Mátészalka, 1915 (7. évfolyam, 1-37. szám)

1915-01-31 / 4. szám

ffittéualka, 1915. VII. évf. 4. (304.) szám. január 31. TÁRSADALMI HETILAP. MEGJELEN MINDEN VASÁRNAP A MÁTÉSZALKAI JÁRÁS JEGYZŐI KARÁNAK ÉS A MÁTÉSZALKAI JÁRÁSI IPARTESTÉI LETNEK HIVATALOS LAPJA. ELŐFIZETÉSI ÁRAK; Felelős szerkesztő: Főszerkesztő: SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL : Egész évre — — — — — — 8 Ki. Félévre — — — — — — 4 K­Dr. TÓTH BÁLINT Dr. BARTOS MIHÁLY. WEISZ ANT AL nyomdája (Vasut-utcs) Negyedévre — — -— — — — 2 K. Tanítóknak községi közegeknek egy évre 5 K. Főmunkatárs: Távbeszélő-számunk: 13.---Egy szám ára 16 fillér. MO LNÁR KAR OLY. HIRDETÉSI DIJAK ELŐRE FIZETEND JK. PROBLÉMÁK. Irta: SPECTATOR Sokszor gondolkoztam' azon, hogy nőért drágább a piacon az ami fogyaté­kán van. És bizony nem bírtam megfej­teni ezt a problémát. Most tagadhatatla­nul drágább az a cikk, amiből kevés van. Ha kevés a marhaállomány, akkor felszö­kik a jószág ára. Dehát miért? Vagy van e valami érdeme abban a tulajdonosnak hogy a kifog} atkozott másnál az, amiből ne­ki még van? Vagy ha valamiből nagyobb a kereslet, akkor tulajdonomban levő árucikknek mi jogon csaphalom én fel az árát, mondjuk kétszeresére? Hát ha valamiből ezidén kevesebb van forgalomba, mint ugyanabból tavaly ily­enkor volt, hát az a mostani meg levő valami jobb minőségü-e, mint volt a tavalyi? Nem mindig lehet ezt mondani. Legfeljebb a fo­gyasztó közönség részéről lett kapósabb mert nincs miben válogatni. Am úgy gon­dolom, hogy tisztán az, hogy valami ka- pósabb, egyáltalában nem jogcím arra hogy az árát felsrófolják Ez — nevén megnevezve — nem más, mint kihaszná­lása a más szükségének. Hatba aztán va­laki még ezen felül azzal is bonyolultabbá teszi a problémát, hogy a meglevő kevés | árucikket összevásárolja tájékozatlan embe­rektől és a nagy keresetre támaszkodva busás nyereséggel adja. amit veit és ezáltal — mint közönségesen nevezzük — kupeckedik: akkor bizony szembenállónk egy olyan megfejthetetlen problémával amelynek kibogozásához a kiinduló szálat a szövevényes emberi lélek másodrendű tulajdonságai között kell keresnünk. És hogy az ilyen mások szorult hely­zetéből élő, vagy jobban mondva, a mások szorult helyzetével visszaélő uzsorások, legfőképen az élelmiszeruzsorások mégis existálnak, hogy maga a közönség nem koppint kőimére az ilyen kupeczeknek, az úgy látszik, további örök prob'éma marad Épenugy, mint ahogy probléma marad az, hogy az emberek tulajdonképen miértis rendezik a bálokat éjszaka, mikor aludni kellene és másnap alusznak, amikor dol­gozni kellene. Van más problémája is a háborúnak. A meggazdagodási vágy egyes embereknél. Lehet, hogy ez a probléma összefüggésben van az élehnLzeruzsora problémájával, de most ettől tekintsünk el. A háborúnak tisztító jellegét nem le­het letagadni. Minden a jóra törekszik a háborúban. Legalább is a relaliv jóra. A jó jobbra. A katonának az a jó, ha kilö- dözi minden töltényét, mert ezáltal sikerült hozzájárulnia az ellenség harcképtelenné té­teléhez. Mégha a hadvezetőség itt az or­szág határain belül egy hidat fel is rob­bant, még ez is jó, Mert ugyan jó a hid de jobb, ha az adott esetben, az el­lenség nem tud bejönni. A háborúban sole látszólagos rossz dolog tu'ajdonképen jó. Sok polgártársunk megsebesül, meghal a ÉJSZAKA A TÁBORBAN. Az országút szélén egy kis házsor húzódik végig, ülött-kopott kis fészkek, leri róluk a sze­génység : ez a falu. Szegény rutén parasztok ott­hagyták. amikor fönt, a hegyek ormán, vak sza­kadékok