Mátészalka, 1914 (6. évfolyam, 1-50. szám)

1914-09-25 / 38. szám

Mátészalka, HH4. V!. évf. 38. (275.) szára. szeptember 25. TÁRSADALMI HETILAP. MEGJELENIK MINDEN PÉNTEKEN ELŐFIZETÉSI ÁRAK; Egész évre — — — — — — — 8 korona. Félévre — — — — — — — 4 korona­Negyedévre —------— — — — — 2 korona. Ta nítóknak és községi közegeknek egész évre 5 korona.----mmmm Egy szám ára 16 tillér. ---­FEL ELŐS SZERKESZTŐ : Dr- TÖTH BÁLINT. SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL : WEISZ ANTAL nyomdája (Vasut-utcs.) Távbeszélő-számunk: 13. A HIRDETÉSIDIJAK ELŐRE FIZETENDŐK. A rémhírek költői. Hif, bizalom és bátorság a jó katona lelkivilágának tápláléka még akkor is, ha a modern háborúk láng és hang kaosza süvít és ropog a feje fölött. Tábori tüzek rőt fénye mellett éteri járja kacaj, tréfa, meg vig komázás és ott ba!ál előtt és ha­lál után nyugodtabb és üdilőbb az álom, mint pesti bérpaloták biztonságos hálószo­báiban. Az aszfalton az égő kíváncsiság toporzékol. órákhosszat elácsorog az újság­olvasó termek előtt és bár mohón habzsolja a hivatalos és a cenzúrán átjutott híreket, azért mégis jobban hisz a niellette meg­lapuló ismeretlennek, kinek sógora tegnap este. érkezett meg sebesülten. Lemberg alól és aki többet tud, mint a vezérkari főnök iródiákja és máskép és jobban tudja, mint az újságok, mert a szegény sógor három napig feküdt egy kukoricásban és nem evett egyebet, mint fekete retket és sült kuko­ricát, tehát ott fenn elvágták az egész had­sereg Irénjét és már az éhhalál pusziit a szegény magyar bakák között. A közönség pedig a hiób hírek kövér kacsáit pedig meg se füröszti a logika választóvizében,hanem csak úgy nyersen és véresen feltranzsirozva oda szervírozza a többi piccolók mellé. Mesebeli kacsák ezek, mert minél többen esznek belőle, annál kövérebbre hiznak. Éltető és tápláló elemük a szárnyas fantá­zia, mely a semmit, a jelentéktelen harci epizódot nagyra fújja és mikor rászáll az est a nyüzsgő városra, ezer és ezer ember siratja ei azokat, kik éppen akkor valami kis galíciai faluban vig komázás között gondolnak haza. Ezek a mesék rákfenéi az életünknek nyugalmunknak, és r~ lényeinknek! És ne tagadjuk: még azokat is kikezdik, kik azt hiszik magukról, hogy ők csak Höfernek és Steinnak, no meg a haditudósítók ko­moly híreinek hisznek. Ezalatt a mi nagyszerű győzelmeinket Berlin nagyobb ujjongással ünnepelte, mint a budapesti utca és mi csak azóta vagyunk büszkék a mi hadvezéreinkre, amióta né­met ilusztrált lapok e hőéök fotográfiáit odatették a német verhetetlen vezérek arc- képcsarnokába. A gazdátlan és kósza hírek nemcsak az utcán születnek, hanem vígan termelőd­nek csöndes és pipafüstös polgári burok­ban is. Azokon a helyeken, hol rendes és békés időkben a »jól értesüitség« hírei ke­ringenek, ma, a megváltozott dolgok ter­mészete szerint igazán nem tudnak semmit. Ma a hadvezetöség mellett a legtöbb ható­ság és méltóság árnyékhatalommá sülyedt. Akik nemcsak magas méltóságuk díszét élvezik, hanem annak nyomasztóan nagy felelősségét is érzik & súlyos napokban : a köteles diskréciónak tökéletes ha’lgatással tesznek eleget: de vannak igen sokan olya­nok, kik hivatali feljebbvalóik felelőssége alá bújva, barátaik és alantasaik előtt res- telik bevallani, hogy ők se tudnak semmit, hanem e helyett »ne mond tovább, mert titok* bevezetéssel szárnyra bocsájtják a legképtelenebb rémhíreket. Ezek aztán rő­Éjszakai szolgálat a hadikórházban. Irta: Hasenauer Magda. A hatalmas