Mátészalkai Ujság, 1914 (1. évfolyam, 1-30. szám)

1914-05-01 / 17. szám

Mátészalka, 1914. május 1.

I. évfolyam.

TÁRSADALMI HETILAP. MEGJELEN MINDEN PÉNTEKEN.

A MÁTÉSZALKAI JÁRÁS JEGYZŐI EGYLETÉNEK HIVATALOS LAPJA.

ELŐFIZETÉSI ÁR:

Égisz évre 8 korona. Félévre 4 korona. Negyedévre 2 korona. Tanítóknak és községi közegeknek egész évre 5 korona. Egyes szám ára 20 fillér.

Főszerkesztő: Dr. STEIN ZSIGMOND.

Felelős szerkesztő: Dr. BARTOS MIHÁLY.

Szerkesztőség: a felelős szerkesztőnél. Kiadóhivatal: Fülep Lajos könyvnyomdája.

Hirdetési dijak előre fizetendők.

A Mátészalkai Gazdakör megalakulása.

Nagyfontosságu alakulásra gyülekezett össze április 20-ikán délelőtt Mátészalka gazdaközönségének színe java. A magyar agrármozgalom, mely arra törekszik, hogy Magyarország földjét — valóságos kincsbányáját — a legújabb modern gazdálkodás által minél jövedelmezőbbé tegye, eljutott hozzánk is és ténnyé alakult vasárnap délelőtt, amikor mintegy ötven gazdaember kimondta, hogy Mátészalkán megalakítják a Gazdakört s együttes erővel fognak odatörekedni, hogy a föld és a földművelés iránt a magyar fajban már születésétől fogva meglévő szeretetet helyes irányítással úgy fokozzák, hogy szükségét lássa a mai primitiv gazdálkodás, primitiv művelés teljesen uj, modern és szakszerű irányban leendő átalakításának.

A föld értéke pár év óta jó formán a háromszorosára emelkedett. Ezzel szemben azt látjuk, hogy jövedelmezősége alig, vagy egyáltalán nem is

| fokozódott. Egyetlen cél lehet tehát, ■ hogy a föld és gazdálkodás jövedelme gyarapodjék s a válságos viszonyok i | folytán, valamint gyakran saját hibá- ^ i jukon kívül kedvezőtlen viszonyok közé jutott gazdák helyzete javittassék egyrészt azáltal, hogy földvásárlás és a : bérlés lehetősége eiömozdittassék, másrészt a mezőgazdasági ismeretek terjesztése s szakszerű gazdálkodás által megélhetésük kisebb földön is biztosítva legyen.

A Mátészalkai Gazdakör céljául í tűzte ki úgy aközség, minta vidékösszes ! gazdasági érdekének szellemi és erkölcsiéletének, továbbá azon események, ügyek és kérdések éber figyelemmel kisérését, melyek a tagok és a gazdaközönség anyagi érdekeit érintik.

A magyar gazdaközönség megélhetésének eddigi berendezésében nagyon sok a pótlandó hézag. A gazda az év háromnegyed részét fokozott munkában tölti el, hogy a negyedév,

a tél munkátlanságában >megélhetését biztosítsa valahogy. Nincsen vidékünkön sehol semmiféle háziipar meghonosítva, hogy a mezei munkával foglalkozóknak télen is legyen valami keresetük. Nincs semmiféle ipari, gyári telepünk, mely a vidék népét télen is foglalkoztatná. A magyar kisgazda szánt, vet, arat, télen alszik, mert az apja, a nagyapja is úgy csinálta, de épen az ez a veszedelem, hogy úgy vet, szánt és arat, mint a nagyapja s nem jut eszébe, hogy az igy kikerülő jövedelem nyugodt megélhetést biztosított nagyapjának, de neki nem, mert szükségletei a háromszorosra emelkedtek. Csak azt látja, hogy nem tud megélni, többe kerül a munkája, mint a munka haszna. Nem jut eszébe, hogy az a föld sokkal többet is teremhet Többet és jobbat, csak érteni kell a módját.

