Mátészalka, 1915 (7. évfolyam, 1-37. szám)
1915-04-11 / 14. szám
2 oldal. MÁTÉSZALKA április 1 í. Az angol tengeri hatalmát fejlesztve Ázsiában, Afrikában és Ausztráliában csaknem korlátlan hatalomra tett szert, s igy kereskedelme és iparja magasfoku fejlődés- j nek indulhatott. Miután azonban a világ 1 fejlődésében -szünetnek helye nincsen, az i angol ipar és kereskedelem fölényét csak j akkor tarthatja meg, ha még nagyobb ío- ; gyasztó körzetet, piacot nyerve működését versenytársak nélkül önmaga zavartalanul eszközölheti. Angliának tehát a mostani háborúban való szereplése kétségtelenül azért állott elő, hogy a háború sikeres lefolytatása utján még nagyobb hatalomra szert téve ipari fejlődésének és kereskedelmének útjait egyengesse. Oroszország egy abszolút uralom láncaival összekötött több államtestból all. Itt az állami egységet nem a népek együttérzése, rokonérzelme és érdekközössége, hanem kizárólag a kancsuka, börtön és az ólombányák borzalmai biztosítják azért, hogy egy család földi javakban duslakodva világhataimat bírhasson. A történelem fényes bizonyítékot szolgáltatott arra, hogy az emberi hatalom abszolút nem lehet s hogy ideig-óráig is csak úgy tartható fenn, ha a felvilágosultság utjai elzáratnak, a nép szellemi haladása elé mesterséges gátak emeltetnek és ha az emberekből a velük született szabadság szeretet a testi fenyíték, börtön és száműzetés keserűségeivel erélyesen pusztitta- tik ki. Napjainkban azonban bármilyen szigorral járjanak is el az autokrata uralkodók, a polgári egyedeknek az országhatárokon túli érintkezését teljesen lehetetlenné nem tehetik. Hiába zárnák el a kivándorlás útjait, hiába tiltanák meg a külföldieknek határaink átlépését, mert a kutató mindent tudni óhajtó emberek az elé- jükbe tornyosuló akadályokat leküzdve, érvényesülésük útjait minden áron megszerzik. De a lapok, levelezések mind egy egy érintkezési módok és igy annak az abszolút uralom alatt élő orosz alattvalóknak ezer módja nyílik arra, hogy a más állam polgárainak szabadságait látva, magának és polgártársainak is hasonlót biztosítani igyekezzen. Az orosz abszolút uralkodói hatalomnak tehá mindent el kell a saját érdekében követni arra, hogy hatalmi túlsúlyát biztosíthassa, s mert ennek elérésére a nép oktatás minimumra redukálása, a kancsuka, j börtön és száműzetés nem nyújtanak kellő garanciát, — foglalkoztatni kell a népet, ha egyébbel nem, más nemzeteket leigázni alkalmas hadjáratokkal. Az orosz autokrata hatalom tehát, hogy a maga nagy bűneit takarhassa, a rokonnépekbe elérhetetlen vágyakat támasztott, az izgatás előmozdítására gurította fényes rubeljeit, csak azért, hogy minden pillanat alkalmas legyen egy a saját népei szabadság törekvéseinek elfolytását elősegítő külháboru megkezdésére. A francia nemzet az 1870/71 -ik évi szerencsétlen politikai vállalkozásával elvesztette államtestének egy részét. Ezt a vészteségét a számitó, kalmár lelkű angolok és a fondorkodás mestermüvészei az orosz diplomaták igyekezett a saját javára gyümölcsöztetni. Alattamos izgatásokkal belecsepegtették annak a francia nemzetnek a léikébe a reváns őrült eszméjét, — amely nemzetnek elgyengülése miatt egyedül és kizárólag a saját nemzeti gyarapodásának előmozdításán kellett volna munkálkodnia. A jelszó azonban szép volt és a hangzatos jelszavaknak meg van az a