertuska, Révay Viktoria és Gál Ilonka a Párkákat személyesítették mig Balássy Miklósné és Tarnay Sándor az élet örömét, Éless Béláné és Aranyi Kálmán pedig az élet tragikai képét jelenítették meg.

Megkapó, gyönyörű kompositióju kép volt s a ragyogó Bengál világítás mellett igazán mese-szép látványt nyújtott.

*

Jelen volt asszonyok: Ballássy Miklósné, Bányay Endréné, özv. Béress Gyuláné, Dr. Bródy Sándorné, Dr. Csató Sándorné, Csin- csák Józsefné, Dávid Ödönné, Deme Kál- mánné, Dr. Dienes Dezsőné, Dőri Manóné, Erdélyi Bertalanné, Éless Béláné, Fazekas Arturné. Feldmann Árminné, Felmann Károlyné, Fuchs Gyuláné, Fuchs Jenőné, Fiilep Lajosné, Gál Sándorné, Goldblatt Jakabné, Goldblatt Szidi, Dr. Groszmann Henrikné, Hetey S.-né (Nagykároly), Dr. Kaprinay Endréné, Kathona Irma (Rimaszombat), Kathona Gézáné, Kálmán Ernőné, Kánya Sándorné, Klein Andorné, König Sándorné, Medzihradszky Péterné, Pé- ner Samuné, Rác Emilné, Rohay Gyuláné, Schreiber Bertalanné, Steinberger Sándorné, Dr. Szepessy Károlyné, Szilágyi Lajosné, Zip- szer Ernőné.

Jelen volt leányok: Almer Annuska, Almer Mariska, Bányay Juliska, Bányay Mag- duska, Béress Inci, Deme Böske, Éless Juliska, Gál Ilonka, Hetey Icuka (Nagykároly), Ja- nitzky Irma (Nagykároly), Janitzky Annuka (Nagykároly), Kathona Mancika, Medzihradszky Babetka, Péner Lenke, Révay Viktória, Révay Margit, Rohay Bertuska, Schwartz Helena, Szabó Ilonka (Nagykároly), Szabó Irénke (Nagykároly), Szoboszlay Piroska.

A müestélyen személyjegyekben befolyt: 145 K., családjegyekben befolyt: 105 K., a felülfizetések összege: 195 K., jegymegváltások összege : 3 7K., az összes bevétel: 482 K. Részletes számadás a jövő számban közöltetik.

Jegyeiket megváltották: Gróf Tisza Lajos (Kocsord), Weisz Miklós (Mátészalka) 10—10 K. Galgócy József (Kántorjánosi), Nánássy Andor (Nagykálló), Dr. Rosenberg Ignác 5—5 K. Berey József (Nagyecsed) 2 K.

Felülfizettek: Szálkái Sándor 20 K. Klein Móric 10 K. Fazekas Artur, Dr. Kaprinay Endre, Dr. Szepessy Károly 6—6 K. Almer Béla, Fried Ármin, Dr. Fuchs Jenő, Goldblatt Jakab, Janitzky Bertalan, Kincses István, Klein Andor, Weisz Lajos 5—5 K. Elszner Rezső, Feldmann Ármin, Kánya Sándor, Ökrös József, Dr. Vida József 4—4 K. Berger Dezső, Berger Endre, Dr. Bródy Sándor, Dr. Csató Sándor, Gál Sándor, Révay Viktoria, Nagy Zsigmond, Szálkái Zsigmond, Rác Emil, Rohay Gyula, Tárnái Sándor, Vágó Ármin 3—3 K. Bencsik Sándor, Borbáth Andor, Csincsák József, Dávid Ödön, Deme Kálmán, Dr. Dienes Dezső, Erdélyi Bertalan, Feldmann Károly, Kálmán Ernő, Pálffy István, Schreiber Bertalan, Rosenberg Sándor, Róth Mihály, Steinberger Sándor, Springer Ignác, Szálkái Pál, Dr. Török Árpád, Weisz Ferenc, Weisz Sándor, Zipser Ernő, 2—2 K. Földes Jenő, Fuchs Gyula, Fülep Lajos, Goldstein j Sándor, Groszman Henrik, Kállay Szabolcs, Mihálka Gyula, Papp Béla, Pente Lajos, Dr. Stein Zsigmond, Szántó Emil 1 — 1 K. Ösz- szesen: 195 K. Fogadják jótékony adományukért az intézet hálás köszönetét.

—es.

Tollhegygyel.

Múlt szombat este, még pedig pont nyolc órakor a pezsdülő jókedv kellett, hogy megszálljon a helybeli társadalomhoz tartozó minden úgynevezett intelligens jótét lelket. Még pedig legalább is oly mértékben, amennyit egy hajnalig tartó mulatozás, táncolás és kéringőzés között eleinte mohó nekilendüléssel, majd később egyre bágyadtabb tempóban csak el lehet hullatni. Lehet, hogy épen aznap valamelyik perem balul dőlt el, vagy jobblétre dűlt ki, vagy valamelyik kiadós páciensem orvosi tanácsom

ellenére evezett át a másvilágra, örökségül hagyván reám a ki nem fizetett orvosi honoráriumot, vagy valamelyik dédelgetet adósom csődbe jutott és mindezek tetejébe még a babám is elhagyott (nóta bene mikor az emberre esőstől zudul a szerencsétlenség, a babája is elhagyja, mi az egyedüli vigasztaló momentum szokott lenni a sok sorscsapás között) mondom, bármily földrajzi szélességi fokra is érezze magától távol az ember épen akkor a jókedvet, azzal be kell, hogy magát oltsa, aztvalahonnét be kell szereznie, mert igy kívánja azt a társadalmi reglama, a társas életet szabályozó konvenció, melynek mindannyian rabszolgái vagyunk s melynek kedvéért egymást csalva és ámítva a derűs mosoly maszkját egy bizonyos meghatározott időpontra fel kell, hogy öltsük még akkor is, ha alatta a szárnyaszegett hangulat borongó köde terjeng.

