Mátészalka, 1912 (4. évfolyam, 1-51. szám)
1912-03-29 / 13. szám
2. old. MÁTÉSZALKA lói legyünk. De most kénytelenek vagyunk rámutatni arra, hogy a konzorcium nemcsak nehézségek támogatását nem érdemli, de a legmesszebbmenő támogatásra méltó. És amikor azt leszögezzük, nem a konzorciumnak — amelyhez semmi közünk — de az igazságnak és a köznek vélünk szolgálatot tenni. Mert a mindent regulázó közgazdasági viszonyok községünk fejlődését a vasút irányába — és csakis ezen irányba — terelik. Ha pedig — bár esetleg anyagi haszon fejében is — ezt_a fejlődést valaki a maga tőkéjének és munkájának angazsálásával elősegíti úgy csak szolgála tára volt a közérdeknek. Különösen áll ez nálunk, ahol a tőke úgy húzódik alvállalkozástól, mint a cigány a hideg víztől. Merjük tehát állítani, hogy a Schrei- ber-féle kérvény igen szerény volt. Mi jóval tovább megyünk és nem csak a pla- nérozást, de az ut kiépítését követeljük. »Követeljük« : mondjuk, mert a köz érdekének megvalósításáról van szó, ami már eléggé régen késik ahoz, hogy a kérelmek területét oda hagyva előrébb nyqfioljur^; »kiépítését«: mondjuk, mert az az ut másképp nem szolgálhatja azt a célt, melyre hivatott s mert a hadi ut másirányban úgyse lévén építhető, az államnak okvetlenül vissza kell térítenie a kiépítés költségét. Nekünk nem közömbös az, hogy két egyenes, uj, modern házsor között mehe- tünk-e ki a pályaudvarra s hogy épül-e Szálkán egy uj életképes, szemnek is kedves városrész. Éppen azért, mint ennek előfeltételét, mini ennek lehetőve tételét, nemcsak az ui kiegyengetését, sőt kiépítését, de kellő világítását és mind két oldalán aszfaltjárdával való ellátását is múlhatatlanul szükségesnek tartjuk. Igazán jól esik nekünk, hogy községünk képviseletének gazdaközönségét ami álláspontunkon van szerencsénk üdvözölni. Az az álláspont, amelynek a legutóbbi képviselőtestületi ülésen Tárkányi Menyhért volt a szószólója: a józan ész, az igazság és a ha'adás álláspontja. És ez az álláspont győzni is fog, mert győznie kell. Ideig-óráig, Sötétben. Az emlékedet elleszern magomnak S fölé selyemből takarót teszek, így spórolok a keserű időkre, Ha jön a nap, hogy egyedül leszek. Ha félve nyitom szóra ajkamat És este, mikor szememet lezárnám, Tele tövissel vár pihenni párnám, . . . Ó kellene majd nékem valaki, Ki bánatom vigyázva bontsa ki És megsimogassa a hajamat, Ki igy szeretne engemet örökre, Mig fáradt kézzel újra fonom át A gondolatok fonnyadt fonalát, S mig egyik éjjel lefekszem a rögre. .. . . faj úgy leszek, mint egy beteg gyerek, Ki paplan alatt sírva kesereg | S ha nincs a házban ébren senki sem Ujjhegyre áll s mig a többit lesi, Kis játékát, mit valahol kicsent, Ingatag ujjal előkeresi, Már nem bánja, hogy valaha lopott Csak játszik, játszik véle boldogan, Leveszi róla a selyem tokot, Becézi, nézi, kezébe veszi, Aggódik érte, ezer gondja van, A gondolata ezzel van tele, Mig elalszik vele. Don Kádosz. kicsinyeskedés, rosszakarat és befolyás késleltethetik a győzelmet, de az ész, igazság és fejlődés keresztül törik magukat e gátakon s véglegesen megoldják az egyenes-ut sokat hányatott kérdését. A diadalmas munka. Mintha az elcsöndesült angol szénbányák sötét mélységéből kiözönlő fénycsóva sugárkévéje világítaná meg a homályos jövendőt: úgy hat reánk, úgy biziau úgy tanít, úgy vezet bennünket az angol alsóház múlt hét keddi határozata. Az angol kormány törvényjavaslatát egyhangúlag elfogadta az alsóház s bizton remélhető, hogy szombatra törvény lesz a bányamunkások minimális munkabéréről és arról, hogy a minimumot a munkások és munkáltatók egyenlő számú megbizottaiból s egy ezek által választandó, esetleg a kormány által kinevezendő elnökből álló bizottság allapitja meg. A tőke és munka harcban áll egymással, amióta a munkaeszközök, a termelő tényezők tulajdonjoga és a munkaerő elszakadtak egymástól, fi harc egyik világtörténelmi