Mátészalkai Ujság, 1914 (1. évfolyam, 1-30. szám)
1914-06-12 / 24. szám
2. MÁTÉSZALKAI ÚJSÁG 1914. junius 12. ri'ileg ráhagyja, hogy mindenkit természetes hajlamai és érdekei olyan pályára terelnek, mely képességeinek és leki sajátosságainak megfelel. Az ilyen rendszer azonban még korántsem elegendő biztosíték arra nézve, hogy az annyira különböző egyéniségek éppen a nekik megfelelő pályára jutnak. A társadalom feltevése megoko- latlan. Mert: 1. Maga az ifjú sem ismeri lelki erőit és tehetségét. Külső hatás, mellékkörülmények folytán támadt múlandó kedvtelés, vonzódás bizonyos tárgykör irányában még nem nyújt eléggé megbizható^alapot a döntésre. Egy fiú bármennyire is vonzód- hatik egy pályához, a speciális, de előtte ismeretlen lényeges kellékeknek híjával lehet. 2. Az ifjú a kérdéses pályát csak felületesen, külsőségei után ismeri. Nem tudja, hogy ama foglalkozás belső természete és kívánalmai mily viszonyban vannak egyéniségéhez. 3. Számtalan esetben közönséges külső motívumok, a véletlen játéka, magas ajánlás, a kényelem, vagy hirtelen meggazdagodás reménye, családi felfogás és ezer más mellékkörülmény határozza meg, hogy pl. az érettségizett ifjú jogász, vagy medikus lesz-e. (Folytatjuk.) Alabástrom creme a legártatlanabb bőrápoló szer. Kapható: Almer Béla gyógyszertárában Mátészalkán. Tollhegy gyei. Ha az utókor valamely unatkozó ivadéka a vidéki lapok egynémely számába belepillantana, önkéntelenül is a mi életünk egy tükörképdarabját látná meg. Nem kulturar- culatunk nemes és fontos vonásai, még kevésbé annak a megfeszített életküzdelem i közben reáidegződött nyugtalan rángatásai tolulnának a szeme elé, hanem inkább a sokkal jellemzőbb kicsinyes akaródzások, hiúságok és kiforratlan osztályérzékenykedé- sek torzító kiütései, pattanásai és a szociális kavarodások rendellenes vérkeringésére mutató egyébb abnormális elváltozásai. Az osztálytudat bóditó légkörében élünk valameny- nyien és különösen a fizikai munkás e felvilágosító szellemi áramlat forgatagába kerülve, nemcsak büszke önérzettel van eltelve saját ! egyéni és gazdasági értékétől, hanem a hivatáskörén kívül bárhonnan jövő leggyöngébb | neszre is aggódva felriad és valami beteges érzékenykedéssel vigyáz és őrködik önérzete csorbitatlanságán. És eközben való szertelenkedésében néha fékevesztett lendülettel átcsap tőle távol álló oly területekre is, a melyeken minél kevésbé képes a neki szellemileg idegen talajon elfogulatlan, nyugodt méltósággal mozogni, annál szilajabb vágtatással gázol keresztül az igazság lényegén, a köteles udvariasság és az emberi belátás szentesítette formákon. A nem régen szabadságra és öntudatra ébredt, de a kellő műveltség és az intellektualitás hijjával levő ember lihegő vágyakozása ez a privilégiális jogok és különleges figyelem után. A csak nem régen megszűnt elnyomatás és lenézetés nyomasztó fántomától való szabadulás defensiv ösztöne ez a végletes, mások jogait, valamint az érintkezés formaságaiban a kultúra által felállított tilalomfákat nem respektáló korlátlanságok felé. Az önképzelődő lenézés és lebecsülés valami sajátszerü atavizmusa ez, mely azonban a fennhéjázás és kevélykedés határáig menő reaktiv kitörésekben keres kielégülést s kárpótlást. . . . * Legutóbb az Iparoskor által rendezett szépségversenyről Írtam, melyre a »Mátészalka« c. lapban nekem szánt közlemény jelent a felét nekem adod, hogy megháláld a jó tanácsomat. Én pedig úgy tömlek majd mint a hizó libát, ha pénz lesz. No elmégy? — Nem tudom . . . Nem merek . . . Hazudni kellene már pedig arra tanított az anyám, kogy ne hazudjak sohasem, mert pokolra jutok, ott aztán tüzes vasat kell nyalnom a hazug nyelvemmel. De a néni csak nem hagyott békét, ösztökélt, unszolt egész nap, végül azt mondta, hogyha nem teszek próbát, ő kidob. Akkor aztán mehetek ágyat vetni magamnak a kapu alá. Gondolhatja kend édesanyám, hogy ettől a szörnyű fenyegetéstől nagyon megijedtem. A három forintból oda adtam neki egyet, hogy kinetegye a szűrömet és azt mondtam: — Jó elmegyek. Nem bánom, ha meg is ver érte az Isten. És felvettem a legszebb ruhámat, nyakamba akasztottam a szüzmáriás ezüst láncomat, akkurát, mint akármelyik pesti kisasszony. Legfeljebb az arcom volt