Mátészalka, 1915 (7. évfolyam, 1-37. szám)
1915-04-04 / 13. szám
üálémlka, 1915, VII. évf. 13. (315.) szám. április 4. társadalmi hetilap. jtfegjeierjii[ minden vasárnap. A MÁTÉSZALKAI járás JEGYZŐI KARÁNAK és a mátészalkai járási ipartestületnek hivatalos lapja. ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Felelős szerkesztő : Főszerkesztő : SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAI : Egész évre — — — — — — 8 K Félévre — — — — — — 4 K Dr. TÓTH BÁLINT Dr. BARTOS MIHÁLY WEISZ ANTAL nyomdája (Vasuf-u. Negyedévre — — — — — — 2 K Főmunkatárs.' Távbeszélő-számunk: 13. Tanítóknak községi közegeknek egy évre 5 K ----- Egy szám ára 16 fillér. —”---MO LNÁR KÁROLY HIRDETÉSI DIJAK ELŐRE FIZETENDŐK. feltámadás. Minden nyomorúsága mellett egy nagy szerencséje van az embernek. Hogy nem lát a jövendőbe. Még az örökérvényű fizikai törvényekbe vetett hitünk is csal néha. A télre verőfényes la/ászt diktál a fizika és bizony januárra, februárra nemritkán nem március, hanem november következik. Mint az idén is,- csak a kalandáriumcsiná- lók tudták, hogy március is volt. Azok az esemenyek pedig, melyek az emberi értelem és hangulat hullámzásától függenek, épen a bizonytalanság ködfátyola mögé rejtőznek elölünk. Nem vagyunk képesek előrelátni a holnapot. Nem tudjuk, meddig élünk. Nem tudjuk, milyen halállal halunk meg. És ebben van a mi viszonylagos emberi szerencsénk. Ha csak egy nappal is előrelátnék az »seményeket, melyek reánk várnak, gondolatunkkal ott időznénk a jövendő tudott dolgainál és már a bekövetkezendő jó vagy balsors szerint alakulna ki jelenlegi lelkivilágunk. Ha jó sorsunkat tudnánk, szórakozottan végeznénk dolgainkat, ha pedig a balsors eljöveteléről lennénk már jóelöre meggyőződve, a kétségbeesés kár- hozatos hullámai borítanák el megroppant lelkünket még a balsors elkövetkezése előtt. Lelkünk elvesztené rugékonyságát a sorssal szemben s jövőnk tudatában petyhüdten dőlnénk a fatalizmus karjaiba. A jövendő bizonytalansága tehát az a morfiumos injekciónk, mely a sivár jelent türhetövé teszi, mert a jobb jövendőbe vetett reményünk ilyenkor lobog erősen. A jövendő bizonytalansága az a fék, amely a boldogsággal telt jelenben folyton jtulkia- bálja bennünk az elbizakodni kész alsóbbrendű lényt, hogy ne éljünk mohón, ész nélkül, mint az okszigénbe tett madár. Mert a szerencsés jelen fátylain túl balsors fenyegethet. A husvét ünnepe, a Krisztus szenvedésein aratott feltámadási diadal az az egyetlen mómentum, mely a jövendő záros ajtaja előtt bizonytalanul ödöngö lelkeinket egy bizonyos irányban teljes bizonysággal biztatgatja. A feltámadásnak kétezeresztendős húsvéíünnepe csalhatatlan záloga annak, hogy a szenvedések után, a halál után a feltárna* dásnak kell következni. A keservek után a diadalmaknak. Ennek a nagy eszmének örökervényüségéért szánta el magát Krisztus, hogy saját fensége példája által mutasson rá e húsvéti hit autentikusságára. S valóban, bárhol üssük fel a történet lapjait, bármely ember életébe tekintsünk, úgy találjuk, hogy a húsvéti eszme, a j szenvedés mindig megdicsöfliéssel végződött. De csak egy esetben. Ha — mint Krisz- tus szenvedésében volt, az igazság, az ártatlanság volt az, akit kínoztak, akit elnyomtak, megöltek. Csak az ártatlan szenvedésnek van az a kiváltsága, hogy jobb jövőt remélhet; csak az ártatlanul meg- haltnak van joga várni a feltámadást. Ezért