mozzanata volt a gyárak, a gépek rombolása Angliában, amikor erre az eredmeuytelen harci módra tüzelte a kizsákmányolt munkásságot a végső kétségbeesés. Mily nagy utat iett a munkásmozgalom a fejlődés terén, hogy ma már a vad ösztönök pusztító ereje helyére a törvényhozás lépett l Űrre az óriási haladasra a szocializmus: a szerveszkedésben, a szolidaritásban rejlő erők fölismerése vezette az angol munkásságot. A munka — értve alatta úgy a testi, mint a szellemi munkát — tanja fon a társadalmat, a világot s mégis a munkások megfosztva a munkaeszközöktől, teljesen ki vannak szolgáltatva a munkáltatóknak, a tőkéseknek. Ok szabják meg a munkabér minimumát, amely, mig teljesen tőlük függ, nem haladja meg a munkás létföntaitására, — de emberhez nem méltó iétföntarlására szükséges összeget. A töke társadalmának közgazdászai kitalálták ennek a gyászos állapotnak tudományos igazolására* a »kereslet és kínálat« törvényét, alkalmazták a gazdasági életre a darwinizmust, természeti törvényként fogadva el itt is az erősek és gyöngék harcában az előbbiek uralmát, az utóbbiak elnyomását. De ugyanaz a Smith Ádám, aki a 18. század második felében ezt a polgári közgazdaságtudományt megalapította, kénytelen volt egyszersmind megállapítani azt a nagy emberi egyenlőségei, azt a lázitó igazságtalanságot, amely a töke és munka ilyen viszonyát a munkásra nézve tűrhetetlenné teszi. Ezt az egyenlőséget, ezt az igazságtalanságot a tőkések szolgálatában álló, a tőkések érdekeit védő osztályállam tartja fönn. Angliában azonban most elérkezett a pillanat, amelyben a darvi- nista mérkőzésben nagy erőeltolódás állott be. Az állam a saját létét kockáztatja, ha tovább is a tőkések osztályérdekeit védi, annyira ellenkeznek ezek a társadalom egyetemes érdekeivel. A munkásság osztályérdeke immár a hivatalos állami fölismerés szerint is egybeesik a tárA BÜNTETÉS. — Tdrténeti elbeszélés. — , Irta: Tóth Bálint. I. A svéd követ hirhozása nagy lelkesedést szült a fejedelmi udvarban. Az urak mindjárt látták a nagy fejedelem arcán, mennyire örömére van az üzenet s már előre tudták, mit fog felelni. Az ő bölcsességével és haderejével egyesülve Gusztáv Adolf vitézsége s lánglelkü csapatai, csodákat tehetnek. Nem is lepődtek meg, mikor a nemes büsz- keségü fő még magasabbra emelkedett s érces hangon, okos beszéddel adta meg a méltó választ szépen folyó latin nyelven. Utolsó csöpp vérig Istenért, Szabad Hazáért! A magyar főurak szive büszke örömtől tágult, midőn az idegen követ hódoló bámulatát látták. S ennek nyomán a boldogabb jövő reménye éledezett. A nemzeti-tüz heve már csaknem a kard markolatához kapott, már küzdeni, harcolni szerettek volna. Szinte hallották már a rohand mén dübörgő-zaját, a csatakiáltást, az erős kardok pengéinek vért ontó összecsendü- lését, az elesettek halálorditását s azt a fényes jutalmat, azt a minden nélkülözést, fáradtságot feledtető győzelmi mámor rivalgását . . . »Éljen!«, zúgta egyszerre az egységes megnyilatkozás. Mindnyájan a nagyterembe vonullak ezután, hol bőséges lakoma várt a követ, tiszteidére. Elfoglalják helyeiket. A lakoma megkezdése előtt a lelkész rövid fohászt küld az egek urához. Megkezdődik a fogások seregének feltálalása. Végül felköszönsadalom összességének javával, az állam fönmara- dásának föltételeivel. A tény mindenkor fonál lolt, de a hivatalos megállapítást, az állami elismerést és az ennek megfelelő állami cselekedetet, a »törvényhozás beavatkozását a munkásság ereje vivta ki. Az az erő, amely föntarija a társadalmat, a maga jogait is érvényesíteni tudja már. A kezek, amelyek az osztálytudatos szervezkedés, a proletár osztályharc előtti ködös időkben erőszakkal akarták megszerezni munkájuk méltó jutalmát, ma munkabeszüntetéssel, sztrájkkal szerzik meg azt. Az állam mindig az erősebb társadalmi osztály akaratát nyilvánítja törvénynek s az a keddi bili, amelyből törvény