Mátészalka, 1913 (5. évfolyam, 1-52. szám)
1913-10-31 / 44. szám
»ktébéf MSLt ’»»Wg'gWBW ffk fáíéSMft* 1913 TÁRSADU«! HETI LA P. MEGJELENIK MINDEN PÉNTEKEN m ELŐFIZETÉSI ÁRAK : SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL: KgésB évre — — — — — — — 8 koronaFélévre — — — — — — — 4 koronanegyedévre — — — — — — — 2 korona. Tanítóknak é* községi közegeknek egész évre ö korona. Feleli» azeikcjiKtA : Dr. TÖRŐK ÁRPÁD.----- Egy glim ír« 20 fillér. WE ISZ ANTAL nyomdája (Vasut-utcn I Távbeszélő-számunk j 13. A HIRDETÉSI DIJAK ELŐRE FIZETENDŐK. ' ■ j !-■ L' ■ ■ ■■ ■ !■ . wyy Kivándorlási visszaélések. Egyenesen államellenes az az uzsoráskodás, amelyet lelketlen kivándorlási ügynökök követnek el. A szegény nép kizsarolása és bolonditása mellett, mérhetetlen gazdasági károkat okoznak az országoknak is. Természetes, hogy a legjobb munkaerőkre, a fiatal, dologbiró emberekre vadásznak s nincs az a furfang, amelyet föl nem használnának a népfogyasztásra. Az ügynökségek megrendszabályozása, a hajótársaságokkal való szerződéskötés éppen azért volt szükséges, mert már is igen sok visszaélés történt azoknak rová- rovására, akiket utóvégre kényszerrel nem lehet itthon tartani. De a szerződéskötés bizony bürokrata módon történt; arra nem tettek elég óvintézkedést, hogy ki ne ját- szák a kivándorlásból jövedelmező üzletet csináló szélhámosok, mint a Canadian Pacific emberkereskedői tették. Most Bécsben egyszerre rajta ütöttek a legveszedelmesebb alakokra. Elég későn. Csak azért, mert katonaköteleseket csempésztek en másse. A magyar határon belül akármilyen szorosan vonták is a határt őrző láncokat: Ausztriában engedték a ürüléked. Emléked már csak halk, finom zene, Kőnyekbe faló — tépett nóta — [foszlány Mi felcsendül olykor, lágy nyári éjszakán. Emléked már csak, elmosódó álom, Szálló aranyköd szürke éltem felett, Bágyadt napsugár sötét felleg megett. Félbeszakadt, régi, altató mese »Hol volt, hol nem voll“ vájjon mi a vége? »Elment a királyfi* — vájjon visszatér-e? KELLÉNYI MICA. A nagyon kedves asszony. — Lehetetten; maga igazán K. ur? — Sötét bársonyos barna sseme csodálkozást, bámulatot fejezett ki. Rólam a barátomra fordította tekintetét, aki bemutatott neki. Hitetlen mosoly játszott as ajk. körit. A barátom igazolta, hogy én csakugyan én vagyok és nevetve hozzá tette: — As eredeti példány, nagyságos asszonyom, a maga személyében. Magunkra maradtunk. — Mindig erőteljes és nagyon fiatat ember- nck képzeltem el mag tt, — szólt bájos mosolylyat. garázdálkodást mindaddig, amig föl nem tűnt, hogy a katonakőtelesek száma feltűnően fogy Galíciában. Pedig ezt a tapasztalatot már régóta megszereztük Magyar- országon. Bizonyos, hogy a gazdasági helyzet előmozdítja a kivándorlást. De ez nem elég ok a tömeg kivándorlásra. Sajnos, hogy hivatalos személy is akad, mint Ugocsában, aki nem tud okosabb megoldást a kivándorlás megengedésénél, a helyett, hogy a közmunkák gyors szaporítását sürgetné. Persze, legkönnyebb a panaszkodóktól ilyen módon megszabadulni. Volt már Magyarország máskor is rossz helyzetben. Csak az 1863. — 1864-ik évben pusztított Ínséget említjük, amelyről a mai jajgatóknak fogalmuk sincs. És meglehetett menteni a népet. Csakhogy akkor volt amerikai ügynök. Mert a legveszedelmesebb kisértő az olyan Amerikából ránk szabadított ágens, aki csupán a szerencsésen járt kivándorlók áradozó leveleit és híreit használja a csábításra, de elhallgatja a balul járt ezrek szenvedéseit. Mindent el kell követni az alkalom elhárítására gazdasági életünk megsegítésével, de egyszer már azzal is tisztába kell majd halkabban hozzátette: — igazán nagyon örülök, hogy megismerhettem, — Hiszen mindez nagyon egyszerű beszéd volt, de a hangja, mintha szeretetteljes gyöngédségbe burkolta volna a lényemet. — Jöjjön és beszéljen nekem valamit, — igy szólt. Helyet csinált a kiese pamlagon. Egészen közel ültem hozzá. A fejem zúgott, mintha a kelleténél több pezsgőt Ittam volna. Irodalmi munkásságomnak legelején voltam. Mindezideig csak rgy kicsike könyvvel, néhány tanulmánynyal és kritikával járultam az irodalomhoz. Hirtelen fölfedezflje annak, hogy valaki vagyok; hogy ez a bájos asszony foglalkozott velem és örül, hogy megismerkedhetett velem, mindez mámorossá tett. — Maga irta hát azt a szellemes könyvet ? — szólt tovább. — És az a sok remek csevegés az újságban, mind a maga tollából került? óh, be gyönyörű dolog is lehet az, amikor az ember ilyen szellemes. — Kissé felsóhajtott és ez a szivemet érte. Hogy megvigasztaljam, azon fáradoztam, hogy valami uagy bókot mondjak neki, de ö félbeszakitott és megfenyegetett az ujjával. És jó volt, hogy nem engedett szóhoz jutni; valami nagy ostobát találtam volna mondani. — Tudom, mit akar mondani, — szólt nevetve: — de kérem ne tegye. Különben sem tudnám, hogyan fogadjam, hiszen maga olyan gu- nyoros tud lenni. igyekeztem olyannak látszani, mintha mindez igaz volna, csak azt nem tudom, sikerült e. lenni, hogy a kivándorolni készülők jó ré* sze nem azért megy ki, mert itt műnkét nem kap, hanem azért, mert lelketlen, em» berhussal kereskedő uzsorások fölcsigázzá i Eldorádót álmodó fantáziájukat. Megkérdez' hetjük végiga gazdákat, mit e! nem kell kC* vetniök, hogy munkára vállalkozzanak a legf magasabb, eddig még nem ismert napszám mellett is. A legsürgősebb munkára seit kapnak dolgos embert; követelésük nemcsat pénzben vagy ellátásban nagy,hanem pihenő időben is, mert mentői kevesebbet akarna’t dolgozni, mentül nagyobb bérért. Amikéi tehát sok felől munkáshiány miatt panaszt kodnak, akkor nem mindig igaz az« hogy néni kapnak az emberek munká^ azért kénytelenek kivándorolni. Az elcsá» bitottak arra már nem gondolnak, hogy i nagvobb bérért kegyetlenül meg kell dói* gozniok odakünn, ha ugyan birják. Ha pet dig ingyen viszik ki őket, akkor meg épe# leszedik a bőrt is róluk. Az ipari munkások rosszabb helyzet» ben vannak s ha azok kereset után indul-f nak, azon kevésbbé csodálkozunk. De ezek közül is sokat nem munkátlanság, hanem az ügynökök csábítása visz ki. Ha szaporítjuk is tehát a kereset forrásokat, megkönnyitjük a megélhetést, Lehúzta''egyik keztyüjél; a keze egy pillanatig melegen pihent az enyémen. Ha ez csak egy picit tovább tartott volna, térdre borultam volna előtte, vagy fejtetőre álltam wlna, egy szóval: a nagy társaság előtt bolond ember módjára viselkedtem volna. Szerencsére nyomban visszahúzta rózsás kezecskéjét. — Nem akarom, hogy hőköljön nekem; azt akarom, hogy barátok legyünk, bárha olyan idős vagyok is, hogy édesanyja lehetnék. (Meg kall jegyeznem, hogy harminckét esztendős volt és huszonhatnak látszott.) De hát maga ismeri a világot és annyira különbözik a többi emberektől, akikkel találkozunk. A társaság oly üres, olyan mesterkélt; nem találja?El sem képzelheti, menynyire szeretnék elmenekülni néha messzire — nagyon messzire; mennyire vágyom valaki után, aki előtt olyannak mulathatnám magam, amilyen vagyok; aki megértene, óh, kérem, látogasson meg — szerdán mindig otthon vagyok — és majd elbeszélgetünk, akarja ? És maga, maga majd elárulja minden szellemes gondolatát! Mindjárt megakartam felelni kívánságának és azon igyekeztem, hogy valamit elmondjak neki, amikor hozzánk jött a társaságnak egy Ilyen >üres< embere, hogy a vacsorához vezesse őt és még mielőtt szólhattam volna, már el is hagyott. Távozóban felém fordította szép fejét és félig pa- létikus, félig kémikus tekintetet küldött hozzám, melyet megértettem. Azt mondta e tekintet; »Sajnálom; most ez az üres, főlületes lény fog unLapunk mai száma 6 oldal.