van az, hogy nem minden megkínzott ember kerül ki diadalmasan a kínokból ; innen van, hogy nem minden, erőszakkal megölt ember sütkérezhetik a feltámadás verőfényében. Csak az ártailan szenvedés számíthat diadalra, csak az erőszakkal elnémított ártatlanság tör ki győztesen sírjából. És az ártatlanul szenvedett, de hus- vétnapján dicsőségesen feltámadott Krisztus mai szent emlékezete kétszeresen dörgi füleinkbe az igazságot, hogy az ártatlan szenvedés diadalmas feltámadást ér. Krisztusnál harmadnapra történt a feltámadás a kálvária után. Az embereknél talán tart kissé a sorsfordulat, de egyszer elkövetkezik. < Nem kell prófétának lennem, hogy e nagy igazságból a mi mai helyzetünk biztatóvoltára következtessek. Ha volt ártatlan szenvedés a világon valaha, hát magyar nemzet mostani szenvedése annak mondható. Itt élünk rokontalan, társtalan, mint magányos utas a hajón ezer idegen között. Hát magunkraliagyatottságunknak biztos tudatában fel lehet tenni-é rólunk, hogy mi valakit bántanánk? Még akkor sem bántunk sokáig, mikor bennünket bántanak. És most nagyon bántanak. Mint szorító vasgyürü ellenségeink vesznek körül mindénünnen. Mig fiaink a fronton küzdenek mi itthon néma szenvedésben, hangtalanul ülünk Babylon füzei alatt s várjuk a sors jobbrafordulását. Tengernyi keserv dagad lefojtottan, dacosan. De mert tudatában vagyunk ártatlanságunknak, a dicsőségében ragyogó húsvéti sir leemelt kövére iekönyökölve teljes biztonsággal szegezzük tekintetünket a messzi távlatok felé, tudván, hogy a húsvéti eszme az ártatlan j szenvedés egyszeri dicsöségteljes, diadalmas feltámadása nem késhetik sokáig a mi számunkra sem. Feltámadunk I Talán nem nagypéntektől — husvétvasárnapig. De feltámadunk. Az ártatlanul meg- keseritettnek fel kell támadni. Hogy miké- pen ? Azt a húsvéti diadal példázza. Meg- dicsőülve boldogan. A pénzintézetek központja. Ezen nagyfontosságu uj intézményre vonatkozólag előkelő helyről a következő érdekes felvilágosításokat kaptuk: A pénzintézeti központ létesítésével 125 millió koronát bocsát a kormány a magyar pénzpiac s elsősorban a kisebb intézetek rendelkezésére, amelyből 100 millió az alaptőkében való részesedés formáját ölti fel, 25 millióból pedig a nehéz helyzetbe jutott pénzintézetek sanálása céljából veszteségtartalék alakitlatik. Ez a tartalék a helyi érdekeltek áldozatkészségével karöltve számos, az életképesség feltételeivel rendelkező olyan pénzintézet consolidálását fogja lehetővé tenni, amelynél ez a transactió az utolsó évek kedvezőtlen gazdasági esélyei folytán felmerült értékcsökkenés leírását igényli. Nemcsak célszerűség, de méltányosság szempontjából is indokolt, hogy az állam vegye ki részét azokból a veszteségekből, amelyeket legalább részben az egész világ politikai és pénzügyi helyzetének megromlása idézett elő. Az uj intézet a maga nagy tőkeerejével nemcsak a jelenlegi helyzet nehézségeinek leküzdésében nyújt a magyar hitelszervezetnek eléggé meg nem becsülhető segítséget, hanem lerakja az eddiginél erőteljesebb és biztosabb fejlődés állandó alapjait is. Maga az a tény, hogy a vidéki pénzintéze. tek igényeinek kielégítését egy az ő részvételükkel alakult és közreműködésükkel vezetett hatalmas nagy pénzintézet látja el, egészen más helyzetbe juttatja azokat, mint aminőben eddig voltak, amidőn a reescompt hitel kisebb-nagyobb forrásaIrta: MOLNÁR KÁROLY.
