Mátészalka, 1913 (5. évfolyam, 1-52. szám)
1913-05-09 / 19. szám
fáíésial&a, 191«. V. évf. 19. (214.) szám. május tó ?. TÁRSADALMI HETILAP. MEGJELENIK MINDEN PÉNTEKEN ^ ELŐFIZETÉSI ÁRAK; Egész évre — — ■— — — — — 8 koronaFélévre — — — — — — — 4 koronaNegyedévre — — — — — — — 2 koronaTanítóknak és községi közegeknek egész évre 5 korona.----“*■ Egy szám ára 20 fillér. ---Fe lelős szerkesztő : Dr. TÖRÖK ÁRPÁD. SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL: WEISZ ANTAL nyomdája (Vasut-utca). Távbeszélő-számunk: 13. A HIRDETÉSI DIJAK ELŐRE FIZETENDŐK. 0 N N EPRE. Ragyogó ünnepe a kereszténységnek a pünkösd, amely a természet megújhodásának napjaira esik. Zöldbe borult erdők, mezők, illatos virágok és zengő élet a szántóföldeken hirdetik mindeneknek, hogy a természet jótékonyan gondoskodik mindenről, a jó Isten uj tavaszt, uj életet adott és menjünk ezért a templomba, megköszönni az ő végtelen jóságát. Öröm ragyog le a kék égről és öröm támad az ember szivében. Mindenütt öröm, azért örömünnep a Pünkösd. Minden nép, még a pogányok is tar tottak pünkösdhöz hasonló ünnepet. És érthető is. Minél közelebb áll valamely nép a természethez, annál érthetetlenebbnek és nagyóbbnak látja a csodát, amely eltakarítja a havat a hégyek ormairól, a jéghegyet a folyók vizéről és virulásba hoz minden növényt. Amely megmelegiti a nap sugarait és éltető erőt hint szerte széjjel a nagy, gyönyörű világban. A keresztyény pünkösd ezenfelül az Úristen által is felvan szentelve és megBeszéígetés az ördöggel. Tegnap est* az ágyban megint egyszer Faustot olvastam. Mikor letettem a könyvet és sötétben maradtam, gondolkozni kezdtem. Milyen boldog is volt a nagy Goethe ! Ismerte személyesen nemcsak Napóleont, hanem magát az ördögöt is. Valóban a kitűnő Faust doktorra nézv* nagyon megnyugtató érzés lehetet a papírpénz feltalálóidnak a barátsága, akinek találékonysága öt a legzavartabb helyzetekből is kiszabaiíotía. Milyen jó lenne a mai zavaros időben egy ilyen tanácsadó Még jóformán végig sem gondoltam ezt, mikor hirtelen rettentő dörgést hallottam és ezzel egyidejűleg az ágyammal együtt zuhanni kezdtem. Nem tudom meddig tarthatott ez az esés, amelynek végén minden ütődés nélkül állapodtam meg. Ekkor azonban már ülőhelyzetben voltam és ágyam lüzvörös karosszékké változott át. Valóban még egy előszobában sem találtam hasonló puha- ságu karosszékeket. Mert a helyiség amelyben volt tam, kétségtelenül előszoba volt. Az egész berendezés az én karosszékemhez hasonló székekben volt tartva. A velem szemben lévő fal egy részét sötét üvegből készült tükör fedte el, amelyben a vörös bútorzat sajátságosán tükröződött vissza és szerénytelenség nélkül mondhatom, hogy ebben a tükörben én is érdekes képet nyújtottam. Amin azonban leginkább csodálkoztam, az a van magasztositva. Gyönyörű legenda adja meg az ünnep vallásbéli jelentőségét, amely szerint leszállótok a magas meny- nyekből a tüzes nyelvel és ezekkel szól a népekhez az apostol és szavának erejével, bölcsességével nyomban megértette magát a tudatlanokkal és hitetlenekkel. Azt mondták a tüzes nyelvek a népeknek, hogy él felettük egy Isten, ura a világnak, hatalmában végtelen, jóságában határtalan és igazságában utólérhetetlen. Hogy él és uralkodik felettünk a szeretet Istene és mindenkinek igyekeznie kell, hogy őhozzá hasonlítson. Tehát szeresek felebarátunkat, mint önmagunkat és ne kívánjunk embertársainknak olyat, amit magunknak sem kívánunk. Hogy értsük meg: a magasabb hatalomnak irántunk való szeretete adja nekünk a nap melegét, erdő-mező