Mátészalka, 1914 (6. évfolyam, 1-50. szám)

1914-07-03 / 27. szám

MÁTÉSZALKA

1914. julius 3.

2 oldal r •*

egész járás egyelemes érdekeiért küzdeni köteles egyénből, — a járás kát íőtisztvi- selőjéböl, tellát a lakosság érdekeinek szolgálatára rendelt egyénekből,—a polgári iskola igazgatójából, tehát a jövő generáció nevelőjéből, — az ipartestület elnökéből, tehát az iparos társadalom érdekei felett őrködni köteles egyénből és a tüzoltófö- parancsnokból, tehát a balesetek, a közveszélyek elhárítására, megszüntetésére hivatott egyesület vezetőjéből toboroztatok össze.

Az értekezlet közönsége abban a nyugodt hitben volt, hogy amikor a járási közkórház létesítésének ügyét e férfiakból megalakított bizottságra bízta, ezt az igen fontos emberbaráti és szociális problémát oly kezekbe helyezte, hogy a siker minden reményét jogosan érezheti előre.

Sajnos ez a bizottság sem lelt kivétel, ez a bizottság is nem előre vitte, hanem eltemette az ügyet. A nagy lelkesülés óta ugyanis bár harminc hónap telt el, mivel sem jutott előbb az ügy, mint volt az előtt, mielőtt a kérdés felvettetett volna.

A bizottság tagjai az értekezlet után kialudták felheviilésüket, lecsendesedtek s lassan lassan elfeledték tán azt is, hogy bizottsági tagokká választattak. A közönség pedig, akinek ez a mélységes hallgatás legevidensebbérdekeit sérti, a közbejött gazdasági krízisek nyomasztó hatásá'ól . a nem törődés Ielhargiájába esett, nem ért reá arra, hogy felelősségre vonja bizalmának letéteményeseit.

Annak az eszmének azonban, mely

legszebb, legnemesebb emberbaráti intézmény létesítését célozza, a tétlenség posványába elmerülni, megsemmisülni nem ■szabad, az az eszme odakiáltja úgy a közönségnek, mint a közönség bizalmát el- ■ nyerő bizottsági tagoknak is: Emlékezzetek 1 Ébredjetek!

Az „Apolló“ mozgó-színház

minden vasárnap délután

ifélhelyárakka 1

tart előadásokat.

A trónörökös.

Az a kegyetlen kérlelhetetlen végzet, amely mindnyájunk felett sötét viharfellegként függ, ezt az országot, ezt a monarchiát élén a legjobban szeretett, legféltettebb és legtiszteltebb uralkodóval, uj megpróbáltatásnak tette ki.

Azok a revolverlövések, amelyek n.ült vasárnap Sarajevoban Ferenc Ferdinánd és rkohenberg Zsófia hercegnő éietét kioltottak, nemcsak gyászba borították a monarchiát, sőt az egész világot, hanem feltették a koronát a mi közgazdasági, politikai, társadalmi életünk ziláltságára. Annak az erőskezü embernek, aki az utóbbi években mind többet foglalkozott a monarchia életével és ügyeivel, befolyása mindjobban érezhetővé vált minden téren Mint valami láthatatlan, megmagyarázhatatlan erő működött mindenben és ez a láthatatlan erő mutatott uj utakat a monarchia életének. Ferenc Ferdinandban Volt a monarchia minden reménye. A Balkánháboru — melyben érdekeink erősen összeütköztek minden európai nagyhatalom érdekeivel, amelyek i több Ízben komoly és veszedelmes ellentétbe juttattak bennünket Oroszországgal,— kimerítette a monarchiát és sokkal közelebb hozta a nagy germánszláv leszámolás időpontját, mint az eddig volt. A délszláv államok hirtelen fejlődése, előnyomulása | újabb lángra lobbantolta a délszláv aspirációkat, amelyek egyetlen gátjukat, eg) ellen akadályukat a monarchia létezeseben látják. A román tervek, a szerb aspirációk, ahorvát elszakadási irányz ó megfékezésére csak egy ember vállalkozhatott volna a sikerre való kilátással es ez az egy ember Ferenc Ferdinánd lelt volna.

