Mátészalka, 1914 (6. évfolyam, 1-50. szám)
1914-01-23 / 4. szám
3 oldal. (Mátészalka 1914. január bé 83. 4 (251) szám ö mull év megfelelő időszakában 1325 ipillió volt. Az elmúlt év utolsó utolsó napjá-yísl tehát remélhetőleg lezártuk ezt a szomorú é§ néha tragikussá válható időszakot és egy pjf _§?ebb, jobb esztendőnek nézhetünk elébe. 4(^1 K £ K. — Amint értesülünk Heftnan József helybeli isk. igazgató fiát, Dr. Herman. Károly, budapesti kórházi alorvost, lapunk kitűnő munkatársát, Szabadkán betegsegéjyzp egylet] orvosnak megválasztották. Őszintén gratulálunk. — Szentesített törvény. A községi és körjegyzők, valamint segédjegyzqk illetményeinek szabályozásáról s/óió 191J. éyj §0. t.-c. szentesítést nyert. — A rászedett csizmadia. Mesébe illő, s?.i.nte hihetetlen dolog történt Kiss Lajos, mátészalkai csizmadia mesterbe) és feleségével. Még a í.n,u,lt év január havában egy szép napon beállított hozzájuk egy cigányasszony és szép ékes szavak kíséretében előadta, hogy ő jóslással foglalkozik ,és megtudja mondani, kire milyen szerencse, vagy szerencsétlenség vár a jövőben. Kissék hajlandóknak mutatkoztak a jóslást meghallgatni, *uni.re a &igáuyasszony egy tojást kért, melyet egy kendőbe .téve összetört, Egy észrevétlen pillanatban az ösz- szetört tojáshoz egy koponya alakú csontot csúsztatott és ekkor megkezdődött a jóslás, melyszerint az eltört tojásból előkerülő halálfej azt mutatja, hogy Kisséket a I^oss?' Szellem üldözi és éltől meg kell szabadulni, mert csak akkor köyetkez- hetik be a teljes boldogság. A f^ossz Szellemei azonban, mely hozzájuk közel a Fekete yáfban lakik, nein lehet olyan könnyen eltenni láb alól. Ehhez sokminden szükséges, pénz,hús és más élelmiszer. Kissék rögtön átadtak a ipsnönek egy disznó fejet, ki azzal boldogan eltávozott, Másnap vagy harmadnap azonban ismét megjelent és előadta Kis- séknek, hogy a l\osz Szellem, a Sárjrápy tudomást szerzett ariól, hogy .elakarják pusztítani, amire szörnyű haragra lobbant Kissék irápt és Őket h áromszor 9 évre átkozta el. Nagy volt erre | ,a rémület a csizmadia mester hazában, gyomban | átadtak a jósnönek 4 sonkát, 3 szál kolbászt, ! másfél oldalast és 10 liier zsin. A Sárkány elpusztítására azonban ez sem volt elegendő. Ismét megjelent a jósnő, amikor 1 zsák lisztet és 50 koronát kapott. Később már csak pénzzel akarta ^pusztítani a Sárkányt és Kissék fel is ültek mindannyiszor. Lassanként már körülbelül 400 koronát .adtak át a jósnőnek, de ezzel aztán ki is merültek. Az élelmes cigányassxony szerint a Sárkány ekkor aranygyűrűre vágyott és Kissék hűségesen át is adták aranygyűrűjüket. így ment volna még ez tovább is, ha valaki fel nem világosítsa őket. Ekkor látták csak, hogy mily nagy bolondságot követtek el. Kétségbeesve szaladtak a csendprségre, rnely a megindított nyomottás után Szécsi Tgréz 57 éves cigány asszony személyében elfogta a csalót, ki töredelmesen beism^rtg, Ijfigy a Sárkány elpusztítására kapott dolgpkat p fpgyasztptta el. — Sikkasztó soífőr, Kglemetjep 1?zzlancJja .esett dr. Parkas Antal szatmári ügyyédnek a $pf- főrjével, Pice Pál frankfurti születési ifjúval. Egy 2000 K-ás pénzeslevéllel küldte el a postára. A soffőr kivitte a bankjegyeket és helyettük újság- papirost pakolt a borítékba s igy adta fel. A ve- vényt átadta az ügyvéditek, hogy ezzel igazolja a feladást. M'k°r azonban kiijerijlt, l}ogy a cimzett ujságpapirost kapott bankók helyett, a ravasz frankfurti legény a hazája felé járhatott. A csendőrség körözi. — Megszökött elmet?etpg. Pekete Báliirt nagyari lakos f. hó )2-én beyjtle Koszta László nevű beteg vejét a fehérgyarmati közkórházba. Megvizsgálása után Fekete ott hagyta a kórházba addig mig befogja lovait. Mikor visszament a szekérrel, hogy hazavigye már nem találta a vejét. Megszökött. Azonnal jelentette az esetet a főszoi- gabiróságnak, ahol rögtön kiadták a körözést. A Szerencsétlen őrültet f. hó 13-án fogták el^engyc- ben, ahonnan hazaszállították Nagyarba. Koszta felesége kint van