épület, melyet a széles főváros az uj gázgyár raktáraiból rendezett be kórházzá világos ablakaival kitekint a Dunára. — Éjszaka van. A betegek között minden emeleten csak hü vallásos vörös keresztes és négy önkéntes néni virraszt. Mi a második emleten vagyunk s ép azt tárgyaljuk, hogy pár óra múlva kell jön­nie egy újabb sebesült szállítmánynak. Azonban nem sokáig tárgyalhatunk erről, be kell menni a kórteremben. Az elsőben az egyik ágyon nyug­talan dobálj« magát egy katona s lázas álmaiban hangosan mondogatja : — Előre fiuk 1 Rohamra! Nézd, hogy pusz­tul a rácl — A másik öldalon még alva és átölelve tartja egyik legény azt a pokrócot, mi egy szerbtől szerzett. _ Ez a legdrágább kincsem — szokta mo ndani — ha vége lesz a háborúnak s én szerencsésen hazakerülök, még az unokámnak is mutogatni fogom, hadd lássák micsoda legé­nyek voltunk mi 1 — Majd elmegyünk egy másik szobába, hol egy sebesült tiszt ép azt beszéli, hegy mentette meg szolgája. — Hosszú fáradtságos harcban egyszerre csak fejem érte egy golyó. Elestem s félig esz- méletLn feküdtem sokáig. Nem tudtam mozdulni pedig éreztem, hogy meleg vérem arcomba csa­pódik. Nem tudom meddig fekhettem igy, mikor észrevettem egyszerre, hogy valaki felemel és visz. Ráemeltem szemeim s megismertem szol­gámat. Jó ideig vitt s aztán egyszerre elesett. Abban a pillanatban körülvettek bennünket a se­gítő hely emberei s én meg voltam mentve. Sze­gény hős szolgám azonban nem ébredt fel többé. Golyóval a mellében vitt engem s mikor össze­esett nyomban meghalt. Meghatottan hallgatjuk az elbeszélést s ez­alatt az udvarról zaj hallatszik. Mi kisiettünk a folyósóra s épen látjuk amint egy automobil be­fordul az udvarra. A nagy épület megelevenedik erre, katonák ápolók siirrögnek-forognak a se­besültek körűi. Minket is berendelnek hamarosan s kinálgatjuk a betegeket forró teával s üdítő italokkal, s ezalatt beszélgetünk is velük. Hama­rosan megered a katonák nyelve s elbeszélik sebesülésük történetét. Egyik egy fiatalarcu őszhaju ember elmondja súlyos zuzódásokat szenvedett mert nagy küzdelmek árán sikerült csak neki egy nyolc méteres mélységbe be rán­tani magával együtt egy orosz tisztet. A tiszt meghalt ő pedig az eset borzalmaitól megőszült. Az udvar túlsó felén három katona ölelgeti egymást. Mindhárman közeli rokonok s ugyanat­tól a srapneltől megsüketítek és megnémultalc. Most annak örülnek, hogy újból együvé ke­rültek. A katonák arcán meglátszik a kiállott szenvedések s küzdelmek nyoma, de azért csüggedt egy sincs köztük. Arra a kérdésünkre akarnak-e újra harcba menni mind azt fe­leli; — Alig várjuk, hogy, újra pusztíthassuk a muszkát! Az egyik pádon fájó fejjel iil egy agyrázkó­dást szenvedett szőke fiú. — Szakács voltam a táborban — beszéli — s egy napon megtelepedtünk egy dombolda­lon ebédet készíteni. Hamarosan tüzet rakattam a mozgó tűzhely alatt s hozzá fogtam a leves főzéshez. Minden megvolt hozzá csak. egy hiány­zott, nem volt vizünk. Elküldtem érte hat embert Aztán vártam egy félórát, egy s két órát még sem jöttek vissza. Egyik hadnagy ur jött végre sürgetni az ebédet s mikor meg mondtam mii­ért nincs, elbeszélte, hogy most vittek hat se­besült katonát — kiknél vizes vödör volt—a kö­töző helyre, biztosan az én embereim voltak. Útközben sebesitette meg őket egy felrobbant srapnell. Gallérok gőzmosása hófehérre tükörfényei Hájtájer Pál 1 rahafestö, MÁTÉSZALKA és gőzmosó gyárában ■ Kossuth-utca. v vi .

Next

/
Oldalképek
Tartalom