lesz, azt mutatja, hogy Angliában a munkásosztály lett az erősebb. Mi növelte meg akkorára ezt az erőt, hogy végre a munka szabjon törvényt, ne a tőke csak ? Csak a munkás- osztály egysége, teljes szolidaritása. Íme, ugyanekkor a német bányászmozgalom siker nélkül szűnik meg, mert a német bányászmunkások körülbelül egyhar- inada a »keresztény« szervezetekben van és eszköze még mindig a kizsákmányoló tökének. De bizonyára nem sokáig lesz az. Az angol példa leheleden, hogy ne ragadja magával a nemet bányászokat is mind, kivétel nélkül. Az angol győzelem fokozottabb munkára serkenti a szervezett német bányamunkásokat s az angol siker kézzelfoghat ó hatása föl fogja világosítani a sötétben botorkáló szervezetleneket. De az angol győzelem, az angot siker hatása általános lesz. A világtörténelemnek sokkal fontosabb jelentőségű mozzanata ez, mint megannyi ve rés háborúkban kivivolt diadal, amely személyek es népek helyzetét változtatta meg a hatalom birtokában. Mert ez az angol törvény a munkásság hatalmának oly dókái jelenti, ahonnan megindul a társadalom, a termelés átalakítása. Teljesen alapos az angol konzervatív vezér aggodalma. Ez a tövény valóban ai összes mank.isszervezeteket felbátorítja arra, hogy hatalmimat ugyanily eredmények ! elérésére használják föl. A föibátoritás már megindult, mielőtt a javaslatból törvény lett volna. A !'javaslat csak a föld alad dolgozó bányászokra vonatkozik s mar a föld fölött dolgozók is követelik, hogy reájuk is terjesszek ki. És az angol vasutas- munkások körében is újra éled a harcias mozgolódás. És mujJ jönnek a többi munkásszervezetelr. is Angliában és mindenüti, ahova a szolidaritás erejének ez az óriási megnyilatkozása és sikere hírül megy. Ha a politika a gazdasági érdekek harca, akkor e haidérre a biztos győzelem reményében vonul mindenütt a munkásság, hogy az legyen törvény az államban, amit a munkáságnak — a testi és szellemi munkásoknak — s ezzel a nép egyetemének érdeke követel. S az angol törvény megmutatja azt a utat-módot is, amelyen a hatalmukhoz ragaszkodó tőkések sziikkörü osztályérdeke leverhető. A munkabérminimum megállapitásn a munkás és munkáltató bizottsági tagok egyenlő számánál fogva tulajdonképpen az elnöktől függ. Természetes, hogy az elnök személyében a legritkább esetben jön majd létre megegyezés s igy a kormánynak kell az elnököt kirendelnie. A kormány pedig olyan elnököt rendel ki, amilyent a parlamenti többség követel. íme a munkásság parlamenti küzdelmének óriási jelentősége. De hiszeu 13 (156) .szára. .............■* 1 —.......................... tők májd vig borozgatás. Telnek és ürülnek a serlegek. Az arcok komolyságának jege mindjobban olvadásnak indul. Kedélyesen beszélgetnek, tréfálnak, nevetnek. A társalgás mind hangosabb. Különösen az asztal végén a fiatalok között. Közderültséget kelt a két elválhatatlan jóbarát: Falvay István és Palotay János anekdótái. Jól mulat a kövér Teremy: — Hallod-e István, akkor is ily jókedvűen, ily megelégedett arccal búcsúzol, ha nemsokára lóra kell ülni s indulni a bizonytalan harcra? — Nem is másképen 1 Hát ugyan miért születtem magyarnak s miért lettem Bethlen Gábor fejedelmünk vitéze? Vagy tán te is úgy beszélsz mint a bátor varga, hogy csak addig gyűlölöd az ellenséget, mig messze van ? — Nono István 1 Ismersz te engem 1 Ha én arra a magányos kúriára gondolok, amely távo innen, a kies völgyben rejtegeti a tündérkét 1 A két jóbarát arca egyszerre lesz fagyos ko- molylyá. Hogy együttérezhetnek.? I . . . — Ha úgy van is, kinek van rá gondja? Az nekem fáj nem neked 1 Rosszmájú fecsegő 1 — Dörög Falvay. — Gondold meg, mit mondasz 1 — Ugyan, ugyan — szól a szolid Palotay — ne vedd azt olyan komolyan. így felingerlődve. S végtére te okoztad. Alig tudják lecsillapítania két hevesvérű ifjút: — Majd a harcmezőn vetélkedjetek 1 A még mindig kipirult Falvay odasug a hü Palotaynak:
