Mátészalka, 1913 (5. évfolyam, 1-52. szám)

1913-07-18 / 29. szám

Mátészalka, 1913.

TÁRSADALMI HETILAP.

sN MEGJELENIK MINDEN PÉNTEKEN ^

julius hé 18.

ELŐFIZETÉSI ÁRAK;

Egész évre — — — — — — 8 korona.

Félévre — — — — — •— — 4 korona.

Negyedévre — — — — — — — 2 korona.

Tanítóknak és községi közegeknek egész évre 5 korona. ----Eßy szám ára 20 fillér. —-—

Fe

lelős szerkesztő ;

Dr. TÖRÖK ÁRPÁD.

Főmunkatárs:

SCHREIBER MENYHÉRT.

SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL :

WEISZ ANTAL nyomdája (Vasut-utea). Távbeszélő-számunk: 13.

A HIRDETÉSI DIJAK ELŐRE FIZETENDŐK.

A nőkérdés.

A világ összes államai képviselve voltak a nálunk nemrég lefolyt nőkongresszu- son. A suffrageltek napokon keresztül foglalkoztak megannyi életbevágó és részükre megváltást jelentő kérdésekkel. Természetesen ők erős meggyőződéssel és fanatikus hittel állanak sorompóba jogaik kivivására.

Hogy minő eredménnyel azt a jövő fogja megmutatni

Igen fontos kérdés a nőnemnek a társadalomban és az állami, jobban mondva, jogi életben való érvényesülése, vagy mint az mostanában divatos: — emancipálása.

A házasság, női kereseti ágak, a női szabadság mint egy kalap alá fogottak és kimondatott a szentencia a mely szerint, ha a nők tulajdon foglalkozási körökben élnek mint a férfiak,' akkor teljes joguk van arra, hogy kivegyék maguknak a férfi nemet meg illető minden szabadságot. Ha nincs meg az a foglalkozásuk, a mely őket egy sorba állíthatná a férfiak mellé s akkor itt van a házasság a mely a régi felfogástól eltérően feloldja a nőt leánykori zárkózottsága alól, és odakinálja titkon óhajtott vogelfrei életet.

Régebbep volt, és öz angoloknál ma is az a felfogás van érvényben, hogy éppen a párta alá jiitás képezi zárókövét a leánykori élet könnyüvérilságének. A házasság egyúttal megkomoiyodásí jelent a hidegvérű és felette praktikusan gondolkodó ano-liusoknál. Szinte felemelő érzést kelt az a tudat, hogy a házassági frigy olyan intézménynek laríatik, a mely alapját képezi egy nemzeti létnek és egy nemzeti jövőnek. Innét, ebből a komoly felfogásból kell magyaráznunk azt, hogy miért tudott sok apró nemzet évezredeken át jóformán ezen erkölcse folytán egyedül sok más alacsonyabb erkölcsű, bár számban, túlsúlyban lévő nép között megállani és pedig derekasan megállani. Nagyon sokan, különösen nők kardoskodnak amellett, hogy az asz- szonyok épp úgy mint « férfiak élvezhessék azokat az előjogokat, melyeket az uj kor, az individuális kor a férfi nem számára biztosított. Ezeket az előjogokat pedig úgy értik, olyképen értelmezik, hogy miként az erősebb nemnek, akként nekik is lehessen felügyelet nélkül, kényük-kedvük szerint élni és szeretni. A házasságot ők elavult intézménynek tartják, a mely csak megköti az emberi szabadságot és béklyót

ver az emberi természetnek egyes kifejlődésére. Sokkal sziikebbre van szabva e keret, hogy sem itt érdemlegesen lehetne megbírálni és ítéletet mondani erről a nagy szabású és az emberi élet leglényegesebb pontját érintő kérdésről. Itt csak arra lehet és kell szorítkoznunk, hogy szóhoz juttassuk a mai kor egyik hivatott emberét; a kit a maga tapasztalatai meg nagy lángesze minősitetettek legjobban arra, hogy ezen óriási horderejű dologról úgy beszéljem, mint a ki egy emelkedett szempontból beszélhet.

Ez az ember pedig, a ki írásban a modern emberiség számára egész uj és eddig járatlan ösvényeket jelölt ki, ez az ember, a ki korunk minden fájdalmát és örömét, minden gondolatát és érzését magába szívta és hatalmas egyéniségi bélyegével kifejezésre hozta, ez az ember, a ki titáni erővel tudott mint kis nemzet szülöttje és mint egy nagyon korlátolt nyelv- terület munkása világhírre vergődni ez az ember: Strindberg Ágoston, norvég író.

Mint színész kezdte meg pályafutását. Egy vonás, a mely minden szellemi hérosszal közös. Később sok küzdelem után a tudományok csöndesrévébe hajózott, a

Jmádság.

Irta: Jris.

Istenem add, hogy a sarkon álljon, Hivatalból hazajövet reám várjon.

Add, hogy sokáig nézzen rám szerelmesen óh add, hogy egészen haza kisérjen. Mondja, hogy ma nagyon csinosnak találom.

Istenem add, hogy mondja : „Szeretem

[imádom.“

Engedd, hogy mindig oly nagyon szeressen Mintahogy én őt imádom szeretem.

Add, hogy sohse nézzen rá más lányra S ne legyen más csak én az ideálja.

II

Szivében csak az én képem leyyen,

Reám gondoljon folyton szüntelen.

Ne találjon mást szépnek csak engem,

Oh enged, hogy mindig igazán szeressen. Arcom kisérje, mint egy lidércz Álmában — ébren bármerre néz Gondolatai mind hozzám térjenek Hivatalban számok között engem keresse(nek.

Oh add. hogy sokat járjon mi hozzánk S imádjon úgy, mint még senki mást.

A nagyváros fertelméből.

Úgy adom tovább ezt a rémregénybe illő históriát, amint hallottam. Semmit hozzá nem teszek, semmit belőle el nem veszek, úgy tanulságos az, amint megtörtént. Indiszkréciót sem követek el vele, mert akivei megesett, azért mondta el, hogy mások okulására megírjam. Csak éppen a nevét hallgatom el az eset hősének, nem is maga miatt, — hiszen elkeseredésében tanuk előtt hatalmazott föl, hogy a nevét is szerepeltethetem, — de nem teszem, mert az ő idegenes hangzású nevét viselik még legalább százan ebbe az idegen uevekkel telt vámosban, akikre talán kellemetlen volna, ha összecserélnék esetünk szenvedő hősével. Ház urnák fogom őt röviden szóllitani, esetleg azért, mert háztulajdonos, ir.ég pedig az Andrássy úttal párhuzamosan haladó, egyik igen lakott utca valamelyik emeletes házának tulajdonosa. Ház ur valami ide nem tartozó ügyben keresett engem, aztán egyébről is elbeszélgettünk, s végre rátért az ő esetére, elmondván a következőket :

— Harminchat éves ember vagyok, s beleuntam már a pesti legenyéletbe. Van egy házam, elég jól menő üzletem, s családom is meglehetősen jó hirnek örvend a mi köreinkben, őszintén megvallva, torkig voltam mára szerelemmel, s inkább pénzt akartam. Nem voltam rászorulva, de gondoltam magamban, ha már nősülök, hát legyen valami értelme. Azonban, a pénzes lányok nem váltak be. Vagy nem tetszettek nekem, vagy

én nem tetszettem nekik. Végre is már egészen fixa ideámmá lett a nősülés n nagy keresésben, s én, aki ezelőtt egy évvel még hallani sem akartam róla, most valósággal mániákusa lettem a háza- sulás eszméjének.

Egyszer aztán, egyik nőrokonom ajánlott számomra egy leányt. — Szép, — mondotta, — egészséges. Igaz, hogy nem gazdag, de jóravaló, apját-anyját ismerem, s az apjának valami kisebb kereskedése van, amiből rendesen megélnek.

Megnéztem a leányt, csnkugyan szép, fess leány volt. Nem sokat teketóriáztam és csakhamar vőlegény és menyasszony voltunk. Nem tudom, szeretett-e vájjon, vagy nem, de én egyre jobban megszerettem s ő, ha nem szeretett, igen ügyesen tudott tettetni.

Egyszer, amint karon fogva sétálok vele éppen a lakásunkból igyekeztünk ki az Oktogonra, szembe került velem egyik barátom. Jómódú ügyvéd agglegény.

— Szervusz! — kiáltja felém, rámkacsint, mosolyog. Szemtelenség, mondom magamban, ilyen módon vigyorogni és kacsingatni, amikor a menyasszonyommal megyek. Majd kérdőre is vonlak ezért!

Pár nap múlva találkoztam vele a kávéház- ban. Amint meglátjuk egymást, sietünk egymás felé.

— De, — mondom, — tegnapelőtt . . .

— Igen, — mondja velem csaknem egyidő- ben, — tegnapelőtt . . .

— Nos ? — kérdeztem tőle.

Lapunk mai száma 6 oldat.