Szerény magam is az estély előtt szemügyre vévén magamat, aggodalommal meg kellett állapítanom, hogy széles jókedv dolgában bizony veszettül keskenyen állok. Mert ha jól emlékszem, nekem inkább előző szerdán volt jó kedvem és nem is este nyolc, de délután négy órakor, de azóta már az is elpárolgott. A jókedv ugyanis nem határidőre szóló cikk, melyet elraktározva, májusi szállításra is értékesíthetünk, sem valami illatszer, melyet elskatulyázva akkor veszünk elő, mikor épen kedvünk tartja.

Szűkén mérte azt ki a sors és alig, hogy elmerültünk a jókedv rózsás hangulatába, suhanó árnyékként már is eltűnt; élvezzük néhány percig vagy óráig, de huzamosabban tartós csak akkor lehetne, ha azt folyton újabb meg újabb motívumok táplálnák, mi azonban még rosszabb volna, mert a folyton váltakozó örömek iőbb-utóbb az öl- göklő egyhangúság unalmába fulladnának bele. No, de mindegy, az estélyre el kell menni. Kevesen vagyunk, bárkinek a hiánya feltűnően észrevehető. Másnap ezért tizen meginterpellálnának és akkor vagy tiz kifogást és ugyanannyi ürügyet kellene kigondolnom, csak azért, hogy a huszonegyedik egyedüli igazi okot elhallgassam, amiért oly nagyon, de oly nagyon szerettem volna onnét távol maradni. És aztán csalódások történnek jobbról is, balról is. Aki a mulatozás biztos szándékával indul valahová, gyakran megcsalatkozva, bosz- szusan tér haza és viszont. Nem kell számítani előre semmire és akkor az utunkba kínálkozó legkisebb örömet is ajándékkép, kedves meglepetésként fogadjuk.

Belépek a terembe, melyet a riporter

vakító fényárban úszónak fog mondani és ott találok együtt mindent, mi a báli hangulat tartozéka szokott lenni: női mosolyt, ezüstös kacagást, levegőben keringő parfümillatot, a dekoltázsból elővillanó alabastrom fehérséget — minden szívdobogás nélkül. Elképzelem magam egy szebb világrészbe, hol néhány órára az apatikus önfeledtség bódultsá- gába fogok elmerülni, hol az emberek mosolya, derűje, a virágok és a nők, minden minden oly poetikusan lágy és megható. Behunyom a szemem, hogy ne lássam az ablakon keresztül leskelődő sötétséget, hol a nyomorúság és a sorvasztó józanság egymással karba öltve járják a tülekedő élet könyörtelen ököltáncát. Itt benn, a jólét, a kultúra és a boldogság potemkin jelmezeiben: estélyi öltözetben, ünnepi arculattal és preperált kedélylyel, hangulatszivárványok tarkaszinü palástjában egymás között finoman és kecsesen lépkedünk. Itt a felajzott fantázia szárnyat kap, a magasba törtet és egy szép áloméj bűvös nartikumába merülve

— De kérem, ahoz én már nem mehetek.

— Csak menjen. Ő jobban ismerheti magát. Ki előtt is fogadta fel?

— Vadász tisztelendő ur előtt.

— Az bizony már négy év előtt meghalt.

— Ammeg. Épen azért jöttem a tisztelendő úrhoz.

— Pedig én nem segíthetek.

Szomorkásán támolygott ki a szobámból. Becsületes arcán a lemondás és az elhatározás szaladgált az öreg ráncok között.

— Hát igy is jó. Dissértessék a Jézus szent neve.

— Mindörökké ámen.

Mikor betette maga után az ajtót, hallottam, hogy egy darabig tétovázik az előszobában. Csakugyan visszafordult és még- egyszer bedugta bozontos fejét az ajtón. Megpróbált még egy utolsó ajánlatot.

— Pedig, tisztelendő ur, nem sajnálnék tiz forin'o'.

Elnevettem magam és odaszóltam még- egyszer:

— Pénzért se lehet, öreg.

— Csak az egészségem végett bátorkodtam. Engedelmet kérek. — És ezzel elcsoszogott.

És későbben hallottam, hogy ismét ket- tem püfölik a vén akácfákat a kert végén.

Molnár Károly.

— Hát persze attul, hogy sose iszok.

— És addig ivott?

— Ittam vagy harminc esztendeig.

— Sokat?

— Hát kérem, vagy eleget. Akkor beteg is lettem. Már véreset köptem egyszer.

— Na öreg, lássa, az akkori italozás gyengíti most. Ha most hozzákezdene, hamarosan kivégezné.

Megint legyintett a kezével.

— Nem ért ahhoz a tisztelendő Ur.

— Hát akkor most miért jött hozzám ? — kérdeztem.

— Avégett, hogy nem lehetne-é ezen segíteni ?

— Hogy maga megfiatalodjon?

— Nem azon. Hanem, hogy én megint ihassak néha-néha.

— Bajos dolog, öreg. Hiszen hóttig fogatta fel ugye?

— Hóttig.

— Na lássa.

— Pedig én ezt igy ki nem állom. Belepusztulok.

— Tudja, mit öreg! Menjen el ahoz a lelkiatyához, aki előtt maga felfogadta az italt.

Ő talán még segíthet magán.

Elk ir.orodott az agg napszámos orcája. I