virulá- sát, az tölti be az egész természetet és érzést ennek nem szabad a mi szivünkből sem hiányoznia. És szólnak hozzánk a tüzes nyelvek most is. Hinni kel, szeretni kell tudni és akkor megértjük őket most is. Azt mondják, ne tegyük magunkat túl őseink hitén’ bármily magasra törtünk is az élet művészetében és tudományában. Ha meg is értjük már a természet titkainak nagy részét, nem értjük meg és soha nem is fogjuk megérteni az erőt, amely a világok és a férgek éltét kormányozza, rendszer szerint, bölcsen. Nem értjük, nem fogjuk megérteni soha, mi vár énünkre a síron túl. Azt is mondják a tüzes nyelvek, ne csüggedjünk el hazánk szomorú sorsa felett, de hiszünk magunkban, erőnkben,1‘me- ritsünif erőt a magyar nemzet múltjából, ameh bizonyságául szolgál annak, hogy minden balsorsot le tudott győzni, minden csapást túl tudott élni a magyar. Miként a természetben, a nemzet életében is van és lesz megújhodás, elmúlnak a jelen sivár napjai és egy szebb jövő napja fog ragyogni a magyar égről. Reméljük, örvendezzünk és imádkozzunk piros pünkösd ünnepén. Reméljünk egy jobb jövőt, örvendezzünk a létnek és imádkozzunk magunkért, sokat szenvedett hazánk jobblétéért. tény volt, hogy esés közben felöllözködtem, anélkül, hogy erről tudtam volna. Nem volt időm ezen gondolkozni, mert ebben a pillanatban az ajtó mögött hangokat hallotiam. — Megint van valaki odakint — mondta egy bosszús hang, — biztosan már megint valami újságíró. Ebben a pillanatban a két szobát elválasztó ajtó vörös fénnyel izzani kezdett és átlátszóvá vált. Ekkor megállapíthattam, hogy az ajtót egy frakkba öltözött, sajátságos tüzes tekintetű ur pillantása hozta izzásba. Ugyanebben a pillanatban kabátom széle már füstölni is kezdett. A sajátságos tekintem ur észrevette ezt és elfordította. Az ajtó ismét elsötétült és eltakarta előiem a másik szobát. • — Felséged kellem*tlcnül csalódni fog, — mondla egy rendkívül alázatos hang. Nem újságíró van odakint. Még annál is rosszabb. Költő. — Ál — mondta az előbbi hang, melynek tulajdonosát illetőleg szorongó sejtések fogtak el. — Ez érdekes. Fogadni akarom. Ebben a pillanatban az ajtó magától megnyílt és én valami ellenállhatatlan kényszernek engedve beléptem. A frakkos ur már nem volt a szobában. Egy íróasztal mögöt kényelmes '.arosszékbeu ült az ördög és egy bátortalan odapiiiamas meggyőzött arról, hogy kíméletből sötét szemüveget tett fel. Igen leereszkedő módon kínált meg hellyel. — Goethe — mondtam és magam is csodálkoztam ezen a vakmerőségen — leküzdhetetlen eller.szcnvett érzett szemüvege iránt. — Ahban az időben — mondta az ördög — még nem is viseltem, de voltaképen most sincsen rá szükségem. Letelte a szemüveget és mosolyogva nézett rám. Rendkívül barátságos, mondhatnám szellemes arcú kifogástalan őltözékü ur ült velem szemben. Ami leginkább meglepő, sem Gyenest, sem Hegedűst nem utánozta. Egész egyéniség* rendkívül eredetiségei árult el. Szarvaknak semmi nyoma nem volt. Lólábat is kerestem, de hiába. — A cipőmet nézi ? kérdezte. Engedje meg felség — mondtam, — hogy bár nem vagyok cipőügynök, mégis hogy úgy moddjam, az irodalom szempotjából csodálható és ezt kifejeznem kell, hogy amerikai mintájú cipőt hord. — Nem vagyok szimbolista. Mélyen meghajoltam. — Tehetek valamit önért? — kérdezett ez ördög nyájasan. — Tudja felséged, hogy hogyan kerültem ide? — Tudom. — Tudja felséged, hogy az este felségedre gondoltam ? — Tudom. Ennek köszönheti, hogy fogadtam, — Sajnálom -- folytatta az ördög, hogy az udvariasság követelményeinek nem tehetek olyan Lapunk mai száma 6 oldal.
