Mátészalka, 1913 (5. évfolyam, 1-52. szám)
1913-08-15 / 33. szám
2 oldal.. Mátészalka, 1913 MÁTÉSZALKA augusztus hó 15. 33. (228.) szám. A magyar korona viszontagságai. (Folytatás.) Erzsébet a királyi hadak elől való menekülése közben Győrött megpiheni és a koronát a püspöki várban helyezte el. Ma is oszlopemlék hirdeti ott ezt az eseményt. Később az özvegy királyné szűkös viszonyok közé került és a szent koronát elzálogosította Frigyes német császárnál 2500 aranyért. Teljes 24 esztendeig volt távol a magyar korona az országtól, mert Frigyes császár csak hitegette a magyarokat, de sehogysem akart megválni jtőle. Végre Mátvás király (1458;—1490.) szerezte vissza harcok árán és rengeteg váltságdíjért. Némelyek szerint 60 ezer aranyforintot, mások szerint 80 ezer aranyforintot követelt érte a császár, ami a mai érték szerint circa 3 millió korona. Mátyás király megkoronázása után sietett is törvényt hozni a korona őrzéséről. A törvény szerint a koronát koronaőrök őrzik és az országból semmi szia alatt ki nem vihető. A mohácsi vész (1526 augusztus 29 ) után Szu- polyai János, az egyik koronaőr megkoronáztatia magát. A koronázás után a másik koronaőr, Pe- rényi Péter, visszavitte Visegrádra. 1529.-ben Szolimán török szultán kezére került Perényi koronaőrrel együtt. Szulimán ekkor János királynak, János király özvegye pedig 1551.-ben Ferdinánd királynak adta. A török hódoltság idején (1541 —1686.) nem roll a korona itthon biztonságban, azért előbb Becsben, majd Prágában őrizték. 11. Mátyás koronázása alkalmára (1608.) magával hozta Pozsonyba, a honnét a nemzet nem engedte visszavinni. Ekkor törvényt hoztak, amely úgy rendelkezik, hogy a koronát mindig a pozsonyi várban kell őrizni. Mikor Bethlen Gábor hadaival Pozso- nyig jutott, Forgách Zsigmond nádor átadta neki a koronát, de a feledetem nem akarta a fejére tétetni. Elvitte Zólyomba, innen Kassára, majd Eperjesre és onnan az ecsedi várba került az ellenség elől. Az ecsedi várból azután Trencsénbe, onnan 1622-ben megint Pozsonyba szállították. De 1683-ban, amikor Kara Musztafa török hadvezér seregével Bécs alá indult, a koronát ismét el kellett vinni Pozsonyból s ekkor Becsen át Linczbe, majd Passzauba szállították. Mária Terézia uralkodása idején (1740— 1780.) a komáromi várba kellett szállítani, de a háborús idők elmúltával visszakerült Pozsonyba. Ott is maradt 1784-ig. Ekkor 11. József császár, Ányos Pál szerint: a kalapos király (1780—1790.), mert nem koronáztatta meg magát magyar király- lyá, Bécsbe, családi kincstárába vitte. Hat esztendő múltával azonban, 1790-ben, visszaküldte Budára. Budán őrizték azután a koronát a francia háborúig (1805 ), amikor az ellenség közeledtének hírére előbb Munkács várába, azután ismét Budáid, majd pár év múlva Egerbe, onnan pedig Gyöngyösre vitték. Gyöngyösről az 1809-ik esztendőben kerüli visszzi Budára. V. Ferdinánd királyt (1835—1848.) Pozsonyban koronázták meg, ezért felszállitották a koronát Pozsonyba. Ez volt utolsó előtti útja. Az utolsó — csaknem végzetessé vált — vándorlása a szabadságharc idejére esik. 1848' december 30-án a honvédelmi bizottmány parancsára Bónis Sámuel országos biztos Debrecenbe szállította és átadta Kossuth Lajosnak. A kormánnyal bujdokoil a korona Debrecenből vissza Pestre, onnan 1849-ben Szegedre. Szegedről Nagyváradra, innen Aradra vitte Szemere Bertalan belügyminiszter, majd Lúgosra Bem táborába vonult vele és ott akarta elrejteni. Miután szándékát nem tudta sikerrel végrehajtani, Karánse- besre, onnan pedig menekültében Orsovára vitte, ahol az Alion hegy aijaban, a (Lénia fohó mellet! a Dunánál elásta a koronát és a koronázási jelvényeket. 1849. augusztus 22 töl itt volt elrejtve 1853. szeptember 8-ig. Ezen a napon találtak reá hosszas keresés után. A szerencsésen megtalált kincseket külön hadi gőzös hozta Budára. A gőzös a Gellérthegyen akkor még meglevő vár ágyúinak üdvözlése közben szeptember 16-án reggel érkezett meg a fővárosba. 