Mátészalka, 1913 (5. évfolyam, 1-52. szám)

1913-06-06 / 23. szám

*2 oldal. Mátészalka, 1913. MÁTÉSZALKA Jonius hó 6, 23. (218.) »záifi; aki üres hivalkodással akarja magára vonni a közfigyelmet. Mert a legrosszabb kriti­kánál is súlyosabb a kinevettetés. Ezzel szemben azonban hangsúlyozni kívánjuk, hogy az ilyen kiállításnak, mint amilyenről ut szólunk a puszta bemutat­kozáson kívül — amely lehet kedvező, vagy kedvézőtien eredményű — van más célja is, a tanulás, az okulás és ebből a szempontból a kiállítás eredménye csakis kedvező lehet. Ezért az eredményért szí­vesen hozunk anyagi áldozatot is, csak eredménye legyen. És ha ki is nevetnek bennünket, annyit mindenesetre elmondha­tunk magunkról: saját kárunkon tanultunk, de legalább tanultunk. Cimkórság. Eg)> ókori latin történetíró mondotta, hogy j nem a méltóságok adnak tekintélyt viselőinek, ha­nem annak kiváló viselői adhatnak csak tekintélyt | a méltóságnak. Ez a figyelmeztetés mutatja, hogy a cimkórság nem uj b-tegség, csakhogy ma és föképen minálunk sokkal nagyobb mértékben dü­höng, mint hátból és valaha. Nem találunk népet ahol annyiféle cint, megkülönböztetés, rangárnya­lat volna mint éppen nálunk. Pedig sajátságos tü­net, hogy mennél műveltebb egy nép, mennél ha- j talmasjabb méretűek gazdasági viszonyai, annál j egyszerűbb, annál igénytelenebb a cimek lekiiuete. t Elvégre külsőségektől lévén szó, a praktikus élet­ben úgy sem igen vehetik hasznát, már pedig ott j általános az a nézet: annyit ér mindened, ameny- J nyi hasznát tudod venni. És ha inár valamelyik család ad éppen aristokralikus mivoltára, az egy­általában nem befolyásolja öt abban, hogy olt ne szerepeljen a neve kereskedelmi vállalatoknál, vagy más üzletekben. Aki ismerős az angol pia­con az- sohasem fog csudálkozni azon, ha a ke­reskedő cégek közt lordokkal találkozik. A demok­ratikusabb jellegű Franciaországban meg egyálta­lában nem akarják ismerni a cim fogalmát. Egyet­len cim van csak: uram, ragy ha éppen úgy tet­szik: asszonyom. És ha a köztársaság elnökével beszél akárkicsoda, egész biztos, hogy a köztár­sasági elnök is csak uram lesz és ha történetesen « másik fél egy utca seprő, akkor sem fogja a köztársasági elnök elmulasztani, hogy a másik fél­nek kijáró Uram cimu megadja. Ez a lényege annak, amiért a franciát mindenki a világ legud­variasabb népének tartja. Azt kellene tehát ipegta- nuhii, bogy nem akkor vagyunk udvariasak, ami­kor valakit mennél magasabban tilulázunk, amint Lám, a nő még a szent fölött is uralkodik. Az ázonban kétségbe vonom, hogy Moulin Rouge mulató vendégei fölött van-e ilyen hatalmas. Vi- gytízet hatalmatok elszáll mihelyt nem vagytok bűnösök. Alapjában véve nem hiszem, hogy a rácio- náli/mus nektek való. Ha nektek volnék gyűlöl­ném az indiszkrét élettani tudósokat, akik nagyon is ismernek és nagyon jő* megmagyaráznak ben­neteket és azt hirdetik, hogy betegek vagytok ak­kor, amikor mi inspirállságot látunk és finom sze­relmeitek nem egyebek mint a refJ?xmozgás túl­tengőiéi. Az arany legendák óta megváltozott a rólatok szóló hang, ott fehér galambnak, tiszta­ság liliomának, szerelem rózsájának hivott benne­teket. Ugye ez kellemesebb mint azt napjainkban a tudomány dicsőséges korszaka csdekszi: amely hisztérikusnak, kátáleptikusnak, őrjöngőnek nevez el. No de én a ti helyetekben irtóznék minden emápcipációtól, mely az egyenlőség hive, Felemel bernieteket, hogy lesülyedjetek. Elvégre szép az is, bogy a nő ügyvéd vagy patikus. Ám de vigyázat: már ti is igyekeztek véget vetni titokzatosságtok­nak és bajaitoknak. Bár még nem veszett el min­den, bár még folyik a harc, — még párbajoznak, még öngyilkosok lesznek érietek az emberek, sikkasztanak, tönkrementek ; — de már a villa­moskocsikban az ifjúság nem engedi át a helyét «ős állítotok kell. A ti kttltus/.fck halni kés/fi! a légi kultuszokkal. azt pl. nálunk szokás, hogy mindenki: nagyságos ur, habár az elfogadott nagyképüsködó cimran- gunk szerint nagyságos cim csak a képviselőknél kezdődik. Amikor a polgárt valaki nagyságosnak titulázza, akkor tulajdonképen udvariatlanságot kö­vet el, mert mintegy azt árulja el, hogy nem tar­totta érdemesnek, miszerint a megtitulázolt sze­mélye iránt érdeklődjék. Amerikában meg épen- séggel nevetnek azon, hogy ember és ember kö­zölt ciinkiilönbség lehet. Üdvös volna, ha ez a gondolkozás nálunk is mi­nél szélesebb rétegben terjedne el. Nemcsak azért, mert ez a külsőség is szószólója a jog-egyenlő­ségnek, hanem mert társadalmunk eme gyöngéjé­re nem egy szélhámos alapit üzletet. Épp a na­pokban vesztett rajta egy orvos doktor, akinek megígérték, megfelelő eiőleg fejében, hogy valame­lyik kisebb amerikai államtól valamilyen követi titulust jár ki egy konzulátusi tisztviselő. A cím­ből persze nem lett semmi, de az előlegek el­úsztak.­Nálunk ha valamelyik kereskedő jobb üzletre tett szert, az anyagi sikerek után nyomban cí­mekért vágyik. Hiszen olyan bő skálája van a cí­meknek: a királyi tanácsos, udvari tanácsos, va­lóságos belső titkos tanácsos, és még a jó Isten tudja hányféle egyéb kitüntető keresztek, érdem­rendek, nem is szólva bárói vagy grófi címekről. Ebben a skálában minden társadalomosztályhoz tartozó ember megtalálhatja a maga vágyainak alanyát. A kereskedő és iparos is kiválaszt ma­gának egyet, fizeti a kijárókat, akik n legtöbb esetben nem érnek el célt, mert rendszerint hiva­tásos csalók, akik ilyen félrevezetésekkel akarnak jövedelemre szert tenni. És habár az újságok nap­ról-napra bőven Írják meg egy-egy rajtavesztett­nek az esetét, másnap mégis már újabb és újabb áldozatokról lehet beszámolni. Pedig ha meggon­doljuk, hogy az ilyenféle szélhámosságok legna­gyobb része a megkárosullnak érthető szégyen­kezése folytán titokban marad, fogalmat alkotha­tunk arról, hogy milyen nagyszámban folyik az ilyen cimtizérkedés. A csalónak kevés a rizikója, mert föltételezi, hogy a megkárosult nem fogja a saját cimkórságát pellengére állítani. És a lény jellemzi, a cim és rang mai prob­lémáját. A jó klasszikus író, a ki filozófiailag megállapította, hogy üres titulustól nem lesz mél- tóságosabb, kiválóbb az egyén, sokkal messzebb tarlóit, mint mai társadalmunk, jdiehet hosszú év­századok választanak el lóié. A cimkórság járvá­nyos betegségét, csak magasabb, fejlettebb kul­túra, a belátó értelmiség fertőtlenítő gondolkodása változtatja meg. Amig cimkórság van, addig ki­csinyesség van, amig kicsinyességek dominálnak, addig nem valósulhatnak meg, addig ne is remél­jünk semmiféle fellendülést, semmiféle vonalon. A helytelen gondolkozás mindenféle keretekben ki­mutatja magát, a külsőségekben épp, úgy mint a lényegekben és cimkórság sem egyéb, mint ennek az egészségtelen gondolkodásnak egyik fokmérője. Csak fölvilágosodás szabadíthat meg tőle. Kulturképek Mátészalkáról. »Debrecen« ciniü politikai napilap múlt heti számában fenti címmel egy cikksorozatot közöl, mely a mátészalkai közállapotok jellemzéséül Tár­sasköreink közzü! kellőnek részvétlenségből tör­ténő gyászos kimúlását tárgyazza. A cikk írója, úgy látszik a helyi viszonyokkal ismerős egyén, kissé túlságos aláfestéssel domborítja ki azt a züllési proceszust, melynek mi már évek óta ta­núi vagyunk. A mátészalkai Kaszinó szomorú his­tóriáját mi már vezető helyen méltattuk, de a viszhangját, melyet cikkünk egy pár jobb érzésű emberből kiváltott, mihamarabb elnyelte a kö- i zöny. Midőn a „Debrecen* cikkei közérdekű voltá­nál fogva egész terjedelmében leközöljük, azt je­gyezzük meg, hogy a cikkíró egy kis fáradsággal egy kis trilógiát is csinálhatott volna, megírván a kettőhöz a Tisztviselő Kaszinó ezekhez hasonló sorsál, a papíron ez is létezik még, sőt italmérési jogát is gyakorolják, de sem helyisége, sem társas élele már régen nincs. Egyebekben lássuk a cikket: »Mátészalkának a közelmúltban két kultúrin­tézménye volt: a Polgári Kaszinó és a Kereske­dők és Iparosok Köre. De csak volt, mert mindkét társaskört megölt.? a