De honnan tudja meg ezt a mai kisgazda”? ő a gazdálkodást apjától tanulta, a másik tudatlan valakitől látta,

— Csak nem akarjaön azt mondani ? . ..

— Semmit sem akarok mondani — válaszolta epés szárazsággal — csak azt, hogy jöjjön ki velem holnap délben a Csiperkeerdőhöz, ha ráér.

Kimentem vele. Meleg augusztusi nap volt és mi izzadva haladtunk a szúrós tarlón, sárga buzakereszt^k között. A tanár nagyon jókedvűnek látszott. Megkérdeztem tőle:

— Ön még mindig ragaszkodik a nimfa meghatározáshoz ?

Rövidebb szünet után válaszolt!

— Félóra múlva ad oculos fogok demonstrálni. Addig mellőzze a tudományos latolgatást.

Húsz perc múlva elértük a Csiperkeerdő szélén emelkedő magas, meredek homlokdombot és kínos lihegéssel felkapaszkodtunk a tetejére. Kucsma Benő, miután letörölte a homlokáról és melléről a csurgó verejtéket, félholtan igy szólt hozzám:

— Nézzen délkeleti irányba, az erdőnek ide látszó tisztására. Nyissa ki a szemét és fogja be a száját.

Követtem az instrukciót. Nos, tündéri káprázat bontakozott ki szemem előtt! De nem, ez buta frázis. Ott láttam, mintha egy erotikus regény színes illusztrációja elevenemondana, hanem arról, hogy én fizikai valóságban láttam egy nimfát a Csiperke-erdőben. Tetszik érteni ? Láttam.

Akármennyire logikus fő vagyok, vagy épp azért, mert logikus fő vagyok, dühös- ködni kezdtem s rákiáltottam:

— Mi az istennyilának akarja ön erőszakosan feltámasztani azokat az ókoii, erdőszéli kokottokat, akik különben is csak mi- tologice éltek?

Kucsma Benő úgy lefitymált, mintha valami gimnazistával beszélt volna a pótvizsgán.

— Nem szeretek vitatkozni — mondotta — olyan emberrel, ki csak a dolgok felületét látja és azt is laikus szemmel. De majd adok magyarázatot: a természettudományok mai megállapításai tényleg kirekesztik a nimfákat a gerinces és emlős lények táblázatából. De ki és mi garantálja ezeknek a megállapításoknak a helyességét? He? Mi? Tudja ön, hogy teszem háromezer év múlva nem úgy fogna-e éppen kacagni tudományos meggyőződéseinken, mint ahogy mi lemosolyogjuk például Jupiternek az a képességét, hogy kritikus pillanatbau bikává tudott változni? He? Mi?

Egészen kikeltem magamból.

A nimfa.

Előre kell bocsátanom, hogy logikus fő vagyok, kit semmiféle misztikus jelenség nem hoz zavarba. Érthető tehát a szatirikus mosoly, mely ajkam szélein éles vonalakban mutatkozott, mikor Kucsma Benő, a fizika gimnáziumi tanára, ezeket mondotta:

— Uram, én tegnap délelőtt a Csiperkeerdő szélén sétáltam és egy nimfát táttam a bükkfák alatt ődöngeni.

— Mit tetszett látni ? — kérdeztem faggató hangon.

— Nimfát — válaszolta — és pedig a nimfák legstílusosabb toalettjében, úgy ahogy a mithológiában Írva van.

Nagyon szigorúan válaszoltam:

— Uram — mondottam — ha ezt a költészet tanára mondaná, megelégedném azzal, hogy egy kicsinylő kézmozdulattal leintsem. De önnek, a fizika tanárának azt kell mondanom, hogy ilyen beszéddel súlyosan kompromittálja a gondjaira bízott reális tudományt.

Kucsma Benő leült, karjaival átnyalá- j bolta mindkét térdkalácsát és a tanár urak ismert csökönyösségével igy válaszolt:

— Nem arról van szó, hogy ön mit