1867. junius 8-án koronáztak utoljára, amikor I. Ferenc József király fejére telték a sok viszontagságot megért korouát. Azóta a budavári Zsigmond-kápolnában külön őrség őrzi. 1896-ban, a millennial alkalmából a korona a budavári Mátyás-templom legérdekesebb látványossága volt. Az ünnepi menetben aranyozott diszliintón vitték körül a fővárosban. . . . szky Péter. Néhány szó a nők parlamenti választó jogáról. A multkorában gyűltek össze a magyar fővárosban a világ mjndíMi részéről a női jogok bátor harcosai, hogy hatalmas együtílétükkel a már eddig elért eredményeknek nagyobb súlyt adjanak, az ezután elérendőknek pedig minden lehető eszköz felhasználásával az útját megyengessék. Impozáns, hatalmas kongresszus volt. Az elhangzott beszédek, fejtegetések, agitációk kiállták a kritika tüzét.. Még a női jogok kivívásának legelszántabb ellenségeit is megfogták egy pillanatra. Lehetetlen volt kitérnünk az elöl, hogy egyik-másik kívánalmuknak jogosságát készséggel alá ne imánk. Hiába, sok-sok idő telt el azóta, mikor még a mantis marid érvényben volt. Be ke'l vallanunk, hogy a nők emancipációjáról alkotott egy némelyik megcsontosodott felfogásunk — bármilyen görcsösen ragaszkodunk is ahhoz — tarthatatlan. A viszonyok úgy alakultak, hogy a nőket sok tekintetben, eddig a férfiak privélégi- umát képező működési körök betöltésére, úgy szellemileg, mint testileg megfelelőknek találjuk. Az hiszem, hogy ez elől, objektive gondolkodó, a szociális és kulturális viszonyokat csak némileg is ismerő, egy ember sem zárkózik el. De nem is itt keresendő az antiszinpátiának, a merev visszautasításnak az oka, mely gyakran véres harcokat is provokál. Hanem abban, hogy nincs meg a higgadság a fejlődés lassú processzusait türelemmel bevárni, lépésről-lépésre haladva csak hosszú időn folytán elérni azt, amit mindjárt kezdetben az első csapásra elérni akarnak. Erős kitartás, a haladás tényezőinek megértő szemekkel való vizsgálása az alapnak és nem a tetőnek épilése és mindenek felett pedig az arra- valóságnak kézzel fogható bizonyítása, azok, a mik biztosítanák a nők számára a kívánt sikert. így áll a dolog a nők parlamenti választó jogával is. Az aktiv statusból eredő jogok közölt egyik legfontasabü jog, a parlamenti választó jog. A feministák nem kívánnak kevesebbet, mint azt, hogy ezt a jogot a nők éppen úgy gyakorolhassák, mint a férfiak. Arra az álláspontra helyezkednek, hogy alárendelt helyzetük azzal van összefüggésben, hogy kivannak zárva a parlamentből. Meg kell tehát adni az alkalmat a nőknek is, hogy részt vehessenek a törvényhozó hatalom gyakorlásában, hogy igy reájuk nézve kedvező törvényeket alkothassanak. Vájjon nem volna-e helyesebb először a községi és törvényhatósági életben szerepet játszani és itt bemutatni, hogy épugy alkalmasak a közügyek intézésére, irányítására, mint a férfiak és azután tenni meg a lépéseket arra, hogy a törvényhozó hatalom gyakorlásában is részlvehessenek. Meg kell vallanunk, hogy a fenti ok és igen sok oldalról jövő támadás dacára is a fejlődés tendenciája határozottan abban az irányban halad, hogy a nőknek a közjogi egyenlőséget megadjuk. Finnországban 1996 tói, ‘Norvégiában 1907-től bírnak parlamenti választó joggal a nők. Ez utóbbi helyen a parlamenti választó jog a férfiadra általános, a nőkre nézve vagyoni census van megállapítva, amelyeknek eltörlésére a mozgalom megindult. Meglehetősen előrehaladt stádiumban van a feministák törekvése Angliában. Nálunk, Magyarországon szintén találkozunk ilyen irányú feminista mozgalommal, bár az erősnek éppen nem mondható. Lássuk milyen érveket hoznak fel a nőknek a parlamenti választó jogból való kizárására és hogy azok mennyiben állják mega helyüket: VANNAK . . . Vannak titkok, amelyek csak addig