specifikpä magyar betegség : a részvétlenség. Mindkét intézményt utóléfte St adós ember végzete: elárverezték. Az elárverezett Kaszinó. A mátészalkai Kaszinót a 70-es évek elején Péchy Jenő, a kerület ország, képviselője ho2ta össze. Megalakulása után élénk virágzásnak indult s egyesítette magában a környék összes inteligens elemeit. Saját helyiségében, jól berendezett tár­salgó termei és mintegy »10000 drb. könyvből állá könyvtála< volt. Mintegy 10 évvel ezelőtt viszály­kodás tört ki a tagok között s azóta mind keve­sebben látogatták helyiségeit. A tagok a tagsági dijaikat nem fizették s állandó lett a deficit.El kel­lett adui a község főterén lévő házat s a Kaszinó bérhélyiségbe költözött. A bérösszeget sem tudta fizetni s igy a vezetőség szívesen fogadta az Ipar­bank ajánlatát, hogy ingyenes helyiséget ad a Kaszi­nónak. A múlt évben költözött be a Kaszinó a Városházának nevezett községi épületbe, melyre az Iparbanknak volt bérleti joga, amelyből azon­ban — miután magának díszes palotát épített — kiköltözött. Ez sem hozott uj életet a halódó ka­szinóba, mire az Iparbank 700 korona lakbérét perbe fogta. A bíróságok marasztalták a kaszinót, i Az árverés rendjén a kaszinó összes felszerelését j és 10000 darabból álló könyvtárál a Mátészalkai Kereskedelmi és Iparbank vette meg árverélők hi­ányában potom 300 koronáért. Ezzel a kaszinó befejezte kultur-müködését. Egy pénzintézet, mely­nek rendes körülmények között dús nyereségének egy részét kellene kultur-célra áldozni, most a közraktárban tartja az árverésen vett ingóságokat. Az Iparos-kör és a belügyminiszter. Részben hasonló sors érte a mintegy 15 év­vel ezelőtt alakult Mátészalkai Iparosok és Keres­kedők Körét is. Ennek felszerelését 85 korona tartozás fejében ezelőtt 2 évvel a Mátészalkai Ta­karékpénztár árvereltette el. A 900 koronás bil- liárd asztalt az árverésen 154 koronáért egy má­tészalkai vendéglős vette meg. A kör két év óta nem működik s megmaradt 2000 kötetes könyv­tára helyiség hiányában egy tyúkketrecbe van el­helyezve. A járási Ipartestület két év óta hiába sürgeti a helyi közigazgatási hatóságnál, bogy a kör alapszabályszerü feloszlatása tárgyában in­tézkedjék s a megsemmisülésnek induló könyvtárt adassa át az egyedüli hasoncélu intézménynek : az Ipartestületnek. A belügyminiszter a beérkezett titkos feljelentésre sürgősen hivta fel az alispánt jelentéstételre, a .vármegye alispánja azonnali in­tézkedésre hívta fel a mátészalkai főszolgabirósá- got — ezelőtt egy évvel. Azóta nem történt sem­mi érdemleges intézkedés. A tyúkketrecbe helyezett könyvek a közigazgatás jóvoltából hiába várják a feltámadásukat. így fest a kultúra Mátészalkán, a futóhomok, a részvétltnség, és a nemtörődömség hazájában«. R E K. Az újságkiadók nagygyűlése. A közönség és a sajtó. A Magyar Újságkiadók Országos Szövetsége f. évi május hó 25-én Budapesten az újságkiadók Otthonában nagygyűlést tartott, amelynek egyedüli tárgya volt a hirdetési üzlet rendezése a vidéken. A gyűlésen, a betegen fekvő Zilahi Simon kir. ta­nácsos elnök helyett Klein Samu (Miskolc) alelnők elnökölt, kinek megnyitója után Hoffmann Sándor (Debrecen) felolvasta a hirdetési üzlet rende­zésére vonatkozó elaboratumot, felolvasásá­ban rámutat a vidéki újságkiadók jelenlegi nyo­morúságos helyzetére. Elmondja, hogy a külföldi lapokban fizetett közlemények nagy részét díjtala­nul hozzák a mi vidéki lapjaink és a megfizetett hirdetmények díjszabása pedig oly minimális, hogy ezeknek fig) elembe vételével csak egész természe­tes dolog, ha a vidéki lapok csak tengődnek és semmi eredményt nem képesek elérni. Anyagi té­ren, erkölcsiek terén pedig az anyagiak hiányá ban nem tudják maguknak megszerezni a respek tust, ami pedig igen fontos dolog egy helyi lapnál. Ezek arra késztetik őt, hogy indítványt tegyen arra nézve, alkossák meg a Vidéki Újságkiadók Központi Hirdető Irodáját. Ez hivatva lesz a fcajo-

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom