Mátészalka, 1914 (6. évfolyam, 1-50. szám)
1914-11-20 / 46. szám
2 oldal MÁTÉSZALKA 1914. november 20. 4- y UE ív. léke leend a pénzünknek. Nem is szólva arról, hogy a pénz busás kamatot fiadzik az állam kezei között, mig á ládafiában csak a penész eszi. Jó lenne dijat kitűzni annak, a kérdésnek megoldására, hogy ki kezdte el a drágaságot. Mert hogy most, a békéért folytatón eme háborúnkban drágaság van, az tény. Az iparos drágábban adja a kész munkát azért,mert mint mondja-drágábban kapja a malmoktól a lisztet a mjdennapi kenyeréhez, a malmok azzal védekeznek, hogy ok drágábban veszik a búzát a termelőktől. A földművesek azért tartják nagyra a búza árát, mert drágábban veszik a húst, a ruhát, a sót. A mészáros, a marhát, az állattenyésztő takarmányt, mindenki drágábban vesz mindent, de mivel az emberek mindent egymástól vesznek, végeredményében nincs is drágaság. Mert például a napszámos régen 2 koronát keresett naponként, A feléi felél la. Ma drágább az elesége, de nagyobb a napszámja is Az iparos drágábban veszi az anyagot, de drágábban is adja el a kész munkát annak á harmadiknak, mondjuk a földművesnek aki ugyanannyi terményért kétszeres árt kap ugyancsak az iparostól. Régen a szolgabiró 300 pengőforintot kapott egy esztendőre. Akkor az is eiég volt. Most háromszor-négyszer annyi a díjjá és ez ugylátszik- szintén elég a megélhetésére. Nem történt tehát semmi a világgal, mint az, hogy az emberek kineveztek egy egy forintos kenyeret kétforintosnak-és kinevezték viszont a két forintot egy oly csekélységnek, amiért csak egy forintos kenyeret adnak. De bogy a pénznek ezt a lebecsülését ki kezdte meg legelőször, ennek a kitalálására kellene pályadrjat kitűzni. Felelős szerkesztőnk Dr. TÖRÖK ÁRPÁD hadba oónuloán jelen száméit a felelősségei főszerkesztőnk viseli. Válasz egy levélre. Azt kérdezi levelében : Mért nem vagyok katona, Mikor magyar fiú vagyok? Mi lehet hát az oka?— %. Hogyha ez a néhány sorom Nem lesz nagyon terhére, Elmondom én magának, hogy Mért nem vagyok bsvéoe.— Amikor az ezredorvos Megvizsgált a léc alatt, Hozzám lépett s két kezével Megfogta a váltamat.— Majd lehajolt és hallgatta, Hogg a szivem hányat ver. S hamarosan elkészült a Hozzámvaló kérdéssel.— ”Mondja meg csak Önkéntes Ur: — S szelíden rám mosolygott— Miért van az, hagg a szive Oly hevesen dobogott?—” ”Orvos Urat megkövelem, — Volt rá a feleletem— Szeretek egy édes kis lányt, Érte dobog a szivem!”— S az orvos még csak ezt mondta: ”A baj: idült!—Ugylátszik.— őrmester ur! Jegyezze be; Ez a fiú: Örökre untauglich” !— Dr. Füley Lajos Kaid in:ir mindenkit ismert, a föpincér mihamar informálta úgy erkölcsi mint anyagi tekintetben. Amint az már szokás. A magasabb réteg mindjárt érdeklődni kezdett. A>!g egy-két reggelig tartó nnPalás pezsgő 'mellett és Kató már divatba jött. Az úri fiatalság ugyancsak' igyekezett kegyeiben részesülni, sőt ha. a rossz ’nyelvek igazat mondtak, még a nős urak is keresték erre az alkalmat. És Kaid mindenkinek gyorsan, eltalálta a gyöngéjét, minden vendég esküt tett volna rá, hogy vele rokonszenvez leginkább 2 leány. Pedig Ka- tdiuikőníndegy volt. Élt egyik napról a másikra. Még a szőkehaju, fiatal jogászgyerek túlzott hevü udvarlása sem nagyon érintett*. Csak egy borongós.késő téli dél után a kávéházban csalt a pincérek ásitozlak még,— amikor a fin o'yan őszinte meggyőződéssel, meleg érzéssel kezdett beszélni arról, mennyivel szebb a lelki élet, mily gyönyört adnak a gyöngéd, ideális érzelmek, akkor jutott ismét eszébe, hogy lelke is van s a arra gondolt, hogy az a nagy fiú talán meglátta, talán megsejtette, hogy az ő lelke nem is olyan közönséges, nem is olyan egyszerű összetételű. Megim’a régi érzései támadtak föl. Ránézett. A fiú szemei lángoltak. A lány úgy érezte, hogy égeli arcát ez a tekintet. Aztán gyakrabban beszélgettek együtt. A lány úgy hitte: ismeretlen, uj érzései támadtak, sokszor elmerült gondolataiba, álmaiba. Szórakozoltabb veit, mint máskor. És hallgatta, amint a fiú komolyan, igazi érzéstől áradó szavakkal mondta. mennyire fáj neki, hogj itt kell látnia, hogy sajnálja, .szánja őt, mily örömmel van véle együtt. Hitte és e hit boldoggá telte. A fiú egyszer megígérte, hogy elmegy hozzá. Kató izgatottan várta. Purcsa. Ezt eddig nem tapasztalta. Eljött. Elpirullak. S a mint a fiú gyöngéden megfogta kezét, úgy érezte, hogy ideges vonaglás fut át egész testén, A fiú magához vonta, átölelte. Meg-remegett. Minden kis érintés uj érzé seket hoz. — Ábrándos alomba kábult. Mikor a fiú búcsúzott, Kató levette kabátjárót a szál virágot. Elment. A lány meggyüiölte a világot, de legjobban önmagát . . . Nemsokára el kellett utaznia. Uj terület után nézett. Ólomszürke, nehéz fellegek borították az eget, amikor & téli kora reggel a kis állomáson az Indulást várta. Még volt ideje. Tehát elmegy. Ismeretlen emberek közé. Egy szál elhervadt, szir- mavesztett virágot vett elő, Nézte. Száraz, diszs- vesztett, fonnyadt levelekkel. Mint az ő élete. Kiment. Csak a hóval borított, halott természet, a szürke, komor égbolt volt «lőtte. Mint az ö élete. A szemei már nedvesek voltak. Indulni kellett. A vonat lomhán, fáradtan vitte az uj hely felé. Az ártatlan szegény virág már egészen összetört ujjai között. Égető könnyek hulltak arcára. Hogy ki volt tulajdonképen Ka'ó ? Nem tudom. Jfz uzsorás, aki ráült vaspántos ládába zárt kincsére és a gondosan lefüggönyözött ablakok mögött esténként remegő kézzel számlálta át aranyait, ezreseinek tömegét, — mindig a legszánalmasabb alak volt a világon . . . Aki fillérnyi hasznát sem vette soha kincsének; aki a legkisebb élvet is megtdcradta magától, megvonta gyomrától, akit csak egy ösztön hajtott: többet, még többet összekuporitani, hogy mikor titokban felnyitja a rozsdás lakatot,.— még nagyobb gyönyörrel legeltethesse rajta beesett szemeit . . . Bárgyú lélek, önző kishitűség alkotják jellemét, aki törvényt és erkölcsöt félre rúgva a tőke kétszer eset veszi kamatba, visszaél a könnyüvérü fiatalsággal még lejjebb rántja a kétségbeesett fuldoklót, a viharvert kártyást, azzal sem törődve, ha áldozata pisztolycsőnek megy. Ez az uzsorás, akit a magyar, még a szegénységben is gavallér magyar — örök idők óta a legnagyobb megvetéssel bélyegzett meg. — De ezerszer kishi- tübb, százezerszer bünösebb vagy a béke uzsorásánál, ha ma amikor a haza kér tőled kölcsönt, ma amikor százezrek életüket áldozzák a honnak, — ha most ráülsz vaspántos ládádra ha most nem tudod elvetni köznapi zsugoriságodat, ha remegő lelked oly gyarló, hogy hidegen hagyja a világot átjáró ihlet. Most megértheted, hogy a Haza nem frázis, nem üres jelszó, hanem tényleg az a nagy, szent kapocs melynek erősségéért milliók ajka közös imát rebeg, amelynek nagysága a le nagyságod, nyugalma a te kincsed biztonsága . . . magyarázd meg a kishi- tiinek hogy kárba vész a legszebb ruha ha gazdáját ágyhoz köti a kór, értesd meg vele, hogy mit sem ér rnázsányi bankójával, ha azt félelmében a föld alá ássa, — mondd neki, hogy a Hazának kölcsön kell, hogy a haza kamatot fizet, hogy visszaadja a tőkét is, de most szüksége van rá, nem kérhet mástól. mint fiaitól akinek szent kötelességük a kérelem teljesítése . . . S ha nem akarja megérteni kongasd meg vészjóslóan felette a lélekharangot, örök számkivetésbe vele, a Haza uzsorása ne lelje itt honját! . . . Mikor minden szív összeforr, mikor eggyert ver minden agg, mikor minden percben minden gondolat a hón katonáira tekint, mikor az idő ihlete egybeolvassza a sóhajok millióit, akkor bűn arra gondolni, hogy itt akadhat, aki nem teljesiti köteíeseégét . . . Biztos egészen biztos, hogy felnyílnak a rozsdás lakatok és aki eddig remegve ült a ládán,a Hazája elől \nem zárja el azt — most annak van rá szüksége, használja dicsőséggel, hisz bőséges kamattal vissza fogja adni . . . Meg fogja főlerakata és egyedárusága a „Szatmári Kereskedelmi Részvénytársaságnál“ Kívánatra szívesen speciális árajánlattal szolgál.