maradnak Két emberé, amig az egész világ tudja őket. Vannak olyan írások, amiket az egész világ olvas. De a sok-sok olvasó közt van egy, aki megérzi, hogy ez az Írás neki Íródott. Vannak bánatok, amelyeket sohasem sírnak el, mégis megőrzi őket valaki. Vannak könnyek, amelyek befelé hullanak, senki sem látja őket. Valaki mégis tudja, hogy ezek a könnyek hullnak, egyre hullnak. Vannak emberek, akik futva futnak egy álom után és mikor elérték azt, visszafordulnak, a nélkül, hogy az álmot álálmodták volna. Vannak napok, amikor hull a köd, szürke a levegő, temetkezik a napsugár. Vannak emberek, akik a ködben tragédiákat látnak és majd meghalnak miatta. Vannak emberek, akik egyre a napfényt szomjuhozzák, akik vágyva-vágyódnak a ragyogó ég és langyos fuvolátok után ... És meghalnak anélkül, hogy kisütött volna fejük fölött a nap. Vannak emberek, akik egy célért egy lapra tették föl egész életüket. Akik prófétáivá szegődtek egy eszmének és mindent föláldozlak ezért. És vannak olyanok, akik csöndesen hordozzák magukban egy ilyen eszme elbukását. Vannak az életben Raab doktorok, csak ritkán éri őket az a szerencse, hogy sirba temethetik tragédiájukat. Vannak emberek, akik a Szeretet rajongói. Akik szeretik a világot, az égi madarakat és a földi állatot. Akik tengerét a Szeretetnek hordozzák magukban és pazarolják azt boldogra és boldogtalanra. És ezek meghalnak úgy, hogy sohasem szerette őket valaki igazán. Vannak emberek, akik szomjuhozzák a finomságot, a simogató kezeket, a gyöngéd bársonyos szókat. Akik vágynak a jóságra, mint a napfényre. És ezek meghalnak, de koporsójukra is durván lögdösik a nagy rögeket. Vannak olyan madarak, amelyek meghalnak ha elvesztették párjukat. Vannak emberek, akik meghalnak, de még sem találták soha párjukat A virágok elhervadnak, ha letörték őket. Vannak nővirágok, akik elhervaduak, mert nem törték le őket. Vannak olyan emberek, akiknek a lelke tele van széppel, nemessel. Akiknek a lelke életté vált költészet. És ezeknek az embereknek mindennap azon kell gondolkodni, hogy mit eszünk holnap. Igen, vannak olyan emberek, akiknek a lelke tele van ideáüzmussal, akik mindig-mindig a magasabbra néznek, akiknek fáj az, hogy a harmat sáros földre hull. Vannak ilyenek, akik megsirat- ják az élet rútságát, akik az ég kékjéért rajonganak és szeretnének hófehér házban lakni, mindig hófehér ruhában járni. Ó. vannak ilyenek, de ezeknek többnyire szürke darócban kell végigrobotolni az életet. Vannak emberek, akiket azért üldöznek, mert tudják róluk, hogy gonoszak. De vannak olyan emberek is, akiket ütnek, marnak, kinoznak, pedig egyetlen vétkük, hogy senki sem érti őket. Vannak emberek, akiket a bírák halálra Ítélnek és kivégeznek. Ds vannak emberek, akiket szintén kivégeznek, pedig sohasem hangzott el halálos ítéletük. Vannak tavaszok, amelyek őszök és vannak telek, amelyekben tavaszorfik. Vannak emberek, akiket a bölcsőtől a sírig hervadás, lcmbhullás kisért. Akiknek útjában sárga levelek zörögtek mindig. És vannak emberek, akik az ilyen hosszú őszben mindig várták a tavaszt. És mikor utólérte volna őket a virágnyilás, akkor meghaltak. Megölte őket az első tavaszos nap. A mai nap is lombhervasztó nap. Ködök terjednek és busán, tragikusan húzódnak be ablakomon. Leiktmre feküsznek és úgy érzeni, hogy összeroskadok nyomásuk alatt. Keresem a vigasztaló napfényt, de ahonnan várom, Keletről, onnan csak szürkeség, szürkeség gomolyog elő. Vetem a betűket a fehér lapra. Sorakoznak egymás mellé a fekete betűk, de nem könnyitenek a lelkemen. Néha árva, didergő veréb kocogtatja meg ablakomat. Fázósan borzolja tollacskáit és irigykedve néz engemet. Engemet . . . aki Írok Írásokat, amelyeket egész világ olvas, pedig csak egy embert illetnének meg. Engemet ... aki beszélek könytelen bánatokról, szóilan tragédiákról, soha meg nem esett találkozásokról.
