Mátészalka, 1913 (5. évfolyam, 1-52. szám)
1913-05-16 / 20. szám
lüésulka, IW. V. évf. 21. (215.) szára. TÁRSADALMI HETILAP. 3* MEGJELENIK MINDEN PÉNTEKEN r ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egész évre — — — — — — — 8 korona. Félévre — — — — — — — 4 korona. Negyedévre — — — — — — — 2 korona. Tanítóknak és községi közegeknek egész évre 5 korona---—- Egy szám ára 20 fillér. ---Fe lelás szerkesztő : Dr. TÖRÖK ÁRPÁD. SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL : WEISZ ANTAL nyomdája (Vasut-utca). Távbeszélő-számunk: 13. A HIRDETÉSI DIJAK ELŐRE FIZETENDŐK. Hol az igazi jótékonyság ? Ha valakiről és valamiről el lehet mondani, akkor a vidéki sajtóról ugyancsak tiszta lelkiis nerettel lehet állítani, hogy önzetlenül áll minden közügy szolgálatában. De éppen ilyen bámuiatraméltó a sajtó a közjótékonyság szolgálatában is, amidőn hasábjait anyagi ellenérték nélkül bocsájtja a jótékony jellegű intézmények szolgálatára, — sajnos — igen sokszor elismerés nélkül. Ebben a nagy önzetlenségben aztán igen sokszor nincs is sok köszönet, hacsak az nem, hogy az ólombetűk publicitása révén egyesek az egész vidéken mint a jótékonyság nemtői iesznek ismeretesek. Pedig ha a dolog mélyére tekintünk, sokszor talán nem is szabadna az újságíróknak tolla hegyire venni az ilyen elismerő szavakat, melyek érdemellenül tüntet ki valakit akkor, amidőn áldozatkészsége valami parányi összegecskével megnyilvánult valamely jótékony cél érdekében, mert hiszen ilyen esetekben mindig mérlegelni kellene azt a körülményt, hogy a hozott áldozat arányban áil-e az adományozó anyagi képességeivel s nem-e csak azért vetette oda azt a részéről lényegtelen ösz- szeget, hogy a nagy nyilvánosság előtt szerepelhessen? Az igazi jótékony lelkeket nem a sajtó hasábjain keresztül szokás megismerni. Ismerünk és tudunk egyeseket, akik élele- tükben erejüket csaknem meghaladó módon áldoznak és áldoztak a közjótékonyság oltárán, de cselekedeteiknek nyoma sem maradt a hírlapi kolumrtákon. Viszont ismerünk azután ígér; sok felebarátot, akiknek a nevével mindmií Jön találkoztunk valami jelentéktelen jóiékonysági kalanddal kapcsolatban. Az országos jellegű jótékonykodás terén valami miszticizmus veszi körül az úgynevezett »Vöröskereszt , és „Jósziv“ cimil egyesületeket. Állítólag mindkettőnek az élén igen-igen nagy emberek állanak, de működésükről, terveikről és eredményeikről közönséges halandó alig értesül. A »Jósziv«-egyesület mégcsak megjelenik itt- ott nagyobb adományokkal, ha valamely országos csapás ér egy vidéket, de a háborús idők alatt olyan sokszor emlegetett »Vöröskereszt« egyesületnek az ország közönsége normális viszonyok között ugyancsak semmiféle működés-eredményeit nem látja. Csodálatos dolog az, hogy a magyar helyi sajtó legtöbbször az előkelő helyi-bizottságok vezetőinek felkérésére a legnagyobb készséggel és örömmel áll ezen egyesület propagálásra rendelkezésre, soha nem fordult azonban az egyesülethez felhívással abban a tekintetben, hogy ez az egyesület békés időkben is hallasson magáról, ne csak az adományok elfogadása és nyugtázása körül, de a rendelkezésre álló hatalmas tőkék forgalomba hozatala s ezzel a népsegélyezés és népegészségügy szolgálata érdekében is. Nem lehet ugyanis elhallgatnunk azt a körülményt, hogy a magyar »Vöröskereszt« egyesület e téren az egyes rászorult vidékek betegápolása körül absolute semmit sem tesz. Összehasonlítva működését a németországi „Vöröskereszt“ egyesület működésével, még szembetűnőbb ez a lanyhaság, mert hiszen Németországban ha valamely községben, vagy valamely vidéken pl. járványos betegség üt ki, akár a felnőttek, akár a gyermekek között, egyszerű távirat, vagy