Mátészalka, 1914 (6. évfolyam, 1-50. szám)

1914-05-01 / 17. szám (18. szám)

TÁRSADALMI HETILAP. MEGJELENIK MINDEN PÉNTEKEN ELŐFIZETÉSI ÁRAK; Egész évre — — — — — — — 8 korona. Félévre — — — — — — — 4 korona* * * Negyedévre — — -— — — — — 2 korona. Tanítóknak és községi közegeknek egész évre 5 korona. ----—“ Egy szám ára 16 fillér. -------­Fe lelős szerkesztő : Dr. TÖRÖK ÁRPÁD. SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL; WEISZ ANTAL nyomdája (Vasut-utca.) - Távbeszélő-számunk: 13. A HIRDETÉSI DIJAK ELŐRE FIZETENDŐK. Jogos kívánságok. A magyar íöldmivelők ezrei ország­szerte nagyban készülődnek a junius 17-iki temesvári gazdagyüiésre. Érihelő ez a készülődés, mert hiszen a társadalmi mun­ka az utóbbi idők folyamán meglehetősen ellanyhult, igy azok a társadalmi szerve zetek, amelyek hivatva vannak a földmi- veiö nép érdekeinek védelmére a rendes napi munka keretén belül csak ritkán hal látják szavukat és alig számba vehető erővel adnak kifejezést azoknak a jogos kívánságoknak, amelyek teljesülését a ma­gyar gazdaközönség évek óta várja, vagy amelyeknek teljesülését néhány év óta beállott különleges viszonyok teszik kívá­natossá. Okvetlenül szükség van tehát egy olyan alkalmi demonstrációra, ame­lyen a gazdaközvélemény a maga impo­náló erejével nyilatkozhassék meg. Szük­ség van a lefojtott vágyaknak elemi erő­vel való megnyilatkozására, a jogos pa­naszok kellő nyomatékkai való előterjesz­tésére. Egyszóval szükség van arra, hogy a földmivelő nép tanúságot tegyen arról, miszerint szervezkedése nem pihen, ha­nem állandóan és erősen folyik és a föld- mivelőnép a maga szervezett mivoltában döntő tényezőjévé kíván lenni a gazdasági és társadalmi életnek. Azok között a kívánságok között, amelyeknek a Temesvárott összegyűlő gazdatábor kifejezést akar adni, egy sincs olyan, aminek a jogosságát kétségbe le­hetne vonni. Ezeket a kívánságokat nem emberek formulázták, hanem a gya­korlati élet és a közszü^ség adott azok­nak létet. Nem csupán a ga/.daosztály bol­dogulása, hanem az eg.' z ,-rszág anyagi és erkölcsi jólléte függ attól, hogy e kí­vánságok oly mértékben teljesüljenek, mint ahogy ezt a gazdák óhajtják. Legfonto­sabb talán e kívánságok között mégis az, mely a mezőgazdasági vámvédelemnek eddigi mértékben való fentartására irányul. Ez létkérdés a magyar gazdára nézve. Amikor ugyanis azt látjuk, hogy a nyuga­Aranyhaju Sára. Irta: Szekula Jenő. Hogy utoljára jártam a Spina lungán, Ve­lencének eme sötét, zöldségiilatos és fojtó levegő­jű negyedében, aQetthoban, amelyet Qiudeccának nevezett a középkori benszülött, egy asszony nyo­mai után kutattam, aki itt élt, szenvedett, lángolt és énekelt, aranyhaju volt, akár a Sla Mária Miracoli Madonnáinak, s költő is volt, mint Sa- plio, de szenttbb érzésű, szemér.netesebb s kö­zépkoriba s akit eltemettek ifjan, egy ismeretlen zsidó temetőbe és sírkövére, Leon de Modena, a hírneves velenci rabbi irta a sirversezetet. Mert izgat, mert annyian szerették, évszázadok nehéz és áthatlan kendőjén keresztül is, Copia Sára alakja, aki talán a legszebb asszonya volt a középkori Velencének, minden valamire való pat- ricius-iíju vetélykedett a behatásáért, de mint hű nő, i.em bírván megtagadni a Getthot, ahonnan magasra nőtt, végre is férjhez ment egy Sutiam Jakab nevű, ifjú és együgyű zsidó gyapjukereske- dőhöz. Pedig költeményeket Írtak hozzá és lángo- lő szonetteket, egyenesen az ő számára hitvitázó iratokat készítettek, amelyben rábeszélték, hogy aranyhaját mosná meg a szentelt források ezüs­tös vizében. De ő állhatatos maradt, vad nemes és asszonyos konoksággal, nem hallgatván sem a papokra, akik a menyország kapujához akarták Modern ruhafestés