fölött megjelent azorosz és meneküllek delre, valamerre, maguk se tudták hová. Aztán a szom­széd dombokon megszólaltak a magyar ágyuk és a kis falu a mi táborunk lett. A züllött, bedőlt házakban, amelyeknek a válaszfalát átüti az eső, most finom lisztek, aranyosgalléru katonák és ke­gyelmes tábornokok laknak, akárhányat! nyolcával tizével egy kis szobában,- a földön hálnak,Jópok- rdccal takaróznak és puha szénát tesznek a fejük alá, A falu egyik szélén van a parancsnokság, a másikon a kötözchely és amint az egyik házból | kirepül a parancs, a másikba már jönnek átlőtt karral és ziháló melléi aY emberek.' ; "T- - J Balra, amerre az állomás van, lankás domb­oldalakon terpeszkedik a tábor, Ekhós tré.nszeke- rek állanak az egyik szélén, aztán mindféjé-tábori konyhák, egy-egy bivouac, amely alatt édesen le­het aludni, gúlába rakott fegyverek és mindenfele, amerre a szem'ellát, füstölgő máglyarakások. A (JÓ a^i&Íöh",íTStfjiebb“'kis 1 karács otsyfák-, -a« melyekről a zúzmarát,— de szépen csillogott né­hány hét előtt — leolvasztotta a nehéz, álmos eső- amely naphosszat esik, reménytelen egyhangúság­gal, az ember forró vágyakozással néz föl az égre szinte bé'e.u' hi a tekintetét a felhők mögé, de hi­ába, egy tenyérnyi Kékség nincs odafönn, csak min­dig, mindig az örökös nedves, óhnes szürkeség . . , Most éjszaka van, a sötétség fogja a földet, a tábort, a sárt az országúton, az alvó katonát és az eget, amelyen egyetlen csillag fénye nem világit. Az országúton néha-néha egy szekér ráz­kódik végig, aztán valami cuppogó zajt hall az em­ber. amiről sose lehet tudni, hogy lovak patája, gázol-e a sárban, vagy nehéz bakkancsok próbál­ják-e simára taposni az utat. Ez az egyetlen hang. amely belehasit az éjszakába . . . meg még va­lami, igen, még valami, egészen furcsa zaj,— valami nehéz, vonitásszerü, fájdalmas köhögés, a- mely lépten-nyomon,: mindenütt megüti az ember fiilét.- Köhögnek, Így, éjszakán, amikor a csend nagyszerű sordiuója fogja le a tábort, olyan éle­sen, olyan furcsán és olyan hátborzongatóan hang­zik ez az örökös, mindenünnen lépten.nyomon ki­törő, kivakkanó köhögés, hogy az ember megijed tőle, kapkodja a fejét elfojtja a lélekzetét és hal- gatózik, mhilliä iüeg: akarná keresni mindcuokav akik a maguk nehéz, fáradságos téli háborújuk minden fáradalmát beleköhögik az éjszakába. Há­nyán vannak, kik köhögnek itt, honnan jön az a rettenetes minduntalan félfuldokló köhögés ? . . • A hangja kitör a házak ablakán keresztül, leszáll a dobtáborból a ködön at. aztán egyszerri messzi­ről hallatszik, mintha a föld mélyéből jönne. És esik az eső, folyton-folyvást esik, és a sár mega víz bemegy as ember csontjaiba, a meleg bundán keresztül didereg a testünk és ezek az emberek még mindig köhögnek, még mindig njabb köhö­gési rohamok jönnek, és ahogy óriássá, fantasz­tikussá nő meg az éjszakában, valami végtelent!» fájdalmas szinfóuiává olvad ossza, aztán elhalkul majd újra előre tör.— éppen úgy, mint amikor más, békés éjszakákon a íatu kutyái panaszolják el egymásnak éjszakakor a fájdalmaikat. Az éjszakában anró fénypontok villannak -meg, -ott. amerre az országút húzódik végig, mint valami nyalós felhő, sötét óriáskígyó; Ezek a pon­tok hóínhérek; egy méternyi körben világítják be az utal és mozognak előre, i de.oda: kis villamos­lámpák, amelyeknek a fényénél bandukolnak előre azok a tisztek, asikcek nincs most éjszakai nyu­godalmuk. Az embert nem látni, csak a fehérfe- nyü lánjjpa.. villog, mint valami mozgó hófehér

Next

/
Oldalképek
Tartalom