A monarchiának minden nemzete és nemzetisége félt tőle, senki nem tudta, hogy tulajdonképen kit szeret, kit fog pártolni. Nálunk magyar gyűlölettel vádolták, Ausztriában a németek szívbarátnak, a csehek a németek patronusának tartották, csak azért, mert zárkózott ember volt, aki trónleségem lenne. Elvinném egy napsugaras, botig kis fészekbe, hol maga lenne az úrnő és én. hódold rabszolga. — Délutánonként a munkáló* radtan, ha ledőlnék a kerevetre, odaülne mellém iha kis kacsóival elsimítaná homlokomról a gon- >k redőit s mesélne nekem. Én pedig hallgatnék lálomba merülve, hallgatnám hangjának mámo- ló zenéjét s nagyon boldog lennék. Mondja Ilus dua maga engem egy kicsit szeretni ? Megválólibáinak valaha az én szép álmaim ?

Húsnak a meghatottságtól könnyek gyűltek lemébe s fátyolozott hangon rebegte:

— Igen . . .

Nem nézett a fiúra s csak azt érezte, hogy ét kar átölelte s egy lázas ajak homlokához ért. - Csakhamar ki is honlakozolt az ölelő karok- ól, mert a közelben felcsillantak a vendéglő lámái s a társaság fecsegése is egyre közelebbről allatszolt.

A lány vacsora alatt sokat nevetett s bár .acival itt alig beszélhetett, végtelen boldog volt.

Utána hajón mentek haza s ott újból egymás lellé kerültek s együtt györnyörködtek a hold- ínytől ezüstös habokban. Itt sem beszélgettek so- at, csak nézték egymást s Laci suttogta olykor

lus fülébe:

— Igazán ? . . .

Otthon a meghitt fehér leányszobában végre negeredt Hits nyelve. Kellett, hogy kitárja valakitek szivét, elbeszélte tehát a történteket Annusnak.

— Annus, olyan volt a mai este, mint egy *zép álom. Laci az utón megmondta, hogy sze- 'et s aztán olyan édes dolgokat beszélt, hogy már

azt hittem, nein bírom el a nagy boldogságot.

— Istenem Ilus, mily boldog lehetsz te . . . oh, ha már engem is szeretne valaki . . . úgy, ahogy én elképzelem . . . sóhajtotta Annus.

S azzal odabujl Ilus mellé s úgy hallgatta áhitatos figyelemmel beszédét. Olyan lelkesedéssel, amelylyel csak akkor tud valaki szerelemről olvasni vagy hallani, amikor még szive szunnyad s csak sejti, hogy van egv olyan csodaérzés, melynek jöttére megnyílik a szív s mely ragadja az embert

a képzeletek tarka világába , . .

Másnap Ilus kacajától volt hangos a ház.

Teit-vett egész délelölt, de Annus nem győzött

rajla nevetni, olyan fonákul.

Délben édes atyjuknak is feltűnt jókedve s

lopva, de mosolyogva nézte kipirult arcát.

Egyszerre a levélhordó lépett be s egy levelet adott át Bárdosnak. Mikor olvasni kezdte, arca mindjobban baiaványabb lett s a papír remegett kezében. A leányok ijedten nézték s végre is Ilus megszólalt.

— Apa mi történt veled ? Mond el bánatodat,

hadd oszhassuk meg veled.

— Szomorú hirt kaptam édes gyermekeim.

Értesítenek, hogy egy szabálytalanság miatt nyugdíjaztak. Egyetlen helytelen lépés miatt vége a pályámnak. Nélkülözni is kénytelenek leszlek kicsinyeim hisz nyugdijam s vagyonom kamatai csak a legszükségesebbet fogják fedezni.

