Mátészalka, 1914 (6. évfolyam, 1-50. szám)
1914-09-18 / 37. szám
2 Oldal*! valósítható meg, A hozzáértők itt épen azért nem a segítségnek ezt a módját, hanem azt ajánlják, hogy állami tökével vagy legis az állam garanciájával külön, úgynevezett segitőbankot alapítsanak és hogy aztán ez a segitöbank bocsássa az egyes vállalatok rendelkezésére azt a tökét, amellyel azok üzemüket a háború alatt, sőt a háború ellenére is folytathassák. Igaz ugyan és ezt szomorúan ugyan, de konstatálni kell, a külön intézkedéseknek és külön rendszabályoknak felére sem volna szükség, ha a gazdasági éleiben és pedig az egész vonalon érvényesültek volna azok a kívánságok és követelések, amelyeket a gazdasági érdekek a kereskedelem és Ipar különböző alakulásaival ás szerveivel szemben támasztottak és amelyeket állandóan hangoztatlak is A vállalkozáshoz töke kell, — hangzott például unos-untalan a figyelmeztetés és bizonyos, hogy az olyan vállalkozó, aki elegendő tőke íölöll rendelkezik most a háború alatt is, nyugodtan gyárthatja a maga áruit, mert egészen kétségtelen, líogy abban föllendülésben, amely a háború diadalmas elvégzúdése után bizonyára elkövetkezik, ki kell derülnie annak is, hogy az üzem szakadatlan működtetése nemcsak szociális cselekedet, de jó üz'et is volt. Hasonlóképen fele gondja sem volna most az államnak, ha azokat az iparágakat, amelyeknek megvalósításához a magyar embernek az alkalma is, tehetsége is megvolt és megvan, annak idején megvalósították volna, vagy ha a kellő energiával és gyorsasággal hajtották volna keresztül a közlekedésnek azt a reformját, amely a vállalatok működtetéséhez szükséges anyagnak szállítását minden eshetőséggel szemben biztosítja. Vajha legalább a háború elegendő tanulsággal szolgálna ebben az irányban és végre most már csakugyan megkezdődnék az a munka, amely a fejlődés alapját mindenfelől megszilárdítja és a gazdasági téren való előrehaladást minden zökkenéstől nieekíméli. X ■ 7T 1914. szepíem 18* IV Jjucsu. Ne sírjál édes, visszajövök : Töröld le szépen könnyedet; Légy büszke rá: hogy a hazáért Kezembe fegyvert vehetek. Lásd, én bátran megyek előre Bármily nehéz harc vár reám — És hogyha a haza kívánná: Eleiem is feláldoznám. Magyar vér folyik ereimben, Magyar földön születtem én — Gyáva lennék akkor, ha én ezt Csak egy percre is feledném. A hazáért minden fiának, Hogy ha szólítja, menni kell — Töröld le szépen könnyeidet, Aztán nyugodtan váljunk el. És majd magányos, csöndes estén, Kulcsold össze a két kezed, Kérjed a jó Isten oltalmát S a magyaroknak győzelmet; Én ott messze a harctéren is Mindig te reád gondolok, S a te neved lesz utolsó szó Az ajkamon, ha meghalok . . . főnyi Jtonce — Félreértések elkerülése végett közötjük, hogy miután dr. Török Árpúd felelős szerkesztőnk hadba vonult, jelen számért a felelősségeit//-. Tóth Búltnt főszerkesztőnk vise1 i. Kiadónk szintén had' szolgálatot teljesít és igy csak nagy áldozatok árán áliiijuk elő lapunkat a mostani háborús viszonyok közölt, de mégsem szüntetjük be egyelői a sem a heti példányok szétküldését, mint azt több vidéki lap tette, hanem mig erőnk engedi minden igyekezetünk'oda fog irányulni, hogy előfizetőink pontosan kapják a példányokat. Reméljük, hogy a közönség méltányolni fogja önzetlen, fáradozásainkat és latva évek óla fennálló lapunk életerejét, jövőben fokozottabb mértékben fog bennünket támogatni. — Fazekas Arthur, lapunk egykori munkatársa visszatért a harctérről több helyen megsebesülve, A helyi társaságok kedvelt alakjai nagy érdeklődéssel vette körül az ismerősök tábora hazanyolország állapotába kerülünk. Később azonban Poroszország is abba a veszedelembe kerül, bogy Oroszország elnyeli . . . 1870. okt. 11. kedd. . . . Micsoda nyomor! Ma 271 szegény volt ajtóm előtt és mindegyik kapott vaia-.iit. Mi lesz télen? A poroszok csak tizenkét órányira állanak Rotienlól és mi rend, parancsnokság, fegyelem nélkül állunk! A közelgő Loire-sereggcl áltatnak minket. Hol áll ez a sereg? Tud róla valamit? Páris éhezik és nem kap segítséget. A köztársaság őrültségei még a császárság hóbortjait is túlszárnyalják. Mit jelent ez a tétlenség ? Kedélyemet óriási gyász tölti be. Érzem, hogy közeledik a latin világ vége. 1870. . . . szombat este. Kegyed azt kérdezi: de ha győzünk? Egy ilyen hipotézis ellent mond a világtörténelem eseményeinek. Hol olvasta ön, hogy dél leverte a de- let? A latin faj kihalóban van. Franciaország követni fogja Spanyolország és Itália sorsát . , . Dieppe, 1871. mára. 11. Az egész világ követni fogja a poroszok példáját és az egész világ katona lesz. Oroszországnak most négy millió katonája van. Egész Európa hamarosan egyenruhában lesz és ha valaha