veszedelmes hatásuk, hugy nem csak az egyének, de egész nemzetek is elvesztik tőle a józan eszüket. A francia nemzet megittasodva a jelszavak mámorától, gondtalanul dőlt a számitó angol és fondorkodó orosz diplomátia karjaiba s megszületett az áníánt. A többi aztán gyorsan ment. Elkészülni s a háborúra okot, ürügyet támasztani akkor nem volt nehéz, amikor megfelelő tőke állt rendelkezésre és a bujtoga- tásnak, kémkedésnek, alattomoskodásnak egész légiója kapható. A háborút tehát nem a sarajevói véres tragédia, méginkább nem a miniszterelnökünk politikája, hanem egyedül éskizáró- lag a kaimat kapzsiság és az orosz őrült autokrata hajlam eredményezte, s hu az ezeknek letörésével fog járni, az emberiség megszabadul egy Iidérc nyomástól, s a jövő kor békés munkálkodásának minden előfeltétele meglesz. Ami a háború hatását illeti azt külön cikk keretében kívánom tárgyalni. 4T I N E K. Véres családi dráma. Németh Péter ács és kötnives segéd volt és Ópályiban lakott. Nyugalomban csöndben teltek évei házassítga után is. Dolgát szorgalmasan végezte és igy megelégedetten élt családja, mely később három gyerekkel szaporodott. Egyszerre azonban vége leit a békés családi életnek, Németh Péter nem egyezett többé hites feleségével, napirenden voltak a veszekedések. Végre is Nemeth Péter megelégelte ezt a> életmódot, elhagyta családját, el szülőfaluját és messze nagyon messze került a szülő földtől: Budapesten keresett munkát. Itt aztán megismerkedett egy asszonynyal, akivel nemsokára jő viszonyba lett, később pedig közös háztartásban éllek és Németh Péter nem törődve többé feleségével, gyermekeivel: uj csaladot alapított anyakönyvvezetö nélkül és évek múltán a törvénytelen házasságból hat gyermek született. Az uj feleség és a hat gyermek nagyon a szivéhez nőtt Németh Péternek, elhatározta, hogy bármi módon törvényesíti őket. Csak akkor gondolt Ópályiban élő törvényes családjára, amely otthon nehezen éldegélt az apa nélkül. Igyekezett rábeszéld törvényes hitvesét, hogy váljon el tőle. Pe- lesége azonban semmiképeR sem volt hajlandó beleegyezni a válásba. Hiábavaló volt minden kísérlet. Az asszony szerette hites urát. A közelmúlt húsvéti ünnepekre hazajött Németh Péter Budapestről. Úgy gondolta, hátha mégis sit<érül rávenni az asszonyt, hogy váljon el tőle. Ünnep másodnapján érkezett haza. Szívesen látták, pedig már 17 év óta nem élt ennek a családnak. Békében töltött itt négy napot, de célját nem érte el, felesége nem akart elválni tőle. Pénteken, e hó 9-én férj és feleség bejöttek Mátészalkára. Bevásárolni. Az asszony, a törvé. — Ne féljen Bálint, megsegíti az Isten. Én mindennap imádkozom majd érte. Aztán maid ha győznek, visszajön hozzánk. Én el nem hagyom az édes anyját, gondját viselem, vigasztalom — csak legyen nyugodt Bálint és bátor és hős — a hazáért semmi áldozat sein sok. így beszólt és még csak nem is remegett a hangja, csak a szemeit fordította el egyszer — bizonyára könny szökött belé, de nem akarta, hogy lássa. — Hős legyen Bálint; a hazáért semmi áldozat nem sok. Ezt mondta. És ő meg fogja mutatni neki, hogy nem volt gyára. Hogy bátor volt, áldozatra kész. Ha elér — ha oda ér — ha nem hiába indult — meg lesz a jutalom. Nem csak az elismerés — a jutalom is, a dicséret attól, akit a legjobban szeret ezen a világon . . . De hátha nem ér oda? hátha az utón