más, mert az piros volt, akár csak a kicsatanó piros rózsa. A szállástadó néni összecsapta a kezét. — Micsoda? Te ilyen őtözetben akarsz kéregetni ? — Nem is másban. Azt mondta nekem az édesanyám, hogy a ruha fél-tisztesség. Már pedig én tiszteségesen akarok látszani. Hiába volt minden beszéd, így mentem el abba a jótékony egyesületbe. Úgy dobogott a szivem, olyan nehéz volt a lábam. Eszembe jntott a jó plébános ur intése, hogy maradjak mindig az egyenes utón. Lám én most ugyancsak görbe utón indultam el. Azdnban mégis csak elcsitítottám a szivem dobogását. Elgondoltam, hogy jókat eszem majd ha pénzt kapok kimegyek a ligetbe a komédiásokat nézni. De szép lesz, de jó lesz! ... A két forintom oda volt kötve a zsebkendőm sarkába és simogattam egész utón a pénzt: — Ha isten segit, több is jön majd hozzátok. Villamosra ültem s csakhamar eljutottam az Egyesületbe. Egy kicsit vártam, mert az elnöknő ő nagysága éppen el volt foglalva, de nemsokár bevezettek a szobájába Szép öreg asszony volt a nagysága. Fehér arcú fehér hajú. A tekintete szelíd a szava komoly. Fellálott az iró asztala elő! s odajött hozzám. meg a helybeli Iparoskor elnökségének az áláirásával. Amolyan kedves, szabályszerű förmedvényecske, megspékelve comme il faut í hadonászásokkal és kirohanásokkal. Az van benne, hogy a cikkem ízléstelen, szellemtelen, az iparosokra sértő és egy alkalmi szótárból bölcseletről, kritikáról és hasonlókról recitál felém. — Felkap a magas lóra s azt hiszi, hogy megüli a lovat, pedig csak fel van ültetve az a naiv, félrevezetett elnökség. Mert naiv, midőn azt hiszi, hogy a kritikusi hivatottsághoz elegendő üresen puf- fogó frázisok egymásra hányása. Ehhez egyéb kvalitások kellenek, például irodalmi olvasottság, fejlett müérzék, elfogulatlan Ítélőképesség, ízlésbeli csiszoitság, edzett gondolkodás stb. Ezek a kvalitások nem pomádé, mit bárki vasárnaponként magára kenhet, nem egy meghámozott alma, mit holmi íródeákkal magunknak tálcán felszolgáltatunk, hanem oly gyümölcs, melynek fáját évek hosszas fáradságával önmagunknak kell megművelnünk, kezünket megvérezve gyakran a gyökéréig kell lehatolnunk s ez a gyökér — — higyjék meg — nem ritkán nagyon keserű. »De miért e zaj, e szörnyű háború, melynek párját nem látta hat falu?« Mert szerintük azt állítottam az iparosokról, hogy ők nem töprengő Hamlettek, hanem jól emésztő s a filosofiától távol álló emberek. — Ha ez igy volna is, akkor sincs ebben semmi sértő. Minden épeszű ember, kit a szűkkeblű céhbeli elfogultság láza nem hódított el, tisztában van azzal, hogy valakiről azt állítani, hogy jól emészt s nem töprengő Hamlet, nem sértő, aminthogy az ellenkezőnek az állítása nem dicsérő. De vájjon ezek a kitételek valóban az iparosokra vonatkozI nak-e? Korántsem. Ide iktatom az inkriminált mondat szószerinti szövegét: »Ki a legszebb leány? Ez most a lét és nemlét kérdése. S akiknek az Iparoskor e problémát feladta, azok nem töprengő Hamlettek, hanem jól emésztő és a filosofiától távol álló közönséges emberfiák.« Én nem vállaikozhatom arra, hogy felnőtt embereknek nyelvtani leckéket adjak. De aki tisztában van a mondatelemzés azon egyszerű szabályaival, melyek szerint megkülönböztetjük az alanyt, az állítmánytól" és a határozótól, az előtt vi— No, mit hoztál lányom ? — kérdezte jóságosán. Nekem eszembe jutott a néni tanácsa Megpróbáltam a sírást, de nem ment sehogy- sem. Inkább reszkettem helyette. A nagyság; azonban igy is megsimogatta hajamat. — Csak beszélj bátran — biztatót ujfent. Mikor aztán sehogysem akart hang jönni a torkomba, azt mondta: — Felelj szépen: a magad ügyéber jötél vagyaszükölködőkért? — A szükölködőkért — nyögtem ki halkan s már épen azt akartam elmondani, hogy az én szegény, beteg édes anyám milyen szükséget szenved odahaza, jómagam éhezek, — mikor a nagysága magához ölelte fejemet. — Áldjon meg az Isten jó szivedért Olyan ritka a te hozzád hasontó cselédleánj mint a fehér holló. Kérni, segélyért rimám- kodni mind el jön ide de ha akad egy pái felesleges garasa, azt inkább haszontalanságra költi. Mennyi pénz van nálad ? Nem tudtam hogy mit akar a nagysága azért hát kioldoztam a zsebkendőt s megmutattam a pénzt. — Két forint, kezét csókolom. Ez az