hatósági felkérésre azonnal ott tereremnek a ,Vöröskereszt* A HOZOMÁNY. I. — Hányszor ismételjem még, hogy ne légy barátságos Alfréddel szemben ! — De kérlek mama . . . — Ismétlem, hogy csak a hozományodra vadászik — mondta határozol! hangon a tisztességben megőszült gondos anya. — Ugyan mama, hogy tételezhetsz föl róla ilyesmit, — válaszolta Catherine, miközben duzzogva az ablak felé fordult és leste, hogy vájjon nem halad-e az utcán az a kedves fiatalember, akinek tiszta, nemes szándékát a gyanakvó mama ennyire félreértette. — Gyermekem, neked még sejtelmed sincs az életről; nem ösmered a férfiak önzését, nem tudod, hogy inkább as erszényükkel, mint a szivükkel szeretnek és hogy valamennyien csak üzletet kötnek a házassággal. — Meglehet, hogy igazad van, de azt biztosan tudom, hogy Alfréd kivétel a többi közül. — Gondolod? Ilyenek vagytok ti, mai leányok ! egy pillanat alatt lángra lobbantok és már az első találkozásnál megszeretitek a fiatalembert, ha látjátok, hogy szőke haja, elegáns alakja és gondosan kivasalt nadrágja van. Tapasztalásból tudom, hogy éppen a kivételekben csalatkozunk leginkább. Alfréd könnyelmű ember, szereli a fényűzést, nagy igényei és ennek megfelelő adósságai vannak és mindezeken felül közönséges, prózai lélek. — Ebben már nincs igazad mama ! Sőt éppen az a hibája, hogy tulérzékeny és regényes hajlamú 1 Nézd csak azt a csokrot, amelyet ma küldött . . . Csupa értékes, illatos virág és sok pénzbe kerülhettek ! — Ezeknek az árával is adós maradt és valószínűleg ezt is a hozományodból akarja kiegyenlíteni. — Látom már, hogy ellenszenved rémképeket fest és igazságtalanságod ellen hiába küz- deuék. — Ne beszélj ilyen érellenségeket; nem vagy már gyermek, komolyan szembe kell nézned az élettel! — De én nem akarok komoly lenni, — zokogott Catherine keservesen. — Nem kell azért pityeregni! Tartogasd a könnyeidet a házasságra, ott nagyobb szükséged lesz reájuk. Egyelőre azt tanácslom, hogy tanulmányozd előbb Alfréd jellemét és győződjél meg, hogy méltó-e szerelmedre? — Azt hiszem, már eléggé megismertem, — válaszolta dacsosan a leány. — A férfiakat sohase ismerhetjük meg eléggé. Én a javadat akarom, gyermekem, mert meg- érdemled, hogy az erényeidért és ne csupán a takarékpénztári könyvedért szeressenek I — Alfréd még nem is kérdezte, hogy van-e hozományom ? Pedig házassághoz pénz kell , . . az igények megnövekszenek, a vágyak szárnyat öltenek. . . . Lapunk mai száma ő oldal. — Mindamellett nem tudnám elviselni a gondolatot, hogy leányomat bárki is csak a pénzért szeresse és hogy meggyőződjünk Alfréd szerelmének valódiságáról, egy kis komédiát kell előtte lejátszaunk . . . — Komédiát? Tehát azt akarod, hogy megcsaljam ? — Dehogy 1 Egyszerűen azt mondjuk majd, hogy bankárunk bukása által elvesztettük vagyonúnkat és most szükebb körülményekre szorítkozunk. Kijózantijuk tettetett takarékosságunkkal és sirunk, jajgatunk előtte szánalomraméjtő helyzetünk miatt és ha mindezek ellenére tovább is ragaszkodna még hozzád, akkor elismerem, hogy derék, becsületes fiú és nem tagadom meg tőle a kezedet. Én nem akarom, hogy puszta illúziókkal lépj a komoly házaséletbe! — Nem bánom, hát beleegyezem a komédiába, mert megvagyok győződve, hogy Alfréd szerelme kiállja a próbát és te magad nyújtod majd át neki a babért — a takarékkönyvecske alakjában. — Gratulálok naiv hiszékenységedhez, de azt kikötöm, hogy természetesen keli játszanod a nyomor és nélkülözés szerepét. Bevezetésül már holnap soványabb ebédet készíttetek és meghívjuk Alfrédet vendégül. — Ugyan mama, — az ételekkel azért nem kel takarékoskodni. — Látod te elkényesztelstt gyermeki — Én csak azt látom mama, hogy a házas*