pusztul el? egy ballépés és talán mérhetetlen mélységbe zuhan, leesik — és a hulló hópehely reg. gelre egészen befödi . . . Betakarja szép fehér takaróval ... és soha sem látja többé a kis faluját, az édes anyját, a menyasszonyát , .. Ha nem érne el oda . . . Ez rettenetes lenne. Uj erőt adott ez a gondolat. El kell érnie — hisz ezrek élete; a győzelem függ ettől ... El kell érnie — bisz azok akkor ott hiába várnák a segítséget — a bajtársak, az ismerősök, a rokonok, az egyfaiubeiiek —meg az idegenek, akiket azelőtt sohasem látott, de akik most mind testvérek — akiket most mind a szivére ölel; mert egy célért küzdenek, egy célért halnak meg: n nagy, szent szabadságért — a Hazáért . .. Nedves lett a Fehér Bálint szeme. Sirt az erős, nagy ember, amint a Hazára gondolt. Arra a megszentelt földre, amelyet most az ő vétők öntöz, az ő piros, meleg vórök; amelyeknek a nyomán nem fakadhat más, csak a szabadság vi rága, a boldogságé, a nyugalomé, a jobb jövője. Az égen egymásután gyulladtak ki a csillagok. Már messze járt Fehér Bálint, mind közelebb a célhez. Nincs is már messzire Fel-felnézett a csillagos égre, a tiszta, felhőtlen téli éjszakában. Olyan szép körült* az a nagy nagy fehérség — olyan szép ez a világ — és olyan jó élni. Mind gyorsabban ment. hogy hamarább oda érjen Néha meg-meg állt egy percre — zajt hallott — ember-e? állat-e?... melyiktől fél jobban? melyik a veszedelmesebb ? . . . De egyik sem volt. Tovább mehetett. Ment, ment, de lassankint fáradni kezdett. Mintha a lábai is megnehezednének. Már nem megy olyan gyorsan. Nem bírja emelni. Alig birja huzni. Mi ez? mi lehet ez? . . . Pihenni kellene — csak egy pár percre — de nem lehet, nem szabad megál- lania — tovább, tovább kell mennie : most nem az ő élete az első — a küldetés, a parancs, amit magára vállalt — oda kell érnie — át kell adnia — nem az ő életéről van most szó — ezrek meg ezrek élete függ most ő tőle — meg kell menteni őket, ha ő el is pusztul . . . Mikor az írást átadta, valósággal összeesett. Úgy került aztán kórházba. Mind a két lába el volt fagyva, rálépni sem tudott. Hosszú kínos éjszakákat töltött ébren — nem hagyta aludni a fájdalom. Sokszor a párnát harapta kínjában — de soha nem panaszkodott. Elérte a célját — és ez a szenvedés most uiár semmi. Szívesen eltűri. Hisz az életét is oda adu volna. Az pedig megmaradt, aztán majd csak jobban lesz és egyszer, amikor azok nem is gondolják odahaza — csak beálltt a tornácos kicsi, fehér házba — ha kuldosan is, ha mankón is — de megörülnek neki — hogy összecsókolják, hogy dédelgetik majd — ő meg azt sem tudja melyiket csókolja ? melyiket ölelje l nézze, simogassa, melyikre hallgasson majd? ha megszólalnak egyszerre talán mind a ketten sugárzó arccal, meleg szeretetteljes, édes szavakkal; melyiket ölelje majd először a szivéhez? hisz mind a kettő olyan végtelenül kedves a lelkének ... • — Már megint könnyet látok a szemében, hiába takargatja előlem édes nénikém — máj megint nem aludt az éjjel, már megint sápadt az arca — ha ez soká igy tart — nem fogom tudni nézni — elmegyek, aztán vissza sem jövök többé. — Haragszol Katóka? lásd, olyan nehéz a szivem — hisz egy hónapja múlt már, hogy az utolsó lap jött tőle , . . haragszol ? Kató I ugy-e nem haragszol ? hiszen a te lelked is aggodalommal van tele, a te szived is fáj — a te arcod Is
