Mátészalka, 1914 (6. évfolyam, 1-50. szám)
1914-04-10 / 15. szám
4 oldal. Mátészalka 1914. ápriliB hó 10 1 5 (252) száfli — Gyermeknap. Amint értesülünk az Országos Gyermekvédő Liga szokásos évi gyermeknapját városunkban, a húsvéti ünnepek után valamelyik nap fogja megtartani. A Liga nemes in- tencióju mozgalmával ma már mindenki tisztában van. Mindenki tudja mit jelent egy elhagyatott és züiött gyermeket megmenteni, becsületes munkás embernek felnevelni s úgy adni át a társadalomnak. Mindenki tisztában van azzal, hogy mily nagyfontosságu társadalmi kötelezettséget teljesít, midőn e mozgalmat szivvel-lélekkel támogatja. Hiszen a társadalom önmagáért, cselekszik, ön magát, menti meg a társadalom parazitáitól, Mátészalka társadalma az eddigi gyermek napokon fényestn megmutatta, miszerint átérzi e mozgalmat a maga egészében és nem sajnálja azt a néhány fillért, mely oly hasznos és oly szép gyümölcsöket fog teremni. Reméljük, hogy igy lesz ez most is. — A garázda dohányos. Csikós Mátyás, Ujfatussy (ágbeli dohányos a múlt hét hetivásár- jón Szálkára bejöve, betért Szóbél Ábrahám bo- degáshoz és hitelbe kért pálinkát. A bodegás azonban kérését megtagadta, amire Csikós a ná- lalévő hatalmas bottal a pulton lévő pálinkával telt üvegeket a földre verte. A garázda dohányost a bodegás a csendőrségen feljelentette, hol az el« járást azonnal megindították ellene. —- Matatás a szövetkezetben, ópályi-i tudósítónk jelenti, hogy a múlt hó 27 én a fogyasztási szövetkezet korcsmahelyiségében Barta Lajos, M. Kovács Károly és Kertész Pál pálinka melleit mulattak, A mulatozásnak az lett az eredménye, jiogy alaposan elverték egymást. A csendörség nyilvános verekedés címén az eljárást ellenük megindította —- Hét derék ópályi-i legény, névsze- rint ßarula Sándor, Barula Gyula, Barula István, Gál József, Tusán Györgye Tusán Demeter és ifj. Felszeghy István még a múlt hó 16-án arra határozták el magukat, hogy a vásárról haza jövőkei megtámadják és amennyiben szerét tehetik alaposan elverik őket. Nevezett nap estélyén meg is húzódtak a temető árkában és a csakhamar arra közeledő szekeret, melyen Gorzó András és fi« ültek, megtámadták. Szerencsére azonban Gorzó lovai közé csapott s igy csak néhány ülleget kapott, A faluba érve, Szoták Károly ismerőséhez ment s midőn ennek társaságában elindult, hogy eltévedt csikóját mégkeresse, a Roóz féle korcsma előtt megint megtámadták a fent említett legények. Gorzónak és fiánák ismételten sikerült a gyors hajtással megmenekülni, hanem az ott maradt Szoták Károlyt úgy elverték, hogy 16 napig myomta az ágyat. Az elvetemült legények ellen a csendörség a feljelentést meglette. — Állítólagos sertés lopás. Bertók Károly helybeli lakos folyó hó 6 án jelentést tett a csendőrségnél, hogy egy darab 1 éves, sertése, melyet Csizmadia Sándor tagjából még január havában hozott a városban lévő lakására, hogy másnap azt eladja, eltűnt. E hó 5-én az eltűnt sertést Varga Ferenc, községi csordásnál felismerte, ki midőn felelőségre vonta, azt állította, hogy azt Fodor János vitkai lakostól vette. Fodor azonban a sertést nem ismerte magáénak, mig ellenben Bertók, Csizmadia Sándor mezőőrével és csordásával igazolta, hogy a szóban forgó sertés az övé volt. Ennek alapján a csendőség megállapította, hogy a sertés a Bérlőké és a feljelentést Varga Ferenc ellen megtette. 