bosszút akarnunk állani levereiésiink miatt, nagyon is vadul fog velünk szemben viselkedni. Pedig bizonyos, hogy Franciaországban a jövőben nem fog a lelkeken más gondolat uralkodni, mint az, hogy Németországon bosszút kell állani. Francia- ország minden kormánya, bármelyik párthoz tartozzék is, csak addig fogja magát tarthatni, ameddig erre a bosszuvágyó szenvedélyre spekulál. Ezentúl minden igyekezetünk a tömeggyilkolás felé fog irányulni. Ez lesz ezenlui Franciaország vágya, ideálja I ó, bárha egy békés ország napja alatt végezhetném be életemet! * Gusztáv Flaubert 1880-ban halt meg. A francia revánsot nem érte meg, de nem is óhajtotta. Jövendölése, hogy Franciaországban csak olyan minisztérium létezhetik, mely a revánsot hirdeti, 1 beteljesedett. térése alkalmával. Valóságos bucsujárásként keresik fel, hogy meghallgassák elbeszélését az öt ütközetről, amelyben részt vett és hogy folytonos uj kérdésekkel ostromolják. Most látszott meg, mennyire népszerű. Minden rendű rangú ember egyformán szceti a víg, kedves, kedélyes lelkű »jó fiút«, Csak u sok kéi dezősködés után ő is azt nem mondja majd, mint amit nnga jegyzett fel egy sebesült ajkáról: '»Visszamegyek a harctérre százszor, nekimegyek a legnagyobb ves<élynek.de elbeszélni nem vagyok képes föbbei semmit«.', — Polgári leányiskolái növendékeit beírása. A mátészalkai áll. polgári fiúiskola igazgatósága tudatja az érdeklődőkkel, hogy a kir. tanfelügyelő ur 4551 —1914. sz. leiratával a szülök kérelmére megengedte, miszerint a mátészalkai áll. polgári fiúiskola épületében a tanári kar délutánonként leánynövendékeket taníthasson s az iskola taneszközeit e célra is használhassa Ennek alapján a leánynövendékek beírása f. hó 20-ár» kezdetét veszi az áll. polg. fiúiskola igazgatói irodájában. Fizetendő dijak: 3 kor. beirási díj és 100 kor. tandíj, mely havi 10 K.-ás részletékben előre fizetendő. Minden más kérdésre felvitágositást kész- séggel ad az Igazgatóság. — Járási főszolgabíró rendelefeí a hamis hírek terjesztőiről. 50—1914. ein. JEGYZŐ URNÁK. Az tapasztaltam, hogy dacára az ismételten kiadott figyelmeztetéseknek és hatósági intézkedéseknek, — a közönség körében ismételten oly hadi hírek terjesztetnek, — melyek egyrészt a közönség lelkesedésének csökkentésére másrészt a hadseregbe és annak vezetőibe vetett bizalom alá- ásására alkalmasak. Ezen hazug hírek terjesztése egyrészt nem össze egyeztető azon önbizalommal, ameiylyel mindnyájunknak el kell telve lennünk az igaz ügy iránt, melyért harcba szállottunk, másrészt a legnagyobb igaztalauság dicső hadseregün- k el szemben, amely már annyi dicső tényt és eredményi tud eddig is felmutatni; Éppen ezért, valamint azon oknál fogva is, mivel nem valőszinütien azon feltevés, hogy ezen egyesekről és csapattestekről keletkezeit hamis hírek nem tudatlansa'gból származnak, hanem kiszámított, rossz indulattal akarták gonosz céljukat elérni. — Utasítom a községi elöljáróságokat, miszerint huladéktalanul legye közhírré, hogy a hazug hírek terjesztői ellen a legszigorúbb megtorlást fogom alkalmazni. A községek elöljáróságai minden egyes ilyen hamis hir terjesztésénél indítson nyomozást annak eredete felől és annak szerzőit hozzám azonnal jelentsék. Mátészalka, 1914. szeptember 9. Péchy főszolgabíró. Arról értesültem, hogy egyes lelketlen üzérek a mozgósítással egybekötött izgatottságot arra használják fel, hogy hamis híreket kürtőinek, azt terjesztik, hogy az orosz, ha bevonul a gabona- nemüdtei úgyis elviszi s a nyugtalanságot arra hasznába fel, hogy a gabonanemüek olcsó eladásaié bírjak reá a közönséget s igy maguknak liléié,eleien hasznod, a közönségnek nagymérvű károsa Járt okoznak. Felhívom, miszerint ezen birek a apt.ilviliágáról a közönséget azonnal világítsa fel é. a visszaéléseket hozzám azonnal jelentse. Mátészalka, 1914. augusztus 7-én. Péchy főszolgabíró. — A debreceni kereskedelmi és iparkamara köz- lilrré teszi, hogy Szinérvaralján és Fehérgyarnta- ou jSzat már vármegye) folyó évi juiius 6-án uj távbeszélő 'központ nyílt meg s mindkét központ a teljes belföldi helyközi forgalomba a megnyitással egyidejűleg bevonatott. — Miniszteri rendelet a bevonult pénzügyi tisztviselők helyettesítése ügyében- A napokban a pénzügyminiszter körrendeletileg eltiltotta a pénzügyi hatóságokat attól, hogy hadba vonult tisztviselői és alkalmazottjait, dijnokok félfogadásával helyettesit hesse egyben a már e elmen felfogadottak azonnali el bocsájlásának elrendelése mellett s hivatalos órák meghosszabbítása iránt intézkedett. főlerakata és egyedárusága a ,,Szatmári Kereskedelmi Részvénytársaságnál“ Kívánatra szívesen speciális árajánlattal szolgál. “8MS M 4 {J H E K. PARADI VIZ