Amerikában, onnan küldözgette Utóbbi időben a keserves híreket. A szegény férjet a maga és felesége szomorú sorsa kergette $z őrületbe. MÁTÉSZALKA — Verekedés. A mátészalkai nagyvásár elengedhetetlen kelléke, hogy valamelyik korcsmában a jó vagy rossz vásár örömére parázs kis verekedést ne rendezőnek. Így volt egy legközelebb a ]9-én megtartott nagyvásár alkalmával is. Egyik forrás utcai korcsmába betért négy ópályii legény köztük Horváth György is. Csakhamar megjelent a korcsmában hat mátészalkai legény és régi szokáshoz híven, kerestek av alkalmat, hogy egymásba köthessenek. Az alkalom nem sokáig késett, mert .csakhamar megjelentek a cigányok és velük mindenik rendelkezni anart. Végre is előkerültek a gerundiumoknak nevezhető falusi séta pálcák és Horváth György ópályii gazdálkodónak úgy összeverték a fejét, hogy azonnali orvosi segélyre volt szükség. A garázdálkodó legényeket a csendőrök letartóztatták. — Neki hajtott a robogó vonatnak. K Szűcs Gyula nagyecsecji lqkps^ fojyó hó 19-én a mátészalkai nagyvásárról haza falé menőben felvett a szekerére még négy embert, köztük G. Bulyá- ki Sándort és Cs. Bu'yáki Lajost. f?z utóbbit útközben találták, amint dülöngőzye ment, fool itt, hol ott esve fel, és a szekeren ülpk kérésére vette fel Szűcs Qyula, ki maga is jllumipáU állapotban volt. Amint a kopsordi átjáróhoz értek, hol a k\á- tészalka-§za,tmárnémeli vonal az országutat metszi, egy szekeret talált.ak maguk előtt, mely az éppen akkor erke?p vqnat vészjelét halva, jótávol megállóit az átjáró előtt. K- Szűcs Gyula, aki szintén hallotta a vészjelet és jól tudta, hogy a vonat már nagyon közel van, vakmerőén kitért az előtte veszteglő szekérnek és lovának gyorsaságában bízva még a vonat érkezése előtt keresztül akart hajlani az átjárón. Ez azonban nem sikerült, mert abban a pillanatban, mikor a szekér a vasúti vágányra ért, már a lokomotív is ott volt, és oly erővel szaladt a §zekérbe, hogy azt nyomban derékban ketté törte. Á bennp jilők közül Cs. Bulyáki Lajos oly szerencsétlenül vágó. dote ki a szekérbői az átjá/p mentén lévő egyik cölöpre, hogy négyolcjalbordájá elíprt. Ezenkívül agy és szivszéihüdest kapott és igy azonnal meghall. Ü Bulyáki Sándor belsővérzést és súlyos sérülést szenvedett, úgy, hogy életben maradásához nem sok a remény. A szekeren ülő többi embernek nem történt baja, eltekintve attól, hpgy Szűcs Gyula könnyebb természetű ülődéseket kapott, amint a megriadt lovaknak gyeplőjét el nem bocsátva, vagy 200 méter távolságra btizatía magát, A gondatlan, ember társai életévei könnyelműen játszó Szűcs Gyula ellen a büntető eljárás nyomban megindult. — Vármegyei közigazgatási bizottsági Ülés. A vármegye közigazgatási bizottsága a múlt hét péntekjén tartotta első ülését ez évben. Elnöklő főispán megnyitó szavaiban reflektált a múlt év csapásairól és kérte bizottságot, hogy támogassák őt ennek az elmúlt rossz év pusztításai által okozott károk szánalásában. A bizoltság megalakította az albizottságokat. Ezek a következőképen alakultak meg: A fegyelmi választmány rendes tagjaiul: Kende Zsigipondot, Plachy Qyu'át, dr. Falpssy Árpádot és Kacsó Károlyt, póttagoknak: Szuhányi Ferencet és Bodnár Györgyöt. Az árvaftgyi felebb- yiteli küldöttségbe : Tóth Mórt, Szabó Antalt, Böszörményi pmilt, rdészeli bizottságba elnökül: llosvay Aladárt, h. elnökül: Kacsó Károlyt, rendes tagnak : Plachy Gyulát. Pótadó elleni felszőlamlási bizottságba : Jékey Zsigmondot, Tóth Mórt, Madarassy Dezsőt, Jártpy Andort. Az adóügyi bizottságba : N. Szabó Antalt, dr. Falussy Árpádot, Jékey Zsig- mondot, Járiny Andort, Domahidy Yikloit és Tóth Mórt. A járási börtönvizsgáíé-bizottságba a fehér- gyarmati fogházhoz Jekey Zsigmondot, az erdődi- hez dr, Böszörményi Emilt, a szinyérváraljaihoz, Tóth Mórt, a mátészalkaihoz Jármy Andort, a nagy- soinkuti és nagybányaikoz Kacsó Károlyt választotta be. A főispán kinevezte qz árvaügyi felebb- viteli küldöttségbe dr. Falussy Árpádot, S/uhányi Ferencet és Jármy Andort. A