bármilyen divaiszínre karöltve fölkisérni, sem az araoyhimes lovagokra akik szerették volna föltárni előtte a földi para- dicsomo*. S végre is elköltözött gyermektelenül és virágtalanul, sóhajok nélkül és könnytelen ajakkal pénteki napon, melyről jól tudta a görög és ró­mai Írókból, akiket annyira szeretett, hogy a szerelem napja vala, s az isteni Vénusz születés­napját tisztelték benne. Látni szeretném. Karjaimat kitárom. Ott künn a szél sir, elhagyott csatornákon, körüllengve és ostromolva, a Spina lunga vad, sötét és kísérteti­es szigetét. * Különösen egy pap alakja izgat. A papot Ausoldo Cebának hívták, magas, sovány fanatikus lelkű ember, költő és azkéta és beteg, Genuaból került Velencébe, s halálos szerelemre gyuladl a Giudecca aranyhaju asszonja iránt. Copia Sára is valami megmagyarázhatatlan vonzalmat érzett a költőt lelkű pap iránt, mégsem lehettek soha egymáséi, a papot visszatartotta talán a vallása és fogalma, az asszonyt az erkölcse, amely tisz­ta volt és szeplőtlen, aranyba foglalt örökség, mint az ékszere, amit az apjától kapott ajándékba. Szétválasztotta őket az egész világ, a középkori babonák, dogmák, halott tanítások, szégyen és filozófia, de a pap mégis Sára nevével az ajkán lehelte ki a lelkét, 'elhagyott és magános cellájá­ban, s az aranyhaju nő is a párnája alatt őrizte ti országok minden könyörület nélkül el-> zárkóznak mezőgazdasági termékeink be­vitele elöl, nekünk sem szabad korlát nél­küli utat engedni az idegen országok ter­mékeinek. Nem szabad különösen azért, mert azok az országok ahonnan a behozatal veszélye fenyeget, mezőgazdasági kultúrá­ban elmaradottak, a termények árának leszorításán kívül tehát egész csomó fö­lötte nagy veszedelmet is zúdíthatnak a magyar mezőgazdaságra. A termékek árá­nak csökkenésétől még tán kevésbbé fél­nénk, hiszen a mi termékeink jobb minő­sége mindig ellensúlyozóként hatna. Igen ám, de mi lesz akkor, ha a szabad be­hozatal lesülyeszti alacsony nívóra a mi termelésünket is? — Ha szántóföldjeinket a pusztító növénybetegségek, állatállomá­nyunkat a ragadós betegségek megfertő­zik, elértéktelenitik ? Hiszen ebben az eset­ben a mezőgazdasági termékek árának csökkenése túlságosan problematikus. Utó­a holta napjáig azt az époszt, amelyet a pap irt, amelynek Eszter királyné volt a cime, együgyű dagályos és szentimentális mü, amely azonban a korabeli nőkre rendkívül nagy hatással volt és ö is könnyv nélkül tudta mindenik sorát. De most mégis, az alkonya! meghitt titokzatosságában, mig a szél tépázza és rázza a fakó puszpánágakat távoli temetőkertekben, egynek látom őket és összefonódik az alakjuk, mint egy nagy, névtelen és meg nem irt dráma, egy uj Velencei kalmár, de aranyhaju szonettekből és aitatődalszerü mad­rigálokból összeszóve. Ó, hogy szeretem Velencét és minden em­léket, amely hozzá fűződik, s most sem találok jobb olvasnivalót magamnak azoknál a szonettek­nél melyeknek Copia Sára a szerzőjük, amelyek őt a maga idejében hazája legnagyobb költői so­rába emelték, s amelyek most is a szivembe csapnak és megindítanak egészen, a maguk finom tiszta és templomi énekszerü ütemeivel. Fázom. Fehér és illatos női kezeket Iátok a homályban, amint péntek alkonyán, a piros lángu gyertyák világa előtt a szemükhöz takarják. Egy Ada Negri, aki véletlenül a tizenhatodik században és Velencében jött a világra, ezüsttel kivert böl­csőben. aranyvörös hajjal, hogy később lángoljon és sírjon el nem érhető szerelmek után, félne attól, hogy a szép és megcsodált alakját kikezdi a Gettho asszonyainak földhöz kötött morálja. Felvételi-Üzlet: Mátészalka Kossuth-utca. Hájtájer Pál I rahafestő, vegytisztité és gázmosó gyárában

Next

/
Oldalképek
Tartalom