1 " ' ■ ■■ »«■-■ T— - ■ - ■ ■ Cs AMOK Sevél — Költemény prózában. — Irta: Kiss pálmán. Hát itt tudtál hagyni engemet? Engemet, kinek szivében a Szerelem szent gyertyalángja égett, Nem hálátlanság ez, óh mond ? Nem rut Jizetség vérem hullásáért, Melyet ellenség sem érdemelne ?! Soh’se hittem. A boldogtalanság Része volt szivemnek mindig, De hogy ez legyen sorsom egy koron, Hogy elátkozott fa legyek a Sziklák mezején, melyet Viharok sem téphetnek már Jobban össze, mint a hogy Te megsebzéd e férges fának Törzsét, gyökerét egyaránt: Nem hittem. S miért tetted ? Egy fiatalabb Szivre találtál, ki neked Kedvesebb volt nálam ? Miért titkoltad el az Érzéseket, hiszen ismertél már. A szivemet kitártam előtted ; Nem egyszer nyitottam föl Ez ócska bibliát, melybe Prófétakézek irtanak — E szántóföldet, melyet Vasboronával hasogattak, E rétet, melynek virágait Elhordtták már a dolgos méhek. Mért nem sejtetted velem Az elválásnak percét, Hogy tudtam volna legalább Búcsúzni tőled. Tőled, Kit annyira szerettem, mint A magam vérét. Eslénkint Emlegettelek a zajos Kaszarnyában, miker Egy szomorú, rabcigány Muzsikálta az ablakpárkányán Azokat a szivrepesziö, öreg nótákat, A te nótádat is s oly keservesen Zokogott, a húrja, hogy Sirva kellett fakadnom És pihenést keresni benn Benn, a kemény szalmafekhelyen . . . Pihenést ? Találhatok-e én, A sebzett szív embere Pihenést? . . . Soha, soha! . . . Mint a szegény rabcigánynak A húrjai, az én ereim is Egyre feszülnek s talán Nemsokára el is pattannak. Ha a múltból visszatért Álmok megjelennek ez Öreg szemek előtt és Ott látlak tégedet, az Álmoknak legszebb angyalát: Elzsibbadnak a tagjaim, Megáll a gondolkozásnak Isten alkotta szép gépezete és Elfekszem sokáig némán, Mozdulatlanul a Szőnyegtelen padlón, mint Vizért szomjuhozó strucc A sivatag sárga homokjában . , . Ha e vágyat, e néma Hiábavalóságot látnád Ilyenkor s volna ellenmérged Megszüntetésére: gyötrelmem Nem tartana tovább. Mert Isten is, ha a villámok Kidühöngték magukat, Visszahívja őket. Nálad Van az isteni hatalom: A villám, mely előbb rombol, Qyujt, perzsel a földnek felette S aztán elhúzódik csendesen Az egeknek árnyas erdejében. Te magadnál hordod Mindig az orvosságot, a gyógyirt, Melyet csalódott lelkek Esengenek féktelen áhitattat. Csak én volnék az egyetlen. KI nem érezhetném a Balzsamos hatást? MÁTÉSZALKA Hiszen hajdan mig Én voltam az első a Bűvös szerek élvezetében. Elsőnek lenni soh’se jó l Ádám és Éva is Elsők valának s mennyit Kellett szenvedniük e Szép dicsőségért. Nekem is Az volt a bűnöm, hogy Először érintettem talán Szivednek azt a húrját, Melyet szerelemnek neveznek . . . A húr megfeszült nagyon és Egy szomorú napon szett esz éjjel Szakadt az én szivem vonóm számára. Meglehet, hogy a máséra Is. Ezt még nem tudom, de Nekem meg a kezem Fáradt. Kiesik belőle A nyütt vonó, mikor Egy uj húron próbálom Végighuzni . . . Azért ne félj! Nem találok. Sohasem oly ábrándos Tanyára mint a Tied. Büszke lehetsz rá ! Én Is A nagy szomorúságra, mint Mártus a falak omladékára . . . . Várat építettünk. Selyem Szálak voltak a gerendák, Tengerfenékről fölhozott Gyöngyök a falak kávéi És mégis e szépséges, Tündér palotának Összkellett omlani! . . . Hol van most a hajlékod? Az enyémet, melyet azóta Építettem nagy izzad ássál, Elvitte az árvíz / A könnyek tengeréből támadt Hatalmas ár .. . Hajléktalan vagyok és A császári meg a hazát Kell szolgálnom ily koldusán. Üres szívvel I . . . Mint a szegény rabcigánynak A húrjai, az én ereim is Egyre feszülnek s talán Nemsokára el Is pattannak 11 . . . Vágyom inner} . . . Irta: filipovics Jduska. Napsugárba fürdik a táj. Felhőtlen a kéklő ég, Rügy fakad sok puszta fán, S virág illatos a lég. Mégis vágyom . . . vágyom innen, Idegenbe, . . . messzire, Unok én már mindent itten, Nincs örömöm semmiben. Nem tudok itt felderülni, . . . Csak a bánat ér engem, Nem tudok itt nyugodt lenni, Üldöz fájó emlékem. Innét vágyom el messzire, . . . Hol feledküm bánatom, Hol más madárka zengene, A harmatos lombokon . . . Oly jó lenne olyan helyen, . . . Ahol senki sem ismer, Tán elcsendesülne szivem, E háborgó nagy tenger . . .