— Apus nem kell azért csüggedned, meglátod. hogy fogunk mi takarékoskodni. S aztán megvan a tanítónői oklevelem is, idővel majd csak

örökös korában még nem akart az aktív politikában résztvenni.

De bármennyire is vádolták, annyi bizonyos, hogy a mai helyzetben mindenki, aki az ország jövőjére gondolt, Ferenc Fer- nándban bízott. Akik a malom alatt politizálták, tehát az egész magyar nemzet, úgy tudja és úgy érzi, hogy ősz uralkodónk életében semmi baj, semmi külső támadás nem érheti ezt a monarhiát és hogy ezektől a bajoktól mentve legyen a jövőre is, arra biztosíték Ferenc Ferdinánd, köti oiy, erős és tekintélyes egyénisége.

Most, mi — a monarchia és az uralkodó — ezt az erős, talpig-embert elveszte: lük. Egy fantasztikus gyermek oktalan k ze — és ki tudja, kiknek bosszúálló, elvakult szelleme megfosztották a monarchiát és ősz uralkodóját legerősebb támaszától. Helyébe trónörökösként egy fiatalember kerül, Károly Ferenc József, aki szimpatikus, ugyan, de még sem oly tapasztalt, mint az elhunyt főherceg.

Ausztria-Magvarország végzetes időkéi él át, de a végzetes és nehéz csapások között Ferenc Ferdinand és Hohenberg Zsófia halála a legszomorubb és legvógze- tesebb csapás.

Á József Kir. Herceg Szanatórium Egyesület fiókja Mátészalkán.

Volt idő, amikor itt Mátészalkán a Jízsef Kir. Herceg Szanatórium Egyesület fiókja nagy támogatásban részesült, lelkesedve fáradozott mindenki az igazán nemes eszméért, mindenki megtette, amit lehetett, egységes ak irattal és felbuzdulással aztán nem csak erkölcsi, hanem anyagi sikereket is értek el. A mátészalkai fiók akkor teljes virágzásban állott, ami talán önzetlenül munkálkodó vezetőinek volt első sorban érdeme. Aztán a szép mozgalom irányitó lelke eltávozott s egy ideig nem volt irányadó kéz, a működés szünetelt.

Az eszme hasznos voltát, fejlesztésének, keresztül vitelének szükségességét teljesen felesleges részletesebben fejtegetni. Mindenki tudja, hogy országunk két legveszedelmesebb ellensége a kíván-* dorlás és a tuberkulózis. Saját érdekünk, emberkapok állást. Addig is elbocsájtiuk a szakácsnőt » a háztartási munkát ellátjuk Annussal. Ugy-e hugocskám ?

— Bizony! Majd meglátod apus milyen ügyes gazdasszonyok leszünk, különb ebédeket főzünk majd mint a Lidi.

— Nehéz lesz a dolog nektek gyermekeiml hisz nem szoktatok hozzá.

— Majd megszokjuk — kiáltották mindketten erős elhatározással.

S ettől fogva dolgozott a két leány. Eleinte ugyan gyakran elcsüggedlek, de ilyenkor, ha apjuk szomorú pillantását látták, újra lelkesedéssel fogtak a munkához.

Este Ilus gyakran ábrándozott a szép margitszigeti álomról s eltanakodott, lesz-e folytatása. Lacit a vacsora óta nem látta s tudta, hogy elutazott, de nvndég várta, hogy egyszer csak visszajön s akkor boldogok lesznek

Munka s ábránd között repültek a napok. Ilus még a nyárról álmodott, pedig a fák közt már zúgva járt az őszi szél.

Délutánonként sokszor voltak a szigeten s egyszer egy szép vasárnap délután unokanővérük kis leánya is velük volt. A gyermek kacaja mindnyájukat felélénkítette s különösen Húst, ki abbau bízott, hogy egyszer csak elibük toppan Laci. Hisz már itthon kellett lennie. Az iskolában, hol tanított, a következő napon volt a megnyitó ünnepély.

Séta közben ismerősökkel találkoztak s egyik fiatalember, közös ismerősökről lévén szó, Dötnö-