Mátészalkai Ujság, 1914 (1. évfolyam, 1-30. szám)
1914-04-24 / 16. szám
TÁRSADALMI HETILAP. MEGJELEN MINDEN PÉNTEKEN. A MÁTÉSZALKAI JÁRÁS JÉGYZÖI EGYLETÉNEK HIVATALOS LAPJA. ELŐFIZETÉSI ÁR: Egész évre 8 korona. Félévre 4 korona. Negyedévre 2 korona. Tanítóknak és községi közegeknek egész évre 5 korona. Egyes szám ára 20 fillér. Főszerkesztő: Dr. STEIN ZSIGMOND. Felelős szerkesztő: Dr. BARTOS MIHÁLY. Szerkesztőség: a felelős szerkesztőnél. Kiadóhivatal: Fülep Lajos könyvnyomdája. Hirdetési dijak előre fizetendők. A nők minden ideálja a férfiakéval közös. Nincsen olyan nő, a kinek szive mélyén ott nem szunyád, vagy ott nem ég a vágy, hogy elsősorban feleség és anya lehessen. E kettő valóban olyan fontos szerep, hogy kimerítené minden óhajtását azoknak, akik ezt el is érték. De, sajnos az élet megtanít bennünket arra, hogy nem mindenki elég szép, vagy elég bájos, hogy elérje ezt a célját és mi történjék azokkal, akikkel a sors inoto- hán bánt? Akit senki sem szólít feleségének, vagy édesanyának? Azoknak meg kell állniok a maguk lábán és önmagukról gondoskodniok, hogy terhére ne legyenek sem a családnak, sem a társadalomnak. Különben a mai berendezkedés, a szociális életnek szervezkedése, a reánk nehezedő gazdasági kérdés, mindenütt arra kényszerítik a nőt, hogy segítő társa legyen a férfinak. Ha gondja van, kivegye belőle a maga részét, ha gondja nincsen, akkor mint képzett, lelkileg finom és értelmes feleség, igazi asszony, részt kérjen minden kötelességéből. De ennek igaz értelme és jogosultsága csak akkor lesz, ha a kötelesség mellett közös jogaik is lesznek. A törvényeket férfiak alkották meg férfiak részére, de lassankint belátják, hogy azok is alapos változásra szorulnak. A mi utolsó évszázadunk dicsősége, hogy a nőkérdés Homloktérbe nydtnult. Nem fakadt belőle semmi veszedelem. A munkásasszony annak előtte robotolt és néhány nyomorult fillérért dolgozott, mig otthon neveletlenül és gondozatlanul maradt családja, néha apró gyermekei. A munkabérek, sajnos, még nem változtak meg nagyon, de ott vannak a szociális berendezkedések, amelyek lehetővé teszik, hogy a dolgozó asszony gyermeke el ne pusztoljon. És ebben a nagy munkában kiváló szerep jutott a nőnek minden országban. A jótékony intézmények nagy része az ő kezdésükből fakadt és a nők tartják fönn saját munkájukkal. Megnyíltak az egyetem kapui is a nők előtt, habár nem is engedik őket minden fakultásra. De az is csak idő kérdése. Meg fog jönni, mert meg kell jönnie annak az időnek. Ma már nem állíthatja senki, hogy a nő nem képes minden tudományos munkára. Milyen sors várjon arra a nőre aki j egyedül áll, saját magára támaszkod- hatik csupán és nem kíván terhére esni sem a szükebb értelmében vett családnak, sem a tágabb értelemben vett társadalomnak. Sajnos, a női lelket még mindig nem tartják elég szépnek, hogy pusztán lelke kedvéért megbecsüljék, ha külső szépséggel nem rendelkezik. Ez a tény adta a nő kezébe a munkát! Messze túl az óceánról... Messze túl, az Óceánról Pecsétes levél jött, . . . Idegen volt rajt’ az Írás Nagyfámé előtt. Majd elejti úgy remegett A levél kezében, Félelemmel telt meg szive S fia járt eszében . . . Erzé, tudta: ez írás Nem hoz neki jó hirt, Hisz a fia már egy éve, — Tán több is — hogy nem irt! . . . Ezer kétség tusakodik Anyai szivében: — Ha beteg volt meg is gyógyult S Írhatott vön régen ?! . . . Vagy tán ? . . . Vadul felszakitja A piros pecsétet S a mint olvas, úgy érzi, hogy Minden betű éget! . . . — Tisztelettel értesítjük Az anyát, vagy testvért: John Nagyfái meghalt! . . , s hagyott Egy millió tallért . . . I . . . Egy millió ? . . . Tengersok pénz! . . . j De mi egy anyának ? . . . Nem vigasz az aranycsengés, Amidőn sirt ásnak! . . . Tollai ragad Nagyfámé — S bár a szive vérzik — Szép simán ir, ne gáncsolják Levelét, ha nézik . . . . . . Messze, túl az Óceánon Eelkacag egy yenki: — Nohát ilyen bolondot még, Tudom, nem irt senki! . . . Tartsák meg a milliót, de — Az Istenre kérve! —• Küldjék vissza nékem inkább A fiamat, . . . élve! . . .“ Leó. Sikeres gyógymód. Georges dühösen rántotta magára a felöltőjét és köszönés nélkül rohant el hazulról. Az utcán szinte keresztül szúrta szemével azokat, akik szembekerültek vele és nem tértek ki idején. Magában mindenkire átkot szórt s nem győzött eleget mérgelődni, azon, hogy miért jár annyi ember az utcán, akik mind csak őt akadályozzák a sietésben — éppen ma! — mikor oly sürgős dolga van. Pedig maga se tudta, mi az a sürgős dolga és miért vágtat annyira? Felhördülve emelte fel a botját, mert valaki alaposan hátbaütötte. De rögtön le is eresztette és kelletlenül nyújtotta kezét uton- állójának. Henry, a doktor volt, legbizalmasabb barátja, de akit most a pokol mélységes fenekére kívánt. Henry lihegő nevetéssel kérdezte: — Talán a gyalogló világbajnokságra trainirozol és gyalogolsz úgy? Már vagy tiz perc óra üldözlek, mert megakarlak hívni a... — Eh! hagyj engem bkében, nem, nem megyek ma sehova! — riadt közbe Georges. — Hát téged mi leit? — Azután elfintorítva az arcát, sajnálkozva, megértőén folytatta Henry: — Vagy úgy! Már megint Szeréna? — Szegény öregem! Pedig az előbb fent voltam a lakásodon és Szeréna nagyon kedvesen fogadott. — Persze, persze 1 Mindenkivel és velem is kedves, ha jó hangulatban van. Ám midőn rá jön az a perc, hát minden veszedelmet a fejemre kíván! S rövid idő múlva már ölel, csókol és sírva kér, hogy ne haragudjak. A mai nő.