börtönvizsgálóküldöttségbe Szabó Antalt és Domahidy Viktort. Következett azután az egyes szakelőadók jelentése. — Katonai beadványok. Az uj véderő- törvény értelmében a honvédelmi miniszter rendeletet adott ki, mely szerint a katonai ügyekben a hatóságokhoz intézett beadványok, igy a tartózkodási helyen való sorozás megengedése, vagy a fegyvergyakorlat elhalasztását stbit kérő beadványok mind bélyegmentesek a jövőben. Nemkülönben bél egmentesen lehet ezen rendelet értelmében megfelebbezni a hatóságok mindazon határozatait is. melyeket katona ügyekben hoztak. — Ötven filléresek. Az aradi kereskedelmi és iparkamara már régebben utalt arra, hogy a koronaszámitás elterjedése érdekében uj pénzelj verése szükséges. A kerületbeli összes penzjnjé- zeteket nyilatkozatokra kérte a kamara és q? alapon az ülés kimondotta, hogy ötven filléres pétsaiT darabok veretése iránt megkeresi a pénzügyminisztert, illetye a törvényhozást. —■ S^atnjármegye adóügye. A közigaz. gatásj bizottság legutóbbi ülésén Piachy Gyula kir. tanácsos, pénzügyigazgató a megye adóügyéről a következőkben telte meg a jelentést. Egyenes adóban 1912- évbén yoJt hátralék 627,684 K, 1913. évben 720,648 K, tehát a hátralék növekedett 93.210 koronával. Haddijban 19J2. évben volt a hátralék 99,069 K, 1913. évben 104,139 K, tehát 44,070 koronával növekedett. Bélyeg és jog- illetékben befolyt 1913. év dec. havában 101,162 K, italadóban 65,961 K. — Vasutas nagygyűlés Szatmáron, Hat vármegye: Szatmár, — Szabolcs, — Bereg, — Szilágy, — Ugocsa — és Maramaros vasutassá- ga jön össze e hó 25-én Szatmaron, hogy a képviselőház asztalán fekvő és a pragmatika módosítását célzó törvényjavaslatra megtegye észrevételeit. A nagygyűlésen Kocsis János szatmári hi- vataißßfc fpg flnökölni, mig a törvényjavaslatot Jónás Zoltán a Vasutas Szövetség titkára fogja ismertetni. — ÍSrtjst Leszállították a rátát. Az Osztrák Magyar Bank a napokban tartott fő tanácsülésében megint leszállította a kamatlábot egy fél- percenttel. A nyomorúságok és megpróbáltatások súlyos esztendeje, az 1913• ik év után a szokottnál is nagyobb örömmel fogadjuk e hirt, mert ebből határozottan lehet következteltnünk a pénz- ügji viszonyok javulására. A külföld féltett milliói, melyeknek Magyarország nem valami kedvező talaif feltétlenül befognak hozzánk vándorolni, amennyiben külföldön az 5°/' ot nein adják meg, nálunk pedig az Osztrák Magyar Banknál jelenleg 5°/# a kamatláb. Ha pedig a külföldi pénz beözönlik, az Osztrák Magyar Banknak megint lejjebb kell szállítani a kamatlábot, hogy a versenyt a külföldi pénzel fel tudja venni. Ezúton reméljük, hogy a vidéki pénzintézetek is olcsóbb pénzhez fognak jutni és nem k-.ll 15—20°/» kamatot fizetni a normális 6-7% helyett. — Fedeztetés hitelbe. A debreczeni állami méntelep parancsnoksága a napokban arról értesítette a községeket, hogy tekintettel a rósz viszonyokra az idén kivételesen hitelfedeztetést engedélyez az azt kérelmező gazdának. A fedez, tetési dijakat csak f. évi októberben, cséplés után kell megfizetni, amikor a remélhető jobb termés, bői már pénzhez jutnak a gazdák. _Az »Apolló« mozgó-színház műsora : Sz ombaton, január hó 24-ón, este 8 órakor színre kerül: 1 ■) Tritschinopoly, színes természetes kép. 2.) Titi kaucsuk talpai, bohózat. 3.) A zsdba, fran, cia vígjáték 2 felvonásban. 4.) A kurszki oros? ezred gyakorlata, természetes kép. 5.) A bárka titka, dráma. 6.) Az örvény, amerikai dráma. Va% sárnap, január hó 25-én délután 4 és este 8 óraj kezdette! 2 előadásban színre kerül: 1.) A Bug folyó, színes természetes kép. 2.) Titi házasodni akar, bohózat. 3.) A kútéltáncosnd, 3 felvonásom szines dráma. 4 ) A hü ló, komikus kép. 5.) A nadrág regénye, bohózat. Jegyek minden előadásra előre megválthatok Franki Már fia cég üzletében. KIADÓI Rossuth-utcán 430. sz. alatt egy udvari lakás raktárhelyiségekkel továbbá ugyanott egy üzlethelyiség 1914. május 1-től kiadó. Bővebb felvilágosítást ad MÁTÉ SÁNDOR m. kir. adóhivatali ellenőr.